Parnasszus, 2008 (14. évfolyam, 1-4. szám)
2008-06-01 / 2. szám
alig tudnak, a klasszikus irodalmi hagyomány kiveszőben, valaki (nem egyedül persze) a régi korokhoz úgy nyúl vissza, hogy az iskolában meg nem tanulható verslábakat szétkönnyedén, elegánsan megtölti élettel. A játék (szerep, maszk) weörési módja, a természetes életöröm, az elemi mérgelődés-morgolódás-zsörtölődés, a(z al)testi örömök fölszabadult lebeszélése, a könnyedség, elegancia, dinamizmus villonos- faludás módja, plusz az antik görögök játékos, évődő erotikája — együtt szarkazmussal és pátosszal telített fergeteges karneváli tobzódás és hangulat. Azt hiszem, valójában ez a könnyűnek látszó (vagy tán az is), az irodalomhoz, a nyelvhez katartikus elevenséggel való viszonyulás szokatlan a magyar költészetben — megszoktuk, ha a költő játszik, játéka véresen komoly, lehúzza a filozófia, de minimum kibontható belőle a dögnehéz Heidegger vagy valaki hasonló. Kiss Judit Ágnes viszont legjobban játszani szeret — maszkokat ölt magára, a frivol, festett nő maszkját, vagy a festettségre vágyó nő maszkját, vagy annak a nőnek a maszkját, aki nem fesieti, csak — talán a francia erotikus irodalomban természetes, nálunk nem az — elemi módon szeret... hát, nem mondom, hogy szeretkezni, valahogy modoros volna, amaz közszájon forgó szó meg túl brutális, hanem, mondjuk, közbülső, de relatíve szabatos kifejezés: kefélni. Kiről szólnak az antik görögös, villonos, faludys, psychés maszkos versei (többség), a vérbő életről, az altesti örömökről — hatalmas, felszabadult játékban, maszkos játékban, egészen a ripacskodásig. Ami csöppet sem baj, mert az élet is, a költészet is játék is, amitől elviselhetővé, vagy örömtelivé válik a... mi is? Szóval az, amit a maszk eltakar. Jól fölépített könyv az izgalmas vérnő, az olvasó belezuhan egy maszkos, vásári, kuplerájos hangulatú, túlhabzó életbe, amelyről a könyv végére kiderül, hogy az álarc mögött csak szomorúság és hiány, vagy már a hiány hiánya van, ad abszurdum, Isten hiánya: „valahol mélyen, egészen mélyen, / ahová nem hat se Freud se Jung, / ásít az űr, az a hiány a térben, / fekete szájjal tátog a lyuk. /.../ valahol mélyen, egészen mélyen, / ahová nem ér le semmi teszt, / kiált a tér, az a hiány a térben, / s lassan Isten alakja lesz” (Valahol mélyen). Sejtettük, Kiss Judit Ágnes jobb költő annál, semhogy elég lenne számára a szexualitáshoz erősen kötődő szerepekben megépített alak(más?) körbejárása (tehát nem nő-szerepet kell keresnünk a versekben, hanem szerepet, amely történetesen nőé). Van itt mélység is, mégpedig pokolközeli, az, hogy vagyok-e én, átléphetem-e az én határait, feloldhatom-e a magányt , vágyakozhatunk-e a transzcendens teljességre ebben a „szarzsák” mivoltunkban, és egyáltalán a kefélés, szerelmeskedés, stb. mit és milyen határidőre old meg bármit, is — extravagánsul szerepekbe rejtőzködve és szerepekben föltárulkozva, rengeteg — könnyed, derűs és fájdalmas —játékkal. Megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat 2008 nyári számában. www.spanyolnatha.hu