Pártmunka - Pártmunkás, 1948 (4. évfolyam, 1-20. szám)

1948-08-10 / 11. szám

8 A Szer­m A Szervező siti az alábbi beszolgáltatást szóló jelentőse­sághoz nem, is Egyált Szolnok Békés Bács , V­as Baranya Szabolcs K. Bihar Szatmár PÁRTMUNKÁS A teste a legnagyobbat adják...­ ­ Édesanyáim, nyugodjék bele, ne szo­­morkodjék, hiszen csak a testem költözik el, ide én örökké magukkal maradok. Forradalom vol■, embervért és áldozatot követelt, én is ezek közé az áldozatok közé kerültem. Voltak m­ár ilyenek előt­tem és még sokan fognak utánam is jönni. Jobb­­szerettem volna Budapest utcáin barrikádokon elvérezni, de hogy így halok meg, azt sem szégyenlem. Ne haragudjon, hogy ilyen csúnyán, össze-vissza írok, de úgy fázom i­s a cellában. Nagyon hideg van, azután már gondolkozni sem tudok. Higgje el, nem fáj már nekem semmi. Nyugodt vagyok, hidegvérrel és moso­lyogva fogok a halállal szembenézni. Milliós­zor öleli és csókolja szerelő fia Lajost. Kovács Lajos­ fiatal kommunista­ matróz írta ezt a levelet 1919 telén a Margit-körúti fegyházban, néhány órával ki végű fee előtt. Igaza volt, sokan jöttek utána, hozzá hasonlóak, akik bátran néztek szembe a halállal, mert tudták, Horthyval, az ellenforradalommal nem lehet aeomázni. Nem lehet vele megalkudni, mert az ellenforradalom maga a halál. Nem egy emberé, de az egész népé. Horthy ellen csak harcolni lehet, életre-halálra küzdeni, de megalkudni soh­a Olyanok követték Kovára Lajost, akiket a Párt tanított meg arra, hogy a hazájukat, szabadságukat, népüket mindennél jobban szeressék. És ha kell, odaadják ezekért a legnagyobbat, az életüket is. Ilyenek voltak Sallai Imre, Fürst Sándor, Ságvári Endre is, azok, akikre vé­­ta»ahazájuk évfordulóján má­r emlékezünk. «Mi, kommunisták, különös anyagból vagyunk gyúrva» — mondja Sztálin elvtárs. Vájjon azt jelenti-e ez, hogy különös szekta vagyunk, mely lemondást hirdet, az örömnek, az élet szép­ségeinek tagadását? Nem, semmiképpen sem jelenti azt. Ellenkezőleg: Mi mindenkinél job­ban becsüljük az életet, annak szépségeit, de a Párt, melynek köszönhetjük, hogy emberibb életet tudunk élni, mint mások, megtanított bennünket arra, is, hogy az egyén a társa­dalomtól elszigetelve nem lehet boldog. Há­nyan kísérelték meg, hogy a társadalomtól füg­getlenül építsék fel a maguk kis boldogságát. Aztán megjelentek az amerikai bombázók, a német csizmák, jött a behívó és egy napon észrevették, hogy oda van minden, amit egy életen át felépítettek. A Sallaik, Fürstök, Ságvá­ik, Rózsák, Schön­­herzek más anyagból voltak gyúrva, ők is boldogok akartak lenni, mint minden más em­ber, de csak népük boldogulása útján. A nép boldogságának útja pedig a szabadság. Ezért tudtak emelt fővel, a szabadságot éltetve bitófa alá menni a kommunista vértanuk, ezért raga­dott fegyvert Ságvári a budagyöngyei kis cuk­rászdában, mikor nyomára jöttek a csendőr­­nyomozók. Népükre gondoltak, a nép pártjára, nem önmagukra. Népünk szolgálata ma nem kívánja tőlünk azt, hogy vértanúhalált haljunk elveinkért. De kö­vetel mást: kitartó, céltudatos építőmunkát, sok­szor lemondást, vagy nélkülözést is. Sokszor ne­héz ezt a követelményt is teljesíteni. Volt idő, hogy sokan­ úgy érezték: össze­roppannak a rájuk bízott feladat súlya alatt. És ezért kell vér­tanúinkhoz, mint az erő örök forrásához vissza­térnünk. Úgy kell szeretnünk a Pártot, hazán­kat, népünket, mint ahogy ők szerették. Ak­kor nincs erő, ami diadalmaskodhatna szabad­ságunk felett. Máté György.

Next