Pártmunka - Pártmunkás, 1948 (4. évfolyam, 1-20. szám)
1948-08-10 / 11. szám
8 A Szerm A Szervező siti az alábbi beszolgáltatást szóló jelentősesághoz nem, is Egyált Szolnok Békés Bács , Vas Baranya Szabolcs K. Bihar Szatmár PÁRTMUNKÁS A teste a legnagyobbat adják... Édesanyáim, nyugodjék bele, ne szomorkodjék, hiszen csak a testem költözik el, ide én örökké magukkal maradok. Forradalom vol■, embervért és áldozatot követelt, én is ezek közé az áldozatok közé kerültem. Voltak már ilyenek előttem és még sokan fognak utánam is jönni. Jobbszerettem volna Budapest utcáin barrikádokon elvérezni, de hogy így halok meg, azt sem szégyenlem. Ne haragudjon, hogy ilyen csúnyán, össze-vissza írok, de úgy fázom is a cellában. Nagyon hideg van, azután már gondolkozni sem tudok. Higgje el, nem fáj már nekem semmi. Nyugodt vagyok, hidegvérrel és mosolyogva fogok a halállal szembenézni. Milliószor öleli és csókolja szerelő fia Lajost. Kovács Lajos fiatal kommunista matróz írta ezt a levelet 1919 telén a Margit-körúti fegyházban, néhány órával ki végű fee előtt. Igaza volt, sokan jöttek utána, hozzá hasonlóak, akik bátran néztek szembe a halállal, mert tudták, Horthyval, az ellenforradalommal nem lehet aeomázni. Nem lehet vele megalkudni, mert az ellenforradalom maga a halál. Nem egy emberé, de az egész népé. Horthy ellen csak harcolni lehet, életre-halálra küzdeni, de megalkudni soha Olyanok követték Kovára Lajost, akiket a Párt tanított meg arra, hogy a hazájukat, szabadságukat, népüket mindennél jobban szeressék. És ha kell, odaadják ezekért a legnagyobbat, az életüket is. Ilyenek voltak Sallai Imre, Fürst Sándor, Ságvári Endre is, azok, akikre véta»ahazájuk évfordulóján már emlékezünk. «Mi, kommunisták, különös anyagból vagyunk gyúrva» — mondja Sztálin elvtárs. Vájjon azt jelenti-e ez, hogy különös szekta vagyunk, mely lemondást hirdet, az örömnek, az élet szépségeinek tagadását? Nem, semmiképpen sem jelenti azt. Ellenkezőleg: Mi mindenkinél jobban becsüljük az életet, annak szépségeit, de a Párt, melynek köszönhetjük, hogy emberibb életet tudunk élni, mint mások, megtanított bennünket arra, is, hogy az egyén a társadalomtól elszigetelve nem lehet boldog. Hányan kísérelték meg, hogy a társadalomtól függetlenül építsék fel a maguk kis boldogságát. Aztán megjelentek az amerikai bombázók, a német csizmák, jött a behívó és egy napon észrevették, hogy oda van minden, amit egy életen át felépítettek. A Sallaik, Fürstök, Ságváik, Rózsák, Schönherzek más anyagból voltak gyúrva, ők is boldogok akartak lenni, mint minden más ember, de csak népük boldogulása útján. A nép boldogságának útja pedig a szabadság. Ezért tudtak emelt fővel, a szabadságot éltetve bitófa alá menni a kommunista vértanuk, ezért ragadott fegyvert Ságvári a budagyöngyei kis cukrászdában, mikor nyomára jöttek a csendőrnyomozók. Népükre gondoltak, a nép pártjára, nem önmagukra. Népünk szolgálata ma nem kívánja tőlünk azt, hogy vértanúhalált haljunk elveinkért. De követel mást: kitartó, céltudatos építőmunkát, sokszor lemondást, vagy nélkülözést is. Sokszor nehéz ezt a követelményt is teljesíteni. Volt idő, hogy sokan úgy érezték: összeroppannak a rájuk bízott feladat súlya alatt. És ezért kell vértanúinkhoz, mint az erő örök forrásához visszatérnünk. Úgy kell szeretnünk a Pártot, hazánkat, népünket, mint ahogy ők szerették. Akkor nincs erő, ami diadalmaskodhatna szabadságunk felett. Máté György.