Párttörténeti Közlemények, 1986. december (32. évfolyam, 4. szám)

1986 / 4. szám - Krónika - Ólmosi Zoltán: Emlékülés a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége megalakulásának 40. évfordulóján, 1986. július 10.

mikrofon elé, s tartotta meg a kronológiailag korábbi időszakot, a Györffy István Kollégium háború alatti történetét vizsgáló előadását. Bevezetőjében a Györffy Kollégium elődjének, az 1940-ben létrehozott Bolyai Kollégiumnak a tevékenységét vizsgálta. Kiemelte azt az érdekes tényt, hogy a Bolyai Kollégium a szélsőjobboldali Turul Szövetség keretei között kezdte meg működését. E házasságnak két pozitívuma is volt: az egyik az, „hogy a Turul veretes reakcióssága rövid távon kitűnő fedezetet adott a kollégium baloldali kifutására”, a másik pedig, hogy „a felek elváltak, még mielőtt megmelegedhettek volna”. A zömében parasztfiatalokból álló, különféle ifjúsági szervezetekhez tartozó kollégisták világnézeti szempontból rendkívül eklektikus képet mutattak, de többségük „a demokratikus népiesek világlátásában osztozott”. Már 1940-ben kapcsolatot találtak a munkásmozgalommal, s részt vettek a KMP által szervezett függetlenségi demonstrációkon, így az 1941. november 1-ji tüntetésen (Kossuth és Táncsics sírjának megkoszorúzásán). A halottak napi koszorúzás után kenyértörésre került sor a Turul Szövetség fővezérségével. A „Bolyai” így autonóm népi kollégiummá alakult, s fölvette Györffy István nevét. A támogatót vesztett kollégium katasztro­fális anyagi helyzetében, s politikai biztonsága érdekében „még kevésbé nélkülözhette az úri pártfogó testületet, mint a Bolyai”. Ez súlyos kompromisszumnak látszik - hiszen például Bárdossy László is a pártoló tagság tisztikarában kapott helyet -, a gyakorlatban azonban viszonylag kevés beleszólásuk volt a kollégium mindennapi életébe. A Györffy Kollégium történetében az 1943-as év a fordulat éve volt, egyre inkább kirajzolódott a marxisták meghatározó szerepe a kollégium irányításában (sajnos ez nem ke­rülte el a Gestapo figyelmét sem). A kollégisták részt vettek a szárszói találkozón, a feb­ruári budapesti, és a marosvásárhelyi marxista indíttatású eszmecserén is. Ez a folyamat logikusan vezetett el odáig, hogy a német megszállás másnapján, 1944. március 20-án fel­függesztették a GYIK autonómiáját, s kormánybiztost neveztek ki az élére. A tisztikar lemondott, s a diákok - vezetőikkel való - szolidaritásból elhagyták a kollégiumot, a GYIK-et pedig - Györffy István Kollégiumi Egyesület néven - beolvasztották a Magyarországi Keresz­tyén Ifjúsági Egyesületek Nemzeti Szövetségébe. A kollégisták egy része vidékre távozott (bár állandó összeköttetésben maradtak egymás­sal), mások erdélyi egyetemista munkatáborokba kerültek. Egyesek agrárvonalon dolgoztak, míg jó néhányan, az illegális Békepárt megbízásából a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmát szervezték, 1944 végén pedig szerepük volt több ellenálló csoport, alakulat fegyveres harcá­ban is. A felszabadulás után 20 Györffy-kollégista, csaknem az egész állomány fele kapta meg a Szabadság érdemrendet, s ez a tény önmagáért beszél. Pataki Ferenc az MTA Pszichológiai Intézetének igazgatója előadásában a NEKOSZ pe­dagógiai hagyományait vizsgálta. Bevezetőjében a megnyitó beszédre utalva kijelentette: ,,. . . a nemzedékek dialógusa nem folyhat úgy, hogy egy nemzedék . . . fölmutatja a staféta­botot, de nem nyúlnak érte kezek”. Véleménye szerint „a NÉKOSZ-hagyomány fosztogat­ható, és addig kell fosztogatni, míg élő tanúk vannak. Szemrehányást tenni egy nemzedéknek azért, hogy a tapasztalatát nem osztotta meg az utána jövőkkel, csak akkor lehet, hogyha kérdésekkel ostromolták ezt a nemzedéket.” Miben rejlik a NÉKOSZ-nak mint pedagógiai mozgalomnak a hagyatéka - tette föl ezután a kérdést az előadó. Eszerint sarkigazságként lehet leszögezni: „a kollégiumi mozga­lom a szocialista pedagógiai eszmélkedésnek és gyakorlatnak nemzetközi rangú, nemzetközileg is érvényes tapasztalata”. Sajnálatos, hogy a Kodály-módszer mellett „a népi kollégiumi pedagógia hagyatéka nem vált szellemi exportcikkünkké”. Az előadó hangsúlyozta, a népi kollégiumi mozgalom pedagógiája nem szűken vett neveléstan, hiszen átszőtte a historikum. Lényegét talán Kardos László fogalmazta meg pontosan: „a népi kollégiumi nevelés a népi demokratikus forradalmi átalakulás pedagógiai gyakorlata”. Úgy kívánt egy történelmi jelentő­ségű feladatot megoldani - tudniillik a tömeges értelmiségi nevelésben összekapcsolni a forradalmi, a valóságalakító gyakorlatot a nemzeti tradíciókkal -, hogy „a népi demokratikus fejlődés . . . vívmányai között már megszülethessék az az organikus értelmiség, az a népi értel­miség, amely a szocialista perspektívák képviselője, hordozója, és szolgálója”. Mint az előadó hangsúlyozta, ez a népi kollégiumi pedagogikum magva. A „NÉKOSZ-pedagógia lényegében az értelmiség-nevelés pedagógiája” - s ez ma a leg­fontosabb üzenete és lényege. Elsősorban az új értelmiség, a Gramsci-féle organikus értelmiség létrehozásának pedagógiai praxisa volt, amit eredményei is igazolnak. „Annak a történelmi

Next