Pásztortűz, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-04-22 / 16. szám

viselőválasztást megelőző barátságos pártértekezleten. Aki ilyenen még nem vett részt saját testi személyével, az erősen elmaradott, piszlicár ember nálunk. Egyszerre legalább nyolcan-tizen kiabáltak, a nagy lármából kihallatszott egy-egy sora valami nótának. „Te csaltál meg, nem én téged", utána mindjárt „Nem olyan, mint más, mint Kucug Balázs". Mai napig sincs megállapítva, hogy egy ember, vagy kettő, vagy esetleg több is énekelt-e. Az ajtót minden pillanatban úgy bevágták, hogy a Bokár bácsiék hálószobájában, a szekrény tetején táncoltak a tavalyi befőttes üvegek, a snapszos fiaskó, ami jól a szekrény szélén volt, hogy mindig kéznél legyen, leesett. Szerencse, hogy Bokár bácsi, mint óvatos ember, a mindennapi nyakolajat jó vastag üvegben tartotta, így nem történt szerencsétlenség. Az öreg szeretettel emelte fel a palackot, kicsit felhúzta az orrát, mert a dugó mellett kiszivárgó köményes illata csiklandozta s mivel istenfélő ember volt, felsőbb rendelkezést látott abban, hogy az üveg lecsúszott s ha már a kezében volt, töltött egy pohárkával s ivott. Csettintett a nyelvével s mindjárt dúdolni kezdett. — „Mert ha nem vesz feleséget, ki főzi meg az ebédet". Ez volt a rendes reggeli nótája s mindig a közepén kezdte, csak a harmadszori, vagy negyedszeri éneklésnél fogott az elejébe s kellő bánattal mormogta el: „Bús a magyarnak élete, búsabb, mint a fülemile." „Na hát ezek a diákok tisztára takarítva meg vannak bolon­dulva. Reggel hat órakor ilyen lármát csapni! Tiszta szerencse, hogy valamelyik professzor nem lakik erre. Hallod Pirikém ? Nahát ez mégis bolondság."—„Hagyja, hagyja, magából csak az irigység beszél. Jól esne a bolondikus fejének, hogy egy kicsit együtt handa-bandázzon a fiukkal." Piriké úgy tett, mint aki haragszik, az ablak felé fordult, kedvesen hunyorított, mert a világosság még bántotta a szemét. Erősszájú fekete haja összebomolva hullott homlokára, legalább huszonöt évvel látszott fiatalabbnak, mint Bokái bácsi. Ő is figyelni kezdett a szomszédszoba lármájára. Nagyszerűen mulatott a sok bolondságon, amit a diákok össze-vissza beszéltek. Megismerte mindeniket a hangjáról és úgy hallgatta őket, mint egy színházi előadást. Bokái bácsi öltözködni kezdett, Piriké a paplan alatt össze­húzódott, mint egy cica, két tenyerét egymásra fektette, behunyta szemét és ábrándozott. A Megyeház utcában kezdték nyitogatni az ablakokat, kisasz­­szonykák kiabáltak át egymásnak s szélesen, pirulva kérdezősköd­tek a diákokról. A mamájuk durcásan kiáltotta a másik szobából : „Hagyjátok a csudába azokat a diákokat, még egy hét s aztán úgyis elmennek. Jobban tennék, ha az érettségire készülnének, minthogy így felfordítják a várost." A „Nyúl" vendéglős az ajtóban állott és mogorván nézte a

Next