Pásztortűz, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-04-22 / 16. szám

Boldog idők. (Egy regény színfoltjai.) Sípos Domokos. Mesélek arról a „semmiről“, mi koporsódig megaranyozza életed. „Hej-huj! Megbolondultak a diákok!“ Bokái ur nagyot szu­szogott, az orrához kapott, alaposan megdörzsölte, azután ugyanezt tette a szemeivel is, mialatt az előbbi felkiáltás hagyta el száját. Még egyet nyújtózkodott, aztán a tőle telhető legnagyobb fürge­séggel ugrott ki az ágyból. „Feleség, feleség, Pirikém, hallod, tisztára megkámforodtak ezek a diákok!“ Az ablakhoz szaladt, félrehúzta a kopott, piros szövetfüggönyt s jókedvűen nézett ki a korareggeli napsütésben tündöklő utcára. Pompás alak volt az öreg hosszú hímzett hálóingében, zöld papuccsal a lábán. Alsónadrágjának kötői mint fehér giliszták másztak utána a padlón. Feje tetején tizenöt szál haja, mit nappal szépen lekefélve hordott, most a szélrózsa minden irányában röpködött és rakoncátlankodott, bajuszának egyik szára lefelé lógott, mint egy kínai kulinak, a másik még megőrzött valamit a tegnapi bajusz­pedrőből s huszárosán, peckesen igyekezett bolondítani a világot. Arcának egyik fele árnyékban maradt, abból nem sokat lehetett kiolvasni, másik felét a júniusi reggel ragyogó napja élesen meg­világította s mindenki láthatta, aki csak akarta, hogy Bokái bácsi fájintos öregecske úriember. Szemei valamikor kékek lehettek, de a hosszas használattól s a mindennapos alkoholöntözéstől meg­fakultak, mint a napsütött és esővert vászon s szegésük, a szem­héjak, megráncosodtak, mint a fán felejtett besztercei szilva. Arca kövérkés volt, ajkai duzzadtak s ha száját kinyitotta, amit gyakran megcselekedett, mert három dolgot nagyon szeretett a jó Bokái bácsi: enni, inni és beszélgetni, látni lehetett, hogy egy szemfoga balról fennt hiányzik. Ettől egy picurkát selypített is, ami fene módon jól állott neki. Egyébként, akik emlékeznek reá, azt mond­ják, Hogy valamikor igen szép baritonja volt az öregnek, de hát Istenem, az idő múlik s egyszer minden megkopik, még a Bokái bácsi baritonja is. Azért alkalomadtán, ami elég gyakran került, az öreg még kivágta a rezet. Ha még azt is elmondjuk, hogy az orrán, külö­nösen ilyenkor, szép világos nyári reggeleken, a rózsaszínbe játszó lilának egy igen diszkrét árnyalata volt felfedezhető, tökéletesen •tisztában vagyunk Bokái úrral, aki a tekintetes megyénél volt irodatiszt, azonkívül háztulajdonos volt a Megye ucca végén s s ennélfogva a városnak ezen a fertáján korlátlan tekintély. A szomszéd szobában olyan lárma volt, akárcsak egy kép­399

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék