Pásztortűz, 1925 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1925-02-22 / 4. szám
* Találkozásaim Jókaival. Irta : Dr. Várady Aurél. Az 1925-ik esztendővel nevezetes évfordulók küszöbére érünk. Száz esztendeje lesz a gróf Széchenyi István korszakalkotó fellépésének és száz esztendeje Jókai Mór születésének. A Széchenyi fellépésével megindult és 1848. március 15-én befejeződött reformkorszaknak Jókai fiatalon egyik nevezetes alakja volt. Március 15-ike együtt találja őt Petőfivel, kivel már korábban együtt szerkesztették az „Életképek“-et. A Petőfi és Jókai szerkesztésében megjelenő lapnak nem kis szerepe volt a közszellem kialakításában, de a megújhodott közszellem hatása alatt kifejlődött új világban a két ifjú hérosz egyike sem találta meg az előzmények után méltán várható elismerés megfelelő mértékét. A közvélemény mindkettőjük méltánylásában érzéktelen volt. Petőfit elbuktatta a szabadszállási választókerületben a félrevezetett tömegindulat; Jókait pedig, mivel a törvényes kor határait még nem lépte át s így nem is reflektálhatott a népbizalom megnyilatkozására, épen mint az „Életképek“ szerkesztőjét érte keserves csalódás. Elfogyatkoztak az előfizetők és a lap válságba jutott. Mindezek azonban köztudomású dolgok. Köztudomású az is, hogy Jókai később még sokszor csalódott a néphegyben. Délibáb volt neki a népszerűség, mely játszott vele, el is kápráztatta, de tartósan sohasem szegődött hozzá. Kivétel talán csak az a 17 esztendő volt, melyet a magyarság a Bach- és Schmerling- rendszer béklyói közt töltött el, meg aztán az 1875-tel kezdődött néhány esztendő, mely alatt a magyar politikai élet egyébként elég ádáz ellentéteit a fúziós korszak reménysugáraiból szűrődött pókháló rózsaszínnel fonta be. Ebben az időben esett első találkozásom Jókaival. Kis gyermek voltam még. Akkor töltöttem be a 7-ik évet s a Fröbel-intézet elemi iskolájában letett vizsga után édes jó anyám kivitt nagyanyámhoz Tordára, vakációzni. Ott élveztük unokául már négyen az épen Jókai szerint legönzetlenebb nagyanyai szeretetnek a melegét, mikor levél jött otthonmaradt édesapámtól, hogy másnap Tordára érkeznek Jókaival. Édesanyám nyomban közölte az értesítést Veres Dénessel, családunk jó barátjával, ki akkor a tordai járás főszolgabírója és minden társadalmi mozgalomnak áldozatrakész éltető lelke volt, s együtt állapították meg Jókai tordai időzésének programmját. Jókai ezt az utat, amely sorrendben második tordai útja volt, (1870-ben a nagyemlékű Sándor László társaságában megfordult még ottan) akkor készülő regénye, az Egy az Isten, kedvéért tette meg. Úgy kellett tehát megállapítni a programmot, hogy a tordai hasadékba teendő kirándulás mellett legyen idő kimenni Torockóra, melynek népével és szokásaival Jókai épen az Egy az Isten témájáért kívánt megismerkedni. Jókai Kolozsvár felől délután érkezett Tordára. Bár kifejezett kívánatéra hivatalos fogadtatás nem volt, a tordaiak híres vendégszeretete nem tudott megnyugodni abban, hogy a legnagyobb élő magyar írót minden ünnepiesség nélkül engedjék ki falaik közül. Versenyeztek tehát abban, hogy ki lássa őt vendégül. A nemes vetélkedésben kellő eréllyel érvényesült jó nagyanyám különben igénytelenül kelt szava, mely legalább is szerény vacsorára óhajtotta lefoglalni Jókait. Kívánsága teljesült is. Huszonkét évvel azután, hogy Petőfi Sándort látta utoljára vendégül a parokhiális házban, vendége volt tisztes özvegyi házának Jókai Mór is. De nem is volt azon a napon széles e földön boldogabb asszony az én jó nagyanyámnál. És büszkébb sem volt. Pedig milyen távol állt egyébként a büszkeség az ő ideálisan nemes egyszerűségétől. Jókain kívül a már említett Veres Dénes, Albert János, a tordai unitáriusok víg kedélyéről és emelkedett hangú imáiról széles körben híres papja, Szigethy Sándor polgármester és a ma is élő Csegezi Mihály, akkori járásbíró, később törvényszéki elnök, majd országgyűlési képviselő voltak hivatalosak a vacsorára és még néhányan a város intelligenciájából, kikre már nem emlékszem. Mielőtt a társaság asztalhoz telepedett volna, Jókai szemlét tartott felettük, a négy Várady fiú felett, kik közül a végzet kegyetlen rendeléséből már csak magam élek. Közülünk a sorban harmadik, a székhajú és égszínkék szemű Szilárd öcsém tetszett meg leginkább Jókainak. Ölébe vette és simogatta. Szilárd a becézéstől felbátorítva, ezzel a kérdéssel fordult Jókaihoz : — Hogy hívják magát ? — Guzmics Izidornak — válaszolta a költő király. — Nem igaz, — vágott oda az alig három éves gyermek. — Magát úgy hívják, hogy Jókai Mór. Jókai budapesti szobra. - 63 -