Pásztortűz, 1926 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1926-10-24 / 21. szám
482 - Petres Kálmán. Irta : Dr. György Lajos. Lapunk e hasábjaira, ahol szellemi és kulturális életünk értékeit szoktuk mérlegre venni, egy olyan nevet írtunk ma fel, amelynek viselőjét az erdélyi magyarság legszélesebb rétegeiben, valamint munkatársainak és tanítványainak megszámlálhatatlan rengetegében a legőszintébb tisztelet és a megkülönböztetett nagyrabecsülés veszi körül. Tudjuk jól, hogy e kiemelés ellen épen Petres Kálmán ismert szerénysége tiltakozik a legnyomatékosabban. Valóban igaza van annak a felfogásnak, amely saját magában s nem a külső elismerésben találja meg tetteinek legnagyobb jutalmát. Aki azonban életét alárendelte annak a nagy közösségnek, amelyet erdélyi magyar kisebbségi sorssa kényszerített a történelem, alá van vetve annak a számbavételnek, mely időnként seregszemlét tart megritkult sorainkon és szemügyre veszi életünk nagy feladatainak és gondjainak hordozóit. Közös az örömünk, ha összeroskadt életünk romjai alól kivezető utakat találunk, s mennyi titkolt bánat és emésztő töprengés sorvasztja nyugalmunkat, amikor életérdekeink, nagy problémáink megoldhatatlanságán aggodalmaskodunk ! Távol áll tehát tőlünk, hogy személyi kultuszt űzzünk vagy szűk látókörből bárkinek egyéni hiúságát hízelegve legyezgessük. Előttünk a kisebbségi élet alapvető nagy szempontjai állanak s érezzük, hogy jóvá nem tehető mulasztást követnénk el, ha a nehéz küzdelmek között, bár vergődve és sok boturkálással alakuló irodalmi és kulturális életünk önzetlen építő munkásaitól megvennék az erkölcsi elismerésben megnyilatkozó hálánkat. Van még egy másik szempont is, amely enemű cikkeinket sugalmazza. Szomorúan látjuk, hogy korunknak az a destruktív szelleme, amely csak kritizál, de nem épít, egészen téves értékmegállapításokkal gátolja az egészséges és egységes közvélemény kialakulását, s a mi szőkébb erdélyi viszonylatunkban is szívesen félretolja a különösképen magyar munka és magyar érték megbecsülő elismerését. Pedig, ha a kisebbségi életünkbe eredményeket akarunk oltani, ha küzdelmeinkben gyorsan morzsolódó idegeinket szívóssá és könnyen lankadó kitartásunkat ernyedetlenné akarjuk edzeni, rajta kell lennünk, hogy a mindennél jelentősebb kulturális életünk alapépítményeit a magyar társadalom támasztékot nyújtó erkölcsi támogatásával szilárdítsuk ellenálló erejűvé. Nem a személy fontos tehát előttünk, hanem végzett munkájának belső értéke, s az is természetes, ha mi ezt a közvetlen életünk egészen egyéni szempontjai alá vetjük. Az egykori kényelmes helyzetéből súlyos problémák és emésztő gondok közé sodródott erdélyi magyarságlegfőbb célkitűzése ma szellemi és kulturális téren öszpontosul, s jövendő élete — meglátásunk szerint — jórészt azon fordul meg, hogy meglevő értékeit mennyire tudja konzerválni, s új helyzete szabta feladatait rendületlen kitartással és okos előrelátással mennyire képes megvalósítani. Bár kisebbségi életünket teljes mértékben áthatja e kulturális öntudat, a feladatok megvalósítása jórészt néhány ember önzetlenségén és önfeláldozásán nyugszik. Tiszta lelkiismerettel állítjuk, hogy kisebbségi életünk kulturális eszményeinek egyik legderekabb képviselőjét tiszteljük Petres Kálmánban, s amikor róla megemlékezünk, voltaképen kulturális életünk egyik nagy jelentőségű tényezőjének eredményeit kell összegeznünk. Rá kell mutatnunk arra, hogy van egy közel húszezer példányban megjelenő néplapunk, a Magyar Nép, amely hetenként szeretettel és lelkesedéssel viszi a magyar betűt, s benne a magyar öntudatot mindazon helyekre, ahol ma igazán nemzetmentő és fenntartó missziót tölt be; van egy hosszas vajúdás után megszilárdult szépirodalmi lapunk, a Pásztor Petres Kálmán, Nagy István krétarajza.