Pásztortűz, 1926 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1926-11-07 / 22. szám
- 521 - sz. virágokkal szórta be a castiliai fensík mezőit is, s fellendülést hozott a portugál nyelvnek. Másfél századig tart ez a virágzás ; kétezer dalt őriztek meg a gyűjtemények 150 troubadour neve alatt. A hangversenybe királyok is belevegyülnek, IX., X., XI. Alfonz, Dénes király egyúttal troubadour is. X. Alfonz a tudós király jár legelőt, egymaga 450 dalt ír. Spanyolországban összeesik az irodalmi élet és politikai hatalom fénykora. Ez t. i. a XVI. sz. és a XVII. eleje. Ekkor él Cervantes a Don Quijote halhatatlan szerzője. De különösen a drámairodalom, ez a spanyol specialitás, éli arany napjait ebben a korban. Elég itt Molina, Calderon és Lope de Vega neveit említenünk, ők dolgoztak egy évszázad generációja helyett is. Lope de Vega egymaga összeírt 1500 színművet és 400 autosacramentalest. Olyan termékenység ez, aminől egész nemzetek produkálnak évtizedek alatt. Az angoloknál szinte alig lehet válogatni a korok gazdagságában, mert ott mindig tele van az aréna szellemi munkásokkal, csak úgy mint a franciáknál. Mégis a XVI. sz. közepétől Shakespeare haláláig terjedő időt lehetne megjelölni az első igazi virágzás korául. Itt 52 év alatt 233 költőt számoltak össze, de ebben a számban csak azok vannak, akik önálló kötettel szerepelnek. Spenser, Surrey, Sidney a legnagyobb költői ennek a fényes korszaknak. Spenser a maga bűbájos nyelvével, csodás fantáziájával az egész világirodalomban legjobban emlékeztet a mi Vörösmartynkra. Sidney jó ismerője a magyaroknak. 1573-ban Magyarországon is járt. Egy irodalomtörténeti adatot is köszönhetünk neki. Azt írja Defense of poesi c. könyvében (1583): Magyarországon minden lakomán és ilyen összejöveteleken olyan szokást láttam, hogy őseiknek a vitézségéről énekeik vannak, amelyekről ez a nagyon katonás nemzet azt gondolja, hogy a derék vitézség legfőbb lángralobbantói. — A drámairodalomban 40 költő dolgozik, köztük tíz kiváló szellem, s köztük van minden idők egyik legnagyobb szellemóriása, Shakespeare, aki egymaga elég egy nemzetnek egy egész örökkévalóságra. Ezek a drámaírók összeírtak néhány száz darabot, amelyek közül legalább ötvenet remekműnek minősít az esztétika. Olaszországnak a XIII. és XIV. sz. jelenti a fényességet. És be kell vallanunk, hogy ha az írók fajsúlyát tesszük mérlegre, akkor ő a tulajdonosa a legnehezebb értékeknek az egész középkorban. Dante, Petrarca, Boccaccio soha ki nem alvó nevek az irodalomban. És azt sem szabad elfelednünk, hogy Olaszországból indul ki a nagy szellemi mozgalom : a renaissance. A dán irodalom 1800 és 1870 közt éli aranykorát, a svédeknél 1770—1830 jelenti a ragyogást. A XIX. sz. nekünk is meghozta a fényt épen mint az oroszoknak s többékevésbbé hasonló kísérő körülményekkel. 1825—48: a nagy szellemek találkozója irodalomban és politikában egyaránt. Ennek a kornak kezdő éveit még látták Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi s a két Kisfaludy. Ekkor tevékenykednek Vörösmarty, Bajza, Czuczor, Garay, Petőfi, Arany, Tompa, Toldy Ferenc, Jósika, Eötvös , Kemény, Jókai, Szigligeti, Kossuth, Széchenyi, Deák Ferenc, Teleky], László — ki győzné őket mind felsorolni ? ... A szűk és kövér esztendő tehát csak olyan jelenség az irodalomban, mint a gazdasági életben, s legtöbbször épen a materiális tényezők hullámzásaival őt lehet kapcsolatba hozni, de nem kizárólag. Spanyolországban a XVI. századi virágzás összeesik a politikai hatalom nagyságával. Augustus kora is anyagi jólét s békés fejlődés ideje Rómának, amikor — Augustus császár jellemzése szerint — a cserép város márvány várossá alakul; de sem a XII—XIII. sz., sem a XVIII. sz. vége s a XIX. sz. eleje nem jelent rózsákat Németországnak, és Magyarországnak sem a XIX. sz. első fele. Semmiféle anyagi jólét sem befolyásolja a geniek születési számarányát; csak a genie érvényesülésének kedvez jobban az anyagi jólét, kevesebb az elkallódási százalék. Nem lehet tehát mindig felelőssé tenni a korokat a világossághordozók hiánya miatt. Jogos szemrehányás csak azt a generációt érheti, amely közönyével bűnös módon hozzájárul a tehetségek pusztulásához, vagy megakadályozza a kiválóak érvényesülését. (Gyulafehérvár). EGY KRIPTA ELŐTT. Zöldszalaggal benőtt sírhalom. Kripta. Előtte márvány. Kőkereszt. Megállít s nem ereszt. Ki nyugszik itt, mi a felirata ? Senki. Egy hulla. Teste, veleje Férgek eledele. Vagy az se. A koporsó ércfalán Át a levegő sem szűrődhetett. Féreg sem férhetett-Ki hát ez itt? Por, egy marok hamu. Korhadó csontok, üres koponya, Törött nyakcsigolya. Hideg kígyó csúszik a szívemen . . . Hova lett a kövér, húsos feje, Vastag, holt termete ? Izma, agya, alakja hova lett . Furcsa kereket oldott odalent. Elment... De hova ment ? — Hogy oldott kereket az ércfalon Át és hova, ha itt, lent nem maradt A kriptakő alatt? A kígyó szorongatja torkomat. Megfojt! Segítségért kiáltanék, De mosolyog az ég. S lassan, simán a menny szívembe száll, Szemrehányóan néz rám a kereszt, S a kígyó elereszt. (Temerin, Jugoszlávia) Kováts Antal: Ferenczy Valér: Rézmetszet. (Nagybánya).