Pásztortűz, 1928 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1928-09-09 / 18. szám

— 420­­Tamási Áron regénye. — Szűzmáriás királyfi. Erdélyi Szépmíves Céh kiadása, 1928. Két kötet. — Irta: Gaál Gábor. 1. A Szűzmáriás királyfi: könyv, amelyik most jelent meg az Erdélyi Szépmíves­ Céh kiadásában, két kötetben s ennek a két kötetnek nehéz az igazi kritikai értelmét adni. S nem­csak azért nehéz, mert a könyv többrétegű és mindegyik réte­gében súlyosan gazdag, de mert a Szűzmáriás királyfival egyik legtehetségesebb, ugyanakkor azonban e tehetségesek közül a legegyenetlenebb fiatal magyar író szólal meg, olyan koncepcióval, melynek úgy teljességeit, mint fogyatkozásait illetően alig van párja irodalmunkban. Mert a Szűzmáriás királyfi tényleg páratlan mű. De korántsem csak nyelvi, vagy egyéb kitűnőségei miatt, hanem végzetes hibái révén, — olyanfélekép, mint Szabó Dezső utolsó epikai koncepciói, me­lyekben szintén egy roppant ta­lentum tündöklik fel: e roppant talentum azonban széttöri a for­mák igáit s mialatt új szélességek felé repes, kihagyó fénylésekkel lebeg heterogén formák örvénylé­­sei közt s így sehol sem ölt határo­zott alakot; a mű egészét nem a mű belső törvényszerűsége tartja össze, hanem az író akarata és szubjektuma s ezért uralkodik bennük mindenütt a nyelv és a képzelet s az ezekkel korrespon­­deáló írói hév és áradás. Mint Tamási Áronnál is, aki külön­ben más vonatkozásban is emlé­keztet Szabó Dezsőre. Például abban, hogy ő is romantikus ter­mészet s mint ilyen (az igazi epi­kus természetével szemben) még lirai is, nemcsak a mű szubjek­tív anyaga folytán (hisz a lénye­get illetőleg az ő élménye s az ő története a Csórja Bódi sorsának a magva), de lirai a könyv hő­seinek, dolgainak rajongó szere­­tete s a könyvből majd minden oldalon kicsapó lila extenzitása miatt. A Szűzmáriás Királyfi tehát semmiképpen sem objektív mű, de még a beállításaiban sem, hisz a könyvben mindenütt látszik az író külön állásfoglalása s az író külön, szinte publicisztikai befolyása. Ismét ugyan­úgy, mint Szabó Dezsőnél, aki — egyebeken kívül — úgy lát­szik kedélye és intellektusa ez aromáiban hatott rá leginkább. Amit korántsem azért említünk, mert hiba, hanem azért, mert tünet, mely észlelhető a könyvön s nála is, mint Szabó Dezsőnél, kikerülhetetlen következésekkel jár: megzavarja a mű epikai, sőt általában: formai és szerkezeti stabilitását, melyet pedig az objektiv formálás által elérhetett volna az író. 2. Ám az írói hév Tamási talentumában még sokkal ágas­­kodóbb és teltebb, minthogy az objektiv formálás kritikai esz­­mélkedéseibe törne s ami a legjellemzőbb, hiába is törne, mi­után e szubjektív formát részben a könyv szü­zséje határozza meg, illetve az a körülmény, hogy Tamási kevés mondanivaló­val fogott e nagy koncepcióhoz. Röviden kifejezve: édeskevés az, ami a Szűzmáriás Királyfi meséjéből, mint cselekmény, áb­rázolható. Tamási tehát szükségszerűen dolgozik a lényegre nem tartozó kitérésekkel, mesepótlékokkal, ethnográfiai jel­lemrajzokkal és lírai képekkel, melyeknek során csupán az írói szándék nyújtja a témát és tördeli a formát, negyven fe­jezetre az olyan anyagot, ami valójában tíz fejezetre is elég. A Szűzmáriás Királyfinak tehát korántsem az a hibája, (vagy erénye, mint sokan hiszik), hogy nincs poétikailag skatu­lyázható formája,­­ hanem az, hogy nincs olyan és annyi mondanivalója, amely és amennyi a szándékban vizuált koncepcióhoz szükséges, az,­az a könyv szüzséje nincs a lé­nyege szerint összefogva. Nem a heve és a természete, de a megcsinálatlansága, a kiformálatlansága miatt: szervezetlen. Nincs epikai folyamatossága s a megcsinálás egészének nincs se medre, se mértéke, de még folyama se, csak tovább­lépő képszerűsége, melyet az író visz tovább, nem pedig a mese sodra és haladása. Ezért le­hetséges mindenütt a kitérés. Epikai természete még semmiben sem temperált. Ugrál. ... Persze, mint mondottuk, mindez­­kényszerűség nála. A nagy szándék s a téma grandio­­zitása méri rá és fiatalsága nagyszerű erényei, mint a kis kompozícióra való készség s a nyelvi talentum, melynek ösztö­nös birtokában ragyogó és pá­ratlan stiliszta, azaz elsőrangú és eredeti író, ki minden érzékével íróművész, — páratlan itt és a királyhágóntúli literaturában is, mert egyéni gyökerű és hangú stílusával mindent tud, amit stílussal lehetséges: színt, szagot, alakot, világítást és perspektívá­kat, kísérteties homályt és szik­rázó napverést, pátriája egész reális és expresszív atmoszférá­ját, tájban és gőzökben egy a biblián keresztül módolt népi, de még modo­ros fordulatai dacára is művészien stilizált nyelven, az irodalomba mentve ezáltal a szé­kely nyelv kincsét és grammati­káját, helyenként a logikáját is­ ízben és fordulatokban s ezzel együtt a magyar irodalom egésze elé emelve a népet, melynek a Szűzmáriás Királyfiban — valószínűleg — nem annyira megírását, mint megéneklését vállalta. 8. Mert a Szűzmáriás Királyfi legbelső valója szerint va­lami ének, azaz énekek sorozata, a tehetséges fiúról, aki a vá­rosba kerül s akit nem ért a város, csak a faluja, de mit ér ez a megértés, amikor otthon meg széthull ő maga, illetve szét­vetik az egymás ellen feszülő erők s a végén egy gyilkosság áldozata lesz. Mondom, a könyv énekek sorozata, az előbb kör­vonalazott témakörből s ez énekekben az író, aki mindenkép költő, emelkedett hangon, sokszor a zsoltárok prezimitálásá­­val beszéli el történetét. Pontosan tehát a szerző distanciája és magatartása mondanivalójához korántsem azé az epikusé, aki egy láthatatlan középpontból fejti ki anyagát, hanem az énekesé, ki diszkréten állandóan együtt beszél a témájával s hősei sorsára ő maga is reagál, elszomorodik vagy aranyos Tamási Áron.

Next