Pásztortűz, 1928 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1928-02-12 / 3. szám
Lovich Ilonka költeményei. — Vasárnap nyomdai és irodalmi műintézet kiadása, Arad. — Egy nagyon kedves művészi egyéniség bontakozik ki előttünk N. Czike Gáborné Lovich Ilonka kis költeményes kötetében. A mély és őszinte áhitattal eltett női lélek, a szemérmes boldogsággal szerető asszony, az egyszerű foglalkozásának meleg szeretetével eltelt tanítónő. Versei úgy bugygyannak ki néma szíve mélyéből, mint korsójából a nehéz olaj. A költészet nem játék ránézve, hanem felszabadító, mely letöri lelkének rabláncait és szíve hangján harangoz az Isten. Költészetének motívumai, magaátadásai Istennek, szerelme férje iránt, hivatásának szeretete. Nem nagy vátozatossággal fejezi ki e motívumokat, de mindenkor művészien, sokszor új és meglepő hangot és formát talál mondanivalói számára. Szíve mélységének és igazságának kifejezésére jellemző a Küzdés az Úrral c. verse. Nem áradozik, nem ismétli a megszokott sablonokat, de amit mond, szinte megrendítő erővel győz meg vallásos érzelme őszinteségéről. A lelkéért cseng az Úrhoz, mert fél a sok jótól, amit ad neki. Miért, hogy minden bimbóért cserébe Rózsaesőt dob szívemre kezed? Miért, hogy dalba, szépségbe borultan Visszakínálod életemet? Szerelme szívének odaadása (Vándorok), betölti egész lelkét (Csendes vallomás), férjét szereti kis mostohájában is (A gyermek). Szerelme kifejezésére is talál a költő új, művésziformát. A villamos rohan s ő megáll a kocsivezető mellett, ki biztos kézzel vezeti kocsiját. És elgondolom, mily szent csoda ez! Trohanni éjben, két nagy szemmé válni A vezér mellett. Mindent kitalálni. Hallgatag állni, álmodva pihenni. És mégis, mégis fáklyafénynek lenni Mellette, ha vezet. Este a városon át. Optimista gyermeki lelke aranyozza meg hivatását is. Több szép versében fejezi ki szeretetét a gyermek iránt és aggódó gondját, hogy helyes úton vezesse őket. Mélyen megható Ferike c. verse, melyben egy kis korán elhalt tanítványát siratja meg. Van még Lovich kötetében néhány alkotás, mely e témakörökön kívül megsejteti azt a gazdagságot, mely lelkében várja a kifejezésést. A Csodálatos a vér és A kézről c. alkotásai emberszeretetét és bölcselő elmerülését világítják meg. C. Lagerlöf! c. verse pedig arról tanúskodik, hogy aki ily mélyre látóan tudja megérteni a ködös északi asszony nagyszerű emberi költészetét, az maga is igaz művész. Művésznek mutatják egyébként Lovich Ilonkát verselésének könnyedsége, kifejezésének szárnyalása, ügyes formái és ritmusának zeneisége. Lovich Ilonka Aradról származott ki Szegedre. Születésénél fogva tehát a mienknek mondhatjuk s így annál jobban örülünk, hogy az egész magyarság egyik nem értéktelen költője lett. Kötetét az aradi Vasárnap irodalmi és nyomdai műintézet adta ki a megszokott csinos alakban és gondos kiállításban. (k. c.) - 71 - Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. — A Magyar Tudományos Akadémia kiadása. 1927. — Alig van a magyar irodalomtörténetnek kérdése, amely körül már első felmerülése óta annyi vita folyt volna, mint az, amely a népiesség, illetve a népköltészet mibenlétére és alkotásaira vonatkozik. Az iskolakönyvek útján elterjedt „nép ajka“-féle megjelöléseket és „a minden idők legnagyobb költője a nép“, „a népköltészet termékei felül nem múlhatók“ és az ezekhez hasonló megállapításokat újabban, komoly kritikával és nem alaptalan kifogásokkal vették gyökeres revízió alá az irodalomtörténet és az esztétika munkásai. Ezáltal a régiek helyébe új, de gyakran homályos és olykor képtelenséget rejtő meghatározások léptek, úgyhogy méltán mondhatta Babits már tíz évvel ezelőtt, egy háborús népdalgyűjteményről szólva, hogy a népköltészet az irodalomnak legparadoxálisabb kérdése s hogy a népköltészetről való közfelfogás tele van mythologiával. Az elvek tisztázását megnehezítette az, hogy egyes kiváló részlettanulmányok mellett a kérdés egész anyagát felölelő s az irodalmi népiességet mint egységes folyamatot tárgyaló munka egész napjainkig hiányzott.Pedig erre a munkára igen nagy szükség volt az előbb említett szemponton kívül főképpen azért, mert köztudomás szerint az összes európai irodalmak közül a magyar az, amelynek gyökerei a legmélyebben hatoltak és legerősebben kapaszkodtak a népiesség termő talajába. Ennek a talajnak beható vizsgálatát és elemzését a magyar irodalomtörténet tudományos művelésének érdekei állandóan sürgették. Ezt a hiányt pótolta és ezt a közszükségletet elégítette ki Horváth János egyetemi tanár „A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig“ című legújabban megjelent kötetével. A tudós szerzőnek az a tanári buzgalom adta kezébe a tollat, amellyel hallgatóit igyekezett tájékoztatni a kérdésről s amely egyetemi előadásainak egy fejezetét csaknem négyszáz oldalas könyvvé bővítette. Ennek eredményeképen tárgyát nemcsak irodalmi szempontból vizsgálja, hanem annak az irodalmival párhuzamosan haladó ágaira is figyelmet fordít. Mindenekelőtt a népiesség, illetve a népköltészet fogalmát tisztázza s finom megkülönböztetéssel és éles logikával mutat rá, hogy a régi közhasználat értelmében vett „népiesség“, amely alsóbb és magasabb műveltséget különböztet meg, valamint az Apor Péter-féle hagyománykultusz, amely az ősöktől örökölt régi és más népektől kölcsönzött új szokásokat állít egymással szembe: lényegileg egy és ugyanaz s ezen oknál, fogva egy névvel jelölhető, így a Horváth felfogása szerinti népiességnek mind tárgyköre, mind időbeli kiterjedése aránytalanul nagyobb annál, mint amelyet a közfelfogás eddig neki tulajdonított. Ebből az alapelvből indulva ki, veszi tárgyalás alá nagyszabású művének hatalmas anyagát, melyet négy nagy fejezetre oszt: 1. Az irodalmi népiesség kezdetei; 2. Faludi nyomában, Révai körül; 3. A magyar népdal bevonulása az irodalomba; 4. Petőfi felé. Az irodalmi népiesség kezdetei Faludinál, illetve Dugonicsnál mutathatók ki. A további fejlődés a Faluditól kezdeményezett irányban halad, mivel a Dugonics-féle, inkább érzelmi alapokon nyugvó irányzat később teljesen elsekélyesedik. Herder hatása alatt indul meg a magyar népdalok gyűjtése és jut egyesek tapogatózó próbálkozásai nyomán a közérdeklődés előterébe, aminek folytán a kérdés elméleti részének tisztázása felé is jelentős lépések történnek. A népdal kezd mintául szolgálni a legkiválóbb műköltők számára s bár csak nehezen és nem is egészen tud szabadulni a németes dal formai hatása alól: vele mint valami ikertestvérrel, tovább fejlődik s egyengeti a Petőfi fellépésének útját. Erre a vázra építi fel Horváth művének nagy tudásról és alaposságról tanúskodó gondos szerkezetét. Bámulatos jártassága van a tárgyalt kérdés legaprólékosabb részleteiben is, amelyeknek sokasága azonban sehol egy pillanatra sem fedi el szeme elől a célt, amelyet maga elé tűzött. Biztos léptekkel halad útján s céltudatos határozottsággal vezeti az olvasót a tárgyalt évszázad irodalmi fejlődésének különböző változatain át. A fejlődés eseményei mögött mindig éles szemmel látja meg és biztos kézzel tapintja ki a létrehozó eszmei okokat. Az irodalmi népiesség mibenlétére vonatkozó eredeti és önálló felfogását a legmeggyőzőbb érvekkel támasztja alá s teszi elfogadhatóvá az olvasó számára. Előadásmódja a tárgyhoz illően nyugodt, de mindig eleven és világos. Helyenként talán kissé túlságosan is tömör, aminek az az oka, hogy láthatóan nagyon sok a mondanivalója s kénytelen minél többet beleszorítani egy-egy mondatába. Ez a sok mondanivaló: az új és eredeti szempontok, a szakavatott tudós éles megfigyelései, finom meghatározásai, logikus következtetései, a jelenségek okainak feltárása, a népiesség mind gyakorlati, mind eszmei fejlődésének alapos nyomonkövetése stb. biztosítják a mű számára nemcsak a szakember érdeklődését, hanem mindenkiét, aki a magyar irodalmi népiesség mibenlétéről és, kérdés mai állásáról tájékozódni akar. Márton István. -------- Varázskorona. — Borsai Mária meséskönyve. — Benedek Elek írja e könyv előszavában: „Ünnep nekem minden új és jó gyermekkönyv.“ Ünnep, mert talán sehol sincs olyan nagy szükség a jó gyermekkönyvre, mint Erdélyben. A jó gyermekkönyvek száma szaporodott Borsai Mária könyvével.“ Valóban: sehol sincs olyan nagy szükség jó gyermekkönyvre, mint Erdélyben. És senkinek sincs olyan nagy szüksége reá, mint az erdélyi gyermekeknek. A gyerekkorhoz úgy hozzátartozik a meséskönyv, mint a lányosházhoz a virág. Nagyon kell vigyáznunk reá, hogy olyan könyvet adjunk gyermekeink kezébe, amely épít, javít és ne olyant, amely rombol. Meg kell óvnunk a gyermeket az ostoba dajkamesék lélekromboló hatásától. A modern