Pásztortűz, 1935 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1935-06-30 / 12. szám
Odaültem mellé és a csalánnal végigvágtam a lábamon. Mintha száz tűvel szúrtak volna belém, úgy kezdett sajogni és nyomban nagy piros folt támadt a helyén. Jancsit nem nagyon hatotta meg a dolog, nem szólt, de láttam az arcán, mintha azt mondaná: az semmi! Erre nagy lélekzetet vettem, megfeszítettem az izmaimat, fogaimat összeharaptam és a csalánnal csapkodni keztem a lábam az ujjamtól föl a nadrágszárig, mindenütt, mindenütt, mind a kettőt. Már az első pillanatban úgy fájt, hogy majd kiesett a kezemből a mérges zöld csóva. És vártam, hogy Jancsi rámkiált, vagy fölkacag, hogy hagyd már abba, te bolond. De nem szólt, én meg csikorgattam a fogaimat és vertem a lábam szárát és elhatároztam, hogy addig verem, míg a karjaimban erő lesz, míg Jancsi el nem kacagja magát. Jancsi, Jancsi — szólongattam magamban, és szinte könyörögtem neki a szemeimmel, de ő csak nézett bután, hidegen, kegyetlenül, meredt szemekkel, irgalmatlanul, mint egy érzéketlen fadarab. Abbahagytam, nem bíztam tovább. A kezem magától megállt, a könnyeim folytak. Kifakadtam. — Az utcán menjünk-e vissza, vagy a kerten át? — De már nem tudtam, hogy mért éppen ezt kérdeztem. — Az uccán — mondta Jancsi. Fölkaptam a fejem és szisszentem egyet, mintha orron vágott volna. Az utcán nem mék, inkább megdöglök. Újra megmarkoltam a csalánt és vertem a lábam megállás nélkül, míg csak olyan nem lett, mintha tűzön pirították volna meg. Nem volt rajta már egy érintetlen foltocska se, csak piros csípés és fehér hólyagok s néhol már a vér is kiserkedt. Ekkor a kezemet kezdtem ütlegelni s aztán az arcom. De ide már csak egyet sújthattam, mert erre fölugrott, kikapta kezemből a csalánt, ami már foszlányokra szakadozott. Eldobta messzire és sírva és kacagva ugrott a vállamra, átölelte a nyakam és csókolta, ahol csak érte. Mikor elengedett, tehetetlenül, holtrakínzottan estem hanyatt a füvön. Pár percig nem tudtam magamról, szörnyű fájdalom hasogatta a lábaimat, mintha millió tetű rágná a húsom. De nem bántam, csakhogy elérhettem, hogy megvigasztalódott. Jancsi csak nézett mosolyogva egy darabig s aztán megszólalt. — De gyerek vagy térista. Mintha a nagyanyám hangját hallottam volna. Ő szokta ezt mondani, ha valami nagy butaságot mondok vagy cselekszem. Jancsi őt ismételte, de most úgy éreztem, hogy eltalálta az igazságot. —• Gyerekük vagyunk, — mondtam, s megtöröltem a szememet. Sajgott minden tagom. Tudtam, hogy neki is, mert csak lassan, nagy kínnal, fogcsikorgatva tudott talpra állni velem együtt. Megindultunk. A kert felé vettük az irányt, nem szóltunk egy szót se, mert nem volt panaszunk egymásra. Ez a csalánfürdő mintha elmosott volna köztünk minden különbséget, minden panaszt, minden haragot. Szent volt köztünk a béke. S két kezünk közt előre-hátra himbálódzott a kas. Bordal. Dsida Jenőnek, hozzam-e vissza, vagy a tarsolyát rakjam-e tele álomvig holddal. Bánatom hallgat. Különös bordal. (Cleveland, Ohio.) REMÉNYI JÓZSEF: Elborozgatok a bánatommal, meg is kínálom lélekborommal. Megkérdem tőle: díszes mosolyát - 259 - A Vlegyásza vidéke. Az alábbiakban a Biharhegységnek ama részéről lesz szó, mely a Királyerdőtől keletre az erdélyi medence halmos vidékéig terjed, dél felé pedig a Melegszamos és a Feketekőrös forrásvidékéig. Nagy terület, de majdnem minden része nyújt legalább annyi látnivalót, hogy aki bevetődik ebbe a nagy hegytömkelegbe, nem fog az unalomtól besavanyodva kikerülni belőle. E vidék tájképi karaktere már egészen más, mint az előbb ismertetett Királyerdőé. De ennek így is kell lennie, mert ez a terület majdnem tisztán vulkáni kőzetekből van felépítve, csak helyenként tolakodik közbe más kőzet, ami azonban csak előnyösen befolyásolja a vidék tájképi változatosságát. A szóban forgó területnek mintegy a gerincét az 1838 m. magas Vlegyásza, illetőleg ennek a vonulata alkotja. Aki csak hírből ismeri a Vlegyászát, az többnyire valami kegyetlen meredek, sziklás, vad hegykolosszusnak képzeli. Szó sincs róla, az oldaláról lefutó apró kis patakok nagyon mérgesek s ezek völgye nem lakkcipőnek való, de úgy derekától felfelé egész emberséges, teteje pedig valósággal unalmas a túlságos szelídségtől. A Vlegyásza teteje ugyanis egy lustán elterpeszkedő s általában füves óriási hegyhát, melynek annyira szelíd lejtése van, hogy akár autóversenyt lehetne rajta tartani. Magán a Vlegyászán, ennek a nagy palacsinta tetején nincs is sok nézni való, de róla már van. Tetejéről nyugat felé nézve beláthatni a magyar alföldre, kelet és délkelet felé pedig ha valaki nem látja a Radnai havasokat, a Keleti és Déli Rámátokat, akkor vagy a szemében, vagy az időben van a baj. Szegény öreg jó Vlegyászát valami két évvel ezelőtt nagyon rossz hírbe hozták. A napilapok ugyanis akkoriban azzal rémítgettek, hogy a Vlegyászából füst, forró gőz száll fel, lángnyelvek csapnak fel belőle, szóval szabályszerűen kitört, akárcsak a Vezúv. Sőt még arról is tudtak már a lapok, hogy a környék lakossága sodomaszagot érezve, fejvesztetten menekül a világ vége elől, hogy tudós bizottság is szállt már ki annak a megállapítására, mi is lelhette tulajdonképen az öreget. A lapok ezzel aztán le is zárták az ügyet, adósok maradván a bizottság jelentésével is. Az egész rémmesének, ha egyáltalában volt valami alapja, az legfeljebb csak az lehetett, hogy valahol fent pásztorok vagy turisták valami nagyobb tüzet gyújtottak s ennek a füstje tüszköltette meg valamhelyik ijedős ember képzeletét. Igaz ugyan, hogy a Vlegyásza tömege valaha nagyon régen tényleg tevékeny vulkáni terület volt, de mint vulkán már annyira megrénhedt, hogy róla ilyen fiatalos legénykedést még elképzelni is olyan lehetetlenség, mint egy végelgyengülésen is túllévő aggastyánt kerítésátugrásos kalandocskákkal gyanúsítani meg. A Vlegyászához dél felé szintén hasonló nagy lapos hegyhátak csatlakoznak, így a Verfurásnak, a Nimojászának vagy Mikóhavasnak az 1600—1700 m. magasságban elterülő enyhe lejtésű, sőt majdnem sík füves hátán egyegy falu kényelmesen elférne. Aki rajta jár, rögtön nyaraló telepnek képzeli el. Egyelőre azonban csak juhok nyaralnak rajta, melyektől igazán irigyelni lehet a pormentes