Pásztortűz, 1938 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1938-04-01 / 4. szám
A TRANSZILVÁN IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT XXIV. ÉVF. * 1938. ÁPRILIS 4. SZÁM. NAGY PÉTER Irta REMÍNYIK SÁNDOR Olyan görcsösen markol belém a fájdalom az ő váratlan és korai elmúlása miatt, hogy nehéz értelmes szavakba foglalni azt. Különben sem szavakkal, hanem inkább valami óriási, de mindeneknek megnyilatkozó, méltóságos és ünnepélyes hallgatással kellene ennek a fájdalomnak kifejezést adni. Hiszen Grandpierre Emil, akit mi és a koraerdélyi irodalom Nagy Péternek neveztünk, különösen a hatalomváltozás utáni legelső időben, nem a szavak, hanem a nagy, mélységes hallgatás és a kemény cselekvés embere volt Vannak idők, amikor a „paszszivitás“ is cselekedetnek számít, az ő hallgatása akkor több volt mint cselekedet. Aki őt valaha hallgatni hallotta, s nem volt elfogult, meg kellett éreznie, hogy e hallgatás mögött mint kovácsműhelyben pöröly alatt születnek termékeny gondolatok, hogy lassanként valóra válva, előre toljanak másokat, embereket, igazságokat, életformákat, kibontakozó pályákat, felbukkanó új utakat, amíg a tragikus kezdet embere a háttérben és a homályban maradt. Magamról beszélek, mikor azt mondom, hogy volt idő, mikor Benne láttam itteni életünknek egyetlen kőszikláját, de hiszem s tudom, hogy mások is, sokan voltak így vele. Legenda szövődött szimbolikus szikla neve, a Pierre köré, a legendáknak azonban mindig van valami igazság alapja. Mi volt e tulajdonképen ? Politikai vezér, társadalmi kovász, közíró, szépíró? Elsősorban és mindenekfelett sugalló és szervezőlélek volt. Mi volt számunkra, a Pásztortűz számára? Bátran mondhatjuk: annak idején az alapító eszme. Az a gondolat, melybe beletorkollott sok irányt kereső, hangszert kereső törekvés, hangulat. Lapunknak a neve: „Pásztortűz“ is tőle származik. Első számunk első oldalán a vezércikket ő írta — névtelenül. Benne a Toldi-motívum dereng vigasztalón. Ki tudta Grandpierre Emil 193