Pásztortűz, 1940 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
lelnek alávetett egyén elé, s megkérdezi tőle, mit lát a képeken, figyelemmel kíséri mozdulatait, jegyzi válaszait. Négy pontban foglalhatjuk össze e megfigyelések kiterjedését, irányát: 1. Hány választ ad az illető az elébe tett képre? Milyen hosszú a válaszolási ideje? Milyen gyakran tagadja meg, javítja ki saját maga a már megadott válaszokat? 2. A válasz csupán formai meghatározás, vagy mozgást vél fölfedezni a képen? A képek színezése befolyásolta-e a választ? 3. Mint egészet vagy mint részletjelenséget fogta-e fel a képet a kérdezett? 4. Mit látott a képeken? Nézzük csak, mit mutat meg mind a négy pontra adott válasz az ember egyéniségéből. 1. Mint számos példa mutatta, a megszokott, átlagos képességű egyének tizenöt-harminc választ adnak a felmutatatott tíz képre. A derűs kedélyűek a mozgékony, élénkebb szelleműek válaszai gyakran meghaladják ezt az átlagot, míg a levert, búskomorságra hajlamosabbak rendszerint alulmaradnak válaszukkal a tizenötös számon. De egészen pontosan meghatározni a feleletek számából valaki kedélyállapotát, természetesen, nem lehet. Maga Rorschach is kivételesen talált kísérleti alanyai között búskomorságban szenvedőket, akik jóval felülmúlták az átlagos feleletszámarányt. A válaszolási idő már kicsit többet árul el az egyénről. A kifele élő, közlékeny természetűek rendszerint rövidebb idő alatt válaszolnak, mint a zárkózott természetűek. Általánosságban egy és fél perc egy válasz megadásának az ideje. A válasz kijavítása, toldása, változtatása egészséges egyéneknél ritkábban, beteges, rendezetlen lelkiéletű egyéneknél gyakrabban fordul elő. Különösen szembetűnő a válaszok visszavonása, kicserélése kisebbségérzettől gyötört hisztérikusoknál. Igen figyelemreméltó megállapítása Rorschachnak, hogy a csökkentértékűség érzésétől kínzott egyének fokozott figyelemmel állandóan arra törekszenek, nehogy mások előtt bármiben kisebbnek lássanak; e kísérlet alkalmával is többször megmásítják már kimondott véleményüket, nehogy nevetségesnek tűnjenek a vizsgáztató előtt. Minduntalan új válaszokkal próbálkoznak, arra törekedve, hogy ebben a kísérletben éppen úgy, mint az élet minden megnyilvánulásában, mások előtt sikerrel, ötletesen állják meg a helyüket. Az önmaga csökkentértékűségét erősen érző egyén ebben az esetben is meg akar felelni, értékesnek igyekszik látszani, igen könnyen érthető, ha visszavonja, megtoldja, kicseréli válaszát abban a reményben, hogy így eltalálja az igazit, a helyeset, és a vizsgáztató szemében saját értékét növeli. 2. Valamit már ezek a külső tények is elárultak az egyéniségből. De a próba lényege nem a válaszok számának és időtartamának megállapításából áll. Hanem fokozott jelentőséget tulajdonít Rorschach annak, hogy sztatikus avagy dinamikus, mozalatlan vagy a mozgás állapotában lévő tárgyat, alakot vél-e fölfedezni a kérdezett. A levert, egykedvű lelkiállapot mindinkább a mozdulatlanságot, a kialakult formát, a változatlanságot, a sztatikus értelmezést választja. Melankólikusak és búskomorságban szenvedők — mondja Rorschach — a legjobb forma érzékelők. Bennük sincs mozgás, lelki életük hullámzása csökkent, ezért a külső világból származó érzeteket is mint mozdulatlanokat hajlamosabbak felfogni. Túlzott arányú sztatikus válasz a Rorschach-i értelmezés szerint nyomott kedélyt vagy