A Pécsi Állami Főreáliskola Értesítője az 1906-1907. tanévről

Vende Ernő: A szavalás művészete

60 Hát a dologban ez volt az egész: Kereste ott fönn a csapot Vitéz, Zeget-zugot kikutat érte, De csak nem jön rá, hogy hol áll ? És igy csapért szomszédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály. A szomszédban valami lakzi volt. Elébe hoztak ételt és italt, És im az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály, Petőy Sándor. Az első versszak refrénje az elbeszélés természetes hangja; a másodiké jó kedvvel ejtendő, de lassan, mintegy a pincébe való leballagást is festve; a harmadiké humoros színezetű, de gyorsabb, a sietést éreztetve; a negyediké a türelmetlen, bosszankodás hangja; az ötödiket lassan és humoros színezettel kell előadni, mintegy sejtetve a hallgatóval az el­maradás okát; a hatodik természetes hangot kíván, mintha magától értetődő volna Csokonai tette, végre a hetedik versszak refrénjét egészen nyugodtan mondjuk, de bizonyos gúnnyal. Nagy jártasságot igényel a színezésben Szász Bélának „A harminc pénz“ című költeménye, amely csak épen akkor fog a hallgatóra igazi hatást tenni, ha sikerül a szavalónak a refrén előadásával az egyes versszakoknak értelmi és érzelmi hangulatát az egész költemény alap­hangulatával összhangba hoznia. A harminc pénz. Elcsattant már az áruló csók, Elhangzott mint egy kigyó-szisszenés. Ennél már nem lehetett olcsóbb: Az úr éltéért harminc pénz — kevés! Judás ott ül a templom ajtajánál, Ajka csak mormol — számlál, egyre számlál: „Tíz ... húsz ... harminc.“ Judás csörgeti harminc pénzét: — Szíve szorul, szeme vadul forog — Melyek az Úr testét megverték: Suhognak egyre túl az ostorok! Szívét a kínnak férgei csak ássák ... És számlálgatja az ostor csapását: „Tíz ... húsz... harminc.“ A templom előtt galambkofárok és pénzváltóknak serge alkuszik. Ajkuk a szóból ki nem fárad.

Next