Pécsi Est, 1921. augusztus-december (14. évfolyam, 1-109. szám)

1921-12-08 / 91. szám

ÄW. — 91. si fliftietesi oraHi 4g$$t évre 36».­ K f­ átáHM... . 180 K taegven^vvr '30 K így hónapra 30 K „Leszek ” i­­liniszter kiáltott a nagyatádi Szabó István Szigetváron a Főtéren, talán épen a Zrínyi szoborral szemben ország­világ hallatára haragosan. Szava, — sejthetjük — nemcsak annak a pár száz embernek szólt, aki hall­gatására összegyűlt, hanem szólt Bethlennek, a miniszterelnöknek", szólt az egész országnak. „Leszek én még miniszter" — kiáltotta el­keseredetten és zúgó taps rázta meg az épületet köröskörül. És ez a taps napnál fényesebben megmu­tatta, hogy itt nemcsak a harag és az elkeseredés lángja szól vesztett pozíciók felett, hanem valami több, valami egész más. Nagyatádi még e szavakat mondotta, fenyegetőleg emelte fel öklét és rázta meg ke­gyetlenül. És ez a fenyegetés nem puszta szó, mutatta a felharsanó zugó, viharos taps ... A szakaszvezetőből miniszterré és azután egyszerű földmivelővé nemzetgyűlési képviselővé vissza­vedlett nagyatádi Szabó István nem törődik be a megaláztatásba és a közkatonai sorba, ő más ba­bérokra vágyik. Hadvezéri pózok­ra és hadvezéri diadalokra. És ide egész stílusosan illeszkedik be a szigetvári beszédnek másik része, m­elyben azt mondotta: Nem tudjuk, honnan veszi nagy­atádi ezt a nagy önbizalmat és ezt a Napóleont is megszégyenítő bá­torságot, de azért mégis kissé meg kell állnunk. Mert nagyatádi tud­valevőleg a kisgazdapárt vezére és állítólag osztatlan bizalmat élvez a polgárság és a földmi­velő osz­tály legszélesebb rétegeiben. S ha ez igaz, vájjon nem-e több, mint puszta szó az ő szava s vájjon fe­nyegetésének nem lesznek-e követ­kezményei? Aki bátorságot mer venni magának arra, hogy megfe­nyegesse a kormányt azzal, hogy lesz még miniszter és világgá ki­ál Nn. Valaki egyszer szfinxhez hason­lította őt. De vájjon nem-e döbbe­netes fénnyel világított be lényébe most önmaga ezekkel a szavak­kal? Mindig cáfolja azt, hogy pa­­rasztdiktatúrát akar és vájjon nem azt mutatják e beszédei, hogy Dó­­zsa György felé csúszik napról­­napra? A szfinx kezdi levetni ti­tokzatos lényét és uralkodni akar, mint a sivatag hatalmas kőóriása a ti­sztaság felett. Vigyázzunk, né­gy valóra váljék álma, mert ak­kor pusztaság lesz Magyarország ■Tid'ÓT" torzult rónasága is! 1.4 (Marta* Magi angol mozgalom M­agyarország érdekében Bizottságok és naggyűlések követelnek igazságot Budapest, eke. 7. (MTI.) — Az ox­­fordi egyetem tanári kara, az ifjúság és a város előkelőségeiből bizottság alakult november elején Magyarország önrendel­kezési jogának védelmére. (Oxford com­­mites for hungarien selfaeter inl­uition). A bizottság tagjai: Lockhardt (trinity col­lege), mr. Nilkinson­­ (st. Johnes college), dr. Counsel, mr. c. Chavass« (exeter col­­lege). A bizottság december 3-án a ma­gyar önrendelkezés tárgyában nagy­gyű­lést tartott, amelyen az egyetem hallga­tóin és tanári karán kívül nagyszámban jelentek meg Oxford város polgárai és az angol közélet számos előkelősége. A nagygyűlés szónoka, mr. Ashmed Bart­lett, Captain Whiatley crowe és col, Aubrey Herbert képviselők voltak. A lon­doni napilapok tudósítókat küldtek a gyű­lésre, amelyen Magyarország önrendelke­zési jogának biztosítását az angol társa­dalom illusztris tömegei követelték. A nagygyűlésen sok ezer példányban osz­tották szét lord Newtonnak „Mi az igaz­ság a kisantantról“ című röpiratát. 400.000 Holdnyi vagyon váltságadó fog lerovatni Budapest dec. 7. (MTI.) — Kállay­­ Tibor pénzügyminiszter tájékoztatta a saj­­­­tó képviselőit a föld vagyonváltságról.­­ Kiemelte, hogy" a vagy­onváltság lefizeté­se oly nagy mértékben történik, hogy az állampénztárak nem képesek a beérkező összegeket december 6-án átvenni. Méltá­nyosnak látszik, hogy a december 6-iki terminus hosszabbíttassék meg december 31-ig azzal a megjegyzéssel, hogy azok közül, akik december 7 és 31-ike között a vagyonváltságra befizetést teljesítenek, csak azoknak járjon az a kedvezmény, hogy a búza q-ja 1000 koronával számít­tassák, akik december 31-ig a teljes va­­gyonváltság összegét befizetik. Azoktól a földbirtokosoktól, akiknek 1000 holdon felüli birtokuk van, az állam a vagy­on­váltság természetben való lerovását fogja követelni. Kb. 400.000 hold föld jut birtokába, mely területet a kormány a földreform megvalósítására kíván felhasz­nálni.. A kisipar és a nagytőke harca Drágább lesz a ruha Pécs, december 7. A szociális megértésnek tanú­je­lét adták az Iparos Szövetség sza­bó szakosztályának tagjai, amikor elhatározták, hogy tekintettel a tisztviselő osztálynak közismert nehéz helyzetére, nekik olcsóbban dolgoznak, mint a jobb jövedel­műeknek. Megjegyzendő, hogy azok, akik egymás között ezt a szép kötelezettséget vállalták, nem a nagy, hanem a kisiparosok Ezen eljárásuk dacára képesek voltak a munkásaiknak heti több, mint 1200 koronát fizetni, ami a mai viszonyok között nem épp sok, de a többi szakmunkás jövedelmé­nél határozottan több. A szabó­ipar azonban többé-kevésbbé idény­munka is lévén, indokolt is a vala­mivel magasabb díjazás. Épp ezért is a kér. szoc. szabómunkások bér­­javítási kéréssel járultak a mes­terekhez, aki­k nem is zárkóztak el, sőt — amint megírtuk — a ke­resztényszocialisták kérésére meg­ígérték, hogy béremelés miatt nem fogják megdrágítani a tisztviselők ruhacsináltatását. Ez igazi szociális gondolkozás úgy a keresztényszocialista mun­kásság, mint a kisiparosság részé­ről. Történt azonban, hogy 3 sza­­­bó nagyiparos (a nevüket egyelőre­­ elhallgatjuk), akik nagy tőkével­­ dolgoznak, akik a tisztviselők ol­­­­­­csóbb kiszolgálására nem kötelez­­­­ték magukat — oly magatartást­­ kezdtek tanúsítani, amely a szaba­d kisipart katasztrófával, a tisztvise­­­­lőket nagyobb drágasággal fenye­geti. Ezek a nagytőkés nagyszabók u. i­­. — akik nagy anyagraktárral bir­­í­ván, még akkor is szépen keres­­­­hetnek, ha a szabóságon nem is­­ nyernek, ezek a nagyiparos szabók , hogy a kisipart tönkre tegyék oly­­ magas bért kezdtek fizetni, ami­lyent a kisiparos a vevőköre miatt­­ képtelen adni. Tették pedig a­­­­ nagyiparosok ezt azért, mert tud­­­­­­ták, hogy a kisiparosok munkásai i­s is annyit fog követelni, mint az i­s övék s így — a kisiparos nem bir­­í ■­ván olcsóbban dolgozni — a ren­­­­delő, ha ugyanannyit kell fizetnie, inkább megy előkelőbb üzletbe,­­ mint a kisiparoshoz, aki nem is­­ képes úgy hitelezni, mint a nagy­­i­iparos. Jól számítottak. A szoc. dem­ j vezérek nem törődve azzal, hogy a­­ drágaságot növelve a munkaalkal­­­­mat fogják csökkenteni, oly magas­­­­ bérkövetelésekbe heccelik a szabó­­­ munkásokat, amilyennel sem a ne­ Ára 2 mag­yar £ sc#roap'* i»a. ue&emo«f­o Szerkesztőség: Munkácsy Mihály­ u. 9 Telel»« síem­ 5*. Kiadóhivatal; Lyceum­ utca 4. szám, TiUion szám 222 hezebb és több ruhát rontó vas­munkások, sem az egészségtele­nebb munkát végző nyomdászok nem bírnak. Nem mondjuk, hogy ne akar­janak többet, de bizonyos, hogy önmaguknak is ártanak ,mert majd még inkább szokás lesz a pécsiek közt, hogy az olcsóbb vidéki sza­bókkal dolgoztatnak. Akkor aztán néhány pécsi szabóműhelyben lesz jó fizetés, de máshol fogy a mun­ka, sőt amazok se sokáig élvezik a nagy fizetést, mert még nagyobb lesz a drágaság. Tudjuk, hogy a nagytőke libera­lizmusának fő célja a profit, a szoc. dem­ vezéreké pedig az elé­gedetlenség növelése. Ez a példa csak igazolja. De igazolja azt is, hogy a kisiparos és az öntudatos keresztényszocialista munkás ér­deke közel van egymáshoz, de tá­vol a nagytőke liberalizmusától. Nemzetgyűlés A nemzetgyűlés mai ülésén Rubinek István beterjeszti a mentelmi bizottság jelentését Andrássy, Rakovszky, Sigray és Beniczky mentelmi ügyében. Jelenti, hogy Somogyi István kisebbségi véle­ményt terjesztett be. Az elnök jelenti, hogy Andrássy, Rakovszky, Sigray és Beniczky, öorovicsini Gyula és Urat? Gusztáv védőik által kérvényt adtak be; kérik a mentelmi ügyük sürgős letárgya­­lását és kérdezik, hogy rendes vagy sta­­táriális bíróság elé kerül-e az ügyük. A mentelmi bizottság jelentését már a leg­közelebbi ülés napirendjére tűzik. Ezután Berm­en István gróf miniszterelnök állott fel szólásra. Keresztényszocialisták az igazságos munkabére« hunap,est, dec. 7. — Szabó József nemzetgyűlési képviselő a kér. szoc. mun­kásság hangulatát az újonnan kinevezett kabinettel szemben a következőkben vá­zolta: A kresztényszocialista munkásság alkalmasnak látja az időt arra, hogy a munkabérek megállapításával egy olyan bizottság létesítését sürgesse, amely a munkaadók, a munkások, a főváros és kormány képviselőiből, valamint egyéb szakférfiakból állanak. A keresztényszo­cialista szakszervezetek em­e kívánságát a keresztény párt már magáévá is tette, Bernolák Nándor népjóléti miniszter pe­dig ennek keresztülvitelét meg is ígérte. Most már a kormányon van a sor, hogy a kívánság megvalósuljon. Tőzsde Zürich, dec. 7. Nyitás: Berlin 260, Newyork 519, Milano 2280, London 2126, Paris 3940, Prága 575, Budapest 0.65, Zágráb 190, Varsó 0.15, Bécs 0.15, Oszt. bélyegzett 0.09. 7,u­­r­i­c­h, dec. 7. Délben: Napoleon 3070, font 3450, dollár 835, fr. frank 67, márka 415, líra 36, oszt. kor. 12.75, rubel 53, lei 597, sokol 938, dollár 11.55. Devizák: Amsterdam 321.5, Lon­don 3425, Berlin 395—403.75, Milano 36, Prága 9.20—45, Svájc 165—62.5, Béc 11.*/*—11^, Zágráb 300—300.5. Irányait tartott.

Next