Pécsi Figyelő, 1877 (5. évfolyam, 19-41. szám)

1877-05-12 / 19. szám

vendéglátó bizottság bucsueszélye a „Hun­gáriában­", mely tartott reggel az elindu­lásig. — Természetes, hogy az egy heti ünnepélyek alatt előfordult érdekesnél ér­dekesebb mozzanatokat, beszédeket, alkalmi költeményeket sat. csak vázlatban sem ad­hatjuk, azok tüzetes ismertetése egy vas­kos kötetet fogna képezni,­­ azért befe­jezésül csak annyit említünk, hogy a déli vaspálya mentén minden állomásnál meg­újultak az üdvözlések a vidékről oda se­reglett küldöttségek részéről. A határon történt megható búcsúzás alkalmával Szu­­lejraan sejk ezen Csáktornyáról megtávira­tozott francia búcsú iratot nyújtotta át: „Nemes magyarok! Mióta magyar földre léptünk, mely második hazánkbá lön, ba­rátokat, testvéreket találtunk, fejedelmi fogadtatásban részesültünk, köszönjük, na­gyon háláljuk. Kedves testvérek! elhagy­juk nemes hazátokat, de itt hagyjuk szi­veinket, lelkünket. A barátság és meleg testvériség, mely irányunkban tanusitatott, hozzátok és honotokhoz csatolnak bennün­ket, de nekünk kötelességünk hazánkba visszatérni és mi a drága kötelékeket meg­szakítani tartozunk. Isten önökkel kedves testvéreink! Isten veled szép Magyarország! könnyes szemekkel távozunk tőletek! Elbúcsúzva, köszönetünket küldjük a meleg fogadtatásért, az egész magyar nem­zetnek, különösen pedig fővárosának és polgárainak, a képviselőház tagjainak, írói­nak, ifjúságának, Temesvár, Kanizsa, Sze­ged városoknak és mindazon városoknak és községeknek, testületeknek, intézeteknek és küldöttségeknek, melyek bennünket üd­vözöltek, és végre minden testvérünknek, ki látogatásával megtisztelt. Testvérek, emlékezzetek meg rólunk és tudjátok, hogy az ozmaulik szivébe vagy­tok foglalva. Isten, a nagy Isten oltalmazza ezen testvérnemzetet, királyát, királynéját, kormányát, jövendőjét! Isten vejetek kedves testvéreink! Isten hozzátok magyarok! A viszontlátásra! Csáktornyán, 1294. esztendő, Rebud Agher hónap 20-ik napján. Seik Szulejman effendi, Hodzsa Mehe­­med effendi, Haszni bej képviselő, Mehe­­med effendi, Fazil effendi, Raghib bej, Riza effendi, Baki bej, Raif bej, Eszad bej, Haszan effendi, Zsevad effendi, Semsz-Edim effendi, Terfek effendi szerkesztő, Resad bej. ORSZÁGGYÜLÉS. A képviselőház május 3-án tartott ülésében a gyámügyi tvjavaslat folytatólag tárgyaltatván, általánosságban elfogadtatott és a részletes tárgyalás megkezdetett.­­ Május 4-én folytattatott a gyámügyi javaslat részletes tárgyalása. Ezután Tisza Kálmán felel együttesen Simonyi Ernő, Chorin Ferenc, és Somsich Pál interpellá­­ciójára a keleti bonyodalmakra vonatkozó­lag ; — azonban Somsich Pálnak a dunai gőzhajózási kérdésére a feleletet máskorra ígéri megadni. Feleletének lényege az , hogy a külügyi kormány mindent megtesz, hogy a háború következménye európai bonyodalom ne legyen és hogy érvényre kívánja emelni azon befolyást, mely az osztrák-magyar monarchia érdekeinek és helyzetének megfelel. És ezért a semleges­ség mellett is fentartja a cselekvés szabad­ságát. — Május 5. Trefort A. a „Nép­zászlója“ érdekében Simonyi Ernő által beadott interpellációra felel. P­erczel Béla igazságügyminiszter a Miletics ügy­ben Polytnak válaszol. Május 7. A múlt ülés alkalmával a bankügyi bizottság tag­jába megejtett szavazás eredménye kihir­­dettetik. Legtöbb szavazatot nyertek: Hor­­vát Lajos, Pejácsevics László, Zsedényi Ede, Bujánovits Sándor, Ernuszt Kelemen, Wahrmann Mór, Chorin Ferenc, Fáik Miksa, Márkus István, Bánó József, Heify Ignác, Lichtenstein József, Váradi Gábor, Kerká­­polyi Károly és Horvát Gyula. KÜLFÖLD. A harctérről érkező hírek majdnem mindenütt a törökök győzelmét tudatják a világgal. Egy török hajó a Emi mel­letti orosz tábort bombázta s lángba borí­totta.­­ A sogharli irányában a hegyszo­rost birtokba keríteni akaró 12,000 főnyi, úgy a karsi fellegvárat két ízben megtá­madó orosz hadsereg jelentékeny vesztesség­gel visszavezetett s 8 mértfölddel hátrább nyomatott. Angliának Gorcsakoff jegyzé­kére adott nyilatkozata, úgy a teheráni angol követ közvetítésével a sahnak tett azon nyilatkozata, hogyha Persia megtá­madja Törökországot, az angol hajóraj azonnal megszállja a perzsa öblöt, vala­mint Görögországhoz intézett eszélyes fe­nyegetése nagy fontossággal birnak s bi­zonyára nem mutatnak muszkabarátságra. — Derby lord a Gorcsakof-féle körjegy­zékre a többek között ezeket mondja: A kormány mély sajnálatára nem fogadhatja el igazolásul Gorcsakoff herceg nyilatko­zatait és következtetéseit, Oroszország lépése Európa érzelmeivel és érdekeivel össze nem egyeztethető.­­ Midőn a cár saját kezére járt el, elvált az európai egyetértéstől, va­lamint azon szabálytól is, melyet ünnepé­lyesen helyeselt. Ennek következményei be­­láthatlanok s a brit kormány nem helye­selheti Gorcsakoff herceg azon nyilatkozatát, hogy Anglia és a többi hatalmak érdekében cselekszik. Hobart pasa a háborúról. Városunk fia Schulhof Károly ur, ki jelenleg Angolországban tartózkodik, a „Times“-ben Hobart aláírással megjelent következő levelet küldi be nekünk, mely­bén érdek­esen tükrözi vissza a jelenlegi háború indokaira vonatkozó török közvé­leményt. „A népámító diplomatiai komédiának vége, — így kezdi Hobart pasa levelét — a diplomaták visszavonultak, az északi medve pedig kibújik barlangjából, hogy majd megmutatja ő Európának, mikép kell Törökországot megtanítani a keresz­tény alattvalókkal való emberséges bánás­módra Ily határtalan szemtelenséget nem mutat fel a történelem. Mi törökök alig ígértük meg a reformokat s már­is ko­molyan és erélyesen hozzáláttunk az al­kotmányos intézmények behozatalára. Sok új és üdvös intézkedéseket tettünk az el­lenségeskedések megszüntetésére. A kor­mányzásra képtelen két szultánt megfosz­tottunk trónjuktól. Alakítottunk parlamen­tet, hova az ország minden részéből vallás különbség nélkül küldetnek követek. A magas hivatalokra kipróbált becsületességű és képzett férfiakat neveztünk ki stb. stb. Szóval mindent megtettünk, a­mi Eu­rópát megnyugtatta is. És most ránk tör az északi medve! Miért? Azért, mert fél, hogy ha így folytatjuk a reformmunkála­tokat, ma holnap nem lesz semmi oka belénk köthetni. Azt mondja most az orosz: „Megáll török! Majd én előbb népedet kérdezem meg, hogy milyen alkotmányt akar s csak aztán folytathatod az újítá­sokat, de akkor is csak úgy, a­mint majd nekem tetszeni fog. Ha nem akarod, jó lesz háború, azt a kevés pénzedet, a­mit az újítások keresztülvitelére akartál fordí­tani, hadd eméssze fel a háború. Koldus állammal majd könnyen bánunk el. A háborúval olyan helyzetbe juttatunk, hogy önkényt bocsájtod magadat rendelkezé­sünk alá.“ Valóban így gondolkodik Oroszor­szág. És Európa tétlenül nézi az északi zsarnok gyürkőzését. Nem tudok háborút, mely ily gyalá­zatos után indíttatott volna, mint a jelen­legi ; nem ismerek hadi proclamatiót, mely annyira telve volna szemtelen hazugság­gal s a gazemberség körmönfont fogá­saival mint az orosz cáré. Jótállást akar az orosz arra nézve, hogy mi a reformokat keresztülvisszük. Már most kérdem adhatunk-e mi más és megnyugtatóbb jótállást, minthogy azon­nal hozzáfogtunk a reformmunkálatokhoz ? Jól tudja az orosz, hogy mi ennyi jó szán­dék és akarattal eltelve a békében átélt csak egy néhány év alatt, országunkat teljesen az európai alkotmányos államok mintájára alakítjuk át. Ezt akarja ő megakadályozni s nem a keresztények sorsát javítani. Rabszolgáit akarja szapo­rítani. S Europa — az alkotmányos, a civi­lizált Europa — mindezt tétlenül nézi és nem riseatcozik. De mi e sajnos körülmények dacára sem csüggedünk. Hadseregünk jól van szervezve s mindennel ellátva. Minden ka­tonánk a fanatismussal határos lelkesült­­séggel ragadja meg a fegyvert, mert át van hatva a tudattól, hogy nemzetének léte van megtámadva. Sok vér, nagyon sok vér fog folyni igaz ügyünkért. Mi készen vagyunk. Rő­szünk irtózatos legyen. Aligha fog az orosznak sikerülni Katarina álmát megva­lósítani és Péter cár gaz végrendeletét végrehajtani. Erőnk végmegfeszítésekor sem csüg­gedünk, mert bízunk barátainkba, hogy tiltakozni fognak egy nemzet megölése ellen. Van elég okunk hinni és remélni, hogy veszély idején nem feledkeznek meg rólunk a lengyelek, circassok, georgiaiak és a mi vitéz testvéreink, a de­rék magyarok, mert hisz mindannyi­­uknak nagy számadásuk van az orosszal a rajtuk elkövetett gazságok miatt. Rajta hát vad északi horda, csak jöjjetek, ágyaink és szuronyaink majd il­lően fogadnak! polgári leányiskola alig számíthatna többre, mint pár tucat tanulóra és azok is oly szü­lők gyermekei, kik a szükséges költséget nem sajnálják. Részünkről feltétlenül egyik nézethez sem járulhatunk; nem az elsőhöz, mert a polgári leánytanoda felállításának égető szüksége csakugyan még nem igen érez­hető, de főkép azért, mert a miniszter jobb időkben tett ígéretét tudja az ég,a­mikor lesz képes beváltani, a városi közönség pedig valódi ostromállapotba van helyezve minden oldalról szaporítatni célzott tanügyi kiadásokkal, nagyon ki kell tehát válogatni azokat, melyek valóban szükségeseknek mutatkoznak és mellőzni a kevésbé égetőket. Ha azonban a városnak lesz erre ren­delkezhető költsége és az állami segély is hozzá­járuland, akkor azt hisszük, nem kell félrendszabályokhoz nyúlnunk, hanem gyö­keres orvoslást adni a leánynevelésnek és pedig egy rendes a törvény kellékeinek megfelelő belvárosi elemi és polgári leány­tanoda felállításával. — elemi tanoda szük­séges itt, mert a fenálló zárdás tanodával csak kevesen vannak megelégedve, polgári tanoda pedig azért, mert a leánynövendé­kek további oktatását nem hagyhatjuk min­denkorra egy magánintézet fenállásától függőben, biztosítani kell azt akkor is, ha a városunkban birt Werner-féle jeles tanoda mint hisszük és kívánjuk, hosszú életű lesz is, mert a kevésbé vagyonos szülők gyer­mekeitől sem vonhatjuk meg a további kiképeztetés lehetőségét, a­mennyiben te­hetségeik és szorgalmuk arra érdemesekké tették. Ajánljuk mindkét tanügybarát­nak a békességei a türelmet ott, hol csak újabb költekezéssel lehet a tanügyön lendíteni, mert biztosíthatjuk őket, hogy ha szemei­ket használják, találnak elég alkalmat, az ügyet jobban szolgálni, ha arra néznek, hogy a város által a tanügyre megszava­zott áldozatok ne maradjanak oly mag, mely a sziklára esvén, az égi madarak által felemésztetik, de tem­ést nem hoz. — Működjünk közre, hogy az eddig nem fu­karon hozott áldozatoknak minden meglevő városi tanodában megfelelő eredményét szemléljük, mellőzzük az egyéni érdekek legyőzését, csak a tanujjjá haladása legyen szemünk előtt és akkor közelebb hoztuk azon időt is, midőn a város választott atyái és nagyadófizetői övörtiest fognak újra áldozni tanszervezetünk kiegészítésére. Tanügy. A „Néptanoda“ szerkesztősége lapjá­ban megjelent nyílt levél alakjában emlé­kezteti a vallás és közoktatási minisztert a pécsi iskolaszék és a pécsi nőegylet küldöttei előtt egyidőben a pécsi polgári leánytanoda felállítása iránt tett ígéretére.­­ Indokolva egy ily tanoda felállításának szükségét kéri a minisztert, hogy Pécs vá­rosa közönségének e részbeni felterjeszté­sét előnyösen intézze el. (Azaz hogy a kért állami segélyt adja meg.) — Ennek ellenében egy „pécsi tanügybarát“-tól oly tartalmú sorokat veszünk, hogy Pécsett egy polgári leánytanoda felállításának égető szüksége még nem forog fen, mert a kül­­­­városi a törvény értelmében felállított és berendezett elemi leánytanodákon kívül meg van a notre-dame-i apácák leányis­kolája és ezeken kívül a mind a tanerők, mind felszerelése tekintetében jeles Werner­­féle hat osztályú nyilvánossági joggal fel­ruházott magán leánytanoda, a­hol a német és francia nyelvre, női kézimunkákra, ének, rajz és kertészetre is oktatatnak a leány­növendékek. Beküldő úgy tudja, hogy a jobb módú szülők csak kivételesen járatják leányaikat tovább az iskolába mint 12—14 éves ko­rukig. A polgári leánytanoda négy évfo­lyamból áll és növendékeit veszi a 4-ik elemi osztályból, így 14 éves koráig bevégzi a leány tanulmányait. Az a kérdés hol ta­nul többet ? Ez pedig a tantervtől és a tan­erőktől függ, azért elvben a polgári isko­lának nincsen előnye a 6 osztályú elemi tanoda felett.­­ Pénzszak korunkban pe­dig kevesebb költségbe kerülne a Werner­­féle iskolának két osztállyal való kibőví­tése 8 osztályra, amúgy is a felállítandó A kir. tanfelügyelőség jelentése Baranyamegye népok­tatásügyi állásáról az 1876. évb. (Vége.) Vannak tanitók, kik a felvett, hogy magukat szakmájukban képeznék, egyéb könyvet sem látnak, mint tanítványaik kézi­könyveit, maguk részére szakkönyvet nem szereznek, szaklapokat nem járatnak, sőt a kormány által ingyen küldött „Népt. Lapjá“-t sem olvassák. Igaz, anyagi ellá­tásuk nem valami fényes, de azért éven­ként egy-egy jó szakkönyvet é­s szaklapot szerezhetnének. S igy történik, hogy nem ritkán kötelességeikkel sincsenek tisztában. Igen sok iskolában a tanító a beszéd- és értelemgyakorlatot nem tanítja, mert tudo­másával sem bir avval, mi az, vagy mert neki nem tetszik s igy tesz egyéb tárgy­­gyal is. — Erre a mentséget is megtalálja, azt mondja ugyanis, hogy rendetlenül jár­nak a növendékek, vagy nincsenek meg a kellő tanszerek, vagy a szülők ellenzik stb., melyek mindegyikében van némi igazság. A helyi hatóságok pedig — nehogy zsarnokoknak tűnjenek fel ily esetekben, nem lépnek fel a kellő erélylyel s ható­sággal. Némely dolgok gyakorlása, mint: tor­nászat és kertészeti gyakorlatok a nép elő­ítélete, ellenzése, a tanító öregsége, járat­lansága, tornahelyiségek s kertek hiányán szenvednek hajótörést. Mindezen kedvezőtlen viszonyok da­cára is haladás észlelhető általában. Iskola volt 1875-ben 403 s most 1876- ban van 404, tehát szaporodott 1-gyel, így mig 1875-ben a lakosság 12.86-ba járt iskolába, addig 1876-ban már 13.2°/a járt. Iskolába járt 1876. évben a tanköte­lesek 85.08°/a. Tanító volt 1875-ben 467, 1876-ban pedig 476, — tehát szaporodott 9-cel. Szaporodás észlelhető a faiskoláknál 7-tel, iskolakerteknél 10-zel, testgyakorló térben 2-vel, irótáblában 7-tel, fali térké­pekben 11-gyel, földgömbben 1-gyel, ter­­mészettrajzi eszközökben 4-gyel, könyvtá­rakban 3-mal, testgyakorlati készletekben i­gyel. A fönnebb ,előadott s minden a jövő­ben észlelendő hiányok orvoslására az újab­ban hozott 1875. évi XXVIII. és 1876. évi VI. t. c. erélyes végrehajtása van hivatva. Én részemről, mint e megye kir tan­­felügyelője most már átvevén a megye népoktatásügye önálló vezetését s felügye­­lését, úgy a felekezetek egyházi hatóságai, mint a közigazgatási és helyi hatóságok erélyes támogatása mellett minden rendel­kezésemre álló törvényes eszközt felhasz­­nálandók, hogy megyénk népoktatásügye a kor kívonata s a törvény követelményé­nek megfelelő színvonalra emelkedjék, s kecsegtet a remény, hogy miután már a közs. iskolákat illetőleg a nm. vall. és köz­­okt. m. kir. minisztérium a r. és gör. kath. egyházhatóságok az iskolaügynek a tör­vény követelte eredményes intézése s ve­zetésére a kellő lépések megtétettek, a többi hitfelekezetek sem fognak hátramaradni a nemes tevékenységben versenyezni. Mint­hogy azonban jó akaratom s a rendelke­zésemre álló eszközök nem állnak arány­ban ama követelményekkel, melyeket tőlem Mohács, 1877. május 1-én. A „Pécsi Figyelő“ 17-ik számában Mohácsról Szebényi úr a mohácsi úrbéri bizottság tagjait , illetőleg azok eljárá­sát akként tünteti elő, mintha csakis ezek­nek bölcs -előrelátó intézkedései folytán juthatunk majdan el Izrael­ népeként végre az ígéret földjére. Hogy valaki ne lehessen egy jó ba­rát fogadott vagy fogadatlan prókátora, ahoz senkinek semmi beszólása, de hogy Mohács város lakói részéről önnek kép­zeletében szülemlett elismerést csak nem kivétel nélkül általánossan mindenkiről nyilatkoztathasson, — erre úgy hiszem felhatalmazást nem nyert. Nem szándékom az úrbéri rendezés megkezdése óta lefolyt minden egyes tételt cenzura alá venni, mert ekkor a „Pécsi Figyelőt“ kellenék egy negyed évre kibérelnem, csakis Szebényi úr bol­dogabb létet látó sóhajaira válaszolok: azt állítja. 1- ször Hogy a bizottság működését hírlapilag közzé nem bocsájtotta, ez nem is kötelessége, mert eljárása nyitott könyv, ami az utókor számára is fenn­marad. — a bizottságnak pedig nem egyes hanem annak összes tagjai ellen intéztessenek a támadások. Ha a bizottság népi köteles is hirla­pilag eljárásait közzé, tenni, de mégis a mennyiben bizalommal ruházhatott fel, idő­szakonként a főbb megálapodása terveze­tét az érdekletteknek tudomására juttatni bizonyára nem lett volna felesleges, és ezt meg várhattuk volna. 2- szor Hogy az ön által tökéletessen ismert szigeti közös birtokból telkenként 30 hold legelő és erdő illetőséget nye­rünk, (a­mennyiben majdan minden egyes tulajdonosnak illetősége kiméretni fog), nincs pedig eset széles Magyarországon, hogy telkenként ennyit ítélt volna a tör­vényszék, és ezt az uradalom saját költsé­gén köteles minden egyesnek kihasíttatni, lesz tehát e szerint az összes lakók tulaj­dona 26 ezer hold, az uradalom az összes 32 ezer holdból csak 5 ezer holdat nyert, és ha ezt vízmentesíteni akarja, többe ke­rül mint az egész birtoknak jelenlegi ér­téke, melynek holdját ma is 30—40 fo­rinton lehet vásárolni. Levelező úr akként nyilatkozik, mintha csakis ő ismerné a szigetnek kiterjedését — fekvését — és annak evil­gi viszonyait, — én gyermek­ségemtől fogva a mohácsi szigetnek min­den egyes részét vadászat-mulatság-hi­vatalos teendő — és egyéb foglalkozás között össze­jártam, és mégis azt mond­hatom, hogy csak rés­ben ismerem, kár is azt hozni fel, hogy széles Magyarországon nincs eset, hogy telkenként 30 holdat nyer­tek volna, de talán széles Magyarorszá­gon nincs is eset, hogy ily sok veszede­lem és munka­erőt kívánó legelő és erdő területet kaptak volna az úrbéresek, hisz levelező úr maga is bizonyítja azt, a­mi­dőn azt mondja, hogy holdja csak 30 forintot ért, továbbá azt mondja, hogy a 32 ezer holdból az uradalom 5, Mohács városa 26 ezer holdnak jut birtokába, így tehát a mohácsi sziget nem 32, hanem csakis 31 ezer hold, talán az felmérés óta az egyezer holdat a Duna nyelte el? 3- szor Ennyi földnek tulajdonosává válik minden egyes birtokos, a Duna viz­ái­ ellen tervezett védgát (a­mely már bi­zonyos) elkészülte után Mohács város lesz a leggazdagabb Baranya megyében. Hogy mily gazdaggá válik ezen el­különítéssel városunk,­­ azt majd a jövő fogja megmutatni. Tekintetbe kell venni, hogy köztünk és birtokunk közt a Duna folyó van, ez magában véve valóságos vámadózás. — Mennyibe kerül, még azt végre szánta, vagy kaszálónak kiirtjuk, — mennyi költségbe fog kerülni a védgát (ha lesz) vagy annak felárkolása és ki­sebb vizek elleni megvédése, — elkerül­­hetlenül szükség lesz bármi kisszerű épü­­­let-lakházra, hol van az úrbéri költségek illetőleg felvett tőkék törlesztése, — és végre az adó? 4- szer. Azt mondja levelező úr, hogy csodálatos e nagy per ily hamar lefolyt (talán ezt is nekik köszönhetjük?) és hogy Mohács városának ezen úrbéri peres ügyek lefolyása csak bagatell néhány ezer forint­jába került,­­ hisz e csekélység majd kikerül a paradicsom­kertnek okvetlenül elmaradhatlan jövedelméből. Bizonyára csodálatra méltó az, hogy az uradalom az úrbéri per megkezdésével megelégedett volna 3500 holddal, egyik legjövedelmezőbb rihai halas­tavát a vá­ros birtokába akarta engedni, a Dunán inneni vasút és gőzhajójai kikötő térségek­ből is csak nem hajlandó lett volna át­engedni. 1892 szavazó­jegy kibocsátatott 1665 a kiegyezés mellett szavazott és mindennek dacára a per mégis megkez­detett, és ime az elvesztett per ráadásául levelezőként bagatell, az én tudomásom szerint eddig 16 ezer forint úrbéri költ­séget vont maga után. Végre az ítélet kihirdetése után a kihasításra az uradalom és város közt törvényszékileg bizonyos transactió lépte­tett életbe, levelező erre is hivatkozik any­­nyiban, a­mennyiben ezen transactió ér­telme szerint az uradalom által bár jogo­san letarolható fának tulajdonába engedte­k minden egyes birtokosnak a rajta levő fát.­­ Hogy levelező úr ezen transactiót nem a feladat nagysága s a törvények által kiszabott kötelességek teljesítése megvár, — nehéz feladatom megoldására a tek. közig. bizottság támogatását kérem. Pécsett, 1876. dec. 31. Salamon József, kir. tanfelügyelő, olvasta, arról meg vagyok győződve, a ki pedig önt erről felvilágosította, mondja meg neki, hogy figyelemmel olvassa el még egyszer, és bizonyára fog abban fel­lelni olyast, mire elsavanyodik a víg és megelégedettséget kifejező arca. Bubreg, Berkesd, 1877. évi május 8-án. Ha valaki az országházában az egy­­begyült honatyák nagyszabású szónokla­taikat figyelemmel olvassa, melyeket a népnevelésügynek szőnyegre kerültekor a lelkesedéstől áthatottan elmondanak; ha elfogulatlanul tekintjük a közoktatásügyi miniszternek szép és nemes jószándékát feltüntető rendeleteit, melyeket a nevelés felvirágoztatása érdekében saját közegei és az egyházmegyei hatóságokhoz intéz, ha a budget törvényjavaslatoknak szá­raz számaival foglalkozó és a törlésre mindenkor készen tartó piros plajbá­­szos (pénzügyi) bizottságnak a népnevelés célokra előirányzott összegeknek teljes meghagyásakor tanúsított nagylelkűsége iránt nem vagyunk érzéketlenek; ha tekin­tetbe vesszük, hogy a kath. clerus élén álló érsekek és püspökök mindinkább na­gyobb és nagyobb érdekeltséget tanúsíta­nak a népnevelés iránt és hogy az egyház mint anya elidegenített édes leányát a leg­­gyengédebben fogadja anyai gondjába és siet minden tekintetben versenyre kelni az állammal, kire a leány (nevelés és ennek bajnokai) oly szeretetreméltósággal ka­csingatott ; — ha nem vagyunk süketek a társadalomból mindig jobban és jobban fölhangzó ama szólamok iránt, melyek a népnevelést az államnak legfontosabb ügye­ként szerepeltetik és elismeréssel és tiszte­lettel adóznak ezen ügyet elősegítő fárad­­hatlan vitézeknek; ha még végre a sajtót sem hagyjuk figyelmen kívül, mely a nép­nevelés előbbrevitele szükségességének te­remt közvéleményt s a nevelést a társada­lom oszlopainak ismerteti; ha mindezeket és még egyéb intézkedéseket tekintetbe vesszük, azt kellene hinnünk, hogy hazai népnevelésünk fölvirágoztatása komoly szándéka közoktatásügyi minisztereőnknek. Pedig dehogy! Mi, kik a nevelés terén elő­forduló napi eseményeket figyelemmel­ kí­sérjük, a legjobb akarattal sem hihetjük. Mert ott, hol az égető szükség oly szigre­­hatóan kiált segélyért, hol nem a haladás, de az egyensúly fentartásáért kell és lehet csak küzdve munkálkodni, ott süket fülekre találunk, ott nincs segítség, ha lehetne is. És most mondja meg valaki: nem-e viszás helyzet az, midőn az 1868., XXXVIII. t. c. 35. §-a határozottan kimondja: egy tanító 80 növendéknél többet rendesen s nem taníthat s rendkívülien, hatósági és i­­geneiylyel saónal többet nem és mégis, hány iskola van még, hol e számnak két­szerese szoríttatik egy — inkább csapszék­­nek mint iskolának nevezhető — terembe! Képzelhető-e ily viszás állapotoknál hala­dás? Nem-e irónia az mind, m­it annyira hangoztatnak, a nevelés tárgyában ? ! Azt mondják erre, hogy „szűk világot élünk“, „nemzetünket s igy hazánkat egyik csapás a másik után éri“, „jobb időkre kell várni“, „népünk alig győzi mindennapi szükségleteinek fedezésére a költséget elő­teremteni, hát még egy ily nagy, rendkí­vüli kiadást, mit az új iskola követel?“ stb. stb. Sok igaz van mind­ebben. Láttuk, hogy mennyire volt szűkmarkú a magyar országgyűlés, midőn a műegyetem kiépít­tetése volt napirenden. Takarékoskodnak, hol nem volna szabad, ellenben pazarul szórják a pénzt szükségtelen dolgokra.­­A sok közül csak egy példát hozok föl és állításom igazsága elég világosan leend bebizonyítva. A m. k. alapítványi uradalom pécs­­váradi főtisztséghez tartozó Berkesd köz­ségben egy tanító vezetése alatt (ki mel­lesleg legyen mondva, kántor is, és mint ilyen tanítási napokon a délelőtti tanórák­nak felét sokszor kénytelen kántori funk­­tiókra fordítani) egy tanteremben 150—180 gyermek van. E terem is egészségtelen és sötét; világosságát délről és nyugatról kapván, hol mindenütt épületek vannak és igy nem is direkt, hanem az épületek visz­­szaverte világosságát nyeri, a­mi kétszerre ártalmas. De eltekintve ettől, az épület inkább akárminek való, mint iskolának. Sem udvara, sem tornászati helyisége nincs. És minden mégis jól van! (?) Képzelhető-e ilyen körülmények között haladás? Vagy: általában lehet-e itt szó helyes nevelésről, ha a megyés püspök és miniszter a leg­jobb rendeleteket is bocsátja ki és ha még a plébános úr is fölébred tétlensége lethar­­giájából és kezd a főpásztor nemes inten­­ziójától jött szigorú rendeleteknek engedni ? — No de ily „szl­k esztendőkben nem is lehet ám kívánni, hogy a község ily nagy áldozatot hozzon!“ — Igazat adnánk az imigyen szólóknak, ha nem volna okunk, ellene bizonyítani. A plébániaház még­­ jó karban volt és hibája csak az, hogy a plébános uram ízlésének nem felelt meg. És mi történt? Az épület egészen lerom­boltatott és helyébe új, a plébános úr íz­lésének megfelelő, épület építtetik. Honnét a költség ily luxusra? A közoktatásügyi miniszter urnak kegyes helybenhagyásával az alapítványi uradalom pénztárából. Nem viszás állapot ez gazdálkodásunk és nép­nevelésünk terén? Épen olyan az, mint rongyos Ung fedte testrepaszomántos mente. Nem azt rosszaljuk, hogy uj plébániaház építtetik, hanem azt, hogy a magas köz­oktatási miniszter úr, mint a közoktatás őre s mint e község iskolájának pátronusa a nyomorult iskolaépületet, mely semmi tekintetben céljának meg nem felelhet, hagyja, mi­által a község nevelésügye legalább megint két évtizedre visszavettetik

Next