Pécsi Figyelő, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-08-24 / 34. szám

tartását tévén szükségessé azt egybehívja és megnyitja. A bizottsági tagok csak igen gyér számban jelentek meg. A napirend első tárgya volt a belügy­miniszter leirata a bérszabályzat tárgyá­ban. Miután a miniszer többrendbeli vál­toztatásokat kivon a szabályzatban, a ta­nács ezen kívánalmakhoz képest átalakított illetőleg módosított szabályzatot terjeszti elő elfogadás végett, azonban ennek tár­gyalása közben kitűnt, hogy a tanácsi módosítások kiforgatnák a bérszabályzatot értelméből és minden gyakorlati h­asznál­­hatóságából, minél fogva a közgyűlés Bubreg Antal b. tag indítványára kiadta a jogü­gyi bizottságnak előleges vélemé­nyezésre. A pénzügyi és gazdasági bizottságok véleményes jelentése a danagőzttajózási társulat által tíz évi részletekben fizetendő és jövő évre első részletében esedékes tőke felhasználása iránt kiadatni rendeltetett a számvevőségnek, hogy az előirányzati javaslatnál tekintetbe vegye, érdemleges tárgyalása előtt azonban kinyomatni és a bizottsági tagoknak kiosztatni határoztatott. A pénzügyi szakbizottság indítványára a város folyamodik egy bankfiliale-ért, és egy küldöttség neveztetett, mely azt szor­galmazni fogja. Hosszabb vitát idézett elő a tanács jelentése, melyben a boraccis és falusi borvám bérbeadása eredményét elfogad­tatni kéri, noha a már másodízben meg­kísérlem árverés is öt­ezer forintnyi évi bérkeres­letet tüntet elő. — Pap József elfogadja az árverés eredményét, de a fa­lusi borvám körül tapasztalt kijátszások és visszaélések meggátlására kíván intézke­déseket tétetni, mik a borkereskedésnek akadályokat görditendvén útjába alkalmat adnak Weiller b. tagnak, hogy azok ellen kikeljen és kimutassa e gátló rendszabá­lyok jogosulatlanságát, egyébként ő is elfogadja az árverés eredményét és hason­lókép Bubreg b. tag is. A napirenden nem lévő falusi bérvám kérdése iránti hosszabb vita után Haksch Emil b. tag nem fogadja el az árverés eredményét mivel a bor oly tetemes megfogyatkozásának okát nem annyira a bővebb szüretre való kilátásban látja, mely a fogyasztást és igy a rendes aceist tetemesen növelendi, és eként a fa­lusi borvámbeli bevételi hiányt fedezendi, hanem találja azon eljárásban, hogy az árverés alkalmával egy zárt ajánlat léte titokban tartatott, sőt az érdeklett árvere­zet egyenes kérdésére sem adatott felelet a zárt ajánlat létezéséről.­­ Az árverés­sel együttes zárt ajánlati tárgyalás szo­kásos és egyedül helyes módja az, hogy a zárt ajánlatok, melyek az árverés kez­detéig beadattak, az árverező biztos által az asztalra tétessenek azon kijelentéssel, hogy ennyi zárt ajánlat tétetett, melyek az árverés befejezésével nyilvánosan fel­bontatni fognak.­­ Egyedül az eljárás biztosítja az árverező feleket, hogy csak az asztalon nyíltan fekvő ajánlatok fognak felbontatni és esetleg tekintetbe vétetni, csak­is ez eljárás távolíthatja el az árve­rező biztostól a gyanúsítást, melynek kü­lönben igen tág tere vagyon.­­ A fenforgó esetben úgy értesült, hogy az árverezők, ha tudják, mikép létezik egy beadott zárt ajánlat, több ezer forinttal is többet ígér­tek volna az árverésen. — Most azon kényszerhelyzetben, mert a bérlet e hó végén letelik egy évre ugyan elfogadja , de nem tovább, mert ily roppant házi pénztári veszteséget nem kívánja városi pótadó emelésével kiegyenlítetni. — Ezen egy évi idő pedig arra lenne fordítandó, hogy a falusi borvám kérdése kielégí­tőig megoldassák. A Szoló a falusi bor­vám eltörlése mellett van és pedig azért, mert abból a város lakosságának haszna nincsen, a szőllőtulajdonosoknak pedig egyenes káruk ered belőle, a falusi bor­a föld legkegyesebb jóltevőjének ezer dísz közt feltetsz­ését: a környék ünnepi csendben Var­ga ; a nyárfák aranyos szint játszanak; a rét Sárgálló zöldségbe borul; a vízbe merülve Látszik az ég, néhány tollal zeng a sziget ormán. Ily gyönyörű reggelt Pesten láthatsz-e, barátom ? S itt rámutathatunk irodalmi működé­sére is. Csak ez egy levél is elégséges volna annak bebizonyítására, hogy Vit­kovics a költői levélben kiváló otthonos­sággal mozgott s a költészet e saját saját­jának mondható. Tehát a költői levél, a mese, az epigramm, s végül a szerb köl­tészet magyar fordításban való bemutatá­sán át a magyar népdal az, melyben fi­gyelemre méltó művekkel idézett elő tenyé­szetet a magyar költészetben. Irt elégiákat, ódákat is, mely téren azonban korántsem tanúskodott annyi tehetségről mint az em­lített műfajban. S e részben annyival ne­hezebb ítéletet mondanunk, mivel epigram­mái­ és meséin kivül, melyek 1817-ben láttak napvilágot, alig rendelkezünk valami egyébbel művei közöl. Irt az­onban prózai műveket is, még pedig rendesen Vi­dényi álnév alatt, nevezetesen a szerb nyelvről egy értekezést; irt az ó-hitű magyar írók­ról; ismertette a szerbiai állapotokat; és midőn a magyar szinügy lendületet kezdett venni s Budapesten magyar szintársulat üte fel tanyáját, Vitkovics is mintegy új életre ébredve hirdeté a magyar szín­művészet jogosultságát s nemcsak szín­műveket irt, hanem, hogy elméletileg is hasson, lefordítá Schiller „Die Schau­bühne als moralische Anstalt be­trachtet“ czimű értekezését, mely „A játékszínről“ czim alatt Kulcsár színházi almanachjában látott napvilágot Színművei, néhány fordítás k vételével mint­ hazafias tárgynak; ilyenek: „II. Rákóczi Ferencz Rodostóban;“ „Mars Venns­­gal Marány alatt;“ stb. Az éDieramm terén b­orotthonosabb­ vámot ép úgy, mint az aceist a városi fogyasztó fizeti, ennek tehát mindegy, ha az accis annyira felemeltetik, hogy a be­vételi többleg a falusi borvámot pótolja, a városnak mint a regalejog tulajdonosá­nak jogában áll az accest emelni, és ehhez a kormány jóváhagyása annál is inkább elvárható, mivel a falusi borvám általáno­sítását megtagadó múlt évben leérkezett leiratában megengedhetőnek találta azt is hogy a városi jövedelmek emelésére fo­gyasztási pótadó is behozassák, melyre az accis emelésével szükség nincsen.­­ A pécsi bor túlnyomó részben nem Pécsett fogyasztatik, hanem nagyobb ára lévén kivitelre megy, ennek tehát előnye a fa­lusi borvám mellett annál fogva sincsen, mivel be van ismerve, hogy a szokásos üzelmek mellett a falusi bor is a vám el­kerülésével általában lesz kimérve, ellenben a szőllőtulajdonosok terhe növeltetik azzal, hogy a munkás bornak használni szokott, olcsóbb falusi bor a külön borvám által meg­­drágíttatik.­­ Végre a falusi borvám el­törlésével az amúgy is sikertelen kettős ellenőrzés költségei elesnének. Ez előadást általános helyeslés követte a bizottsági tagok padjairól, de nem úgy po­gármester részéről, ki a falusi borvám (mint regale) megváltásából a városnak (?) tőkét akar csinálni. Erőlködése és álokos­kodásai vagy talán inkább más tekinte­tek reábírtak 9 bizottsági tagot, hogy a jelen volt tisztviselők szavazatával többsé­get képezvén a valódi többséget 16 bi­zottsági tagot leszavazzanak, eként elfo­gadtatott az árverés eredménye, mely egy szabályellenesen a titokból kihozott zárt ajánlat folytán a városnak tizenötezer forintnyi kárt hozott. Megemlítendő, hogy Pap b. tag miután értesült a zárt ajánlat kezelésének módjáról, visszavonta előbbi kijelentését és szinte nem fogadta azt el.­­ Napi­renden volt még a községi isko­laszék előterjesztése, melynek folytán a szigeti külvárosi elemi tanodánál a 4 ik leány osztály felállítása, — és végre ta­nács előterjesztése melynél fogva az uj házszámzás elhatároztatott. * Egy kis megjegyzésünk van ezen közgyűlés alkalmából, melyet lehetetlen elhallgatnunk. Előre bocsájtjuk, hogy bi­zalommal viseltetünk a városi javadalma­kat árverelő és munkákat árlejtező ta­nácsnak irányában és eljárásának tiszta­ságát legkevésbé sem kívánjuk gyanúsítani, de már az nem tagadható, hogy oly el­járás mellett, midőn az árverelő tanácsnak előleges titokban tartás mellett az árverési tény befejezte után kivehet fiókjából vagy szekrényéből annyi és oly nemű zárt aján­latot, minő neki éppen tetszik, vagy ha úgy tetszik azt mondhassa: „nincs zárt ajánlat,“ — vagy ha egy harmadik tiszt­viselő léphet ily zárt ajánlatokkal elő az árverés után, — hogy ily eljárás mellett a gyanúsításnak nem csak tág tere nyí­lik, hanem hogy egyenesen jogosult lesz, mert így egy a vesztegető vállalkozóval egyetértő tisztviselő bármikor lefőzheti a versenyző vállalkozókat és a város közön­ségét, mert a vállalkozó adhat be két, három és több ajánlatot, melyek közt a részlelkti tisztviselő azt válogatja ki és hozza nyilvánosságra, mely éppen az ár­verésen elért összeget meghaladja néhány forinttal! — Volna értelme, de nem be­csületes eljárás az is, miden ajánlat nem létében, ez iránt az árverező kétségben hagyat­ik, hanem ajánlat létében ezt eltit­kolni, — ebből egyenesen más, mint a közönség kára nem következhetik be. A kifogásolt árverési eljárást a köz­gyűlés többsége 16 szóval 9 szó elllenében elítélte és felette palctát, tört a saját ténye mellett szavazó polgármester, a tanácsnok és ezek mellé állott városi tisztviselők sza­vazata nem csak hogy erkölcsileg semmit sem nyom, hanem a napnál világosabban­nak érze magát, miként ezt Kazinczyhoz írott levelében is bevallá ; az utókor azon­ban más véleményem­ van működéséről. Irt epigrammokat, meséket, ódákat, mivel Kazinczy köréhez tartozván, a mester tanácsa szerint a klasszikas formákat vette ápolása alá, az antik és modern klasszikas termékek átültetésével és utánzatával művelendő irodalmunkat, ámde mű­ködésének java a magyar népdalra esik, mely bízvást felér többi tevékenysége egész összegével. Eleven, vidor természetes­sége, könny­űvérűsége és naiv barátságos­sága ; közlékenysége és gyakor érintkezése a néppel, mely röviden és elevenen tolmá­csolja nézeteit; a magyar nyelv zamatjá­nak teljes birtoka, együtt és külön a né­pies elem, a d­a­u­a felé vezették. Forrása ennek is mélyebb volt különben: a szerb költészetben készen találta a népdalt, s ez őt a magyar népdal mivoltának megtanu­lására ösztönözte, s mintegy önként vette rá. Gyűjtött magyar példabeszédeket és irt népdalokat vagyis danákat, miként mon­dani szerette. A szerb költészettel új oltóágat s ez­zel új tenyészetet nyert az európai műköl­tészet termékeny fája. Miként Székács felett tartott emlékbeszédében Ball­agi Mór oly szépen és jellemzőleg mondá „a lágyhanga és epedő szerelmi dalok, a bú­val és méltósággal teljes hősi énekek, min­denfelé megtetszettek. És kinek tetszettek volna jobban mint Vitkovicsnak, ki félanya nyelvén, eredetiben olvasható és olvasta egész rajongással! Olvasta, hogy e rajongásával is hazájának merítsen lel­­kesültséget új dolgok felfogására. Mert mi­ként egyik irodalmi tanulmányában Gre­­guss­­ágost kifejtette volt, Vitkovics gyermekkora óta lévén ismerője a szerb költészetnek és költészettel foglalkozván különben is, már akkor villant meg agyá­ban a gondolat, hogy a magyar és szerb bizonyítja, hogy a törvény, mely nekik a szavazatot megadja, az erkölcstelenségnek a corruptiónak kutforrása, mely egyaránt tönkre teszi, koldusbotra vezeti a várost mint az államot is! Bezzeg máskint volt ez 48 előtt a régi rendi alkotmány alatt, akkor a ki­­lenc­venes választó­polgárok gyűlésében a tisztviselőknek beszagolni sem volt sza­bad a főjegyző kivételével, kinek feladata volt a jegyzőkönyvet vezetni és felvilágo­­sítást adni. Elnökölt a népszószóló és a polgárok nem voltak kitéve a tisztviselők által gyakorolt befolyásolásnak.­­ A ta­nácsban pedig a népszószóllónak ülése és vétója lévén ott sem történhetett beegye­­zése nélkül semmi a közönség kárára. — Nálunk azonban 1861 óta a törvények tökélyesbités helyett folyvást depravál­­tatnak. Most ott a közgyűlésen ácsorog és lopja a félnapot a szavazó tisztviselők na­gyobb része, a főpénztárnok, számvevő, közgyám, árvaszéki ülnök, a két aljegyző, mérnök sat. jobb volna, ha oly tárgy, mely szakhivatalukba vág, nincs napi­ren­den, maradnának dolgozó asztaluk mellett, és ne óbégatnának minduntalan munkaerő szaporításért,­­­­midőn pedig a meglevő tisztviselőknek sincs elegendő elfoglalt­ságuk.­­ Rövid tanügyi h­irek. A Pécs sz. kir. város tőszomszédságában fekvő német ajkú .­Árpád község tanítója elhalván, a község derék bírája — való­színűleg a községi lakosoktól nyert meg­bízatás folytán — az iránt kereste meg úgy az egyh. megyei, mint az ál­lami ha­tóságokat, miként lennének szívesek oly tanítót ajánlani, ki a német nyelv mellett kiválóan a magyart is beszéli, ki azután a község túrájához érkező hivatalos leve­lekre vonatkozó felvilágosításokat megadni képes legyen, de hogy különösen a ma­gyar nyelvet, melynek leírását ma már a lakosság is óhajtja, tanítani képes legyen. E törekvés nem szorul dicséretre, hanem követésre; a talaj e tekintetben megyénk­ben igen fogékony s csak a tanító urak­tól kívánnánk egy kis lelkesedést ez irány­ban. -------"­Halász István kir. tant. tollnok v. és k. e. m. úr ő nagy méltóságának f. évi augusztus 15 én 20980. sz. a. kelt rende­letével — kivételes esetekben — a kir. tanfelügyelőnek a két közig. bizottságban való helyetteséül neveztetett ki. Német-Bolyban az isk. szék a tanitó­­választást mindadd­g felfüggeszteni kívánta, míg a kántortanitói állásnak együttmara­­radása vagy elválasztása végleg eldöntetik, vagy pedig ez utóbbi esetre a canonica visita megváltoztatása bekövetkezik; egy­előre pedig a kir. tanfelügyelő segédtaní­tót fog kinevezni. • 1 Nau­erbrun­n, 1878. aug. 20 án. Végre-valahára megjött a tisztább idő és mehetünk — egész éven át elcsigázott testünket restaurálni — valamely kies fek­vésű fürdőbe. A mai kor követelményeit mind gépies sebességgel kívánja eszközölni. Gőzerővel élünk, azaz annak sebességével rontjuk egészségünket és úgy is akarjuk azt helyre hozni. Orvosunk ig­az van elég, úgy hogy tán nem is csoda, ha egynéme­ly­i­ke a provinczián más mellékes „Ge­schäft“-re adja magát, mint pl................n Dr..............r gabonával, sőt házában még „Außverkauf“-ot is tartott; de hiába, ne­héz idők járnak, kevés olyan férfiú beteg­szik meg, a­kitől 140 frt körüli honorá­riumot lehet kirecipézni. Különben hagyjuk az ilyen tudós (hiszem, hogy kivételes) Dr. urakat, a­kik úgyis, ha nem tudnak ba­junkkal boldogulni, rendesen azzal vigasz­talnak (melynek értelme körülbelül ez): Menjen N.­Fürdőbe, költsön el legalább költészet kölcsönös ismertetésével szellemi kapcsot létesítsen a két nemzet között nemcsak, hanem a szerb népdalok magyarra fordítása­ és kiadásával a külföld figyel­mét is felébreszsze. Akkor a fordítók nem dolgoztak gőzerős gyorsasággal, mint je­lenleg, s ha imitt-amott napvilágot láttak is szerb népdalok magyar fordításban, a tervezett gyűjtemény kiadásáról további szó nem lehetett. Eközben megjelent Vuk­ Stefanovics szerb költészeti gyűjtemé­nye, melyet a műveit nyugaton örömmel üdvözöltek és Göthe is szívesen fogadott. Vitkovics fáradozása nem veszett kárba azonban. Ő kedveltette meg nálunk a szerb költészetet, s az ő révén irt Kölcsey egy pár szerb dalt s kezdték Bajza és Székács, az utóbbi egész kötet kiadásával, nálunk is meghonosítói a szláv irodalmat. Vitko­­vics tárta fel legelsőben a nép szavát, s a magyar példabeszédek gyűjtésével megvető alapját a későbbi törekvésnek, mely a ma­gyar népdalok gyűjtését és kiadását vonta maga után s oly rendkívüli mozgalmat idézett elő országszerte. Kisfaludy Ká­rolyt, Czuczort és Vörösmartyt nép­dalok írására ő lelkesítő, mint ki a Hor­vát Ád­ám és Csokonai óta elhanyagolt műfajt legtöbb kedvvel és kedélyességgel művelte. Vitkovics tehát a népdalban fejte ki erejét és zamatos, mesterkéletlen nyelveze­tével megadta saját borsát a legnaivabb dolognak is. Népdalai közül nem egy fo­rog a nép száján, mint például a „Füredi pásztor dala,“ melyet ma ferdített szö­veggel énekelnek már. Ifj Mily öntudatosan s mennyi igazi hon­fiúi érzelemmel művelte ő a szerb mellett különösen a magyar irodalmat, mutatja a következő levél, melyet 1809-ben a fran­­czia invázió idején intézett Kazinczyhoz a magyar fővárosból: „Ha az ellenség raj­tnak üt itten, s a háború zápora valami 100 frtot, koplaljon mellette, igyék hozzá vitézül vizet és — unja magát félig agyon; majd akkor ha haza jön, itthon jobban fogja magát érezni! — Hiába „tud húst enni jó” mondja az álmoskönyv és rich­tig el is találja rendesen. Kérdésünkre hová menjünk hát e nagyszerű currira, többnyire azzal vigasztal: Karlsbad, Ro­­hitseb, Krapina, Töplitz, Marianbad stb. mintha csak valami német professor volna. Magyar fürdő csak legutoljára ajáltatik, hihetőleg azért, mivel fürdőink tulajdono­sai kevés vendéggel szeretik beérni, a­mennyiben rendesen oly magas bérért ad­ják azt bérbe, hogy a bérlő azután kény­telen kevés vendégeit is oly gyorsan és radikálisan megkopasztani, hogy azok min­dig elébb érzik a fü­rdő hatását az erszény­ben,­ mint ott, a­hol azt kívánták. Kössük tehát össze a batyut és utazzunk Rohitschba, illetőleg Sauerbrunnba. Szégyen ugyan, hogy magyar ember létemre itt kell üdülést keresnem, de hiába, nem tagadhatom: szegény ember vagyok és nem kereshetem fel hazám pompás sa­­vanyúvizes forrás- és drága vendéglőit, mert nem győzi­­ erszényem, hogy ott vagy 3 hétig reperálgassam romlott gyom­romat. E fürdőt, valamint vizet elég rosszul általánosan „rohitschi“-nak nevezik. Ro­­hitsch egy kis város a horvát határon, in­nét mintegy órányi járás. Fürdővel nem­de savanyuvizzel igenis bir, mely azonban az ittenivel semminemű tekintetben nem versenyezhetik. E fürdő neve tehát tulaj­donképen „Sauerbrunn.“ Épületei, a­melye­ket az úgynevezett staier karok (Stände) emeltek — kik jelenleg is mindennemű kezelési és más jogukat takorolják, igen szépek. Meglátszik rajtuk, hogy mi ma­gyarok is hordunk ide nem csekély ösz­­szeget, igy növelvén e fürdő gazdagságát és dicsőségét a mi fürdőink rovására. Vi­déke, igaz, pompás, de a mi Kárpátaink, a­melyek között nem egy savanyuvízforrás buzog, bizonyára mutathat fel ennél külön­bet is; kényelme, tökéletesen kielégítő — a németek számára. A magyar fürdőven­­dégekkel — különösen ha nincsen hátuk mögött liberiás szolga — a la bagatell — beánnak; daczára annak, hogy a vendégek egy harmadrésze magyar, mégis csak két magyar hírlap tartatik: ennélfogva csak úgy juthatni hozzá idején, ha a pinezér­­nek pierulát nyomunk a markába, így az­tán gyakorlatilag megtanuljuk e szép né­met közmondást: „Wer schmiert, der — liest.“ Arról nem is álmon­datunk, hogy a restaurato­r oly figyelemmel volna, hogy legalább egy magyar pinezért tartana — de igaza van, minek is , hisz magunk akarunk németek lenni, úgy kell nekünk. Van itt, t. i. a papiroson, olyan színház is, melyben a kimutatás szerint játszanak, de a valóságban már két év előtt leégett. Már előre örültem, hogy legalább lesz egy kis szórakozásom, láthatok kisvárosi német színészektől olyan drámákat, melyen ne­vethetünk és comédiákat, melyek alatt né­hány kávé nénike szemeit dörzsöli------­leider, ez mind a papiroson maradt; olyan zenekar, mely a csárdást is nagy dob Bibivel játsza. Az intézet első orvosa és igazgatója egy személyben, ki magát „kö­­nigl. Rathnak“ szereti neveztetni és a ma­gyarok iránti gyűlöletének minden alka­lommal kifejezést ad, szintén újabban egyik nevezetesség­ű gorombaságáról. Báró Baldácsi halála alkalmával az itt jelenlévő magyarok tehetségünkhöz képest kimutat­ták volna részvétünket irányában. El is ment egyik előkelő úri­ember közülünk ez igazgatóhoz, megkérdezni: igaz-e hogy meghalt. Ennek — daczára annak hogy magát bemutatván, a kérdést a legilledel­­mesebben tette — csak azt felelte: „önnek nem rokona, tehát mi köze hozzá,a mivel elbocsátotta. — úgy elvitték titokban a holt tetemet, hogy a legtöbben csak akkor módon engem is elsodor, tartsd fel egy két verses sorral emlékezetemet. Ezt nem annyira ennen dicsőítésemért, melyet vala­hogy szeretek, mint azért kivonom tőled, hogy hitem sorsai valaha hamvaim fölött minden keletkor vinului látván nefelejtsk é­­det, buzduljanak, hevüljenek nyerni ma­gyar helikoni babért. Mert azt magam­ is megismerem, vallom is, hogy az ó-hitttek közül, kik Magyarországnak köszönhetik tételöket, Vitkovicsod első, ki a magyar nyelvben literatori előmenetel teve.“ Ilyen volt Vitkovics. S mily jellemző néhány sor ez! A hazafinak meg kell hálálnia a hazától vett jólétet: ime az elv, melyet követésül tűzött ki. Az ó-hitttek is, tehát a szerbek is, kik Magyarországnak köszönik létöket, első­sorban a magyar hazának tartoznak hálá­val és hazaárulást követnek el azok, kik magyar létükre idegen érdekeket szolgál­nak, sőt a magyar állam ellen áskálódó felekezetekhez szegődnek! Egy ó­ hittt hazafi szózata ez, melyet vajha megvalósulva és testté válva üdvö­zölhetnénk mihamarább. Mint ember és költő egyaránt a job­bak egyike volt Vitkovics, s mindkettőnek szívdobbanása a magyar hazáé volt, mint ezt önkészí­tette sírverse is igazolja: Vitkovics a vezetéknevem: a koma monda Mihálynak; Szült Eger, élete Pent: a porom itt feküszik. Szent haza­­mig éltem, neked éltem, holtom után is Hogy neked élhessek, versem örökbe adom. Majd az idő ezeket ha fogával semminek örli: Árnyékom legalább lengjen örökre neked. A tű­zlelkű­ bajnok, ki a bort és sze­relmet oly gyakran dicsőite, vízkórban húnyt el 1829. szept. 1-én. Korán ment pi­henni, mert rövid ideig élt, hanem emléke­zete annyival hoszszabb lesz. Vajda Viktor:­­ tudtuk meg, mikor már hegyen-völgyön túl vitték. Tehát barátjai, honfitársai sem vehettek búcsút tőle. Jellemző e férfiú ha­lála . Reggel jelzett főorvos úr meglátogat­ván a báró urat, kérdezte, hogy érzi ma­gát. Eleinte azt felelte, hogy igen jól; néhány percz múlván azonban panaszkodott, mire a második fü­rdő­orvos is elhivatott. Ketten nézték, tapogatták, míg végre ki­sütötték, hogy eret kell vágatni. Tehát hamar a borbélyt! — doctor létére csak nem vághat eret — mire azonban ez el­érkezett volna, a báró úr meghalt szélhü­dés következtében a Dr. urak szeme előtt. Auch eine Grösse. Az itteni savanyuviz — melyből a világ minden tájára küldenek — mint régi látogatói e fürdőnek állítják, már nem oly erősen pezsgő, mint régebben. A legjobb mégis az úgynevezett „Tempelbrunnen“­­beli, mely azért drágább is. Van továbbá itt helyt több magánosnak forrása, kik elég concurrentiát nyitottak az intézetnek. E környék lakói többnyire vendek, vallá­sos, munkás, de igen szegény nép. A he­gyek oldalain ott üti fel fából készült la­kását, a­hol egy kis termőföldet talál, hogy családjával és csekélyszámú karmaival megélhessen. Elzártan álló házak képeznek egy-egy falut és több ily falu egy plébá­niát, melynek temploma rendesen a köz­pontban szokott lenni. A pléb­­templomon kívül gyakran pillantunk meg a kissebb hegyek tetején kápolnákat, a­melyek mind e nép vallásosságát — mely oly megelé­gedetté teszi — hirdeti. A főutak általában igen jók; a mellékutak azonban, a­melyek az egyes házakhoz vezetnek, hosszabb esős,­­ vagy különösen havas időben na­gyon rosszak. Mindezek daczára e nép szorgalmasan já­ratja gyermekeit iskolába több órányi tá­volságból és minden tettében mutatja, hogy erkölcsi érzetének oly alapja van, melyet az élet küzdelmei nem képesek megingatni. Mondhatom, hogy hazám több vidéké­nek ásványvizeit ismerem; tudom, hogy ha­zánkban kitűnőbb savanyúvizek találtatnak, a­melyek méltó versenytársai lehetnének a „sauerbrunninak.“ Tegyük tehát ezeket olcsó ár mellett hozzáférhetőbbekké. Kívá­natos volna azért, hogy ily források birto­kosai figyelmüket arra fordítanák, hogy a víz, konyha, kényelem és közlekedés olcsó és jó lenne. Ha azon nagyon tisztelt urak elejénte kevés haszonnal megelégednének, bizonyára hamar elérhetnék azon kort, a­melyben nem vinnék ki pénzünket a kül­földre olyan czikkekért, a­melyeket sokkal jobb minőségben otthon találhatunk. F. hó 18-án Sauerbrunn fürdőben is megtartották ünnepélyesen királyunk ő fel­sége születésnapját. Reggel isteni tisztelet volt, a melyen a jelenlévő tisztek díszru­hában részt vettek, estve pedig nagy táncz­­vigilom­ a pompás tánczteremben. Méltó megbotránkozást szült az itteni magyaroknál azon méltatlanság, hogy míg a hivatalos helyiségek a birodalom majd minden (különösen a horvát) szinü lobo­góival voltak díszítve, nemzeti szinü lobo­gót nem tűztek ki, sőt ebbeli felszólalá­sunkat még neheztelőleg fogadták. H­ogy hazánk lobogója is képviselve legyen, h­a­­bár nem hivatalosan, néhány hazánkfia az úgynevezett „Kopácsi“-féle háznál tűzött ki nagy nemzeti színű lobogót. Valóban tisztán jelzi az itteni igazgatóság mindent tettével mit tart a duálisaimról. F. hó 2- án Sauerbrunnban az összes jelenlévő magyarság valláskülönbség nél­kül megtartotta nemzeti ünnepét. Reggel kitüzetett a „Kopácsi“ féle házon a nagy nemz.­szinüi lobogó és 9 ór­­a feldíszített kápolnában a zenekar közreműködése mel­lett ünnepélyes isteni tisztelet, délután 11­, órakor társas ebéd tartatott. Mind az isteni tisztelet, mind a 60 teritékü társas ebéd­nél — mely alatt telt. Sebők fővárosi ügy­véd úr sikereit felköszöntőben éltette ural­kodónkat — minden vallásfelekezet által a magyarság igen szépen volt képviseltve. Estve fényes „magyar tánczvigalom“ tar­tatott, melyre a más nemzetiségi fürdőven­dégek is meghivattak. Az egész ünnepély rendezése — mely közül a legnagyobb ér­demeket telt. Sebők úr szerezte magának — kitünően sikerült. Kalamáris, • Szől­lő-kivitel és még valami. A czélba vett nagyobb mérvű szőllő­­kivitel — mint tapasztalni kezdjük — vá­rakozáson kívül jó eredményt reméltet. — Held és Luzsovics urakhoz, — kik mint eddig tudomásunk van — egyedüli ebbeli vállalkozók — már több rendbeli külhoni megrendelések érkeztek, melyek azonnal eszközlendő koraérő szőllőküldeményeken kívül későbbre nem csak finomabb fajta úgynevezett táblaszőllőket, hanem nagy mennyiségű közönséges borsajtó alá való szőllőküldeményeket is rendeltek, úgy lát­szik, oda künn nem csak jó pécs-vidéki szőllőket akarnak enni, hanem eredeti ha­misítatlan baranyai bort is maguk akar­nak készíteni,­­ámde legyen ez akár mint, e következményeiben nagy horderejű vál­lalat nem egyedül nevezetes uj ipar és kereskedelmi tantárnak tekintendő, hanem általa az összes szőllőterm­előknek uj és gazdag jövedelmi forrás nyillik, mely a szőllő nagybirtokosok részéről a nyers ter­mény és az ebből gyártott iparczikkek értékesítési árkülönbözet tekintetéből is leg­­nagyobb figyelemre méltatandó; másrészt pedig tekintettel a mezei polgár — kissebb szőllőbirtokos nyomasztott viszonyaim a legüdvösbb következmények alig tagadha­tók, mert eltekintve az elvnélküli pazar szüret kezeléstől, mily lényeges jövedelem

Next