Pécsi Figyelő, 1879 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1879-01-04 / 1. szám

VII. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 50 kr., negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szára 10 kr. Megjelenik minden szomba­ton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22.sz.I emelet,­­ Kéziratok vissza nem küldetnek A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál e­l­ső szám: Hirdetések ára: Egy öt­hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8krt többszöri megjelenésnél ár­leengedés adatik. Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyilt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Maj­láth-tér 2. szám alatt. Előfizetési felhívás: A „Pécsi Figyelő“ politikai hetilapra (11 évvel lapunk a hetedik évfolyamba lépett. Ennyi időt még nem ért magyar lap Pécsett, a­mi bizonyára fényes tanú­­bizonysága annak, hogy lapunk nemcsak hézagot pótol, hanem valóban megnyerte a közönség tetszését. Hat éven át nemcsak kivívtuk lapunknak a létjogot, hanem olyan közeggé tettük, hogy azt m­a máig nélkülözhetlennek tartja váro­­sunk és megyénk közönsége. Visszapillantás a múltra, eddigi mű­ködésünkre elég biztosítékot nyújt s igy fölöslegesnek tartunk minden ajánlgatást lapunkra vonatkozólag. Lapunk úgy mint eddig, figyelemmel fog kisérni minden városi, megyei, országos és világmozgalmat, hű tolmácsolója lesz a közvéleménynek, úgy hogy azok is, kik csak vasár- és ün­nepnapokon­­ nek rá lapot olvasni min­denről a­mi a város-, megyei, ország- és a nagy világban törté­nik rövid leírásban értesüljenek. A mi lapunk irányát illeti leszünk azok a­kik voltunk hat éven át: szabad­elvűek, nem a jelenkori nép ámítására czélzott, hanem a szó valódi értelmében, őszinték, igazságosak úgy se mint fölfelé, városunk és megyénk úgy szellemi mint anyagi érdekelt készséggel védjük soczéb­ól bárkinek örömest tért adunk lapunkban. Kérjük tehát az előfizetések mielőbb való megújítását s lapunk szives terjesztését annál is inkább, mert részünkről nem kí­mélünk semmi fáradságot és áldozatot, hogy lapunkat minél érdekesebbé és a t. olvasó közönség, előtt kedvesebbé tegyük. Előfizetési dijak: A „Pécsi Figyelő“ helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egy évre .... 5 ft. Fél évre . . . . 2 , 50 kr. Negyed évre . . . 1­9­25 „ A „Pécsi Figyelő“ szerkesztősége. TÁRCSA. Cartouche. Dr. Temnine után. (Vége.) Egy akkori párisi lakos, Barbier, naplót vezetett minden érdekes esemény felöl, és e naplóban következő jegyzete­ket találunk : „Octóber 15. (1721.) Nagy­ újság van Párisban! Több ízben tettem már említést Cartoueberől, kit mindenütt kerestek, de nem tudtak nyomára akadni. Azt is kezd­ték már hinni, hogy az egész csak mese. De saját kárára csakugyan létezik. Ma reggel 11 órakor elfogták, még soha tolvaj nem részesült oly megtiszteltetésben, mint ő. A kormányzót végül meggyőződtet­­ték veszélyes voltáról; ennek következtében titkos parancsokat adott ki elfogatására, nyilvánosan pedig kihirdették, hogy meg­halt. Ezen hírek által elaltatni akarták őt. Végre fölfedezték részint lopás követ­keztében, melyet egy fogadóban elköve­tett, s mely alkalommal a nők kosarakat hordtak, a lopott holmi eltávolításához (kettőt a nők közül elfogtak, kik mindent kivallottak), részint pedig egy katona által. Ez a katona halálos bűnt követett el; pekom hadnagy kitudta,hogy Cartoucheval egyetért, választást engedett neki halála és aközött, hogy Cartouchet kerítse kézre. A katona lami természetfeletti erő nem mű­ködik közre, úgy a vészes politikai hullámok nemsokára összecsapódnak fejünk felett s a nyomor lesz ál­landó és hű barátunk (?) Elmélkedjünk. I. A múlt év kezdetén még javá­ban dühöngött az orosz-török há­ború. Igaz, hogy Plevna már elesett ekkor, de volt még lelkesedés a török nemzetben, voltak még dicső hadvezérek, a­kik Törökországot a végbukástól megmenthették volna, ha Osztrák-magyar birodalom az orosz hordák előrenyomulását egyet­len szavával megállítja. És ezt megtehette, meg kellett volna tennie. Angolország erélyesen haladt m­ár ekkor az actio felé s a feszültség London és Szt.-Pétervár között mindinkább fokozódott. Még kedvezőbbé tette a helyzetet azon körülmény, hogy Francziaország nem idegenkedett egy angol-fran­­czia-­s osztrák-magyar-szövetségtől, melyről már határozott tényként be­széltek úgy, hogy maga Bismarck is megijedt e colossalis szövetség hírére és maga is beállt az orosz terjeszkedést gátló coalitióba. A nagyszerű terv, mely az osz­trák-magyar monarchia megmenté­sének egyedüli eszköze , megbu­kott, és valóban sajátságos üzelme a fátumnak, hogy e bukást és azon birodalom külügyminisztere készí­tette elő, melynek e coalitiora égető szüksége volt. Andrássy volt az, a­ki — hogy úgy mondjuk őrült feltételeket szabott arra nézve, a­melynek árán az osztrák-magyar monarchia az angol-franczia szövet­ségbe léphet. A coalitio megbukott, é­s Tö­rökország a győzelmes oroszok mar­talékává lön. S váljon miért ? —■ mert hitte, hogy vannak hatalmas­ságok, melyek meg nem engedhe­tik, miszerint természetes szövetsé­gesük egyedüli támaszuk porba aláz­­tassék. Törökország kibonthatta volna a próféta zászlaját, s a fanaticus vallásháború kétségessé tette volna az oroszok végleges győzelmét, de félt és nem akarta némely keresz­tény (?) hatalom esetleges segélyét és jóakaratát eljátszani. Calódott­­— és így az örvény szélére jutott, a­honnan már más menekvése nem volt, minthogy ül­dözője karjaiba vesse magát. A háborút ekkor béke alkudó­az utóbbit választotta, és följelentette Car­touche tartózkodása helyét. Le Blanc hadügyi államtitkár, ki az ügyet vezette, egyik legbátrabb őrmesterét bízta meg elfogatásával és még néhány őrmestert adott mellé negyven válogatott katonával. Cartouche az elmúlt napon már hat órakor ment aludni, egy Cortille nevű csapszékben; ágya előtt hat töltött pisz­tolya volt az asztalon. A házat körülvet­ték. Duval biztos is jelen volt Cartouchet az ágyban ragadták meg, még mielőtt pisztolyai után nyúlhatott volna. Megkötözték és kocsin Le Blanchos vitték, azonban az nem láthatta, mert betegen feküdt ágyában, de testvérei és veje Trésnél márki az udvaron látták őt. Ezután gyalog vezették a Charteletbe, hogy a nép is láthassa és értesülhessen elfo­­gatásáról. Azt mondják, hogy Cartouche na­gyon merész volt, és azt nyilvánította, hogy bár mint megkötözik, is sokáig nem fog­ják fogva tarthatni. A nép varázslónak tartja, én azonban azt hiszem, bubája dacára, a vérpadon fogja végezni életét. Roppant néptömeg kísérte Chateleuig. Börtönében egy oszlophoz kötötték, ne­hogy bezúzza fejét; ajtaja előtt négy ember áll őrt. Soha még ennyi elővigyá­­zattal nem voltak tolvaj iránt. Holnap lesz első kihallgatása“. Továbbá a következőket említi a nap­ló izó : »Megjegyzendő, hogy Chartouche negyedmagával volt a szobában midőn mások váltották fel. A törökök véd­­bástyái ledöntöttek, a győzelmes orosz hadsereg úgy Európa, mint Ázsia harcrterein száguldva haladt előre, hogy egy szép napon a kon­stantinápolyi Szófia-mecsetre feltűz­­ze a kettős keresztet. A vitéz török hadsereg részint hősiesen küzdve elesett, szétszóratott, részint pedig fogságba esett. Mit volt mást tenni, mint ke­gyelemre megadni magát és békét kötve véd- és daczszövetségre lépni Oroszországgal. A san­ stefanói békefeltételek vi­lággá bocsájtattak. • Ezzel Európa ki volt játszva — s ezért haragra gyűlt. Angolországnak nem tetszettek a békeszerződés pontjai és ennek folytán harczias szellő kezdett len­gedezni, a póthitelt óriási többség szavazta meg; a hajóhad felszere­lése lázas sietséggel eszközöltetett s az orosz ellenes hangulat gyors ac­tot követelt, a minek következ­tében az angol hajóhad erőszakkal is a Dardanellákba vonult. Andrásy is megszeppent, látva, hogy az osztrák-magyar birodalom hagyományos politikájának czélja e szerződés által Bosznia és Her­­czegovinát illetőleg kijátszatott, — későn bár, de mégis mentőeszköz­höz kívánt folyamodni, tiltakozott a békefeltételek ellen és azoknak megváltoztatását egy Bécsben össze­hívandó conferentia által óhajtotta elérni. Azonban csakhamar az egész conferentia halva­szülöttnek bizo­nyult, mert Oroszország ekkor már paczkázott és a conferentiának Bécs­­ben való összeülése ellen tiltakozott, tiltakozván egyúttal az ellen is, hogy a conferentián Andrásy elnököljön. Erre mozgósitási hírek merültek fel, hadi tanács tartatott és némely hírek Hoff­m­ann báró közös pénz­­ügyminisztert Rotschildhoz menesz­tették, hogy 300 millió forint ere­jéig kölcsönt szerezzen háborúra. Oroszország is fegyverkezett, lázas tevékenységgel küldte hadseregét délre, sőt az erdélyi főispánok hi­vatalos táviratai szerint a muszka csapatok már az erdélyi határokra szállottak. Szende honvédelmi mi­niszter ekkor honvédséget rendelt az erdélyi határra, a­hol mintegy 100,000 főnyi muszka hadtest állott. Sok hűhó történt a semmiért. Angolország kardcsörtetése, va­lamint Ausztria-Magyarország moz­gósítása nem volt egyéb vak lár­elfogták, és hogy négyüknek húsz lövé­sük volt. Cartouche épen ágyában ült és nadrágát foldozta. Az igaz, hogy saját embereinek egyike lepte meg. Azt mondják, hogy nagyon ügyesen felel, és tagadja, hogy Chartouchenak hívják, hanem hogy Bourgignon János a neve Bar le Ducből.“ Ennyit a napló írója. És most közöljünk néhány adomát azon időből, melyet Cartouche állítólag Londonban töltött voln­a. Cartouche röviden Londonba érkezése után a színházba ment. Előadás alatt egy csinosan öltözött urat látott maga előtt, ki gyémántokkal kirakottt aranyszelencé­ből kartom­ozott, és a szelenczét mindany­­nyiszor a legnagyobb vigyázatlansággal tette vissza kabátja zsebébe. Az ügyes párisi zsebtolvajra nézve ez alkalom sok­kal csábítóbb volt, hogy sem ellenálhatott volna. Csikhamar az előkelő úr közelébe furakodott, és épen midőn zsebébe akart nyúlni a szelence után, mögötte kezet érzett saját zsebében, mely ugyanazon szándékkal volt irányában, mint ő az előkelő úr iránt. Azonnal felhagyott szán­dékával, hirtelen megfordult, megragadta a tolvaj kezét, és halkan szólt a meg­rémült tolvajhoz: Cimbora, te rosszul ér­ted mesterségedet, még zsebkendőmet se tudod észrevétlenül ellopni. Nézz ide én rám! Ezzel ismét megfordult és egy pilla­nat alatti kezében volt az arany szelence. Mutatta az angol tolvajnak , azonban di­­csekedését drágán fizette meg. Tolvaj­­mánál, melynek azonban mégis volt egy eredménye: a berlini congressus. A vihar közeledett, az előjelek mutatkoztak. A láthatár borult, csak a villámlás volt még hátra, és mi azt hittük, hogy Oroszország ezúttal nem fog oly könnyen kisikamlani. Végre sok haza­vonás után Bis­marck széjjel küldte a meghívókat a berlini congressusra, a­mely az­után június hó 13-án össze is állt Berlinben. Általános volt a hit, hogy a con­gressus békét fog hozni. Mi akkor is kételkedtünk ebben, mert oly el­lentétes érdekeket kellett volna a congressusnak kiegyenlíteni, mely valóban herculesi munka. És az idő, a tény igazolta e véleményünket. Törökország megbénítva, legszebb tartományaitól megcsonkítva hagyta oda a congres808i termet. A congressus csakhamar befe­jezte működését, a­melynek ered­ménye volt az is, h­ogy Bosznia és Herczegovinát nekünk ítélték oda s mintegy európai mandátumot adtak nekünk, hogy elfoglalhassuk. Tö­rökország eleinte tiltakozott ez el­len, míg­­később beleegyezett volna, ha némi csekély módosítások esz­­közölhetők, melyek látszólag souvai­­renitását elismerik. A török meghatalmazottak ez iránt Bécsben Andrásyval conferál­­tak, de a büszke és a végzetes osz­trák politikának hit őre és védel­mezője Andrásy, kezében az ámítás utján megszerzett hatvan millióval e tartományok feltétlen átadását kö­vetelte. Az egyezség nem jött létre s igy jön a congressusnak, mely a békét akarta létre hozni, háború az ered­ménye és mig Anglia szép csend­ben, rászedve alattomos után a tö­rök kormányt, foglalta el Cyprus szigetét, addig seregeink mintegy eszköze a merész rabló politikának, orvul, minden bejelentés nélkül kez­dette meg az occupatiot. Július 29-én lépte át hadsere­günk a Szávát és mintegy három hónapon keresztül dúlt a véres harc­. Tudtuk előre, — de nem is le­hetett máskép, hogy nem nyilt el­lenségre fogunk ott találni­, nem rendes,fegyelmezett mustehafiz fogja össze­mérni kardját véreink fegy­verével, — hanem, miként politikánk érdemli, — a hegyszorosok mélye­dései, a sziklazugokban rejtőző dü­hödt fanatizált ellenség méri majd gyilkoló tüzét derék hadfiainkra, így és egy nemzet­ellenes po­litika érvényre jutásának győzelmi oszlopául kellett hogy szolgáljon a magyar nemzet gyermekeinek meg­kínzott és csonkított teste és a pá­rolgó vér, mely a hős keblekből tört elő, volt a tömjén. Hányan siratják e megátkozott hadjárat szomorú nyomait. Végre annyira­ menynyire befe­jezték az occupatiot, fennen hirdet­ték, hogy a túlnyomó erő képes volt ezrek és ezrek élete árán győ­zelmet aratni, sőt büszkék voltak arra, hogy ép a magyar nemzet hős fiai vívták ki a legnagyobb győ­zelmeket, azok, kik keblekből utál­ták az egész „czopf“ politikát. Megtanulhatták, hogy a magyar nemzet mily támasza a birodalom­nak, és megtehetnék, hogy e meg­csalatott nemzet szabadságát vissza nyerje s igy még hatalmasabb osz­lopa legyen az osztrák dynasztiá­­nak, melynek már századokon át hü támasza. Ezekben tükröződik vissza egy egész éven át folytatott külpoliti­kánk. Zsarnok és kegyetlen volt az befelé s ott a hol egy loyális nem­zetnek szavát kellett volna meg­hallgatnia, a hol a magyar nép ér­zelmének kellett volna elégtételt ad­ni, — gyáva és tehetetlen kifelé, akkor és ott, a­hol a birodalomnak jövőjét évszázadokra kellett volna biztosítani. Vajha ne boszulja meg magát e gyáva és tehetetlen politika. De lássuk a többi tartományok nevezetest­ politikai mozgalmait. Oroszország győzésát és hadjára­tát bevégezve, ismét egy lépéssel haladt előre azon czél felé, a melyet II. Péter végrendeletében a moszkov dynasztiának kijelölt. Oroszország megtette az első lépést, megvetette lábát a Balkánon s most már idő kérdése leend, hogy művét tökéle­tesen befejezze. Oroszországnak azonban még két tényezővel kell számolnia: a nép elégedetlenségével és az alatt­valók lelkében felébredő szabadság és felvilágosodás eszméjével, mert az a nép, mely évszázadokon ke­resztül teljes sötétségben, rabszol­gaságban fetrengett, érzi, hogy ő is ember, neki is vannak jogai. A nihilista és revolutionáris moz­galmak, melyek majd egy lázadás, majd egy rendőr­főnök lelövetése, majd ismét az egyetemi tanulók tüntetéseiben nyilatkoztak, egy nagy tolvaj­ kiáltott fennhangon a féltékeny angol zsebmetsző. Azonnal rendőrök jelen­tek meg. Az angol rá­mutatott a franciára mondván: Ez itt ellopta azon úrtól bur­­nótszelencéjét! Cartouchet azonnal elfog­ták, ő azonban részéről az angol zseb­metszőt csipte nyakon, ki el akart illan­­tani. Vádlót és vádlottat egy szobába vezették, a károsult, ki nem találta sze­lencéjét, szintén követte őket. Cartouche felséges volt nemes büszkesége, harag­jában. A hivatalnokok neve után kérdezős­ködtek. Uraim szólt hozzájuk, óhajtanám, ha megkímélnének attól, hogy nevemet meg­mondjam. Családom kétségbeesnék, ha ily ügyben hallaná nevét említeni. Azonban kutassanak ki. Önök meg fognak győződni ártatlanságomról. Kikutatták, sem a szelenczét, sem egyébb gyanús tárgyat nem találtak nála; találtak azonban egy jól tömött erszényt és gyémánttal kirakott arany órát; gyö­nyörű­ gyémánt faelk­üjét már az előtt bá­multák. Kétség kívül valami gazdag, elő­kelő gentleman volt. De most azt kívánta, hogy vádlója is engedje magát ki­kutatni. A ficzkó ellenkezett, mindenféle kifogást tett, de mit sem használt, ez­által csak még gyanú­­sabbá vált. Végre kénytelen volt engedni az erőszaknak. Zsebjei valódi zsebkendő, gyűrű, aranygomb, keztyű és tárcza tár­házak voltak, e tárgyakat közvetlen ő az imént lophatta. Végül az előkelő­­ úr buruót szelencséjét is megtalálták. E fölött az angol tolvaj valóságos dühbe jött; le volt főzve, rászedve, legyőzve. Erősen állította, hogy az idegen lopta el a szelen­csét, és ügyesen a zsebébe csúsztatta, és szavainak nagyobb hiteléül elbeszélte az egész eseményt. Ez által azonban bevallotta tolvajlását, Cartouche pedig ez alatt már megnyitotta volt tárczáját és mindegyik Con­­stablernek egy-egy aranyat adott, a­miért hasztalan fáradtak vele. Ily módon miként lehetett a szegény tolvajnak igazsága? Ezzel azonban Cartouchera nézve még nem lett vége a kalandnak, sőt ellenkező­leg elejét képezte sok számtalan csinyjé­­nek, melyet Angliában elkövetett. Az emlí­tett különös módon, érintkezésbe jött egy férfiúval az angol főrendi osztályból; ezt föl kellett használnia, okvetlen meg kellett ismerkednie azon főrangú úrral. Mint a párisi társadalom gyakorlott lovagja azon­­nal meg is szólította: Uram, úgy hiszem, hogy a színdarab önt se fogja többé mulattatni. Nem lenne oly szíves, hogy D’Argenton lovagot meg­tisztelné azzal, hogy társaságában egy po­hár portáit innék? Az angol elfogadta udvarias ajánlatát. Cartouche London egyik legelső fogadóját nevezte meg a melyben lakik. Azonban az angol egyátalában azt kívánta, hogy a vele jőjön klubjába, hol ő min­­?Uche csak­'a'val szokott összejőni. Car- 81r CianborontV''iránta- Elmentek tehát az á°gol ferenii Tava­ rddal a klubba, hol a legelőielőbb egyénes szak­ Visszatekintés a múltra. . Egy év tűnt el ismét az enyé­szet világába, és ha fellebbentjük a múlt év fátyolát, bizonyára csaló­dásra ébredünk. Mindazok, kik egy jobb jövő­ alapját remélték megvetve látni az elmúlt év kezdetén, bízva az alkotmányos élet kifogyhatlan alkotó eszközeiben, fáj­dalommal tapasztalhatják, hogy az elmúlt rövid év alatt úgy politikai mint anyagi helyzetünk sokkal ké­nyesebb állapotba jutott és hova-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék