Pécsi Figyelő, 1883 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-07-28 / 30. szám
30-is. szá 221 évfoldra,2ang. Pécs, 1883. julius 28-án. Előfizetési dij: Postapraff Pécsett házhoz küldte: egész évre 5 frt, félévre 2 írt 50 kr. negyed évre 1 írt 25 kr. Egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkor. (Széchényi-tér.)PÉCSI FIGYELŐ. Szerkesztői Iroda, Ferencziek utczája 44. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. Hirdetések ára: Egy öt hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., 3-szori 5 kr., 1* 10-szerért 4 kr. fizetendő.—Minden 11 hirdetés után 30 kr. bélyegdij fize- |s tendő. A nyilttér 1 petit sora 10 kr. . A hirdetési, dij előre fizetendő. |í feladő hivatal: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. Apostolok oszlása után. A tantermek ajtai bezárultak, a tanuló fiatalság, a haza reménye, hazatért övéihez, az édes házi tűzhelyhez, a szülők megelégedésében elvenni jutalmát a szorgalomnak, az igyekezetnek, vagy pironkodni és vezekelni a restségért, a mulasztásért, a benne helyezett bizalom kijátszásáért. A kisebb és nagyobb jó tanulóknak jó mulatságot kívánunk a szép szünnapokra, a vezeklőknek, a pironkodóknak több szorgalmat; azokhoz azonban, kik ez iskolai év végén bevégezték pályájukat, az egyetemi tanfolyamot, s ezek közt különösen a végzett jogászokhoz egy pár komoly szót akarunk intézni, melyeknek figyelembe vételét saját érdekünkben, valamint a szülők részéről kérve kérjük. A végzett jogászokra nézve ezek a napok, nem a vidám és gondtalan pihenés napjai, hanem a tépelődés, a legkomolyabb, mert egy egész életre kiható elhatározás napjai. Megérkezett az ünnepélyes nagy pillanat, az elhatározást továbbra már elodázniok nem lehet, nem szabad pályát kell választaniok. A habozásnak véget kell vetni: az elodázásnak a késedelemnek minden napja egy-egy elveszett nap az életből. Mivé legyenek? Mily pályát válasszanak ? Erre a kérdésre, melynél nagyobbat és fontosabbat, az élet alig tár elénk, kell feleletet adniok. Józanul és okosan gondolkozó embereket e fontos kérdés eldöntésében két tekintetnek kell vezérelni. A hajlam és a tehetség. A hajlam, bár egyik főtényező, de egymagában mégsem elegendő arra, hogy valaki abban, valamely pályára hivatottságot lásson, tehetséges szükséges hozzá, hogy nyugodtan ráléphessünk az előszeretetünket megnyert életösvényre. A tehetség még kevésbé elég, egy magában, hajlam nélkül. A bármily kiváló tehetséggel, de valódi kedv és lelkesedés nélkül folytatott munkálkodás (amit pedig csak a bajlam ad meg) nagy igazi sikereket ritkán ér el, kiválóan végzi, végezheti munkáját, de mindig csak szakmamunkát végez. E kettőnek szerencsés egyesülése és összetalálkozása szükséges arra, hogy megszülessék a hivatás. De arra, hogy valaki jól válaszszon, s ez által jövendő boldogságának legfőbb föltételét megszerezhesse, még egy harmadik faktor is nélkülözhetlek a képesség, felismerni magukban az igazi hivatást, azaz: a hajlam és tehetség összhangját. Mert a fiatal ember sokféle tünékeny benyomások behatása alatt áll. Kiválóbb sikerek, eredmények, kitüntetések, szerencse, miket egyik vagy másik pálya kiválóbb képviselőjénél fölragyogni lát, könnyen elragadják, ingadozóvá teszik, ide-oda hajlítják, s egy pillanatban feledtetik vele azt, amiért még tegnap fiatal szíve egész elragadtatásával rajongott. Rendre ügyvéd, bíró, tisztviselő, tanár, írós Isten tudja mi minden akar lenni. S utoljára is, a rendkívülibb eseteket kivéve, majdnem egészen a véletlen, a szerencse dolga, hogy az utolsó elhatározásnál az igazi ösvényt válassza. Minthogy ez így van, a leghelyesebb s legczélszerűbb dolog a még e fontos kérdésre nézve egészen tisztába nem levő fiatal embereknek oly téren kezdeni meg a pályafutást, ahol, még azon esetben is, hogy ha később egy más hivatásnak engedne , már pályaösvényre lépnek is, az ott töltött idő nem elveszett idő, a szerzett tapasztalatok és ismeretek, nem válnak rá nézve fölöslegesekké, vagy épen haszontalanakká. Ez a pálya a közigazgatási pálya. Az e téren szerzett tapasztalatok és ismeretek, bármely más működési térre lépjen is később az illető, mindenütt javára fognak szolgálni, s további önképzésüket mindenütt könnyítni fogják. A közigazgatási pálya alatt nem azt értjük csupán, amit eddig ez elnevezés alatt a végzett jogászok értettek t. i. kizárólag a megyei szolgálatot. Ezt mi már magasabb fokozatnak tartjuk, melyre már, hogy azon valaki sikerrel működhessék, nem elég az elmélet, oda már biztos gyakorlati ismeretek és tapasztalatok szükségesek. Értjük a községi jegyzőséget. Azt az állást, melyen az ember a közigazgatás minden ágában kiképezheti magát , s melyet, ha valaki emberül betölteni képes, joggal tekinthet a feledhetetlen emlékű Nyári Pállal oly lépcsőnek, melyről egész a miniszteri bársonyszékbe feljuthatni. Itt, ez állásban óhajtanám én a magát közigazgatásra szánt magyar fiatalság pálya kezdetét látni. Nem csak azért, hogy majdan a megyei hivatalba, ha polgártársai bizodalma őt oda szólítja, mint gyakorlatilag is kiképzett ember léphessen, hanem főkép azért, hogy e fontos állás, mely szerény rangja és dotácziója daczára az igazi jó közigazgatás talpkövét képezi, végre illetékes és a kellő kualifikáczióval és nélkülözhetlen előismeretekkel bíró egyének kezébe jusson. Mert hogy a községi jegyzők társadalmi állása, fájdalom, még ma sem áll oly tekintélyes magaslaton, mint azt épen a közigazgatás érdekei megkívánnák, annak első fő, mondhatni egyetlen oka az, hogy a jegyzői állást ma még nem nagy kivétellel oly egyének foglalják el, kiket az állásra nem benső hivatás vezetett, kik arra a szükséges előismeretekkel nem bírnak, kik annak úgy társadalmi, mint közigazgatási nagy fontosságát még csak felfogni sem képesek azon erkölcsi érzékkel és erővel pedig, mely őket a magukat tönkre tevő, s másoknak olykor kiszámíthatlan károkat okozható visszaélések kisértései ellen megaltalmazhatnák, vagy épen nem, vagy nem elegendő mértékben bírnak. A legtöbb köztük eltévesztett életpályájú, gyakran elzülött ember, ki az oly szép állást csak végső és egyedüli menedékkép keresi fel. Innen a sok sikkasztás, visszaélés! Mi máskép lenne mindez, ha jogvégzett, tehát a teljes qualifikáczióval és feltehetőleg a szükséges erkölcsi érzéssel és fedhetetlen becsületességgel bíró emberek igyekeznének ez állást elfoglalni. Mily nyeremény lenne ez, úgy a társadalmi, mint a közigazgatási tekintetben is! Ezt legjobban maguk a képzett és lelkiismeretes jegyzők érzik, s mindent is elkövetnek annak megvalósítására. Az oly ügyesen és gonddal szerkesztett „Új községi közlöny “-ben Dobozy István a szerkesztő, ernyedetlen kitartással igyekszik a magyar gentry fiatalságát e szép pályára édesgetni, minden számában kiemelvén és fejtegetvén azon feladatok fontosságát és jelentőségét, melyek a szerény jegyzői álláshoz kötve vannak, melynek társadalmi súlya és tekintélye azonban mindjárt magasabbra emelkednék, ha az művelt egyénekkel s jobb családok gyermekeivel lenne betölthető. Adja Isten a közügy érdekében, hogy ez óhajtás mielőbb beteljesedjék, hogy lelkes felhivása ne legyen pusztában elhangzó szó fírásA, JAL GÓLYA, özvegy asszony deli lánya Búsul a pitvarba’, Hol elsápad, hol kipirul Gömbölyű kis arcza. „Jaj hideg lel, fázom — Gólya ül a házon!“ Szegény asszony, özvegy asszony, Beteg leány anyja, Suhángot fog és a gólyát Hessegeti, hajtja. „Ne te madár, hess el — Fészek ide nem kell!“ Árva leány, beteg leány Bújával alig bir; Föl-föltekint a gólyára, Aztán csak sóhajt, sir. „Gyalázatot hoz rám . . . Jaj elég az orczám !“ A ház előtt pej paripán Elrugtat az ispán; Kinos fohász, súlyos átok kél a leány ajkán. „Szép szavának hittem . . . Verje meg az Isten !!“ özvegy asszony beteg lánya Vánszorog a házba, Aztán ledúl félholtan a Rózsás nyoszolyára. „Kelepel a gólya . . . Csi-csi, ring a pólya!“ Várady Ferencz. Ah, mennyi csáb . . . Ah, mennyi csáb e félhomályba’, E halk, merengő csendbe’, Meg-megreszked a gyertya lángja Virágillattól körüllengve . . . Kanárid szárnyát összevonva, Hallgatva figyel, ámul ; Csak egyet-egyet szól titokba S szeme lassan álomra zárul. Virágidra minden titka Leszáll a bűvöletnek, Kaméliáid rejtve-nyitva Mind édes szerelmet lehelnek. Csodálatos, édes testvéred A lassan nyíló máivá : Mint varázsszóra mostan ébred, Ez édes pillanatra várva. Zárt szirmait a kéjes vágyak Egyenkint feloldozzák És üdvözletül illatának Hűs árját szórja hozzánk. Hallod, hallod oh édes angyal Léptit a szerelemnek ? Siess elé mosolygó ajkkal, E vendég minden bút feledtet! Prém József. Egy rejtélyes gyilkosság. Irta: Balázs Sándor. Az 1855-ik évet majdnem egészen Grefenbergben töltöttem, még a tél egy nagy részét is. Télen át kevés ott a vendég, alig voltunk mindössze százan. De az aránylag csekély számban majdnem az egész világ s az összes nemzetek képviselve voltak. Természetesen a czivilizált világot és népeket értem. A tél rendkívül zord és hideg volt. November végén már az összes hegyeket a hó borította, mely teljesen csak május végén tűnt el, s akkor is csak néhány hónapra. Szilézia ezen része rendkívül rideg éghajlattal bír. Télen át a vendégek és betegek rendkívül egyhangú és szomorú életet folytatnak Grefenbergben. A nappalokat az oly sok pepecsléssel járó kúra még csak valahogy leörölte, de azok az esték, azok a véghetetlen hosszú esték és éjszakák, melyek délután négy órakor kezdődnek és reggeli nyolc óráig tartanak! Egyedüli szórakozásunk az úgynevezett kaszinó volt. Ide jártunk olvasni, kártyázni, dominózni, társalogni, udvarolni és unatkozni. A hölgyek között volt ugyan egy pár még mindig szép nő is, de a legnagyobb rész — csak fürdővendég volt, s csak e szerint részesült több vagy kevesebb figyelemben és udvariasságban, a minő ügyességgel bírt a társalgásban, kártyajátékban és a tánczban. Mert hát tánczoltunk is! igen bizony minden szombaton este, és pedig oly szenvedéllyel, dühvel, hogy a nők közül még egy-két mankóval járó fiatal hölgy sem bírt ellenállani a táncz ingerének és a rábeszélésnek, részt vett a négyesekben. Mert tánczosnők dolgában nagyon meg voltunk akadva. Csak minden négyet férfira esett egy nő, s ezek is többnyire mind betegek voltak. Mintha csak Kaliforniában lettünk volna! Igen természetesen a nők, a tánczteremben rendkívül kapósak voltak, de tudták, érezték is s ugyancsak felhasználták a tánczvigalmak estéit, hogy megbosszulhassák magukat azokon, kik a hét más estéin nem voltak elég figyelmesek és udvariasak irányukban. Ezek számára egyetlen táncz sem jutott, hanem csupa kosár., És oly pajzánok és kegyetlenek voltak, hogy még csak nem is titkolták, hogy ezt bosszúból teszik, a kártya- és domino játékoknál szenvedett, vagy a mi még rosszabb, képzelt mellőztetésükért. De mikor oly rosszul tudtak dominózni és kártyázni épen azok, akik a legszebben legkönnyebben tánczoltak! Az ember ily partner szövetségében épen két annyit vesztett, mint amennyit az ügyes játékosokkal nyerhetett volna. S a kár mellett még azután jól kinevették és szidták az embert! Hanem azért czélukat mégis elérték. A legrútabb s üggetlenebbnek is mindig jutott mullattatója és partnere. Szóval unalmas és változatosság nélküli volt az élet. Kivételt csak az 5—6 óra közti idő képezett. Ekkor érkezett a posta, s hozta az újságokat és a leveleket. Ez lázas és izgalmas óra volt. Levél! Újság! Levél valamely kedves kézből. Vagy újság a nagy világból, az elveszett Paradicsomból ! Őh kedves újságok, de nem tudunk titeket kellőleg megbecsülni városon, bent a világban. De bezzeg falun, hófedte hegyek közt, ott ti is gazdag kárpótlást nyertek nyári és városi mellőztetéseitekért! Valóságos harcz és küzdelem fejlődött ki minden egyes hírlapért , mint a postás legény szétbontota várva várt csomagot. Ebben a küzdelemben a szegény nők határozott hátrányban voltak, nem azért, mintha a férfiak elég udvariatlanok és gyöngédtelenek lettek volna, s számi túlsúlyukkal vagy testi erejükkel visszaéljenek, hanem mert a nők nem lévén képesek leküzdeni kíváncsiságukat, mindenek előtt a levélcsomagokra rohantak, s igy a hirlapok mind a férfiak szabad prédájára jutottak. Nekik már csak akkor jutott kezükbe, mikor már a férfiak mind kiolvasták. Pedig ez az olvasás jó sokáig tartott. A lapok akkor igen érdekesek voltak. Akkor folyt a krimiai hadjárat, de ez még mind semmi, akkor történt ama rejtélyes gyilkossági eset is Moszkvában, mely az egész világot heteken át izgalomban, mondhatni lázban tartotta. Erről szól ez a kis elbeszélés. Valami Goronzon herczeget találtak egy reggel ágyában megmérgezve, a dsankálit tartalmazó üveg éji asztalkáján volt félig kiürítve, mellette levélke, melyben a herczeg reszkető kezekkel írott sorokban jelenti ki, hogy önmaga vetett véget életének. Ez az öngyilkosság annyival nagyobb szenzácziót gerjesztett Moszkva felsőbb köreiben, mert a fiatal herczeget mindenki a legboldogabb embernek tartotta, s egyátalában nem volt lehetséges kitalálni, vagy elképzelni az okot, mint e végzetes lépésre bírhatta. A fiatal herczeg alig pár hóval azelőtt nősült meg, egy fiatal, gyönyörű és gazdag grófnőt vevén feleségül, a kit szeretett, s a kiről mindenki tudta vagy legalább hitte, hogy szintén szerelemből nyújtotta kezét a herczegnek. Vagyoni viszonyai a legjobbak voltak s egészsége semmi kívánni valót nem hagyott fenn. Mindenki csodálkozott ugyan a megfoghatatlan öngyilkosságon, de azért a holttestet a legnagyobb fénynyel és ünnepélyességgel a családi sírboltba eltemették. A herczeg sajátkezüleg itt végrendeletet hagyott hátra, s abban négy-öt millióra menő vagyonát nejének hagyományozta. Ez is rendben találtatott, mert sem a herczeg kézirata, sem a rajta lévő herczegi pecsét ellen nem tett senki kifogást. A bánatos és vigasztalhatatlan fiatal herczegnő a végrendelet felolvasása után rögtön elutazott, hogy idegen földön kérésén vigaszt és szórakozást. E gyors elutazás azonban feltűnt és különös suttogásokra és mind jobban jobb telekkönyvek rendezése tudvalevőleg az ország legégetőbb kérdései közé tartozik. A „Net“ értesülése szerint ezen nagyfontosságú kérdés már (szerintünk végre valahára) közelebb törvényhozási megoldást fog nyerni, amennyiben az ezt tárgyazó törvényjavaslat szövegezése iránt az igazságügyminisztériumban folyt tárgyalások már (bizony sokáig késtek) befejeztettek s ezen javaslat is fel van véve az országgyűlés jövő évi munka-programmjába. A fegyver és vadászati adó kivetésére bejelentések az 1883/4 évre a városi adóügyi hivatalnál f. évi julius hó utolsó napjáig nyújtandók be. Ily bejelentések még azok által is benyújtandók, kik a folyó évre még a régebbi törvény értelmében voltak fegyveradóval megróva. Mindazok, kik ebbeli bejelentéseiket a kitűzött határidőben benyújtani elmulasztották, az idézett törvény 43. §-ában megszabott pénzbírsággal fognak büntettetni. Külföldi hírek. Mint Londonból táviratilag jelentik, az angol alsóház ülésén Giladstonne a Szuez-csatornára vonatkozó egyezségra nézve kijelenti, hogy az országnak mindenekelőtt azt kell megfontolnia, várjon az egyezség nyújt-e Angliának kárpótlást, továbbá megfontolandó a kérdés a Lessepshez és a franczia nemzethez való viszony szempontjából, mely nemzetet Angolországhoz régóta barátság fűzi, melynek gyöngítésére Angolország hihetőleg semmit sem teend. Wilson nem azért utazott Párizsba, hogy újabb alkudozásokba bocsátkozzék, hanem hogy megtudja, váljon Angolország a kérdést szabadon és páratlanul ítélheti-e meg. Wilson jelentése szerint Lesseps a legbarátságosabb módon kinyilatkoztató, hogy a helyzetet teljesen felfogja s nem tartja az angol kormányt kötelesnek arra, hogy az új egyezséget a parlamentre ráerőszakolja. A Szuez-csatorna társaság tagjai elé haladéktalanul javaslatokat fog terjeszteni a második Szuez-csatornának az engedélyezett területen belül leendő kiépítése tárgyában, noha később valózsínűleg újabb területek átengedése fog kéretni az egyiptomi kormánytól. A hajózási illetékek tervezet leszállítása a nyereség növekedésével föntartatik. A második csatorna kiépítéséhez szükséges tőke beszerzése részvények vagy kötelezvények kibocsátásával eszközöltetnék s az azokra való jog fentartásánál Anglia, mint részvények tulajdonosa, szintén részesittetnék. Mig az egyezség eleinte teljesen elítéltetett, újabban kereskedelmi körök részéről lépések tétettek, hogy idő nyeressék, mely alatt talán kedvezőbb feltételek volnának elérhetők. A kormány elhatározta tehát, hogy a parlament beleegyezését az egyezségre nézve nem fogja kikérni, mert az egyezség nem találkozik általános helyesléssel és sokan halasztást kívánnak; leginkább pedig nem kéri ki azért, mert az ellenséges parlamenti viták Angolország