Pécsi Figyelő, 1883 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1883-07-28 / 30. szám

30-i­s. szá 221­ é­vfoldra,2ang. Pécs, 1883. julius 28-án. Előfizetési dij: Postap­raff Pécsett házhoz kü­ldte: egész évre 5 frt, félévre 2 írt 50 kr. negyed évre 1 írt 25 kr. Egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkor. (Széchényi-tér.)PÉCSI FIGYELŐ. Szerkesztői Iroda,­ Ferencziek utczája 44. sz. I. emelet. Kéziratok vissza nem küldetnek. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben: a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városház épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, valamint a vidéken minden postahivatalnál. Hirdetések ára: Egy öt hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 6 kr., 3-szori 5 kr., 1* 10-szerért 4 kr. fizetendő.—Minden 11 hirdetés után 30 kr. bélyegdij fize- |s tendő. A nyilttér 1 petit sora 10 kr. . A hirdetési, dij előre fizetendő. |í feladő hivatal: Böhm C. F. ügynöki irodájában. Ferencziek templomának átellenében. Apostolok oszlása után. A tantermek ajtai bezárultak, a tanuló fiatalság, a haza reménye, ha­zatért övéihez, az édes házi tűzhely­hez, a szülők megelégedésében elvenni jutalmát a szorgalomnak, az igyeke­zetnek, vagy pironkodni és vezekelni a restségért, a mulasztásért, a benne helyezett bizalom kijátszásáért. A kisebb és nagyobb jó tanulók­nak jó mulatságot kívánunk a szép szünnapokra, a vezeklőknek, a piron­­kodóknak több szorgalmat; azokhoz azonban, kik ez iskolai év végén be­végezték pályájukat, az egyetemi tan­­folyamot, s ezek közt különösen a végzett jogászokhoz egy pár komoly szót akarunk intézni, melyeknek figye­lembe vételét saját érdekünkben, va­lamint a szülők részéről kérve kérjük. A végzett jogászokra nézve ezek a napok, nem a vidám és gondtalan pihenés napjai, hanem a tépelődés, a legkomolyabb, mert egy egész életre kiható elhatározás napjai. M­egérkezett az ünnepélyes nagy pillanat, az elhatározást továbbra már elodázniok nem lehet, nem szabad­ pályát kell választaniok. A habozásnak véget kell vetni: az elodázásnak a késedelemnek min­den napja egy-egy elveszett nap az életből. M­ivé legyenek? Mily pályát vá­lasszanak ? Erre a kérdésre, melynél nagyob­bat és fontosabbat, az élet alig tár elénk, kell feleletet adniok. Józanul és okosan gondolkozó embereket e fontos kérdés eldönté­sében két tekintetnek kell vezérelni. A hajlam és a tehetség. A hajlam, bár egyik főtényező, de egy­magában még­sem elegendő arra, hogy valaki abban, valamely pályára hivatottságot lásson, tehetsé­ges szükséges hozzá, hogy nyugodtan ráléphessünk az előszeretetünket meg­nyert életösvényre. A tehetség még kevésbé elég, egy magában, hajlam nélkül. A bármily kiváló tehetséggel, de valódi kedv és lelkesedés nélkül folytatott munkál­kodás (a­mit pedig csak a bajlam ad meg) nagy igazi sikereket ritkán ér el, kiválóan végzi, végezheti munká­ját, de mindig csak szakmamunkát végez. E kettőnek szerencsés egyesü­lése és összetalálkozása szükséges arra, hogy megszülessék a hivatás. De arra, hogy valaki jól válasz­­szon, s ez által jövendő boldogságá­nak legfőbb föltételét megszerezhesse, még egy harmadik faktor is nélkülöz­hetlek a képesség, felismerni maguk­ban az igazi hivatást, azaz: a hajlam és tehetség összhangját. M­ert a fiatal ember sokféle tüné­keny benyomások behatása alatt áll. K­iválóbb sikerek, eredmények, kitüntetések, szerencse, miket egyik vagy másik pálya kiválóbb képviselő­jénél fölragyogni lát, könnyen elragad­ják, ingadozóvá teszik, ide-oda hajlít­ják, s egy pillanatban feledtetik vele azt, a­miért még tegnap fiatal szíve egész elragadtatásával rajongott. Rendre ügyvéd, bíró, tisztviselő, tanár, író­s Isten tudja mi minden akar lenni. S utoljára is, a rendkívülibb ese­teket kivéve, majdnem egészen a vé­letlen, a szerencse dolga, hogy az utolsó elhatározásnál az igazi ösvényt válassza. M­inthogy ez így van, a leghelye­sebb s legczélszerűbb dolog a még e fontos kérdésre nézve egészen tisztába nem levő fiatal embereknek oly téren kezdeni meg a pálya­futást, a­hol, még azon esetben is, hogy ha később egy más hivatásnak engedne , már pálya­­ösvényre lépnek is, az ott töltött idő nem elveszett idő, a szerzett tapasz­talatok és ismeretek, nem válnak rá nézve fölöslegesekké, vagy épen ha­­szontalanakká. Ez a pálya a közigazgatási pálya. Az e téren szerzett tapasztalatok és ismeretek, bármely más működési térre lépjen is később az illető, mindenütt javára fognak szolgálni, s további önképzésüket mindenütt könnyítni fogják. A közigazgatási pálya alatt nem azt értjük csupán, a­mit eddig ez el­nevezés alatt a végzett jogászok értet­tek t. i. kizárólag a megyei szolgálatot. Ezt mi már magasabb fokozatnak tart­juk, melyre már, hogy azon valaki sikerrel működhessék, nem elég az elmélet, oda már biz­tos gyakorlati ismeretek és tapasztalatok szükségesek. Értjük a községi jegyzőséget. Azt az állást, melyen az ember a közigaz­gatás minden ágában kiképezheti ma­gát , s melyet, ha valaki emberül betölteni képes, joggal tekinthet a feledhetetlen emlékű Nyári Pállal oly lépcsőnek, melyről egész a miniszteri bársonyszékbe feljuthatni. Itt, ez állásban óhajtanám én a magát közigazgatásra szánt magyar fiatalság pálya kezdetét látni. Nem csak azért, hogy majdan a megyei hivatalba, ha polgártársai bi­zodalma őt oda szólítja, mint gyakor­latilag is kiképzett ember léphessen, hanem főkép azért, hogy e fontos állás, mely szerény rangja és dotácziója da­czára az igazi jó közigazgatás talp­kövét képezi, végre illetékes és a kellő kualifikáczióval és nélkülözhetlen elő­ismeretekkel bíró egyének kezébe jusson. M­ert hogy a községi jegyzők tár­sadalmi állása, fájdalom, még ma sem áll oly tekintélyes magaslaton, mint azt épen a közigazgatás érdekei meg­kívánnák, annak első fő, mondhatni egyetlen oka az, hogy a jegyzői állást ma még nem nagy kivétellel oly egyé­nek foglalják el, kiket az állásra nem benső hivatás vezetett, kik arra a szükséges előismeretekkel nem bírnak, kik annak úgy társadalmi, mint köz­­igazgatási nagy fontosságát még csak felfogni sem képesek azon erkölcsi érzékkel és erővel pedig, mely őket a m­agukat tönkre tevő, s másoknak oly­kor kiszámíthatlan károkat okozható visszaélések kisértései ellen megaltal­­mazhatnák, vagy épen nem, vagy nem elegendő mértékben bírnak. A legtöbb köztük eltévesztett életpályájú, gyak­ran elzülött ember, ki az oly szép ál­lást csak végső és egyedüli menedék­kép keresi fel. Innen a sok sikkasztás, visszaélés! Mi máskép lenne mindez, ha jog­végzett, tehát a teljes qualifikáczióval és feltehetőleg a szükséges erkölcsi érzéssel és fedhetetlen becsületesség­gel bíró emberek igyekeznének ez ál­lást elfoglalni. M­ily nyeremény lenne ez, úgy a társadalmi, mint a közigazgatási tekin­tetben is! Ezt legjobban maguk a képzett és lelkiismeretes jegyzők érzik, s min­dent is elkövetnek annak megvalósí­tására. Az oly ügyesen és gonddal szerkesztett „Új községi közlöny “-ben D­o­b­o­z­y István a szerkesztő, ernye­­detlen kitartással igyekszik a magyar gentry fiatalságát e szép pályára édes­getni, minden számában kiemelvén és fejtegetvén azon feladatok fontosságát és jelentőségét, melyek a szerény jegy­zői álláshoz kötve vannak, melynek társadalmi súlya és tekintélye azonban mindjárt magasabbra emelkednék, ha az művelt egyénekkel s jobb családok gyermekeivel lenne betölthető. A­dja Isten a közügy érdekében, hogy ez óhajtás mielőbb beteljesedjék, hogy lelkes felhivása ne legyen pusz­tában elhangzó szó­­ fírásA, JAL GÓLYA, özvegy asszony deli lánya Búsul a pitvarba’, Hol elsápad, hol kipirul Gömbölyű kis arcza. „Jaj hideg lel, fázom — Gólya ü­l a házon!“ Szegény asszony, özvegy asszony, Beteg leány anyja, Suhángot fog és a gólyát Hessegeti, hajtja. „Ne te madár, hess el — Fészek ide nem kell!“ Árva leány, beteg leány Bújával alig bir; Föl-föltekint a gólyára, Aztán csak sóhajt, sir. „Gyalázatot hoz rám . . . Jaj elég az orczám !“ A ház előtt pej paripán Elrugtat az ispán; Kinos fohász, súlyos átok kél a leány ajkán. „Szép szavának hittem . . . Verje meg az Isten !!“ özvegy asszony beteg lánya Vánszorog a házba, Aztán ledúl félh­oltan a Rózsás nyoszolyára. „Kelepel a gólya . . . Csi-csi, ring a pólya!“ Várady Ferencz. Ah, mennyi csáb . . . Ah, mennyi csáb e félhomályba’, E halk, merengő csendbe’, Meg-megreszked a gyertya lángja Virágillattól körüllengve . . . Kanárid szárnyát összevonva, Hallgatva figyel, ámul ; Csak egyet-egyet szól titokba S szeme lassan álomra zárul. Virágidra minden titka Leszáll a bűvöletnek, Kaméliáid rejtve-nyitva Mind édes szerelmet lehelnek. Csodálatos, édes testvéred A lassan nyíló máivá : Mint varázs­szóra mostan ébred, Ez édes pillanatra várva. Zárt szirmait a kéjes vágyak Egyenkint feloldozzák És üdvözletül illatának Hűs árját szórja hozzánk. Hallod, hallod oh édes angyal Léptit a szerelemnek ? Siess elé mosolygó ajkkal, E vendég minden bút feledtet! Prém József. Egy rejtélyes gyilkosság. Irta: Balázs Sándor. Az 1855-ik évet majdnem egészen Grefenbergben töltöttem, még a tél egy nagy részét is. Télen át kevés ott a vendég, alig voltunk mindössze százan. De az aránylag csekély számban majd­nem az egész világ s az összes nemzetek képviselve voltak. Természetesen a czivi­­lizált világot és népeket értem. A tél rendkívül zord és hideg volt. November végén már az összes hegyeket a hó borította, mely teljesen csak május végén tűnt el, s akkor is csak néhány hónapra. Szilézia ezen része rendkívül rideg éghajlattal bír. Télen át a vendégek és betegek rend­kívül egyhangú és szomorú életet folytat­nak Grefenbergben. A nappalokat az oly sok pepecsléssel járó kúra még csak vala­hogy leörölte, de azok az esték, azok a véghetetlen hosszú esték és éjszakák, me­lyek délután négy órakor kezdődnek és reggeli nyolc­ óráig tartanak! Egyedüli szórakozásunk az úgy­ne­vezett kaszinó volt. Ide jártunk olvasni, kártyázni, domi­nózni, társalogni, udvarolni és unatkozni. A hölgyek között volt ugyan egy pár még mindig szép nő is, de a legnagyobb rész — csak fürdő­vendég volt, s csak e szerint részesült több vagy kevesebb figye­lemben és udvariasságban, a minő ügyes­séggel bírt a társalgásban, kártyajátékban és a tánczban. Mert hát tánczoltunk is! igen bizony minden szombaton este, és pedig oly szen­vedéllyel, dühvel, hogy a nők közül még egy-két mankóval járó fiatal hölgy sem bírt ellenállani a táncz ingerének és a rá­beszélésnek, részt vett a négyesekben. Mert tánczosnők dolgában nagyon meg voltunk akadva. Csak minden négy­et férfira esett egy nő, s ezek is többnyire mind betegek voltak. Mintha csak Kali­forniában lettünk volna! Igen természetesen a nők, a táncz­­teremben rendkívül kapósak voltak, de tudták, érezték is s ugyancsak felhasznál­ták a tánczvigalmak estéit, hogy meg­bosszulhassák magukat azokon, kik a hét más estéin nem voltak elég figyelmesek és udvariasak irányukban. Ezek számára egyetlen táncz sem jutott, hanem csupa kosár., És oly pajzánok és kegyetlenek vol­tak, hogy még csak nem is titkolták, hogy ezt bosszúból teszik, a kártya- és domino játékoknál szenvedett, vagy a mi még rosszabb, képzelt mellőztetésükért. De mikor oly rosszul tudtak domi­nózni és kártyázni épen azok, a­kik a legszebben legkönnyebben tánczoltak! Az ember ily partner szövetségében épen két annyit vesztett, mint a­mennyit az ügyes játékosokkal nyerhetett volna. S a kár mellett még azután jól kinevették és szid­ták az embert! Hanem azért czélukat mégis elérték. A legrútabb s üggetlenebbnek is mindig jutott mullattatója és partnere. Szóval unalmas és változatosság nél­küli volt az élet. Kivételt csak az 5—6 óra közti idő képezett. Ekkor érkezett a posta, s hozta az újságokat és a leveleket. Ez lázas és izgalmas óra volt. Levél! Újság! Levél valamely kedves kézből. Vagy újság a nagy világból, az elveszett Para­dicsomból ! Őh kedves újságok, de nem tudunk titeket kellőleg megbecsülni városon, bent a világban. De bezzeg falun, hófedte hegyek közt, ott ti is gazdag kárpótlást nyertek nyári és városi mellőztetéseitekért! Valóságos harcz és küzdelem fejlődött ki minden egyes hírlapért , mint a postás legény szétbontota várva várt csomagot. Ebben a küzdelemben a szegény nők határozott hátrányban voltak, nem azért, mintha a férfiak elég udvariatlanok és gyöngédtelenek lettek volna, s számi túl­súlyukkal vagy testi erejükkel visszaélje­­nek, hanem mert a nők nem lévén képe­sek leküzdeni kíváncsiságukat, mindenek előtt a levélcsomagokra rohantak, s igy a hirlapok mind a férfiak szabad prédájára jutottak. Nekik már csak akkor jutott kezükbe, mikor már a férfiak mind ki­olvasták. Pedig ez az olvasás jó sokáig tartott. A lapok akkor igen érdekesek voltak. Akkor folyt a krimiai hadjárat, de ez még mind semmi, akkor történt ama rejtélyes gyilkossági eset is Moszkvában, mely az egész világot heteken át izga­lomban, mondhatni lázban tartotta. Erről szól ez a kis elbeszélés. Valami Goronzon herczeget találtak egy reggel ágyában megmérgezve, a dsan­­kálit tartalmazó üveg éji asztalkáján volt félig kiürítve, mellette levélke, melyben a herczeg reszkető kezekkel írott sorok­ban jelenti ki, hogy önmaga vetett véget életének. Ez az öngyilkosság annyival nagyobb szenzácziót gerjesztett Moszkva felsőbb kö­reiben, mert a fiatal herczeget mindenki a legboldogabb embernek tartotta, s egy­­átalában nem volt lehetséges kitalálni, vagy elképzelni az okot, mi­nt e végzetes lépésre bírhatta. A fiatal herczeg alig pár hóval az­előtt nősült meg, egy fiatal, gyönyörű és gazdag grófnőt vevén feleségül, a kit sze­retett, s a kiről mindenki tudta vagy leg­alább hitte, hogy szintén szerelemből nyúj­totta kezét a herczegnek. Vagyoni viszonyai a legjobbak voltak s egészsége semmi kívánni valót nem ha­gyott fenn. Mindenki csodálkozott ugyan a meg­foghatatlan öngyilkosságon, de azért a holt­testet a legnagyobb fénynyel és ün­nepélyességgel a családi sírboltba el­temették. A herczeg sajátkezüleg itt végren­deletet hagyott hátra, s abban négy-öt millióra menő vagyonát nejének hagyo­mányozta. Ez is rendben találtatott, mert sem a herczeg kézirata, sem a rajta lévő her­­czegi pecsét ellen nem tett senki kifogást. A bánatos és vigasztalhatatlan fiatal herczegnő a végrendelet felolvasása után rögtön elutazott, hogy idegen földön ké­résén vigaszt és szórakozást. E gyors elutazás azonban feltűnt és különös suttogásokra és mind jobban­ job­b telekkönyvek rendezése tudva­levőleg az ország legégetőbb kérdései közé tartozik. A „Net“ értesülése szerint ezen nagyfontosságú kérdés már (szerintünk végre valahára) közelebb törvényhozási megoldást fog nyerni, amennyiben az ezt tárgy­azó törvényjavaslat szövegezése iránt az igazságü­gyminisztériumban folyt tár­gyalások már (bizony sokáig késtek) be­fejeztettek s ezen javaslat is fel van véve az országgyűlés jövő évi munka-prog­­rammjába. A fegyver és vadászati adó kiveté­sére bejelentések az 1883/4 évre a városi adóügyi hivatalnál f. évi julius hó utolsó napjáig nyújtandók be. Ily bejelentések még azok által is benyújtandók, kik a folyó évre még a régebbi törvény értel­mében voltak fegyveradóval megróva. Mindazok, kik ebbeli bejelentéseiket a kitűzött határidőben benyújtani elmulaszto­t­ták, az idézett törvény 43. §-ában meg­szabott pénzbírsággal fognak büntettetni. Külföldi hírek. Mint Londonból táviratilag jelentik, az angol alsóház ülésén Giladstonne a Szuez-csatornára vonatkozó egyezségra nézve kijelenti, hogy az országnak minde­nekelőtt azt kell megfontolnia, várjon az egyezség nyújt-e Angliának kárpótlást, továbbá megfontolandó a kérdés a Lesseps­­hez és a franczia nemzethez való viszony szempontjából, mely nemzetet Angolor­szághoz régóta barátság fűzi, melynek gyöngítésére Angolország hihetőleg sem­mit sem teend. Wilson nem azért utazott Párizsba, hogy újabb alkudozásokba bo­csátkozzék, hanem hogy megtudja, váljon Angolország a kérdést szabadon és párat­lanul ítélheti-e meg. Wilson jelentése sze­rint Lesseps a legbarátságosabb módon kinyilatkoztató, hogy a helyzetet teljesen­­ felfogja s nem tartja az angol kormányt kötelesnek arra, hogy az új egyezséget a parlamentre ráerőszakolja. A Szuez-csa­­torna­ társaság tagjai elé haladéktalanul javaslatokat fog terjeszteni a második Szuez-csatornának az engedélyezett terü­leten belül leendő kiépítése tárgyában, noha később valózsínűleg újabb terü­letek átengedése fog kéretni az egyiptomi kormánytól. A hajózási illetékek tervezet leszállítása a nyereség növekedésével fön­­tartatik. A második csatorna kiépítéséhez szükséges tőke beszerzése részvények vagy kötelezvények kibocsátásával eszkö­­­­zöltetnék s az azokra való jog fentartá­­sánál Anglia, mint részvények tulajdo­nosa, szintén részesittetnék. Mig az egyez­ség eleinte teljesen elítéltetett, újabban kereskedelmi körök részéről lépések té­tettek, hogy idő nyeressék, mely alatt talán kedvezőbb feltételek volnának el­érhetők. A kormány elhatározta tehát, hogy a parlament beleegyezését az egyez­ségre nézve nem fogja kikérni, mert az egyezség nem találkozik általános helyes­léssel és sokan halasztást kívánnak; leg­inkább pedig nem kéri ki azért, mert az ellenséges parlamenti viták Angolország

Next