Pécsi Figyelő, 1892. július-szeptember (20. évfolyam, 53-78. szám)
1892-07-02 / 53. szám
Betegsegélyző pénztárak. — Iparosok figyelmébe. — (..) Minél tovább él az ember, annál több igazságot talál a szentírásban. Bocsássátok meg nekik, mert nem tudják mit cselekesznek, mondotta hajdan a világ Megváltója. — Ugyanezt mondhatjuk mi is, amikor olvassuk lapoknak s köztük tekintélyes fővárosi lapoknak is elmélkedéseit és megjegyzéseit a munkások betegség esetén való segélyezéséről intézkedő törvény és mozgalmak fölött. Meg lehet nekik bocsájtani, mert bizonyosan nem tudják mit cselekesznek. — Akkora fölületesség, mint soraikból kilátszik, csak azzal menthető, hogy az idevágó törvényt (1891. XIV.) és a rávonatkozó rendeleteket nem ismerik. Ha így nem volna, akkor olyan lap is, mint például a »Magyar Hírlap nem űzne olyan oktalan propagandát hiába való garasos frázisok ezégére alatt az ipartestületi s minden törvényen alapuló munkás betegsegélyezés ellen, mint teszi, fölbujtván ellene a könnyen buzduló s hírlapi czafrangok láttára eszmeileg berészegedő mester- regények légióját, mintha a törvényben előírt és engedélyezett betegsegélyző pénztárak merő kényszerzubbonyok volnának és csupán az az egy üdvözítő pénztár lenne a világ megváltására rendelve, amit a nagyon ismeretes és híres országos munkásbetegsegélyző pénztár akar — a törvény rendelkezésein való önző tágítással — alakítani. A dobotezai munkásnagyhatalom országszerte verte és veri a nagydobot a maga érdekében, sehol azonban nem anynyira, mint a fővárosban, a gyáripar melegágyában. Érthető ez a dobverés, mert ennek zörgésével akarja elvenni tisztán szóló hangját annak a magyar törvénynek, mely világosan szól s azt mondja, hogy ugyanaz, sőt mélyebb és biztosabb segélyezés nyújtatik az ország minden munkásának törvényerejű kötelezéssel, mint amilyennel eddig a munkáspénztár olyan nagy glóriát igyekezett a feje körül venni, hogy annak görögtüzes fénye mellett valóságos második világmegváltónak (és sztrájk-főrendezőnek) tüntethette föl magát. Megfigyelhetné a magát nagyratartó fővárosi sajtó az ország ipari szaklapjait, melyek az iparosztály legtisztességesebb, legkonzervatívebb rétegeinek hű érdekszónokai, mily tárgyilagosan, s mily őszinte hévvel küzdenek a törvény intenczióinak épentartása mellett s a szoczialista szagu munkáspénztár tervei ellen. Megfigyelhetné s legalább azoktól tanulhatna. Ha csak az a czélja nincs egy-egy világlapnak, hogy igen olcsó és igen »kétes dicsőség“ mellett az egyes számok kelendőségét a munkásosztály sorai közt emelje s kárpótolja magát a boldogítandó munkásosztálylyal a már megboldogított vasutas osztály helyett, amely utóbbi téren egy világóriás eleső teteme vont határt a további „hazafias és önzetlen” működésnek. A fővárosi mozgalmakról egyik iparoslap ezeket írja: A fővárosi iparosok régóta látták már, hogy az általános munkás betegsegélyző egylet körében olyan propaganda folyik, mely határozottan ellenséges táborba tereli a segédeket a mesterektől. Nyílt titok, hogy a munkáskérdés olyatén megoldásának, mely a háromszor nyolczórás időfölosztása és május elsejei munkásünnepet írja zászlajára, ebből az egyletből adják a legnagyobb tápot. A testületek tehát örömmel ragadták meg az alkalmat, hogy a velük munkaviszonyban álló segédeket közelebb hozzák magukhoz. Elhatározták, hogy megalakítják a testületi betegsegélyző pénztárakat, ami egészen természetes is. Az általános munkásegylet azonban léterében érzi magát megtámadva a segélypénztárak által és mindent elkövet, hogy azok létesülését megakadályozza. A békéltető bizottság segédtagjai, kiket a pénztárak alapszabályainak tárgyalása végett összehívtak, sorra tiltakoztak a segélypénztárak ellen és kijelentették, hogy nekik nem kell az intézmény. Mivel azonban a törvény értelmében azt a kérdést: alakuljon-e testületi segélypénztár, nem a békéltető bizottság van hivatva eldönteni, de ha a testület a pénztár alakítását elhatározta, a bék. biz. csak az alapszabályokat és a munkabérátlagot tárgyalja, az iparhatósági biztosok mindenütt keresztül vitték a munkát a tiltakozások daczára. A fölizgatott segédek ekkor sztrájkolással fenyegettek, így akarva megrémíteni. De a fenyegetés nem használt. I XX. évfolyam. Pécs, 1892. július 2-án. 53-ik szám. EMfizetési árakig j*n évre . . 6 frt — kr. l'névre .... 3 » — » negyedévre . . 1 » 50 » Egy bór» . . . — » 50 » Egyes szám ára 8 kr. Kiadóhivatal. PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. ss. (Nádosy-féle ház) hová az előfizetések és a lap baélküdésére vonatkozó felszólalások intézendők.PÉCSI FIGYELEt (Pécsi Hírlap.) Megfenik hetenként kétszer, szerdán és szombaton. Szerkesztői Irodai PÉCSETT, Széchenyi-tér 12. A hová a lap szellemi részét illető minden közlemény vitézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek f5L Előfizetések elfogadtatnak még valamennyi könyvkereskedésben. Egyes számok kaphatók: S(dinger N. utóda Damján I., Valentin K. fia (SzecenyMRt), Engel Lajoa (fonteza), Hochrein József és fiai (Széchenyi-■tér), Bőhm Manó (főutcza) papir- és könyvkereskedéseiben. ——-■« — . ... . ^ · A „Pécsi Figyelő“ tárczája. Búcsú. Itt állok most kis ablakodnak alján, Mint búra hajló, hervadó virág, A csillaglány is elborult fölöttem, Felhő takarja — egymagamra hágy. Az utcza csendes, méla mint az erdő, Midőn reá az éj sötété száll. .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál! Ez az utolsó éj, a legutolsó, Fájó búcsúm virrasztó éjjele, Te holnap már az otthoni vidéken És én — ki tudja — itt-e, messze-e ? Úgy válunk el, miként az új mezőkről Örökre távozó csillagsugár — .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál! Itt állok most kis ablakodnak alján, Hogy mindörökre eltemesselek, Ilogy még utószor mondjam el az éjnek, Titkon mi lángolón szerettelek. S amíg te álmodol párnák ölében, Amig a hold felhőkörökbe jár, .... Búcsúzni jöttem én kis ablakodhoz, Búcsúzni tőled, kedves ideál ! Milyen bohókás, csalfa is az élet : Szerelmet ád és lángra kél a vágy, De csakhamar fátyol borul reája — Búcsút rebeg és — megcsalódva bágy. Pedig a szívnek elbúcsúzni kel fáj,' Mert bús emléke vissza-visszaszáll ! .... Miért is jöttem én kis ablakodhoz ? Örökre, mindörökre elbúcsúzni : — Isten veled hát, kedves ideál ! Kéry Gyula. Nyílttéri közlemények. E rovat alatt megjelentekért nem vállal felelősséget a szerk. I. Alulírott Kohn Sámuelt aljas gazembernek tartom, aki még lovagias elégtételadásra sem képes. Részemről az ügyet befejezettnek tekintem. Weisz Salamon. II. Alulírottak, mint Kohn Sámuel úr meghatalmazottjai Weisz Salamon nyilatkozatára vonatkozólag kijelentjük, hogy Kohn Sámuel úr a lovagias elégtételadásra mindig kész lett volna, de ilyen nyilatkozattal szemben válasza csak megvetés lehet. Részünkről az ügyet befejezettnek tekintjük. Hunyadi (Grosz) Adolf: Spitzer Miksa. III. Alulirottak, mint Weisz Salamon úr meg* | I bízottjai a Kohn contra Weisz becsületbeli ügy-ben az ellenfél segédeivel tárgyalást kezdtünk, s bár Kohn Sámuel elismerte, hogy Weisz Salamon úr nővérét, Reginát megsértette, az elégtételt mégis vonakodott megadni, mihez képest őt nyilvánosan gyávának nevezvén, részünkről az ügyet befejezettnek tekintjük. Schwarz Jakab. Stern Dávid. IV. Alulirottak, mint Kohn Sámuel úr meghatalmazottjai kijelentjük, hogy felünk, nem mintha meghátrált volna Weisz Salamon nyílttéri piszkolódásaitól, havera mert egy nő becsülete forog koczkán, a lovagias elégtételt hajlandó megadni s evvel részéről az ügyet befejezettnek tekinteni. Hunyadi (Grosz) Adolf: Spitzer Miksa. V. Jegyzőkönyv. Felvétetett Kohn Sámuel és Weisz Salamon urak közt fennforgó becsületbeli ügy lovagias elintézéséről. A fegyvernemet a két fél segédei közösen a pisztolyban állapították meg, tekintettel a sértés súlyos voltára. Feltételek : egyszeri golyóváltás, öt lépés avance-szal. A mérkőzés áprilió elsején történt meg az Üszöghi erdőben, s miután mindkét fél pisztolya csütörtököt mondott, az ellenfelek kibékültek.