Pécsi Figyelő, 1897. április-június (25. évfolyam, 74-146. szám)
1897-04-01 / 74. szám
XXV. évfolyam. Pécs, 1897. csütörtök, április hó 1. 74-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre • . 10 írt — kr. Félévre •••&.. — „ Negyedévre • 2 „ 50 „ Egy hóra • • — „ 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT. Mária u. 1. sz. a kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.PÉCSI FIGYELŐ POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda, PÉCSETT, Mária utca i. s. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi része, illető minden közlemény mű tendő. kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a Kiadóhivatal vesz föl f Élelmi piacaink. Pécs, 1897. március hó 31. (***) Budapest székesfőváros pompásus fedett vásárcsarnokai a múlt hó folyamán adattak át rendeltetésüknek. Azok a szállítási kedvezmények, melyeket a központi csarnokba szállítandó élelmiszerekre nézve a vasutak megadtak, az eddigi viteldíjakhoz tíz százalékot, némely cikknél pedig még ennél többet is, valamennyien arra a célra irányulnak, hogy olcsóbbá tegyék a főváros élelmezését. Szóval olyan centralizáció történt, mely ellen még a legvéresebb szájú ellenzéki se fog feljajdulni. Ki gondol azonban a fejlődésnek nehéz útján haladó gyenge vidéki központokra, azok élelmezésére ? Ki gondol azzal, hogy az országban legalább 40—50 vidéki város létezik, mely arra van utalva, hogy a környéke falvaitól tartassék el, mert maga már nem képes mindazt, vagy legalább nagyobb tömeget termelni és előállítani az élelmiszereknek, ami a lakosság ellátásához szükséges? Ki gondol arra, hogy a vidéki városoknál is nagy érdekek játszanak közre az ellátás ügyében? A kormány nem. A vasutak nem. Maguk a városok kevésbé, a gazdasági egyesületek legkevésbé, a környékbeli birtokos és földművelő nép igen ritkán. Innét van, hogy sehol az egész Magyarországon nincs a vidéki városok élelmezése rendszeresen és gondosan, valamint arányosan ellátva. Ezért van, mert hát egyik ok szüli a másikat, hogy pl. Pécsett sokkal drágábban kell megfizetni bárminő piaci élelmiszert, mint a félmillió lakosságú fővárosban, sőt tekintve sajátos viszonyainkat, más hasonló lakosságú magyarországi városban sokkal olcsóbb a piac, mint Pécsett, ahol különös hatósági intézkedések járultak hozzá, hogy rossz minőségű árut sokkal drágábban kell megfizetnünk, mint annak kétszeres értéke. A székesfővárosi fogyasztás tömegének nagysága, minőségének különfélesége, a vállalkozók száma és tőkeereje, a vasutak szállítási kedvezményei, a fokozott központosítás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ami vidéken termeltetik, a vidéki városok megkerülésével és hátrányára, Budapestre jusson. Csak egy példát hozunk föl, a pécsi tejcsarnok terményeit: a vajat, a sajtot, melyet különös előítélettel lakosságunk alig vásárol, holott a budapesti árucsarnokokban keresett dolgok, s mi pécsiek drágán fizetjük az idegen elnevezésű komisz sajtokat, holott az itteni sokkal jobb és olcsóbb. A tegnapi városi banketten jegyezte meg Hajdumegye főispánja, hogy soha jobb sajtot nem kíván, mint a fölszolgált pécsi trappista sajt, s nézzünk körül, az egész városban alig látható ez a helyi termék. Van pedig ilyen cikkünk igen sok, melyekre mind illik a mondás, hogy nem lehet próféta saját hazájában. A pécsi szőlő, a pécsi barack másutt keresett cikk, nálunk pedig fogyasztja a lakosság a vidékit. No, de hát ezek csak múló bajok, hanem állandó baj az, hogy a vidéki városok semmi gondot nem fordítanak piacaik emelésére. Nemcsak Pécs, de tán legtöbb magyar város, más bevételi forrás hiányában, szívesen nyúlnak a fogyasztási adók eszközéhez. Ennek szociális jelentősége kedélyüket nem bántja. Nálunk tehát nagyban virágzik a „közvetett adók“ kényelmes rendszere. Körülhatároljuk magunkat a fogyasztási adók sáncaival, mint valami éles vámháborút folytató államocska. Hús, liszt, szikvíz, ecet, baromfi, vad külön városi adóval drágíttatik. A kövezetvám címén, de jó utak nélkül, jön aztán egy másik adó. A vásárok, piacok ok nélkül és túlzásig megrendszabályoztatnak. Kifejlődik ennélfogva a nagyméretű „elővásárlás“, midőn a helyiérdekű kofa már az országújra elejébe megy a falusi szekereknek s összevásárolja nagyban a tojást, csibét, zöldséget, gyümölcsöt, hogy itt bent a városban egymással kartellre lépve, tetszés szerint való hasznot zsaroljanak a közönségtől. Pedig hát efféle dolgok több helyütt, s mint tudjuk, Pécsett is a tilalmazott dolgok közé tartoznak a papiroson. így esik aztán, hogy mikor a piac megnyílik, a portéka sokszor már a negyedik kézen van. Ez még azonban csak az egyik. De talán nagyobb hiba ennél a gazdaközönség ■ .......aam --- bbb—ebe—1 A „Pécsi Figyelő" tárcája A kaszárnyáról s egyebekről. A pallér megásatta a fundamentumot, kőmivesek falat húztak hegyibe, ácsok tetőt faragtak a falak fölé s megkészült az épület, amit kaszárnyának kereszteltek el. A pallér, aki a fundamentumot ásatta, a kőművesek, akik a falakat rakták, az ácsok, akik a tetőt faragták, tudták-e bejr, hogy hány érző szívnek csinálnak ott temetőt ? Ott gubbaszkodik a szürke, nagy épület a város közepén s egykedvűen bámul a semmiségbe. Hosszú kongó folyosók egymást váltják benne, annyi az ablakja, hogy alig fér el rajta. Az udvara tágas, de a tágas udvarral egyetemben is olyan az egész szerzet, mintha börtön volna. Azt mondják, börtöne a szárnyaló léleknek, a sok fojtott vágynak, a szókimondásnak. Aki odakerül, annak nem lehet már akarata, masina lesz belőle, ami erősra jár, fölhúzzák, eljátszatják vele a nótát s ha véget ért, újra kezdik megint. Azt mondják, Hetivásári alkalmatossággal benépesül ennek a szürke, nagy épületnek a környéke. Asszonyok, kik néminemű kis tejházalékkal jöttek be a faluról, arra veszik az ujjukat és sóvárgó szemmel néznek a semmitmondó ablakokra. Egynémelyik buksi fejű apró gyereket vezet a kezén. A gyereknek elveszik a szeme világa, mikor a csupa ablakházra tekint s félénken kérdezi az anyjától: — Idea anyám, ittend az üveges bátba lakik a Jóska bátyám ? — Ittend, kis cselédem, ez a király háza. — Osztán mit csinál a Jóska bátyám ebbe a házba ? — Imádkozik a gazdijáért, hogy hoszszú életet adjon neki az Isten. Majd te is ide kerülsz, majd te is imádkozol a netán. A sok-sok asszony megpredálja a kapustrázsát. Rövid annak a lélegzete, hogy mindegyiknek a kérdésére felelni tudjon. Mert az asszonynép még mindenre kiváncsi. Vele született tulajdonság ez, nem tudja levetkelni. A strázsa nyelve aztán megered mint a patak vize, ha fölhúzzák a zsilipet. Elmondja, hogy a király házának egyik lakója ispitályba ment, a másik vason ül, a harmadik, a negyedik meg az egész abtheilung, havat lapátol a puskaporosnál. A többinek az egyik fele ékszerolroz, a másik fele dinsztbe van. Olyan, aki füleit vakarhatná s arról gondolkozhatnék, hogy mit cselekedjék, nincs ebben a kondignáció a épületben. Az asszonyok csóválgatják a fejüket , elviszik a szomorú hirt haza. És megindul a szóbeszéd , csak oda lyukad ki végül a dolog, hogy furcsa ez az élet ! Mert lám még azok se lehetnek urak akiket a király házában kvártélyoznak el. Pedig ennek az épületnek sok mindenféle lakója van. Idekerül a szegény paraszt fiú, az ifiur mellé és békességben megférne egy vacokban. Egyik sem vethet a másik szemére semmit, egyenlővé teszi őket a mundér, az a jónevelésű ruhadarab, melyet úgy szabott a készítője, hogy mindenkin paszoljon. Akinek hosszú a füle és alkalmatlan a mundérnak az a része, ami a nyakra jutott, hát megkurtítják egy kicsit nem a fület, de a mundért. Akit megesi rövid fülekkel áldott meg a teremtés, azoknál szinte a mundérral kell pótolni a fület. Ruha teszi a katonát, mint a cibilt is De míg a cibileknél a divat szabja meg a ruha alakját, katonáéknál a divat szerepét a kingszminiszter veszi át, ő töri a fejét azon, hogy nem jobb volna-e, ha a sárga gomb helyett fehéreket rakna a mundérra, hogy a sapka ellenzőjéből nem kéne-e egy