Pécsi Figyelő, 1897. július-szeptember (25. évfolyam, 147-223. szám)

1897-07-01 / 147. szám

XXV. évfolyam Pécs, 1897. csütörtök, julius hé­t 147-ik szám. Előfizetási árak: Egész évre ■ • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 ,. — „ Negyedévre • 2 ,, 50 „ Egy hóra • • — „ 85 „ Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT. Mária­ u. 1. sz. kir. Ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel­szólalások intézendők. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Hária-Itea 1. r. a kir. tábla átállásában, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény inté­zendő. (kéziratot vissza nem adunk POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Egyesüljünk! Tics, 1897. június­ 30. Az a magas színvonalon álló vita, amely a képviselőházban a bűnvádi eljárás életbeléptetése fölött már hetek óta folyik s a melyet maga az ellenzék obstrukciós vitának készített elő, de a­melyben eddig az obstrukció eszközei éppenséggel nem lettek igénybe véve, igaz öröm és megelé­gedés érzetével tölti el minden hazafi keblét. Ennek a fölemelő érzelemnek a kut­­forrása nemcsak a megtámadott szabadság védelmének lelkesítő hatásában keresendő, hanem arra az örvendetes jelenségre is visszavezethető, hogy azokat, a­kiknek utai a gyűlölködésnek mesterségesen szitott tü­­zénél egymástól örökre elválni látszottak, most vállvetve látjuk küzdeni ugyanazon eszme szolgálatában, ugyanazokat a fegy­vereket forgatva. Elnémult most a kölcsönös gyanúsítás testvérgyilkos szava, nincs most a­­ügget­­lenségi párt egyik táborában sem „tarta­lékos kormánypárti“, vagy „reakciós ultra­­m­ontán“, fölismerték most, hogy a szabad eszméknek egyformán hű bajnokai sorakoz­nak a mesterségesen szétválasztott párt mindkét táborában, kik egyenlő hévvel támadják azt a kormányt, amely szabad­ságrontó törekvéseivel meggyalázza a sza­badelvűséget, a­melyet magának cégévül választott. Most tűnik ki a maga igaz mivoltá­ban, hogy nem elvi ellentétek, hanem a személyes torzsalkodások felülkerekedése idézte elő a szakadást ebben a hatalmas, mélyen a nemzet szívében gyökerező párt­ban, mert mihelyt az első nagy elvi küz­delem szólította a porondra az ő bajnokait, ime ismét egy sorban látjuk felvonulni a szétvált táborokat, az elvi egység leküz­dötte a személyes ellentéteket. Ha valaha, úgy most van itt a ked­vező alkalom a párt megbontott egységének helyreállítására, most van itt az ideje, hogy a háttérbe szorított gyanúsításokat végkép eltemessük s ismét helyreállítsuk az egységes, erős függetlenségi pártot. A választások alatt és után olvas­hattunk a pártközlönyökben olyféle nyilat­kozatokat, hogy a két pártkör egyesülésére nincsen szükség, mert az egységes elvi alapon álló parlamenti küzdelem folytat­ható a­nélkül is, hogy az egymással nem rokonszenvező embereket egy pártkörbe kényszerítenék. Személyes hajlamok szerint maradjunk külön pártkörökben s az elvi küzdelmet folytassuk egyesült erővel a parlamentben. Igazuk lenne azoknak, akik így okos­kodnak, ha valami társaskörről, kaszinóról lenne szó, a­melybe a tagok szórakozás kedvéért lépnek be, de egy országos poli­­tikai pártkört az ilyen egyesületekkel nem szabad egy kalap alá vonni, mert az or­szágos pártklubnak, amely a pártnak az országgyűlési tárgyalások alatt való maga­tartását van hivatva előzetesen megállapí­tani, az egész párt politikai irányát kell megszabnia, ott tehát a politikai irány­elveknek kell a személyes indulatok fölött uralkodniuk s ez az oka, hogy azokról, kik egy pártkörben megférni nem tudnak, általános az a vélemény, hogy különbözők a politikai irányelveik is. Minthogy pedig a függetlenségi és 48-as pártnak mindig ugyanaz a politikai elve volt: hazánk függetlenségének kiví­vása, azért kerestek a különvált pártkörök mögött folyton titkos célokat, be nem val­lott külön politikai elveket. Ráfogták az egyikre, hogy a függetlenség akadémikus hangoztatása mellett szövetkezett a kor­mánynyal, mert az egyházpolitikai radika­­lizmusnak az ország függetlenségét is kész alárendelni; a másikról elhíresztelték, hogy a pártnak szabadelvű tradícióit cserben hagyva szövetkezett az ultramontán reak­cióval s kész a szabadelvűséget feláldozni csupa kormánybuktató taktikából. S ezeknek az alaptalan gyanúsítások­nak, éppen a pártkörök különválása folytán, olyan veszedelmes következései lettek, hogy a függetlenségi polgárságot is külön tábo­­ r „Pécsi Figyelő“ tárcája Az 1054-ik szám — Svéd elbeszélés. — M­indketten fiatalok voltak, mindketten fel voltak ruházva a szépség nemes vonásai­val, de csak a férfi volt arisztokratikus szár­mazású. Tavaszszal látták egymást először künn a vidéken abban az időben, mikor az erdő legelőször öltözködik teljes pompájába, mikor a kis báránykákat legelőször terelik ki az illatos legelőre, mikor a fiatal sziveket titkos, öntudatlan vagy készteti gyorsabb lüktetésre. Azon a szép tavaszi napon, mikor ta­lálkoztak, a leány ott ü­lt egy eldőlt jege­nyefa törzsén, kalapja hanyagul egy közeli bokorba volt vetve, ölében Moliér hevert, lá­bait idegesen húzta szoknyája fodrai mögé. A férfi pedig vállára vette a puskát és azzal a komoly elhatározással kereste fel az erdőt, hogy egynéhány madár lelövésével megza­varja a békés természetet. Nyolc nap előtt mutatták be őket egymásnak egy pikniken : „Axelson kisasszony, gyermekeink nagyra­­becsl­lt nevelőnője — Rosenhjelm gróf, leg­közelebbi szomszédunk itt a vidéken . Azon a napon Moliér becsukva hevert a kisasszony ölében, a madárkák pedig, me­lyek iránt a gróf ellenséges szándékkal vi­seltetett, még igen sokáig zengték a tavasz dicshimnuszát. A férfi nagyon is okos volt, a leány pedig túlnaiv és igy nem beszélték meg a legközelebbi találkozó helyét, idejét. De természeti törvény, hogy a fiatal heves vér vakon követi ösztöneit ■— így tehát nem csodálhatjuk, hogy a fiatalok nem csak másnap, de harmad, negyednap is és még igen sok szép napon találtak egymásra az elhúlt jegenyefa mellett. Természetesen az enyhe, üde levegő a fiatal növendékekre volt jó hatással, az erdőben pedig épen ez az idő a legalkalmasabb arra, hogy ízletes vad után járjon, kinek ez a szenvedélye. Nem tudom, hogy mit beszélnek a fecs­kék, mikor nyílsebes röptükben feltalálják egymást és egy fedél alá húzódnak. Ifjaink hallgatagon borultak egymás keblére ott a kidült jegenye törzsén. Az illatos erdő, a me­legen sütő nap, madárdal, a félhomálya lomb­sátor alatt, minden, partjukra állott, olyanok voltak, mint a galambok, nem esküdöztek, nem fogadoztak, néma szerelmüknek néma tanúja volt az ég. Aztán bekövetkezett az ősz. * Az 1054 ik szám igen vig jószág volt, haja szőke, ajkai pirosak, mosolygása kedves. Mint lett gyermeknek születését homály fed­vén, számot akasztottak a nyakába, igy lett tagja a kitettek házának, mely az árvaház fenhatósága alatt állott. Egy-két idősebb gyer­mektelen házaspár jelentkezett olykor, hogy itt kárpótlást nyerjenek azért, a­mit a gond­viselés tőlük megtagadott: gyámoltalan kis gyermeket kerestek, a­kit szeretettel nevel­­hetenek föl. Megállották a kis 105- ik szám előtt és halkan mondták egymásnak : „Szép gyermek“ — de aztán tovább mentek. En­nek a számnak a tekintetében valami vad, félénk, dacos kifejezés ült, a­mi megfélem­­líté az öregeket és kerestek egy másik gyer­meket, egy szelíd, halaványarcú leánykát, a­kibe halni járt a lélek. Az 1054. szám a szokásos díjazás mel­lett egy falusi cipész családnál kapott ott­hont. Ott nagyon jó dolga volt, meg volt neki engedve, hogy megegye azt, a­mit a cipész kilenc éhes gyermeke meghagy, azon­kívül háborútlanul játszhatott a különféle bőr és talp rongyokkal a három lábú szék alatt. Néhanapján fel is öltöztették tiszta ruhába, megmosdatták zöld szappannal, ehetett addig, a­mig jóllakott, aztán meglátogatta a ki­tettek házának a gondviselője és kijelentette, hogy : „Az 1054-ik szám erős, egészséges és szülői gyöngédséggel bánnak vele.“ Vasárnaponként ha Pliggetin mama a szomszéd asszonyokat kávés és vajas kiflis ozsonnára meghívta, olykor a vendégek cu­korkákat szoktak hozni a kilenc cipész-gye­reknek. Az 1054-ik szám nyitva feledett szájjal, kérő tekintettel nézte őket, a­mint szopogatják a jó cukrot, de soha sem kért

Next