Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)

1898-01-27 / 21. szám

2 jött hozzánk apostoli küldetésbe, méltán tarthatjuk az igazi keresztényi szeretet szellemétől áthatott olyan vezérünknek, a kinek legfőbb törekvése leend az evangéliumi béke magvait köztünk elhinteni s azt mindnyájunkra áldást hozó terebélyes fává növelni. A vallásbeli buzgóság, a lelkek mélyében gyökerező erőteljes hitélet nemcsak nem igényli a másként hívők iránt való ellenséges indulatot, de éppen a kereszténység isteni Mesterének parancsa a szeretetben való egyesülés az egész emberiséggel. Csak a vallástalanság, a hitbeli közönyösség az, ami ellen minden erőnkkel küzdeni kell, mert ez a forrása minden erkölcsi romlottságnak, közös ellensége egyháznak, hazának egyaránt. A főpásztor hivatása, hogy legyen az egyház jogainak hűt és erélyes őre, a hitélet fejlesztője és megerősítője; mint a hazának kimagasló polgára pedig a nemzet közjaván és békés egyetértésén buzgón munkálkodó vezér. S hogy Heyey Sámuelben ilyen vezért nyertünk, arról kezeskedik életének egész eddigi lefolyása, köztudomásra jutott nyilatkozatai és tettei. Méltán megilleti tehát őt székfoglalása alkalmából az ünneplés az egész egyházmegye részéről s méltó öröm tölti el valamennyiünk keblét, hogy őt láthatjuk Pécsnek ősi püspöki székében. Kétszeres öröm fogja el azonban ez örvendetes esemény fölött Pécs város polgárainak szivét, mert benne nemcsak kitűnő erényekben bővelkedő főpásztort, nemcsak a haza díszére váló törvényhozót, de — saját szavai szerint — ha polgártársat is nyertünk, aki városunk polgárainak minden jó és nemesben érdektársa óhajt lenni. Évszázadok hagyományai által megszentelt érzelem városunk polgárainak szívében a püspökei iránt nyilvánuló hódoló tisztelet és őszinte szeretet, amely érzelmek által előidézett benső kapcsolatnak városunk már oly sok és kiváló alkotást köszönhet. Egész lelkesedéssel, őszinte szeretettel és ragaszkodással üdvözöljük tehát új püspökünket, ki már köztünk való első megjelenése alkalmával oly fényes tanújelét adta áldott lelkületének, emberszerető szivének. A legnemesebb büszkeséggel tölti el lelkünket az a fölemelő tudat, hogy ő, az isten szive szerinti főpap, az emberszeretet felkent apostola, immár velünk szeretetben egybeforrt polgára városunknak, s mint ilyennek szívünk egész melegével kiáltjuk feléje az evangéliumi üdvözlést: „Áldott, ki az Úr nevében jön!“ ritkán került elő, kinek két fia van, nem való annak már, csak hadd pihenjen ő. Hanem egy szép nyári estén a szűrt megbolygatta valaki, gondosan szétnézett, aztán ki a kerten elillant vele s a kert alatt magára terítette. Sándor, a kisebb testvér volt, a szűrös legény, ment sietve, hogy a túlsó kertek alól bemehessen egy kis virágos kertbe, a hol tán az esteli harmatban épen egy szép leányka gyomlál. Ez több este igy ment és volt rá eset, hogy a szép Bordás Zsuzsika a kertben volt, észre is vette a szűrös legényt, aki szóba ugyan nem mert vele állani, hanem akárhányszor arra ment, mindig szerencsés jó estét kiránt. Dehogy merte volna megszólítani a világért sem, hel! pedig otthon mindig fogadta magában »ma este megszólítom.« Még álmában is folyton rágondolt, szép arcára, kék szemére s a tavasz folyamán először tetszett neki úgy életében, mintha kicserélték volna; de ezt csak magának vallotta be és mégis az volt az oka, hogy a cifra szűr előkerült s végig hordozta a kert alatt, mert minél előnyösebben szerette volna föltüntetni magát. A leány nem tudta, melyik testvér jár arra, már ő bizony sokkal szívesebben gondolt Lajosra, az öregebbre, de megszólítani : Isten ments! Egyszer aztán megismerte Sándort, jót nevetett a gyereken, mert háborítaná meg ?! * Egy szombat délután szörnyen sütőzött Csonkáné, tarisznyába rakta a fehérpompásokat és a szép sült csibét. Holnap bodonyi búcsú lesz, hadd menjen el Lajos a lányvásárra ; házasodni való, ott nézzen magának egy szép feleséget, hisz az egész megye lánysága ott lesz. Lajos a »sublat« mellett ül, figyelmesen nézi anyja pakolódását s hallgatja a megbízásokat, miket ugyancsak a lelkére köt: ha az ángyad ott lesz, megkérdezd ám, hogy van-e még gerebenezetlen lenje, a János bátyádnak megmond, hogy az üres hordót elviheti. — Sándor nem megy el, hadd maradjon itthon az apja mellett, majd ráér ő még. Sándor rá is állt szívesen, mit érne elmenni, a szűrt úgy sem vihetné el. Felöltözött Lajos szép ünneplő ruhába, még egyszer megnézte bajuszát a kistükörben, aztán pedig a harmonikás csizmát törölte végig egy ruhával s a tarisznyát nyakába akasztva »elkövetkezett.« Soká néztek utána az utcán, hanem Lajos észrevétlen visszajött a kertek alatt s kileste, mikor üres az udvar s a kis kamarából a tulipántos szűrt elvitte magával. Napirend 1898. január 27-én. Naptár: csütörtök, jan. 27. — Rom. kath. : Arany sz. János. — Prot.: Krizosztom. — Görögkel. (jan. 15.) Pál. — Zsidó: Sebat 4. — Nap kél 7 óra 18 perckor; nyugszik 4 óra 36 perckor. — Hold kél 9 óra 32 perckor reggel; nyugszik 11 óra 12 perckor éjjel. Időjárás: hőmérséklet 7 Celsius fok hideg; légnyomás 753. — Kilátás : a központi meteorológiai intézet jelzése szerint változás nem várható. Színház: Díszelőadásban »Parasztbecsület, opera, így de boldognak érezte magát, mikor elhagyta a falu határát; úgy sietett, sietett Bodony felé ; holnap lesz a nagy búcsú, tán Bordás Zsuzsi is ott lesz; várjon mit fog szólni, ha meglátja őt a szép szűrben, bizonyosan ellenállhatatlannak találja. (Régen a legnagyobb nyárban sem maradhatott el a szűr.) Vasárnap van, a bodonyi búcsú napja, virradtakor már élénk a szent-mártoni s viszlói hegy; a dalosok fölverik a vidéket szunnyadozásából, mikor megkondul a völgyben a bodonyi harang, a nép kezd lemenni a szűk hegyi utón, mindig többen, többen s ez igy tart egész nap, egyik oda, másik vissza. Csonka Lajos is tele újsággal, örömmel indult el a pincétől, hogyne, a szép szűrben milyen boldog is volt, hányan visszanéztek utána. A bábosok, mesteremberek már kezdtek kirakodni, végig végigment a sátorok előtt, hadd lássák a szűrben. Éppen marcot vett az unokahúgának, mikor valaki megszólal a háta mögött. — Nini, a Csonka Sándor is itt van! Ej de kicsipett az apja szürjében, ez ám a legény, minden este a mi kertünk alatt jár, persze, hogy meglássam. Ugye igaz, Sándor? S Bordás Zsuzsi nevetve tette kezét Lajos VTQ 11qT»Q PÉCSI FIGYELŐ 1898. január 27. Hírek. Pécs, 1898. január 26. Rendelet. A postával rózsaszínű levelet kaptam. A drága kis levélke két utoló koronámba került, bár teljesen koronátlan hangulatban, felbontottam a rózsaszínű levelet. II.Sime a rózsaszínű borítékból tengeri fűzőld papiros hullott az ölembe. Bizonyosan valami kékharisnya ir. Megnéztem az aláírást: Fehér Piroska . . . Ettől a színjátéktól aztán valóságos tűzkarikák úsztak a szemem előtt. De azért elolvastam a levelet. Tessék, olvassák el önök is : »Tisztelt szerkesztő úr! Tudja ön, hogy két év múlva vége lesz a századnak ? Tehát még két esztendeig uralkodnak felettünk a »századvégi« férfiak és akkor örökre elvesztik még a nevüket is. Más szóval : a »századvégi« urakra nézve két év múlva lejár a »szerződés«, melyet a XIX-ik századdal a nők kizsákmányolására kötöttek. A hozomány-kvóta, a telekkönyvi vámszövetség, a szalmaözvegységi banknóta-monopólium — egy szóval minden fegyver, amit a »századvégi« férfiak ellenünk, védtelen nők ellen, a kezükben tartottak, elveszti jogosultságát. E szerint mi nők két év múlva visszakapjuk önnálló rendelkezési jogunkat. Mivel pedig mi nők csak a szerelemben vagyunk hívei a törvénynek, a nők jogait illetőleg azonban inkább a rendeletek felelnek meg ízlésüknek, kidolgoztam a mellékelt rendeletet, nehogy az új állapot minket is oly készületlenül érjen, mint Bánffy Dezső bárót. Hiszen megrögzött, ősi rossz szokások lerombolásáról van szó az egyenlőség és női méltóság nevében. Eddig türelmesen várnunk kellett, míg jött egy fiatal ember és megkért. Ezentúl . . . No, de nem vágok eléje az események természetes fejlődésének. Az uralkodástól mindezideig jogtalanul megfosztott női nem jövőjének érdekében a következő rendeletet adjuk ki: Rendelet a nők önálló rendelkezési jogáról. 1. §. A kérő szerepét és jogait a nő veszi át. 2. §. Akit a nő megkér, az köteles hozzá férjül menni. 3. §. A kosárfonás ipara örök időkre eltöröltetik. 4. §. A házassági szerződés főbb pontjai lesznek : a) a férjnek otthon a helye ; b) a háznál az asszony az úr; c) a pénztár kulcsa a nő kezében lesz ; d) kimaradási engedélyek egyáltalán nem adatnak; e) újévkor, neve napján s egyéb alkalommal a férj csak oly ajándékra tarthat igényt, aminek a nő mindenkor hasznát veheti. 5. §. a férjnek gyülekezési joga (kávéházakban stb.), szólásszabadsága, regále-fogyasztási privilégiuma végkép megszűnik. 6. §. A házi tűzhely önálló vámterületét szigorú vámsorompók zárják körül. 7. §. Mindig csak az asszonynak lehet igaza ; mindig csak az asszonyé lehet az utolsó szó, a pénz, a hatalom és a dicsőség, most és mindörökké. Amen.« . . . Elolvastam a levelet és a rendeletet tízszer, százszor, számtalanszor és kétségbeestem. De ne higgyék, hogy a férfiak jövendőbeli sorsa estett kétségbe. Nem ! Afölött estem kétségbe, hogy a kékharisnya fűzőid papirosra írt, rózsaszínű borítékba zárt levelében és rendeletében egyetlenegy helyesírási hibát és egyetlenegy U. I-t sem találtam . . . íme, ilyen lesz a nő a jövő században ! . . Kékvér.