Pécsi Figyelő, 1898. január-június (26. évfolyam, 1-73. szám)

1898-01-27 / 21. szám

t másnap Sellyén eladja kéz alatt valakinek. Hanem hát nem kedvezett neki ebben sem a szerencse, mert a csendőrök kinyomozták és mielőtt eladhatta volna, fel is találták nála a lopott lószerszámot. A szerencsétlen tolvaj ellen most a szentlőrinci járásbíróság folytatja a vizsgálatot. — (Szegények öröme.) Ma délután tele volt a városházának első emeleti folyo­sója szegényekkel. Trixler Aladár rendőrbiz­tos írta össze azokat, a­kik a holnapi püs­pökbeiktatás alkalmából úgy a püspök, mint a város ajándékából segélyben fognak része­sülni. Összesen hatszáz forint kerül szétosz­tásra a szegények között és mégis nagyon meg kell rostálni a jelentkezőket, hogy min­denkinek juthasson egy kis segítség. Hiába, sok a szegény és ritkán van a szegényeknek olyan örömük, mint most, hogy a jótékonyság számottevő segélyben részesítené őket! Művészet irodalom. O Elektra. Alig egypár ember hallgatta m­eg ezt a régi görög tragédiát, csaknem annyi volt a szereplő a színpadon, mint a­mennyi hallgató volt a nézőtéren. Pedig Angyal Ilka Elektrája megérdemli, hogy azok is megnéz­zék, a­kik a leghíresebb hősnőtől, Jászai Maritól látták ennek alakítását. — Mondhatni, hogy az egész az ő szerepét képezi, mert a többi mind csak mellékalak, és így a siker is az ő érdeme. A felvonások után volt is 54 A KIRÁLYTIGRIS, mellette maradni, hogy elriasszam a halált. Hátat fordí­tottam a házamnak, a szerencsémnek ... azt hittem, a szívem megreped, amikor átléptem a küszöböt . . . és mégis elmentem ! — Miért? — Miért? — ismételte az elmeháborodott merev tekintetével nézve rám. — Mert mennem kellett, mert ő szólított. C ! — És mi haszna lesz a látogatásodból ? — Azt nem tudom, azt hiszem semmi, éppen semmi, de nekem engedelmeskednem kellett. — Arra nem gondoltál, hogy ez a látogatás milyen következményekkel lehet nemcsak te reád, de ő reá is? — Eléggé tépelődtem, de az ő akarata erősebb az enyémnél; nem tudtam ellenállni. Igen, igen, ismerem az érveidet, a társaságbeli szabályokat, a kötelesség tör­vényszakaszait . . . Tudom, hogy hitvány ember va­gyok ! ... És most úgy állok előtted, mint egy tetten­­ért gazember. Még sokáig állt ott, arcát a kezeibe rejtve, míg az éjfélt ütő órák kongása fel nem riasztotta. — Isten veled ! — mondta hirtelen elhatározással. Mennem kell, ne tarts vissza! TIZENKETTEDIK FEJEZET. Azon a folyosón, mely Nata lakosztályába veze­tett, csak egy petróleum-lámpa bágyadt fénye derengett. Az ajtó nem volt bezárva s mikor Giorgio remegve ki­nyitotta, a talpig fehérbe öltözött Nata ott állt előtte, egy nagy zsölyeszék karfájába kapaszkodva. Hófehér volt a ruhája, az arca még fehérebb. Csak egy pillanatig volt így, azután éles sikoltással karolta magához Giorgiot, szenvedélyes öleléssel. Hang nem jött az ajkára, csak ölelte, ölelte ezt az embert. Gyenge nesz hallatszott a szomszéd szobából. Nata talpra szökött. Menj ! — mondta olyan hangon, hogy Giorgio bele­­remegett. — Ki lehet ? — kérdezte. — Az uram , de ne törődjünk vele . . . Csak hoz­tál magaddal revolvert ? Ha a balsorsa idevezeti, lődd le! Anélkül, hogy a szavai hatására vigyázna, folytatta: — Vártalak. Giorgio megcsókolta, de Nata ajkai mozdulatlanok maradtak. — Megházasodtál ? — kérdezte tőle. Azután választ sem várva, folytatta lázas szaggatottsággal : PÉCSI FIGYELŐ része a megérdemelt tapsokban. S hogy a kö­zönség nem unta meg a darabot, legjobban bizonyítja, hogy az 5-ik felvonás után is csak akkor kezdett távozni, midőn­ a vasfüggöny hirdette, hogy vége a darabnak.­­ (Tsi.) Törvénykezés.­ ­ Tolvajbanda asszonyokból. Egy hat tagból álló asszonybanda állott ma a törvény­szék előtt, kik már évek óta látogatják a környékbeli vásárokat, elemelve onnan min­dent, a mi kezük ügyébe akadt és a mire nem vigyázott tulajdonosuk eléggé. Borsos Ferencné szül. Fülöp Anna, id. Disberger Konrádné szül. Bangart Mari, Keresztes Anna, ki Tonka Miklóssal él vadházasságban, ifj. Disberger Konrádné szül. Sós Kata, Horváth Istvánné szül. Telekes Anna, Farkas Rozália, ki Dis­berger Jánossal él vadházasságban, voltak tagjai a bandának, a mely aztán a lopott holmikat orgazdáknak adta át s igy körülbelül 100 egyén állott orgazdaság gyanújában, vád alá azonban csak 26 helyeztetett. A tárgyalá­son nem is igen tagadták bűnösségüket az asszonyok, legfelebb midőn egy-egy régibb lopásról volt szó, felelték, hogy lehet, miszerint ők voltak a tettesek, de már nem emlékeznek reá. Az első, második és ötödik helyen emlí­tett vádlottakra 14 rendbeli lopás bizonyult reá, miért is 1 évi és 3 havi börtönbüntetést rótt rájuk a törvényszék, a harmadik és ha­todik helyen említettekre 12 bebizonyított lopásért 1 évet, a negyedik helyen említett vádlottra pedig 13 rendbeli lopásért 1 évi és 1 havi börtönt. Az orgazdák közül Disberger János, ki mint a lopott holmik főelárusitója szerepelt, 6 heti fogházat, Horváth Imréné 2 heti és Márkus Jánosné 1 heti fogházat kapott. A vádlottak részben iványi, részben sztárai lakosok. Az ítéletben mindnyájan megnyugod­tak s igy az jogerőre is emelkedett. Mivel azonban már hasonló lopások miatt Eszéken is el lettek ítélve s a négy első helyen emlí­tett asszony már ott meg is kezdette bünte­tésének leülését, ezek most visszakisértetnek Eszékre s csak ha az ott kirótt büntetés le­telt, fogják az itt reájuk rótt büntetést kitöl­teni, mig a két utolsó asszony itt lesz most becsukva s büntetése letelte után fog az eszéki törvényszéknek átadatni. 1898. január 27. T­a­n­ü­g­y. )( Néhány szó a magyar társadalom­hoz. Schneider István, pécsi népiskolai fel­ügyelő-igazgató nevelés-oktatásügyi hetilapjá­ban, a »Néptanoda« legutóbbi számában Zitta János, állami iskolai tanító, ily cím alatt ér­tekezik a tanítóság elnyomott helyzetéről. Cik­két igy végzi: »Hát elfelejtettük a legnagyobb magyar szavait: »ember, ki nem érez, ki embertársa, sőt minden érző lény bajain nem olvadoz s ki keblében nem hord vágyat e bajokat öröm­mel váltani fel, vagy azok megszüntetésére, írta : GIOVANNI VERGA. 55

Next