Pécsi Figyelő, 1898. október-december (26. évfolyam, 223-298. szám)

1898-10-01 / 223. szám

1898. október 1. PÉCSI FIGYELŐ azért, mert a királyné temetése alkalmából rendelt koszorúk majdnem az egész virágter­mést fölemésztették. De tekintettel voltak a gyászra is s igy történt a gyümölcskiállitás el­maradása is. A gyümölcstermelőkre az egye­sület elhatározása határozottan kárral jár, mert a téli gyümölcsökből igen sok termett, a leg­jobb minőségből. Ennek a jó gyümölcstermés­nek a hire már a külföldre is eljutott s az idegen kereskedők nagyobb számmal akarták megnézni a budapesti gyümölcskiállítást, hogy a termelőknél nagyobb bevásárlásokat eszkö­zöljenek. Ez az oka annak, hogy a kiállítás elmaradását vegyes érzelmekkel fogadják s ugy okoskodnak, hogy azért, mert nincs virág, a gyümölcskiállitást meg lehetett volna tartani.­­ (Elhalasztott temetés.) Lapunk tegnapi számában közöltük Blatterbauer Ven­cel elhalálozását s a temetés idejét, a kiadott gyászjelentésnek megfelelőleg, a mai napra, péntekre tettük.­­ Minthogy azonban a holt­testnek Budapestről való átszállításában kése­delem állott be, a temetés az újabb jelentés szerint, holnap, szombaton d. u. 4 órakor fog megtörténni a budai külvárosi halottasházból. A gyászistentisztelet megtartása is október 1-ről október 3-ra lett elhalasztva.­­ (Arany és ezüst tárgyak a régészeti kiállításban.) Igen érdekes a Juhász László ügyvéd úr régészeti kiállítá­sában korról-korra figyelemmel kísérni, hogy mikor és mily alakban kezdett fellépni az arany és ezüst használata. Az őskor termében a celta ékszerek és tárgyak között látni egy rendkívüli becsű arany csöngőt és egy ruha­kapcsoló gyűrűt és látni ezüst celta pénzeket. Megtanulhatjuk ebből, hogy az arany és ezüst érc a bronz korban is már előfordult, de ter­mészetesen akkor még ritkaság számba ment. A római kor termében bámulatra méltó arany, ezüst és drágakő ékszereket látunk, a­mi arra mutat, hogy az arany és ezüst a római kor­ban már általánosabb volt —­ ezen ércből e korban nagy változatokban találhatók az ék­szerek és római pénzek. Végre a népvándor­­lási kor is sok igen szép arany és ezüst dísztár­gyat és ékszert mutat fel. Mint most értesü­lünk, a kiállítás megtekintésére ide fog érkezni holnap, szombaton reggel Budapestről Hampel József múzeumi vezérőr, a magyar tudomá­nyos akadémia tagja és pár napot tölt annak megszemlélésével. Véleményéről annak idején értesíteni fogjuk olvasóinkat.­­ (A tizenhármas szám.) Azt a babonás hitet, hogy a tizenhármas szám sze­rencsétlen, fényesen megcáfolja a pécsi honvéd­önkéntesek tiszti vizsgájának eredménye. Ugyanis tizenhárom honvédönkéntes ment az idén Szé­kesfehérvárra a pécsi, tizenkilencedik honvéd­gyalogezredtől, hogy ott vizsgára álljanak és mind a tizenhárom olyan sikerrel felelt meg a kívánt tudnivalókból, hogy egy sem bukott meg közülök, hanem mindannyian őrmesterekké lettek előléptetve. Ma reggel az öt óra tizenöt perckor érkező vonattal jöttek vissza az őr­mesteri jel­vény­nyel földiszített önkéntesek Pécsre és ma már nagyobb részük fölkötötte a hosszú kardot is és úgy járkált a város utcáin. Hol­nap vagy holnapután elbocsájtják már őket az ezred kötelékéből és felöltik a kényelmes civil­ ruhát. A honvédönkéntesek vizsgája kü­lönben is igen szép eredménynyel végződött Székesfehérvárott, a­mennyiben a vizsgára je­lentkezett negyvennégy önkéntes közül csak öt nem lett őrmesterré előléptetve.­­ (A színház megvizsgálása.) A színház építését ellenőrző bizottság holnap délelőtt kilenc órakor vizsgálatot fog tartani a színház épületében, melynél jelen lesznek Herbert János gazdasági tanácsos elnöklete alatt Bauch János főmérnök, dr. Vasváry Fe­renc városi másod aljegyző, Csonka István, Hillebrand Ferenc és Schlauch Imre vállal­kozók, továbbá a színház építését ellenőrző bizottság tagja. A bizottság különösen a tűz­biztonságot illetőleg fogja tüzetesen megvizs­gálni a színház épületét, nehogy a most kez­dődő szezon alatt valami szerencsétlenség érje a szép színházi épületet és az abban szóra­kozást kereső közönséget.­­ (Andrée és a spiritiszták.) Bringhamptonban (New­ York állam) él egy Mrs. Leege nevű hölgy, a világhírű sarkutazó unokatestvére, aki ott orvos. E hölgy állítása szerint Andrée, aki maga is spiritiszta, évek­kel ezelőtt őt is beavatta a szellem­ világ titkaiba és már hosszabb idő óta telepathia útján érintkeznek egymással, így kevéssel Andrée útrakelése után is, mint a »Philosophical Journal«, az amerikai spiritiszták hivatalos közlönye írja, éjszakának idején egy szellem jelent meg előtte. Mikor a szellem intett neki,, hogy kövesse, valami különös hatalom a leve­gőbe emelte s aztán hosszú ideig szállt erdők, mezők, városok és falvak fölött, mig végre az óceán fölött lebegett egy glec­cserekkel borí­tott előhegység közelében. Itt a szellem paran­csára megállt. Ekkor feje fölött megpillantotta az északi sarkot, lent pedig egy aerostat rom­jaiból összetákolt sátrat látott. A sátorban néhány férfi aludt a tűz körül, a­kikben Andréet és társait ismerte föl. Midőn Mrs. Leege föl­ébredt, természetesen bringhamptoni lakásán, ágyában találta magát. Különös álmából azt következteti, hogy Andrée szerencsésen elérte az északi sarkot, semmi baja sincs és nem­sokára visszatér. Egyébként a »Philosophical Journal« a hölgy igazmondásáért és szava­hihetőségéért föltétlen kezességet vállal.­­ (A szervezkedési szabályren­delet tárgyalása.) Nap nap után ülése­ket tartottak a városházán Majorossy Imre polgármester elnöklete alatt, melyen az új szervezkedési szabályrendeletet tárgyalták, ja­vítgatták a tanács tagjai. Sietős volt a munka, mert már legközelebb elő akarják terjeszteni azt a közgyűlésnek elfogadás végett s fura iparkodnak, hogy holnap már a végleges meg­állapodás eredményeként az egész szabályzatot dr. Fejérváry Imre báró főispán elé terjeszt­hessék, ki holnapra már visszaérkezik Neu­­hausból, hova pár nap előtt nejének meglá­togatása céljából utazott.­­ (Carnot emlékérme.) A párisi pénzverdében most a francia köztársaság volt elnökének, Garnotnak tragikus halálára emlé­keztető emlékérmet vernek, melyet a két ka­mara tagjai között fognak szétosztani. Az érem Roty M. szobrász legjelesebb művei közé tar­tozik. Carnot a halotti ágyon fekve van áb­rázolva, előtte áll egy női alak, mely a gyá­rehetett, mert a gyerekek nyári ruháját kellett megvarrnom s a mikor ezzel készen voltam, nővérem azzal lepett meg, hogy az ő ruháinak átalakítására is csak engem várt, mert én mint fővárosi asszony jobban értek ilyesmihez, mint ő­gynkfalusi tapasztalatlanságával. A wmTM kitüntetés elől csak nem lehete kitömni és szorgalmasan hozzáláttam, hog­y nev­ens garderobjában érvényesülni segítsem a fővárosi ízlést. De csakhamar be kellett lát­nom, hogy ebben a­­boldog falusi magányban nemcsak a toilette kérdésekben tudják méltá­nyolni s ehhez képest értékesíteni is az ő nagyvárosi tapasztalataimat, de tökéletes falui gazdasszonyt is fedeztek fel bennem, a­kit megnyugvással rá lehet bizni a háztartás kö­rüli teendőket is, a kenyérsütést is beleértve El is ment a dolgos hírem a faluba. Egyik nap beállított a szomszédban lakó nagy néni s addig dicsérte jó gazdasszony voltom a mig meg nem ígértem neki, hogy arra a pá napra, mig a leánya távol lesz a háztól, el­végzem helyette a­­ fejést. Át is küldte mind­járt másnap hajnali harangszó után a haran­gozót, hogy a »nagysága keljen fel és jöjjö át fejni.« Sógoromban mégis volt annyi udva­riasság, hogy a házon kívül való munkát szóló ezt a meghívót csak a reggelinél közölt velem, de az estéli fejés idejére azért még­ pontosan figyelmeztetett, mert azért kijárt a házhoz a nagynénitől egy-egy liter tej. De azért nem illenék ajkamat panasz­szóra nyitni, mert bár napközben soha ki nem fogytam a munkából (a gyerekek is nap-nap után újra elnyűtték a ruhájukat a madárfészek után való mászkálásban s mindig újra kellett foltoznom), azért nem volt hiány szórakozás­ban sem. Nem volt ugyan szó sem fürdésről, sem ladikázásról, de volt más mulatság. Sógorom, mint gazdálkodó ember, már hajnali négy óra előtt kelt és mindennap ott kaszinózott a zöldzsalugáteres ablakom előtt a gulyással, meg a harangozóval, élénken tár­gyalva a falu szenzációs eseményeit, a melyek közt nem az utolsó helyet foglalta el az én ottani nyaralásom s nem egyszer kellett halla­nom a jó falusiaknak olyanféle bölcs vélekedé­sét is, hogy engem »tán úgy hajtott el az uram«, hogy igy egymagamra olyan sokáig ellehetek idegenbe. Muzsikában sem volt hiány, csakhogy ezt a szúnyogok csinálták az ágyam körül s el nem hagytak volna szunnyadnom újra egy világért. Ha aztán ebéd után akartam pótolni elrablott hajnali álmomat, akkor meg a gye­rekek telepedtek le az ajtóm elé s ott őrölték nagy zajjal a kőport sónak, lisztnek, már a­hogyan a játékuk hozta magával. A harmadik héten egy reggel borzasztó csirke-lármára ébredek, lótás-futás, lárma az egész portán. Alvásról többé szó sem lehetvén, sietve öltözködtem föl s épen akkor léptem ki a folyosóra, mikor a gyerekek az utca felől nagy diadallal hozták egy kotlós megcsonkított tetemét. A róka támadta meg szegényt és csirkéinek védelmében szenvedett hőshalált. Sógorom, mint aféle praktikus ember, hogy a veszett fejszének nyele forduljon, rög­tön ki is jelentette, hogy a kotlóst kell megcsinálni ma ebédre, ő bizony ma nem hozat húst, úgyis elég nagy a kára. Már-már ájulásra akarta­k fordítani a dolgot ennek hallatára, de aztán meggondoltam, hogy falun úgy sem értenék ezt meg s az étlapon semmi­féle ájuldozás nem változtatna, hát belenyugod­tam a végzetbe. De titokban írtam a fékemnek, hogy küldjön hamar hazahívó levelet, találjon ki akármilyen ürügyet, hogy milyen nagy a szük­ség rám odahaza. Így szabadultam meg aztán szép szerével a hónap letelte előtt az epedve várt nyaralásból, teljesen kigyógyulva az előbb oly nagyon gyötrő »nyaralási lázból«, de azért most is, a nyaralás befejezte után négy héttel, tart még az utókora, mert a falusi üdülés fáradalmait még mindig nem hevertem ki tel­jesen. — Ilyen volt az én első nyaralásom. Fővárosi menyecske.

Next