Pécsi Figyelő, 1899. április-június (27. évfolyam, 75-146. szám)
1899-04-01 / 75. szám
XXVII. évfolyam, Pécs, 1899. szombat, április h.ó 1. 75-ik szám, Előfizetési érák : Egész évre • • 10 frt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • 2 » 50 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETT, Mária-utca 1. sz. * kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Irodát PÉCSETT, Mária utca. a kir. tábla átellenében hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz fel A borkereskedés ellenőrzése. Pécs, 1899. március 31. A fillokszerű veszedelem nálunk is aktuálissá tette a borkereskedelem ellenőrzésének kérdését, mert a szőlőfelujitással járó nagy költségek ezt a műveletet csak úgy teszik kívánatossá a gazdákra nézve, ha termésük árában költségük meg is térül, másrészt pedig a bor árának emelkedése hatalmas ösztönzésül szolgál a gyorsan gazdagodni akaró kereskedőknek arra nézve, hogy a hamisítás különböző módjaival az eladásra kerülő áruik beszerzési értékét a lehető minimumra redukálják. Ennek fölismerése adott létet a bortörvénynek, amelynek célja elsősorban a magyar borkereskedelem veszélyeztetett jóhírének megóvása, másrészt pedig a termelők érdekének védelme volt. Hogy ez a törvény alkalmas-e ennek a kettős célnak az elérésére, különösen az olasz boroknak kincstári érdekben állami kedvezéssel való nyakunkra zúdítása mellett, az legalább is kétséges marad, de annyi mégis bizonyos,ogy a fönforgó viszonyok közt a bor kereskedelmi manipulációjának minden ellenőrzés nélkül való szabadjára bocsátása ellenkeznék magának a tisztességes kereskedelemnek az érdekével. Történt azonban, hogy a bortörvény meghozatala dacára az ellenőrzés lanyhasága folytán a borkereskedés terén a törvény által tiltott manipuláció vígan folyt tovább, ami arra indította a földművelésügyi minisztert, hogy az ellenőrzésnek hatályosabbá tétele céljából rendelkezzék s szervezte a borellenőrző bizottságokat. Csakhogy ezzel az intézkedéssel ismét eltévesztette a célt, mert ahelyett, hogy ezeknek a bizottságoknak ellenőrzési kötelességét általánossá, rendszeressé tette volna, azt csak fölmerült gyanú esetére szorította s ezáltal azt érte el, hogy az ellenőrzés céljából megejtett vizsgálat már önmagában a megbélyegzés jellegével járt, mert hisz a kereskedelmi bizalom oly érzékeny, hogy már a puszta gyanú is képes azt megrendíteni. Ennek a körülménynek a figyelembe vétele aztán azt eredményezte, hogy a borellenőrző bizottságok is lanyhán vették a dolgukat, abból indulva ki, hogy inkább meneküljön egy-két bűnös, mintsem hogy utóbb alaptalannak bizonyuló gyanúra eszközölt vizsgálatokkal becsületükben, anyagi érdekeikben sértsenek ártatlanokat. A mindinkább terjedő visszaélések aztán arra indították a kormányt, hogy azok meggátlására és megtorlására központi közegek igénybevételével indítson irtó hadjáratot. Hogy ennek mi volt az eredménye, tudjuk. Egy-két bűnöst megcsíptek, de megölték vele egész vidékek kereskedelmébe vetett bizodalmát, ami bizony egyformán sújt bűnöse és ártatlant; sőt talán az ártatlant inkább, mint a bűnöst, mert erre nem oly nagy veszteség az, ha értéktelen kotyvalóka a nyakán marad, mint a szolid kereskedőre, ha drágán szerzett borai mellett nagy nyereséggel úgy sem kecsegtető forgalma megakad s befektetett tőkéje nemcsak nem kamatozik, de tényleges veszteséget is okoz. Nos hát mit csináljunk ilyen viszonyok közt? Futni engedjük a bűnöst, hogy véletlenül ártatlant is ne markolászszunk vele, vagy bűnösnek tekintsünk mindenkit, míg nem tisztázza magát gyanúnk alól? Az előbbi módszernek hódoltunk előbb, az utóbbit követjük most, pedig mind a kettő helytelen és igazságtalan. Mint mindenütt, úgy itt is a középút a helyes, és ezt a helyes középutat jelölte meg az aradi kereskedelmi és iparkamara legutóbbi teljes ülésében. Ez a kamara a borhamisítások ügyével foglalkozva, hangsúlyozta, hogy a bortermelés érdekében szükséges a borokkal űzött visszaélések szigorú megtorlása, mégis a legutóbb tett ily irányú intézkedések túllőttek a célon. A kamara helyesen utal arra, hogy azáltal, mert a borvizsgálatokat csak alapos gyanú esetén ejtik meg, az igazi cél nem lesz elérve s mégis azok, akiknél esetleg borvizsgálatot tartanak, kompromittálva lesznek, erkölcsileg és anyagilag károsíttatnak. Hogy tehát a szükséges ellenőrzés célhoz vezető legyen s mégis elvétessék Nagypénteken. Kereszten függ az Isten-ember, Szivéből foly biborszalag. Megittasult nép vijjog, tapsol S igy zúg a szent kereszt alatt: »Kiszenvedett már, nem támad föl! Tanát orkán seperje el! Hívője mind halállal haljon, Máglyára el ! . . . Keresztre fel ! . . . Mint ősz lehétől földre hullnak Viruló rózsák, liliomok ; Kimúl, kinek bent lelke mélyén Az Isten-eszme föllobog. Ártatlan lelkek, ifjak-vének Meghalnak mind könyörtelen’ De bátran halnak , mitse félnek: Jutalmuk örök üdv leszen. Hiába zárták sírba testét, Feltámadt mégis harmadnap ! Hiába vérzett el oly sok szív, Az eszme mégis fennmaradt! . . . Ragyog a napnál fényesebben, Rendillen, mint az Ararát; Ezer pokolt is meggyőz könnyen És élni fog örökkön át ! . . . Szendrői József. A bűn utján. — A »Pécsi Figyelő» eredeti tárcája. — Lubomirski herceg egy borzalmas kaland hőse jön. A rokonszenves író, aki tehetségével Michelet és Ponson du Terrail közt foglal helyet, közelebb mindazonáltal az utóbbihoz, este nyugodtan haladt végig a rue d’ Astorgon. Esett az eső és a Chaste et Infame szerzője esernyőjének védelme alatt folytatta útját, amint egy előkelő megjelenésű idegen közeledett hozzá: — Pardon uram! — szólt kiváló udvariassággal — Lubomirski József herceghez van szerencsém, nemde ? — Igen uram — válaszolt a Pure et Coconne szerzője. — Egy szavam volna Önhöz . . . — Megtalál otthon holnap 2—4-ig. — Óh hiszen csupán egyszerű értesítésről van szó . . . S ezzel az ismeretlen egy négyret összehajtogatott papirdarabkát vett elő zsebéből és egy díszes külsejű ház tágas bejárata alá vonulva, kérte Lubomirskit, lenne szives az átnyújtott paprika tartalmával megismerkedni. A Vierge et Pocharde szerzője odaállt tehát a gázlámpa alá, de mielőtt egyetlen sort olvashatott volna, az ajtók nagy zajjal becsapódtak, a gáz kialudt és Lubomirski erős karoktól megragadva érze magát. Kiáltani akart de hangját elnyomta zongora és hegedűjáték zaja. Fualdes csapórostélyára gondolva, elkezdett minden tagjaiban remegni. Az ismeretlen igyekezett ő megnyugtatni, halkan fülébe súgván : — Egy kiáltás, egy szó és ön halott. A herceg előre haladt a sötétségben. — Itt lépcső van suga titok teljes kísérői közül az egyik, És Lubomirski csigalépcsőkön haladt lefelé. Kilencven lépcsőt számlált. Ekkor hirtelen boltozatos teremben találta magát, amely egy, a főpárkányzatra függesztett lámpától valt megvilágítva. E teremben népes gyülekezet mozgott: ünnepélyes kinézésű egyének, mindegyik fekete bársony álarccal. Lehettek úgy 25—30-an. — Elnök úr — szólt az ismeretlen —■ ime itt hozom azt, akit a tegnapi ülés kijelölt. Az, akit elnöknek szólítottak, vette át ekkor a szót: — Lubomirski József herceg, hallott ön valamit a nihilisták felől? — Természetesen — hebegte Lubomirski — hiszen ki ne hallott volna azokról? — A nihilizmus ágai a világ minden részébe kinyúlnak. Ön ezen rettenetes szövetkezetről ír Serfs et Boyard című művében és ismerni látszik egész hatalmát. Ön jelenleg a párisi bizottság kezei közt van. — Uraim — szólt Lubomirski — én semmit sem tettem, amivel az önök haragját