Pécsi Figyelő, 1899. április-június (27. évfolyam, 75-146. szám)
1899-04-01 / 75. szám
, annak megbélyegző jellege, azt ajánlja az aradi kamara, hogy a borvizsgálatokat a minisztérium központi szakközegei által általánosíttatni kellene; ahogy pl. a gyógyszertárakat évenként megvizsgálják, vizsgálják meg időnként minden fölmerült gyanú nélkül is bejelentetlenül a borpincéket. Ez így nem kompromittálna senkit s aki tisztán kezeli a természetes borokat, annak nincsen oka félni a vizsgálattól. Nos hát alig hiszszük, hogy akadna valaki, aki ebben igazat ne adna az aradi kamarának s nem is kételkedünk, hogy ehhez a nézethez ne csatlakozzanak az ország összes kamarái, amelyekhez az aradi kamara ezt a javaslatát pártolás végett megküldetni határozta. Helyes dolog a vizsgálatok általánosítása gyanú fölmerülése nélkül, hisz minden ellenőrzés gyűlöletessé válik, ha annak alapját speciális gyanú képezi, míg az általános ellenőrzést mindenki természetes dolognak tartja. Természetes, hogy ennek az ellenőrzésnek, hogy hatályos legyen, nem szabad sem sablonosnak, sem pajtáskodónak lennie. Azért nem szabad a vizsgálatot bizonyos időszakokra szorítani, sem egyedi a borkészlet megvizsgálására korlátozni, hanem ki kell terjeszteni az egész üzletmenetre, a készletek beszerzésére, az áruk forgalmára, ami csak az üzleti könyvek, sőt a szállítási vállalatok adataiból állapítható meg. Helyes az is, hogy ezeket a vizsgálatokat központi szakközegek ejtsék meg, mert a helyi közegek ebben bizonyos mértékig mindig feszélyezve vannak, nemcsak az ellenőrzés alatt állókkal fönnálló személyes összeköttetéseik révén, de magának az általános helyi érdeknek a szempontjából is. Azt az óhajtását azonban az aradi kamarának, hogy a vizsgálatok eredménye mindaddig ne hozassék nyilvánosságra, míg az illető ellen jogerős ítélet nincs, nem tartjuk gyakorlatilag keresztülvihetőnek, mert az első bíróság előtti nyilvános tárgyalás s az annak alapján hozott ítélet nem maradhat titokban annak felsőbírósági felülvizsgálatáig, de az ennek megokolására fölhozott azt a körülményt, hogy különben ártatlan emberek is könnyen gyanúba keveredhetnek, nem is tartjuk olyan döntőnek, hogy ez ügyek ezért a nyilvánosság ellenőrzése alól elvonassanak, mert hisz akkor ugyanazzal a megokolással el kellene tiltani az összes büntető ügyek tárgyalásainak és első bírósági ítéleteinek nyilvánosságra hozatalát is. Magához a vizsgálathoz természetesen semmi köze a nyilvánosságnak, de ha már első bírósági ítélet van, ott vége szakadjon a titkolózásnak, hisz az úgyis a legritkább esetek közé tartozik, hogy az első bíróság minden alap nélkül hozzon marasztaló ítéletet s ha ez elő is fordulna, ez iránt is tájékozódhatik a közönség a tárgyalás adataiból, magamra vonhattam volna. Évek óta Parisban letelepedve, szerényen pályázom az akadémiai tagságra és egyáltalában nem foglalkozom politikával. Hosszantartó zúgás hallatszott, az álarcosok fenyegető mozdulatokkal beszélgettek, és Lubomirski, képtelen lévén jobban elsápadni, kezdett zöld színbe játszani. Elnök: Nem ön volt az, aki a május 24-iki összeesküvés alkalmával Chambord gróf érdekében röpiratot adott ki ? Lubom.: Ez Béchárd Frigyes hibája, aki nekem azt a rosz tanácsot adta. (Kezd violaszint ölteni.) Elnök: Aki nincs velünk, az ellenünk van. Akar ön esküt tenni ? Lubom.: Megteszek mindent, amit kívánnak tőlem, csak ne bántsanak. Elnök: Megesküszik, hogy testvérei megszabadításán dolgozni fog minden eszközzel: tűzzel, vassal, méreggel? Ládom.: Esküszöm. (Erre már elkékült) Elnök : A titkos nemzeti kormány 280 tagot számlál Párisban. 280 szám van a kosárban . . . tessék uraim mindegyiküknek egy számot húzni. (A formaság végbemegy.) Lubom. : De hát mit is húzunk ? Elnök : A sors fogja meghatározni, hogy a tagok közül kinek kell gyilkolnia............... 22-ik szám ! Lubom.: 22 ? — Ez az a szám, amit én húztam. Elnök (ünnepélyesen) : Tehát akkor önnek kell megölnie Galitzin Sándor herceget. Ludom. : Lehetetlen. Elnök : Ha ön nem engedelmeskedik a titkos kormánynak, úgy önt fogják megölni. A legcsekélyebb engedetlenség halállal büntettetik. Ludom. (könnyes szemekkel): De uraim, én oly jól ismerem Galitzint . . . Nem vétett az soha senkinek. Hacsak minden színházi premiereen megkaphatja a karosszékét, tökéletesen meg van elégedve.... Kérdezzék csak Loriége-t. Elnök: Lubomirski József, ha a sors beszél, önnek hallgatnia illik. A gyülekezet most visszavonul, hogy megvitasson több fontos kérdést. Önnek egy félórája van a meggondolásra. (Az álarcosok lassan visszavonulnak.) Ládom. (egyedül): Micsoda szörnyű kaland. Hogyan kerüljem ki ezt a kínos kötelezettséget ?! — Mintha már látnám Galitzint, kialvó szemeit reám szögezve . . . brrr! Borzadok erre a gondolatra! Vért ontani . . . embervért . . . én, aki nem nézhettem meg indulás nélkül, ha valakinek az orra vére elered . . ..? Fődolog, hogy innét kijussak . . Elszaladok a rendőrfönökhöz . . . igen, de a nihilisták elcsípnek . . . Miért is nem születtem portugallnak , nem gondoltak volna rám, hogy én öljem meg ezt az oroszt. Ha meg ölöm Galitzint, sohase jutok be az Akadémiába. De ha nem ölöm meg, úgy engem ölnek meg s ez esetben még kevesebb reményem lehet arra, hogy bejutok. (Végső elszántsággal) Lelkemre ! Annál rosszabb Galitzinre nézve : végezni fogok vele . . . Majd egész csöndesen PÉCSI FIGYELŐ Hírek. Pécs, 1899. március 31. Száj kosárral. Szomorú idők járnak miránk kutyusokra ! Nem tudom mi történhetett, de valami ketrecfélét raktak az orromra s csak az vigasztal, hogy amint látom többi kutyapajtásom is ilyen drótkosaras orral jár. Hanem persze az emberek könnyen veszik a mi bajunkat, mert félfüllel azt is hallottam, mikor a gazdám mondta, hogy bizony a főkapitány úrtól ez nagyon üdvös intézkedés. Úgy látszik a gazdám is inkább a főkapitány úrnak a pártján van mint az enyémen. És ha valaki nem tartja be a parancsot, megbüntetik 100 vagy 300 írttal. No kétlem, hogy az én gazdám ezt megtudná fizetni! De lehet, hogy lealkudná. És ez még nem is minden ! Hanem a kegyetlenek megfosztottak arany szabadságunktól is. Eddig eddig szabadon szaladgáltam mindenfelé. Eltekintve attól a mennyei pillanattól, mikor cukrot kapok, az volt legfőbb boldogságom, ha az asszonyommal sétálni mehettem. Akkor törődtem az aranyos napsugárban, nyáron a bársonyos pázsitban henteregtem, télen a friss hóban hancúroztam, versenyt rohantam a széllel s pajkosságból a vágtató lovak előtt szoktam szaladgálni, ez egyik fő mulatságom, ámbár az asszonyom intett is sokszor, hogy egyszer majd felrúgnak ! De most ? ! most pórázon vezetnek sétálni, mit ér, ha ez nem finom bőrből van fonva ? kötél csak kötél! Sőt az asszonyom mostanában nem is visz magával s ez fáj legjobban, mert azt mondta, hogy ő bizony nem vezet utcahosszat! Neheztelő tekintetet vetettem rá ezért szép szemeimmel, hogy hát már ő is! (sokszor hallotam tőle, hogy nekem gyönyörű fekete kutya szemeim vannak.) Na az igaz, hogy legjobb barátomnak, a Lordnak is van szájkosara, az övé ugyan olyan nagy, hogy az én fejem komót beleférne, na de ő nagy vadászkutya, én pedig csak egy kis fehér foxi vagyok, de azért ez nem zárja ki, hogy ne lehessünk jó pajtások. Meg a másik hű játszótársamnak, a Victornak is feltették az orrára a drótkosarat, pedig milyen mulatságot szoktunk mi ketten csapni ! A Vidor is vadászkutya s velem tud mégis legjobban mulatni. Meghempergünk a puha porban, én ugyan ilyenkor szépen nézhetek ki, mert rendes körülmények közt fehér vagyok, mint a hó. Keresztül bukfencezek a Vidoron, ő fel-fel dob az orrával, no hiszen ha most a drótos orrával oldalba taszitna, ugyancsak megérezném! Most már csak arra vagyok kiváncsi, hogy meddig tart ez az állapot, mert hallottam ugyan beszélni, hogy ma is száz kutya közt kilencvenkilencen nincs szájkosár, de az én egyszerű kutyaeszemmel nem tudom elképzelni, hogy mért van hát mi rajtunk s mikor szabadulunk fel alóla ? Kidugja-e akkor már kék tejecskéjét az ibolya ? Kipattannak-e addigra a rügyek , csilingel-e majd apró harangocskáival a gyöngyvirág ? Aranyosan süt-e majd az áldott napsugár, repkednek-e a balzsamos jégben a pillangók; megjönnek-e addig a csicsergő fecskék az eresz alá s csata háta mögé kerülök és . . . piff! markolatig belédöföm a tőrt . . . így aztán nem lesz ideje engem fölismerni. Végre is, miután el van ítélve, egyre megy, akár az én kezemtől esik el, akár másétól. Sőt még hizelgő lehet reá nézve, hogy rangbéli ember kezétől hal meg. Milyen sajátságos is az élet. Ki hitte volna még tegnap, hogy belőlem gyilkos lesz ? — Eh, legokosabb nevetni rajta! Tehát, miután el van határozva, szinte szeretném már látni, milyen arcot vág hozzá Galitzin, amidőn a halálos vágást megkapja. (A gyülekezet ünnepélyesen visszatér a terembe.) Elnök : Lubomirski József herceg, elfogadja ön a megbízást, amelyet a sors önnek juttatott ? Lubom.: Igen, testvér. Elnök: Holnap és beállta előtt az elítéltnek meg kell halnia. Lubom.: Értem. Elnök: Ha ön értesíti a hatóságot azokról, amik itt történtek, ön is el lesz ítélve. Lubom.: Ők nem vagyunk oly ostobák! Elnök : Most pedig vissza fogják önt kisérni. (Két álarcos beköti Lubomirski szemeit, a lépcsőkön fölvezetik, az ajtó becsukódik és a Pudique et en Carte szerzője a Malesherbes boulevardon találja magát.) Másnap két órakor Lubomirski hosszú születtel kabátja alatt Alexandre herceg lakása felé tartott, amint a rue Delaborde sarkán észrevette azt, akit keresett. Lubomirski tétovázva megállt Galitzin szintén olyan mozdulatot tett, mintha vissza 1899. április 1.