Pécsi Figyelő, 1899. július-szeptember (27. évfolyam, 147-223. szám)

1899-07-01 / 147. szám

XXVII. évfolyam. Pécs, 1899. szombat, julius hó 1. 147-ik szám. Előfizetési árak : Egész évre • • 10 firt — kr. Félévre • • • 5 » — » Negyedévre • • 2 » 50 » Egy hóra • • • — » 85 » Egyes szám ára 4 kr. Kiadóhivatal: PÉCSETI, Mária-utca 1. sz. a kir. ítélőtábla épületével szemben, hová az előfizetések és n np szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők.Ecsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Iroda: PÉCSETT, Mária­ utca 1. a kir. tábla átellenében, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kéziratot vissza nem adunk Hirdetéseket a kiadóhivatal vesz föl. Boldogok, akik hisznek. Pécs, 1899. junius 10. Szemere Atilla most már nem mond­hatná, hogy nem boldog a magyar, mert ha megfigyeljük Európa népeinek jelen viszonyait, Franciaországot a maga Dreyfus­­bonyodalmával, royalista üzelmeivel, Olasz­országot alkotmányválságával, Spanyolorszá­got ostromállapotával, Belgiumot forradal­mával, bizony azt kell hinnünk, hogy manapság nincs boldogabb nemzet a vilá­gon a magyarnál. Négy éves herce-hurca után, melyben gazdaságunk és alkotmányunk egyaránt az örvény szélére jutott, végre tető alá került a gazdasági függő kérdések végleges ren­dezése teljes nyolc esztendőre s ennek a határidőnek a végéről csábítóan integet felénk a teljes gazdasági fölszabadulás, mert — amint a kormánypárti Pesti Hírlap mondja tegnapi vezércikkében — a külön vámterület tettleges fölállítása, a határidők lejártának egybeesése s a bank­kérdés ren­dezése következtében jövőre lehetséges lesz, ami az eddigi alkudozások idején teljesen ki volt zárva. Hogyne keltene mindez boldog meg­nyugvást a magyarban, aki mindig arról volt híres, hogy nagyon könnyen hisz abban, amit szive óhajt; pedig meg vagyon írva, hogy boldogok, akik hisznek. Most már állandósulnak gazdasági viszonyaink s nyugodtan készülhetünk gazdaságunk ön­­álló berendezésére. Csakhogy az Isten nem adta meg mindenkinek a hitnek egyforma erősségét s ezek aggódva csóválják gondterhes fejei­ket a nagy megnyugvás láttára, hangoz­tatván a Cassandra-jóslatot, hogy nem fe­nékig tejfel ám! Mert hát csakugyan igaz lenne, hogy a külön vámterület tettleges fölállításának eddig nem volt egyéb akadálya, mint a külföldi szerződések s a bankszabadalom lejárati idejének különbözősége ? Ürügynek jó lehetett ez törvényben biztosított ön­állóságunk érvényesülésének megakadályo­zására, de a valódi ok mégis csak az összbirodalmi eszme dédelgetése volt s ez nem fog változást szenvedni 1907-ig sem, amint nem változott eddig, bármennyire képtelenséggé vált is az a dédelgetett összbirodalmi eszme. Készülni készülhettünk volna eddig is a gazdasági különválásra, mert hisz a Pesti Hírlap is beismeri, hogy leszűrt igazság az, miszerint Ausztriának nagyobb szük­sége van a közös vámterületre, mint Ma­gyarországnak, tehát Ausztria ebből több hasznot húz, mint mi s így a közösségnek részünkről történt elfogadása elvesztette alapját, amely abban állott, hogy ez ránk nézve a gazdasági ügyek kezelésének leg­célszerűbb módja. De azért nem készültünk rá mégsem, mert kormányférfiaink tudták, hogy bár­mennyire célszerűtlen, sőt káros legyen Magyarországra nézve a közösség, azt meg­bontani Bécsben nem engedik az összbiro­dalmi eszme hívei s azért inkább azon mesterkedtek, hogy­ a közösséget a törvé­nyes előfeltételek hiányában is fönntart­hassák továbbra is. Erre fognak ugyan­ebből az okból törekedni a következő nyolc évben is s az önállóságra való előkészüle­tek tekintetében 1907-ben sem leszünk egy lépéssel sem előbbre, mint most vagyunk. De nemcsak az fog hiú ábrándképnek bizonyulni, hogy,/1907. év végén lehetsé­ges lesz a külön vámterület tettleges föl­állítása, hanem az a reménykedés is, hogy addig legalább nem lesznek kitéve gazda­sági viszonyaink olyan bizonytalanságnak és ingadozásnak, mint voltak a legutóbbi négy év alatt. Annak a konszolidációnak az alapjai ugyanis, a­melyekben annyira bíznak a hivő boldogok, nagyon gyönge lábon állnak. Az egész arra van építve, hogy Ausztriában sikerülend­ő viszonossá­got az egészre nézve biztosítani 1907. végéig, a­mire pedig nagyon vékony a reménység. Biztosítva a viszonosság csak úgy le­het... ha az osztrák parlament zavarai valamiképpen megszüntethetők lennének s az ilykor akcióképes parlament a 14. §. alapján elrendelt viszonosságot az utólagos jóváhagyással szentesítené. Csakhogy eme kettős föltétel bekövetkeztére semmi kilátás sincsen. Jól értesült bécsi forrásból jelentik ugyanis, hogy az a föltevés, mintha az osztrák kormány még a nyári hónapokban politikai akciót kezdene a parlamenti álla­­ m „Pécsi Figyelő“ tárcája. Modern házasság. Szép fiú volt Gergely Ernő és alapjában véve jó fiú. De szeretett túlnyújtózkodni a ta­karóján. Vagyis szeretett sokat költeni. Min­dig adósságban úszott. Barátai, jóakarói s kü­lönösen öreg protektorai váltig mondták : Szép tehetség, de semmi jövője — hacsak meg nem változik! Gergely Ernő egyszer csak csúnya lé­pésre határozta el magát, arra, hogy megvál­tozik. Már ahogy ő értette ezt a változást: megnősül­t sok, nagyon sok pénzért, elvesz akárkit, csak pénze legyen, temérdek, annyi, hogy mindig legyen és mindig költhessen, mégis maradjon. Abban az időben elhagyta egyik első­rangú pénzintézetnél viselt állását, (a hitelezői ugrasztották ki) és elment egyik híres fürdőbe gondnoknak. Itt azután a ritka szép és ér­dekes fiú érthető feltünést keltett. Közel volt a­ fürdőhely — hadd hallgas­suk el: melyik bányavároshoz, ahol egy mil­liomos özvegyasszony lakott. És az özvegy minden évben át szokott rándulni a közeli fürdőbe leányával, a már nem egészen fiatal Jolánnal. Jolán szép leány volt, csakhogy könnyű­­vérű. Beleszeretett a város egy fiatal ügyvéd­jébe, kivel titkos viszonya lett. A viszony ki­tudódott, mert Jolánnak gyermeke született, ki csak három hónapig élt. Nagy szenzáció, kínos botrány lett az eseményből, amely hó­napokig szóbeszéd tárgyát képezte a bánya­városban. Ezután Jolánt gyorsan férjhez adták va­lami öreg úrhoz, más nem is vállalkozott volna e szerepre. S alig élt Jolán egy-két napig a férjével, megindította ellene a válópert s mint asszony visszatért anyja házába. Mintha ezzel a látszat meg lett volna mentve! A válóper eldőlt, a nőt elválasztották férjétől s Jolán anyjával a közeli fürdőbe ment az iz­galmakat kipihenni. Itt azután megismerkedtek Gergely Er­nővel, a figyelmes, a szeretetreméltó fürdő­­gondnokkal. Jolánnak mindjárt megtetszett a fiú. Anyja is kifogástalannak találta és nem vette észre, hogy ép ezért nem a lányához való. Gazdag asszony volt, ki túlbecsülte ara­nyainak értékét, noha ott is, ahol az aranyat mozgásba kellett volna hoznia, mindenkor ret­tenetesen fukar volt. Avagy mert most leá­nyáról van szó, hát nem lenne az? Gergely alaposan informálva volt a fiatal nő múltjáról s mégis udvarolt neki komoly szándékkal. A történtek után ugyanis a fukar asszonyról azt tételezték fel, hogy legalább százezer forint lesz a leány hozománya. És Gergely Ernőt hiába intették barátai. Ez lesz a kegyelemdöfés részedre, fiú légy eszednél! — Én szeretem Jolánt, felelt durcásan Ernő s nem törődöm a múltjával. Szeretett, tévedett, megszenvedett s most okosabb lett ; ha engem fog szeretni, nem fog megtévedni. És megkérte a leány kezét. Persze meg­kapta. Százezer forint a leány hozománya, szólt az eljegyzés előtt az anya. S a szép fiúnak elsősorban, vagy csak egyedül, a százezer forint kellett. De az anya is jól volt informálva. Tudta, hogy Gergely könnyen bánik a pénzzel, sőt csak ez vezeti szándékában. Ezért hát ki akarta játszani. Megtörtént a házasság. Csak az anya­könyvvezetőnél kötötték, azután zártkörű ebéd­hez ült a kicsiny násznép. Az új asszony gyámja tartotta a felköszöntőt. Az ebéd után az új pár Budapestre ké­szült, hogy itt állandóan letelepedjék. Mikor a »boldog férj« a hozományra vonatkozólag megjegyzéseket tett, az anyós egyszerre igen fagyos arcot mutatott s a gyámhoz utasította vejét.

Next