Pécsi Figyelő, 1900. július-szeptember (28. évfolyam, 148-223. szám)

1900-09-19 / 213. szám

1900. szeptember 19. pécsi figyelő szinti, hogy a kiszedő közegek kényelmi szempontból sietnek a leveleket kiszedni, lehet, hogy tán más az oka — de az bizo­nyos, hogy a közönség köréből nem egyszer élénk méltatlankodást volt alkalmunk hallani ezen eljárás felett. A közönség hozzá van szokva a mó­c­srai terminushoz, de ha a posta előbb kívánja a levelek kiemelését, na­gyon jó volna, ha ezt tudtára is adná a kö­zönségnek, a­mely aztán ahhoz alkalmazná magát, vagy ha nem, legalább önmagában keresné a hibát s­em a postaintézményben. Egyelőre csak ennyit kívántunk megemlíteni a levélszekrények körül tapasztalt rendetlen­ségekről. — (Uj lenjegyzők.) Sikahonyi Angyal Béla dr., közjegyzőhely­ettes, a Bátiflay Simon kir tanácsos, közjegyző irodájának vezetője, Dunaföldvárra az ott most szervezett köz­­jegyzőséghez kir. közjegyzővé kineveztetek.— Dr. Noedrovicky Ferenc, magyar­óvári királyi közjegyzőhelyettes pedig Gyünkre neveztetett ki királyi közjegyzővé. — (Fegyhéstól a börtönbe) Évekkel ezelőtt úgy Pécsett, mint a vókányi szőlőhegyekben gyakoriak voltak a baromfi­lopások. A gyakori lopások tettesét végre a pécsi rendőrség elfogta Ritter Miklós, vókányi sváb személyében, a­kit azután a bíróság el is ítélt négyévi fegyházra. Ritter Miklós e büntetését a múlt hó 17-én töltötte ki a váci fegyházban s onnan mióta haza jött, itt Pé­csett is, no meg a vidéken is ismét gyakrab­ban fordultak elő a lopások Tegnap este a Xavér­ utca 24 ik számú ház kertjében egy embert vettek észre lapongni a házbeliek, kiről jelentést tettek a rendőrségnek. A rendőrök azután kimentek és el is fogták a kertben­­ Ritter Miklóst, a­kinek kabátja alatt a dere­kára egy zsák volt kötve. Ezt akarta az éj beálltával megtölteni lopott jószágokkal, de hát rajta vesztett. Megmotoztatásakor egy hajó­ szállítólevelet találtak nála, mely Buda­pestre Milád­on feladott négy kosár gyümölcs­rí­­­sr­ól. I­tt folyó hó 2-án adta fel s 4-én ő is felutazott s a vásárcsarnokban elárusította a portékát, mely szintén lopott volt. Az elfogott javithatalan tolvajt átkisérték ma a királyi ügyészséghez s a fegyházviselt ember most újra börtönben ül.­­ (A főispán öcscse.) Ily cim alatt megírtuk a titokzatos idegennek, Takács János­nak viselt dolgait, kinek igazolása végett a pécsi rendőrség megindította a nyomozást. Ma végre jöttek a kérdezősködésekre sürgönyvá­laszok, melyekből kitűnik, hogy Takács nagy­zási mániában szenved, grófnak, bárónak kép­zeli magát s most, hogy állása nincs, ez a mánia kétszeresen erőt vett rajta. Bizonyítvá­nyát is ilyen beszámithatlan állapotban hami­­sitotta s egész gyarus viselkedése innen szár­mazik. Ily értelmű sürgöny jött nemcsak azok­ról a helyekről, hol az utóbbi időkben tartóz­kodott, de az alsófehérm­egyei Vingárd község elöljáróságától is, a hova való illetékes. Most tehát haza fogják toloncolni. — (Gyilkossági kísérlet) Till József, németszéki lakos — mint levelezőnk irja — a napo­kb­an gyümölcs lopáson érte Tarr Farkas Ferj ne, németszéki lakost és még öt társát. A legények körtét akartak lopni s mikor Till meg akarta őket zálogolni, neki estek, elverték és Tarr Farkas Ferenc egy for­góp­isztolyból rá is lőtt. Szerencsére a lövés nem talált s mikor Till feljelentette őket a pécsi törvényszéknél, a legények a máriai határban meglesték és agyonveréssel fenye­gették úgy, hogy csak futás által tudott elő­lük megmenekülni. Tarr Farkas Ferencet és bűntársait letartóztatták s most folyik ellenük a vizsgálat.­­ (Meglopott halott.) Sásdon elhalt a mirro Tökernyi Julia férj, Varga Károly­né. Mint tudósítónk irja, az elhalt után maradt ingóságokat mikor leltározták az asz­­szony apjának feltűnt, hogy egész csomó ruha­nemű hiányzik. És meg is állapították csakhamar, hogy az asszonyt mikor már meg­halt, meglopták, elemelvén a legértékesebb ruháit. A lopással egy nőt gyanúsítanak, ki a nagyketeget utolsó óráiban ápolta s most ez ellen folyik a vizsgálat. — (Házasság.) Horváth Antal, pécsi posta-távirdatiszt ma lépett házasságra Putzer Saroltával, Putzer Antal borkereskedő leá­nyával. Tanúk voltak : Hartl Ferenc, városi törvényhatósági bizottsági tag és Csorla Ist­ván, budapesti törvényszéki segédhivatali igaz­gató. — (Jelentés a vízről.) A Tettye forrás vízállásáról a főmérnöki hivatal a következőket jelenti: folyó hó 18-án reggel 6 órakor a tettyei víztartóban 880 köbm. viz volt; az ellentar­­tóban 1110 köbméter viz volt; a hozzáfolyás 24 óra alatt 1234 köbméternek találtatott. — (Fényes eredmény.) A Dárdán legutóbb lefolyt nükedvelői előadás igen ked­vező eredményt mutatott fel. Bevétel 211 kor. 90 fillér ; kiadás 152 kor. 55 f. ; marad tiszta jövedelműi 59 kor. 45 fillér. Ez összeg fele szegénysorsu iskolásgyermekek ruháztatására, másik fele alaptőkére forditta­tik. Felülfizetők: dr. Jellasich Károly 4 kor., dr. Kiss Emil 4 kor., Delfin Frigyes 3 kor. 60 fil., dr. Berger Lajos 2 kor., Kinneth Adolf, Nagy Gyula, Wamoscher László egyenkint 1 kor. 60 fil., Geidemann Ottó, Gaal Sándor, dr. Narancsik József, Kiszely Nép. János, egyenkint 1 kor. 20 fil., Bihati Benő, dr. Narancsik Károly, egyenkint 80 fil., Hofmeiszter József 60 fil., Barna Károlyné, özv. Csoknyai Dánielné, dr. Gonda Sándor, Hofer Ferenc, Kardos Herman, dr. Kron Ferenc, Szigethy Pál, Mayer Béla, Nagy Jenő, Novák József, Sulyok József, Szluba Gyula, Tálas Elek, egyenkint 40 fil., Kerekes Bertalan, Kun Ferenc, Mészáros Ist­ván, Molnár István, Névtelen egyenkint 20 fil., Ruszwaren Henrik 10 fil. A fel­ fizetők a me­leg pártfogásért, az önzetlen, lelkes kis mű­kedvelő csapat pedig jó játékáért fogadja a választmány köszönetét, azzal, hogy amott a támogatás, emitt a jó siker a jövőre is hasson buzditólag. — (Betörés.) Jakab G­yörgy, szebényi lakosnál — mint levelezőnk jelenti — a mi­nap betörők jártak. Mikor a gazda egész ház­népével távol volt hazulról, úgy este kilenc óra tájban betörték az eddig még ismeretlen tettesek a lakásnak utcára nyitó ablakát s azon át a szobába hatolva, elemeitek onnan hatvan korona készpénzt s egy csomó ruha­neműt A tetteseket keresik.­­ (Cell­z a sörben.) A sörfogyasz­tási adótörvény megköveteli, hogy a sörös­hordókat a pénzügyigazgatóság közegei lepe­csételjék. Le is pecsételik s a pecsétet azután a dugóval együtt csapoláskor be kell verni a hordóba. Igen ám, de mivel az állam min­dennel spórol, ezzel is spórolnak a közegei és csirizt használnak a lepecsételésre. Tegnap az­tán megesett egy sörivóval, hogy a friss csa­polásból ő kapta az első pohárt és ebben a csirizt s ettől oly rosszul lett, hogy orvosi se­gélyt kellett igénybe vennie. Ajánljuk ezt a körülmény a pénzügyigazgatóság figyelmébe s kérjük a közönség érdekében, hogy más pe­csételésre való anyagot s ne csizmához ké­szült csirizt használtasson a hordók lepecsé­­teléséhez. Hiszen vagy négyszázezer korona jövedelmet hoz a sörfogyasztási adó az állam­nak s ebből bizony lehet más pecsételni való anyagot is szerezni, nem csak az egészségre kártékony csirizt! — (Siótolvaj kocsis.) Bihari Benő, dárdai ügyvédtől — mint tudósitónk jelenti — Mokár János nevű kocsisa ellopott egy lovat s azzal munkakönyvét hátrahagyva, megszö­kött. A lókötő kocsist a káros feljelentésére nyomozni kezdték s el is fogták, még mielőtt a lopot lovon túladhatott volna. Most a bíró­ság fog felette ítéletet mondani a lólopásért.­­ (A halál torkában.) Körül­belül a halál torkából menekült meg a napok­ban Klorits József, ráckozári lakos, ki ko­csin igyekezett be Pécsre. Nem messze a köz­ségtől azonban megbokrosodtak a gazda lovai s őrült vágtatással száguldottak végig az or­szágúton. Arra, hogy a megvadult lovakat megfékezni lehessen, gondolni sem lehetett s igy percről percre nőtt a veszély, melybe a tehetetlenségében vergődő Klorits József jutott. Végső kétségbeesésében azután merész gondo­lata támadt a gazdának, ki óvatosan a kocsi saroglyájához csúszott s onnan ereszkedett az országutra. Természetes, hogy arcán és kezén súlyos zúzódásokat szenvedett a gazda, ki azonban mé­g mindig szeren­m­éről beszélhet, mert a megbokrosodott lovak tovább szágul­dottak, míg végül letérve az országútról, oly erővel vágódtak egy utszéli fának, hogy a kocsi izzó-porrá zúzódott, mig a kocsirudnak egy hegyes darabja a ló szügyébe fúródott s azt megölte. A szerencsétlen megmenekült gazdát, ki — gyalogszerrel tette meg az utat vissza a községbe — most lakásán ápolják. KT-Ki-Tii —■ aoBTi nTJi^I.iJjr­BgBWgB^pgM­H«B rózsaszínű levelet és megmutattam neki. Ki­bontotta és — összetépte. Mindezt pedig azért, mert érezte, hogy szeret, tudta, hogy azok a sorok fájtak nekem. — Haragszik ? — kérdé. — Nem — feleltem egykedvűen. Felkelt és magamra hagyott. Szemeim ott révedeztek az összetépett papírszeleteken, melyek a szoba padozatán szerteszéjjel he­vertek. Hasztalan volt minden gondolatom, a levelet már hiába sajnáltam, ö küm­ volt az udvaron és a szobaablak párkányzatára kö­nyökölve nézett be­­ hozzám. Kértem, hogy jöjjön be. Újra mellém ült és azt kérdezte, mit akarok. — Egy édes emléket kárpótlásul az összetépett levélért — felelém. — Emléket magától, édes — a hajából egy szálat. — Hát nem haragszik ? — Nem. Nem is tudnék magára hara­gudni. — Jó­ van. Kívánságának eleget fogok tenni. Adok egy szálat hajamból, sárga se­lyem pamuttal fogom átkötni — És miért éppen sárgával ? Nem felelt, hanem kezét felém nyújtá, a mit én ajkamhoz vontam és jóért kívántam. — Menjen szépen haza dolgozni. — Ez a négy szó egész hazáig a fülemben csengett. Otthon úgy, a mint mondá, leültem és késő éjjelig írtam munkámon. Lefeküdtem és mély álom szállt szempilláimra. Álmomban ismét ott volt. Arcomat betakaró hódító illatú hajá­val és álmodtam tovább szépet — felőle. III. Két tubarózsát tartott a kezében. — Nézze, az egyiket magának adom, magának szántam és azzal kabátomra tűzte a nagyobbikat. Megköszöntem. _ ? Egy csókot nyomtam eperpiros ajkára. — És az az egy szál haj ? —kérdem én. Sokáig váratott rá. Végre egy kerek kis joujout vett ki zsebéből és a­hogy elmentem, kezembe szok­ta. Nem köszönhettem meg, mert a következő pillanatban már eltűnt sze­meim elől. Ott voltak a kis joujonban illatos, gesz­tenyebarna hajának fürtéi sűrűen egymás mellé foglalva kékselyem pamuttal átkötve és egy rózsaszínű papírdarabon : »Igaz szerelmem jeléül.« »Itt« néztem bele először szefirkék sze­meibe, itt csókoltam édes ajakát, itt tűzte fel azt a fehér tubarózsát és itt adta nekem azt a drága emléket, mit folyton magamnál tar­tok. De hol van az az oly beláthatatlan mesz­­szeségben tündöklő »ott«, hol én új, boldo­gabb életet kezdhetnék vele ? ”

Next