Pécsi Figyelő, 1900. október-december (28. évfolyam, 224-297. szám)
1900-10-24 / 243. szám
4 jelentette a nagy lopást a hatóságnál s most keresik a tolvajt, a ki elszökött a tekintélyes értékű lopott dolgokkal. (A filharmonikusok.) Zenei életünk egyik előkelő faktora, a filharmonikus egyesület is megkezdte művészi munkáját s november hó elején hangversenyt ad. A tagok szorgalmasan tanulják a hangversenyműsor számait, melyek sikeréről a filharmonikusok múltja, s hírneve nyújtja a legnagyobb garanciát. Városunk zenekedvelő közönségének bizonyára jól fog esni s örömet fog szerezni, hogy lesz alkalma az igazi klasszikus zene bájaiban gyönyörködni. — (Jelentés a vízről.) A Tettye mai vízállásáról a főmérnöki hivatal a következőket jelenti: Folyó hó 23-án reggel a tettyei víztartóban 1000 köbméter volt a viz ; az ellentartartóban 990 khm. viz volt; a hozzáfolyás 24 óra alatt 965 köbméternek találtatott. — (Riadalom egy templomban.) A baáni templomban nagy riadalmat okozott vasárnap egy csekély jelentőségü eset. Ugyanis a templom minden zuga megtelt ájtatoskodókkal s igy történt, hogy egy kis leány égő viasztekercset tartva kezében, a Máriaoltárhoz szorult s vigyázatlansága következtében az oltárterítő csipkéje lángot fogott, de a másik percben már eloltatott. Egy valaki tüzet kiáltott. A nagy néptömeg anélkül, hogy láthatott volna valamit, visszhangozta, hogy tűz van. Erre a kórusról a fiatalság lerohant, az utjukban levő asszonyokat letiporták, kik közül egy arcán sérülést szenvedett és két oldalbordája eltört. Egy ifjú pedig fején szenvedett horzsolást. Ebből állt az egész. A megszakított ájtatosságot a néppel együtt folytatta s azt zavartalanul be is fejezte Horváth János káplán s a riadalom szerencsére nem járt nagyobb veszélylyel. — (Megvert asszony.) Ne méltóztassanak azt gondolni, hogy Orbach Györgyné kassai lakosnőt tán csak úgy közönséges módon verte el az ura, s igy jutott a »megvert pedig, — mint az nálunk divat — annak a másiknak, párbajban beverni a koponyáját. Tegyük fel, hogy mindkét fél hajlandó az ismerkedésre, akkor másnap az utcán a hölgy köszönti előre a férfit, annak jeléül, hogy megismerte s fentartani kívánja az ismeretséget s ettől a perctől fogva nincs már messze az első ebédre való meghívás ideje sem. Ezt az ebédet azonban vissza kell adni, még akkor is, ha a meghívott legényember, mert akit meghívnak, arról feltételezik, hogy a megevett ebédet vissza is tudja kínálni s azért van Angliában divatban, hogy huszonegy éven aluli fiatalembereket nem visznek társaságba, azoknak dohányozniok nem szabad. Huszonegy éves korában azonban Angolországban nagykorú a fiatalember s nemcsak önjoga, hanem saját személye fölött — még a szülői beavatkozástól is ment — korlátlan ul, elvárják azonban tőle, hogy önálló is legyen s mint ilyen önmaga keresse meg a kenyerét. Az angol legnagyobb megtiszteltetése, ha valamely házigazda házának kapukulcsával ajándékozza meg, mi annyit jelent, hogy az illető e perctől fogva a család tagja. E megtiszteltetésben részesült Rozsnyay Kálmán festőművész is Walter Crane részéről S most képzeljük, mily óriásit bámulnak a mi hölgyeink, ha elmondjuk nekik, hogy Angolországban napirenden van az, hogy fiatal leányok, minden garde dames nélkül, fiatal s öreg asszonyok minden kíséret nélkül meglátogassanak egy nekik rokonszenves fiatal embert. S azt hiszik, hogy ez itt »erény elleni kihágás« számba megy ? Oh nem! Angliában sokkal jobban tiszteli a férfi a nőt, asszonyi címhez. Oh nem ! Orbach Györgyné olyfajta hősködésért talált megverődni, mely egy amazonnak is becsületére válnék. Akként történt ugyanis a dolog, hogy Fávó Ferenc és Orbach György kassai lakosok a falu korcsmájában összeszólalkoztak egymással, minek mint rendesen — az lett az elkerülhetlen vége, hogy a két ember összeverekedett. Orbach Györgyné, ki szintén jelen volt, férje védelmére kelt és hősies elszántsággal vetette magát a két verekedő közé, kik nem tekintve a női beavatkozást, folytatták mulatságukat, sőt Páva Ferenc fejbe is ütötte az asszonyt, ki most a verekedő ellen panaszt emelt a bíróságnál. Oh ! mily lovagiatlan emberek is ezek a falusi verekedők. (Tánciskola.) Közeledik a november. Még csak néhány nap s a jó Hercenberger bácsi újra megnyitja tánciskoláját, a leányálmok hazáját. Még csak néhány nap s mégis oly soká lesz november hatodika. Azok az ábrándos kis leányok oly nyugtalanul várják már azt a napot. Miért is, hogy nem lehet előrébb hozni azt. Már jó előre készen van mindenfelé a toilett, mert hát a kis leányoknak első világba lépése megkívánja okvetlenül — már mint dobogó szívvel ők elképzelik — hogy úgyszólván pompával jelenjenek meg. Igen, a világba lépnek. Egy egész új világ tárul fel szemeik előtt, melyet képzeletükben a regényesség zománcával vontak be. Nagy szó is az, annyi fiatalember tekintetének, ostromának és kritizálásának kitéve lenni.• Szörnyű jelentősége van ám annak, lányok ! No de önök sem jobbak ám hölgyecskéim. Kegyetek is nagyon, de nagyon megbírálnak minden egyes fiatalembert izgalom nélkül, amíg aztán egyet jobban megismernek, akinek aztán pártjára állnak titokban, mert nyíltan nem szabad. A fiatalemberekből hősök lesznek s önökből, a kurtaszoknyás kislányokból pedig hősnők, egy-egy regény epizódjának hősnői s úgy lehet, hogy egy egész regény főhősnőivé válnak majdan. ■— Ez a tánciskola, az álmok hazája, ahol fényesebbek a csillárok, ahol a tükrök csak nevető arcokat mutatnak, ahol a mamák oly boldog mosolylyal kísérik lányukat a fiatalember karján, ahol minden oly mesebeli, még a levegő is egészen más. Ezt várják nagy izgalmak közt ugye kis lányok ? Nos, még csak néhány nap, nincs olyan messze s megnyílnak az ártatlan örömök birodalmának, a tánciskolának kapui. (A pálinka.) Tegnap este a pályautcán egy holtrészeg asszonyt találtak a sárban és bevitték a közkórházba. Mivel senki sem ismerte, nem is tudták, hogy kicsoda, egészen ma délelőttig, mikor magához tért s megmondta, hogy Mischlné Marasics Rózának hívják s valahol a Barátur-környéken lakik. Most egyelőre a kórházban van még. (Drága órajavitás.) Mint ahogy a falusi ember valami sajátos ósdiassággal nem hiv orvost a hozzátartozói mellé, mig meg nem látja villanni a beteg teje fölött a halál kaszáját, úgy ne adj’ Isten, hogy javítani valóját behozná a városba, hanem csökönyös nyugalommal vár addig, míg a falujába nem téved valami vándor köszörűs, esernyő, székfonó, rácsináló stb. Nos hát, ennek az ósdiasságnak adta meg az árát a napokban Neumann György ozorai lakos, ki egy kétszáznegyven korona értékű aranyóráját rábízta valami Szabó Károly Kálmán vándor mechanikusra, ki aztán annyira megcsinálta az aranyórát, hogy semmi se maradt belőle, mert a mechanikus az órával együtt megszökött. Szabó Károly Kálmánt most körözik. (Elfogott szökevény.) Dunaszekcsőn elfogtak egy tizennyolc éves csavargót, ki forgópisztolylyal kószált a vidéken. Elfogatásakor kitűnt, hogy illető Szedecki Ferenc, budapesti hentestanonc, a ki gazdájától, Jarzsobek Jánostól megszökött Budapestről s ellopta a gazdája revolverét is. A tolvaj szökevényt átadták a bíróságnak. (A mit az erdő mesél.) Hier Miklós, magyarszéki lakos, Szabolcsbányáról hazafelé menvén, a mánfai erdőben lefeküdt pihenni. És addig-addig hallgatta az erdő zúgását, a mig elaludt. Mire felébredt, megvolt PÉCSI FIGYELŐ 1900. október 24. semhogy egy pillanatra is profán gondolatai támadnának, itt még hisznek a Dumas Sándor kikacagott De Ryon-jában, hisznek a nő és férfi közötti barátságban ! S hogy a tisztesség szűk korlátain belül gyakran mily mérveket ölt Angliában a nő és férfi közötti barátság, az kitűnik abból is, hogy az angoloknál bevett szokás, miszerint a férj fogad olyan barátokat, akiket a feleség nem is ismer s a feleség viszont nyílt házat visz oly barátai számára, kiket a férjnek soha sem mutatnak be. Szinte természetes, hogy ebből kifolyólag gyakran fordulnak elő oly humoros epizódok mint amilyen az, mely a közelmúltban Londonban történt, hol egy Magyarországból kivándorolt fiatalembert egyik ismerőse oly családhoz hívta meg, mely őt ismerni óhajtotta. A találkozás határidejéül a színház utáni időt tűzték ki. Itt megjegyezzük, hogy Angolországban minden ember »házban« lakik, vagyis egy ember vagy egy család egy egész házat bír bérben, jobban mondva a házak csak egy lakásból állanak. Több lakásos házat csakis a munkásnegyedben látni. A házaknak kapualjuk nincs, hanem az utcaajtót kinyitva, mindjárt az előszobában találjuk magunkat. Az esetre pedig, ha vendégeket várnak, a ház elé egy sátort feszítenek ki, melynek védelme alatt szállnak ki kocsijaikból a vendégek. Nos hát, a mi meghívott magyarunk színház után pontos időben — mint minden angol — felfelé sétált a London Street-en s kereste azt a házat, ahova hivatalos volt. Az egyik házban világosságot s a kapu előtt »vendégfogadó sátort« látva, oda betért. Az inasok az előszobában leszedték magyarunkról a felsőkabátot s a házigazda épp úgy, mint a felesége, lekötelező szívességgel fogadták a vendéget s néhány perc múlva ebédhez ültek. Már ekkor feltűnt a fiatalembernek, hogy ismerősét, ki őt idehívta, nem látja a vendégek között, azonban várt azon hiszemben, hogy talán jönni fog. Midőn azonban az ismerős az étkezés végével sem érkezett, a fiatal magyar kérdezősködni kezdett utána s ekkor kisült, hogy azt a hölgyet abban a házban nem is ismerik s hogy a fiatalember egyáltalán egynéhány házzal eltévesztette az ajtót, nem is annál a családnál volt, ahova meghívták. S azt hiszik, hogy ezzel tán a fiatal ember lehetetlenné tette magát ? Dehogy. Bocsánatot kért s távozott oda, hova meghívták. Az angol ily csekélységeken nem akad meg! Hogy miért nem sült ki ez a tévedés mindjárt a fogadtatásnál ? Mert a férj azt hitte, hogy az ismeretlenben neje barátját tisztelheti, míg a feleség azon hiszemben volt, hogy a fiatalember férje barátja. Valóban érdekes az is, hogy az angol mennyire ragaszkodik ősei és nemzete hagyományához, így például van Londonban egy iskola, az »Oxford Street colleg«, melynek növendékei egyforma ruhában s fedetlen fővel járnak. Teszik ezt pedig azért, mert az iskola alapítója, IV. Henrik, midőn az iskola szabályzatait készítette s a növendékek ruházatának leírásával foglalkozott, szivszélhüdés következtében hirtelen meghalt. S miután halála megakadályozta őt abban, hogy a viselendő