Pécsi Figyelő, 1900. október-december (28. évfolyam, 224-297. szám)

1900-10-24 / 243. szám

4 jelentette a nagy lopást a hatóságnál s most keresik a tolvajt, a ki elszökött a tekintélyes értékű lopott dolgokkal.­­ (A filharmonikusok.) Zenei éle­tünk egyik előkelő faktora, a filharmonikus egyesület is megkezdte művészi munkáját s november hó elején hangversenyt ad. A tagok szorgalmasan tanulják a hangversenyműsor számait, melyek sikeréről a filharmonikusok múltja, s hírneve nyújtja a legnagyobb garan­ciát. Városunk zenekedvelő közönségének bi­zonyára jól fog esni s örömet fog szerezni, hogy lesz alkalma az igazi klasszikus zene bájaiban gyönyörködni. — (Jelentés a vízről.) A Tettye mai vízállásáról a főmérnöki hivatal a következőket jelenti: Folyó hó 23-án reggel a tettyei víz­tartóban 1000 köbméter volt a viz ; az ellentar­­tartóban 990 khm. viz volt; a hozzáfolyás 24 óra alatt 965 köbméternek találtatott. — (Riadalom egy templomban.) A baáni templomban nagy riadalmat oko­zott vasárnap egy csekély jelentőségü eset. Ugyanis a templom minden zuga megtelt ájta­­toskodókkal s igy történt, hogy egy kis leány égő viasztekercset tartva kezében, a Mária­­oltárhoz szorult s vigyázatlansága következté­ben az oltárterítő csipkéje lángot fogott, de a másik percben már eloltatott. Egy valaki tüzet kiáltott. A nagy néptömeg a­nélkül, hogy lát­hatott volna valamit, visszhangozta, hogy tűz van. Erre a kórusról a fiatalság lerohant, az utjukban levő asszonyokat letiporták, kik kö­zül egy arcán sérülést szenvedett és két oldal­bordája eltört. Egy ifjú pedig fején szenvedett horzsolást. Ebből állt az egész. A megszakí­tott ájtatosságot a néppel együtt folytatta s azt zavartalanul be is fejezte Horváth János káplán s a riadalom szerencsére nem járt na­gyobb veszélylyel. — (Megvert asszony.) Ne méltóz­­tassanak azt gondolni, hogy Orbach Györgyné kassai lakosnőt tán csak úgy közönséges mó­don verte el az ura, s igy jutott a »megvert pedig, — mint az nálunk divat — annak a másiknak, párbajban beverni a koponyáját. Tegyük fel, hogy mindkét fél hajlandó az ismerkedésre, akkor másnap az utcán a hölgy köszönti előre a férfit, annak jeléül, hogy meg­ismerte s fentartani kívánja az ismeretséget s ettől a perctől fogva nincs már messze az első ebédre való meghívás ideje sem. Ezt az ebédet azonban vissza kell adni, még akkor is, ha a meghívott legényember, mert a­kit meghív­nak, arról feltételezik, hogy a megevett ebé­det vissza is tudja kínálni s azért van An­gliában divatban, hogy huszonegy éven aluli fiatalembereket nem visznek társaságba, azok­nak dohányozniok nem szabad. Huszonegy éves korában azonban Angolországban nagykorú a fiatalember s nemcsak önjoga, hanem saját személye fölött — még a szülői beavatkozás­tól is ment — korlátlan ul, elvárják azonban tőle, hogy önálló is legyen s mint ilyen ön­maga keresse meg a kenyerét. Az angol legnagyobb megtiszteltetése, ha valamely házi­gazda házának kapukulcsá­val ajándékozza meg, mi annyit jelent, hogy az illető e perctől fogva a család tagja. E megtiszteltetésben részesült Rozsnyay Kálmán festőművész is Walter Crane részéről S most képzeljük, mily óriásit bámul­nak a mi hölgyeink, ha elmondjuk nekik, hogy Angolországban napirenden van az, hogy fiatal leányok, minden garde dames nélkül, fiatal s öreg asszonyok minden kíséret nélkül meglátogassanak egy nekik rokonszenves fiatal embert. S azt hiszik, hogy ez itt »erény el­leni kihágás« számba megy ? Oh nem! An­gliában sokkal jobban tiszteli a férfi a nőt, asszonyi címhez. Oh nem ! Orbach Györgyné olyfajta hősködésért talált megverődni, mely egy amazonnak is becsületére válnék. Akként történt ugyanis a dolog, hogy Fávó Ferenc és Orbach György kassai lakosok a falu korcs­májában összeszólalkoztak egymással, minek mint rendesen — az lett az elkerülhetlen vége, hogy a két ember összeverekedett. Orbach Györgyné, ki szintén jelen volt, férje védelmére kelt és hősies elszántsággal vetette magát a két verekedő közé, kik nem tekintve a női beavatkozást, folytatták mulatságukat, sőt Páva Ferenc fejbe is ütötte az asszonyt, ki most a verekedő ellen panaszt emelt a bíróságnál. Oh ! mily lovagiatlan emberek is ezek a falusi ve­rekedők. (Tánciskola.) Közeledik a novem­ber. Még csak néhány nap s a jó Hercenberger bácsi újra megnyitja tánciskoláját, a leányál­mok hazáját. Még csak néhány nap s mégis oly soká lesz november hatodika. Azok az ábrándos kis leányok oly nyugtalanul várják már azt a napot. Miért is, hogy nem lehet előrébb hozni azt. Már jó előre készen van mindenfelé a toilett, mert hát a kis leányoknak első világba lépése megkívánja okvetlenül — már mint dobogó szívvel ők elképzelik — hogy úgyszólván pompával jelenjenek meg. Igen, a világba lépnek. Egy egész új világ tárul fel szemeik előtt, melyet képzeletükben a regényesség zománcával vontak be. Nagy szó is az, annyi fiatalember tekintetének, os­tromának é­s kritizálásának kitéve lenni.­­• Szörnyű jelentősége van ám annak, lányok ! No de önök sem jobbak ám hölgyecskéim. Kegyetek is nagyon, de nagyon megbírálnak minden egyes fiatalembert izgalom nélkül, a­míg aztán egyet jobban megismernek, a­kinek aztán pártjára állnak titokban, mert nyíltan nem szabad. A fiatalemberekből hősök lesz­nek s önökből, a kurtaszoknyás kis­lányokból pedig hősnők, egy-egy regény epizódjának hős­női s úgy lehet, hogy egy egész regény főhős­nőivé válnak majdan. ■— Ez a tánciskola, az álmok hazája, a­hol fényesebbek a csillárok, a­hol a tükrök csak nevető arcokat mutatnak, a­hol a mamák oly boldog mosolylyal kísérik lányukat a fiatalember karján,­­ a­hol minden oly mesebeli, még a levegő is egészen más. Ezt várják nagy izgalmak közt ugy­e kis lá­nyok ? Nos, még csak néhány nap, nincs olyan messze s megnyílnak az ártatlan örömök bi­rodalmának, a tánciskolának kapui.­­ (A pálinka.) Tegnap este a pálya­utcán egy holtrészeg asszonyt találtak a sár­ban és bevitték a közkórházba. Mivel senki sem ismerte, nem is tudták, hogy kicsoda, egészen ma délelőttig, mikor magához tért s megmondta, hogy Mischlné Marasics Rózának hívják s valahol a Barátur-környéken lakik. Most egyelőre a kórházban van még.­­ (Drága órajavitás.) Mint ahogy a falusi ember valami sajátos ósdiassággal nem hiv orvost a hozzátartozói mellé, mig meg nem látja villanni a beteg teje fölött a halál kaszáját, úgy ne adj’ Isten, hogy javítani valóját behozná a városba, hanem csökönyös nyugalommal vár addig, míg a falujába nem téved valami vándor köszörűs, esernyő, szék­fonó, rácsináló stb. Nos hát, ennek az ósdias­­ságnak adta meg az árát a napokban Neu­mann György ozorai lakos, ki egy kétszáz­­negyven korona értékű aranyóráját rábízta valami Szabó Károly Kálmán vándor mecha­nikusra, ki aztán annyira megcsinálta az aranyórát, hogy semmi se maradt belőle, mert a mechanikus az órával együtt megszökött. Szabó Károly Kálmánt most körözik.­­ (Elfogott szökevény.) Duna­szekcsőn elfogtak egy tizennyolc éves csavar­gót, ki forgópisztolylyal kószált a vidéken. Elfogatásakor kitűnt, hogy illető Szedecki Fe­renc, budapesti hentestanonc, a ki gazdájától, Jarzsobek Jánostól megszökött Budapestről s ellopta a gazdája revolverét is. A tolvaj szö­kevényt átadták a bíróságnak.­­ (A mit az erdő mesél.) Hier Miklós, magyarszéki lakos, Szabolcsbányáról hazafelé menvén, a mánfai erdőben lefeküdt pihenni. És addig-addig hallgatta az erdő zú­gását, a mig elaludt. Mire felébredt, megvolt PÉCSI FIGYELŐ 1900. október 24. semhogy egy pillanatra is profán gondolatai támadnának, itt még hisznek a Dumas Sán­dor kikacagott De Ryon-jában, hisznek a nő és férfi közötti barátságban ! S hogy a tisztesség szűk korlátain belül gyakran mily mérveket ölt Angliában a nő és férfi közötti barátság, az kitűnik abból is, hogy az angoloknál bevett szokás, miszerint a férj fogad olyan barátokat, a­kiket a feleség nem is ismer s a feleség viszont nyílt házat visz oly barátai számára, kiket a férjnek soha sem mutatnak be. Szinte természetes, hogy ebből kifolyó­lag gyakran fordulnak elő oly humoros epizódok mint a­milyen az, mely a közel­múltban Lon­donban történt, hol egy Magyarországból ki­vándorolt fiatalembert egyik ismerőse oly csa­ládhoz hívta meg, mely őt ismerni óhajtotta. A találkozás határidejéül a színház utáni időt tűzték ki. Itt megjegyezzük, hogy Angolországban minden ember »házban« lakik, vagyis egy ember vagy egy család egy egész házat bír bérben, jobban mondva a házak csak egy lakásból állanak. Több lakásos házat csakis a munkásnegyedben látni. A házaknak kapualjuk nincs, hanem az utcaajtót kinyitva, mindjárt az előszobában találjuk magunkat. Az esetre pedig, ha vendégeket várnak, a ház elé egy sátort feszítenek ki, melynek védelme alatt szállnak ki kocsijaikból a vendégek. Nos hát, a mi meghívott magyarunk színház után pontos időben — mint minden angol — felfelé sétált a London Street-en s kereste azt a házat, a­hova hivatalos volt. Az egyik házban világosságot s a kapu előtt »vendégfogadó sátort« látva, oda betért. Az inasok az előszobában leszedték magyarunkról a felsőkabátot s a házigazda épp úgy, mint a felesége, lekötelező szívességgel fogadták a ven­déget s néhány perc múlva ebédhez ültek. Már ekkor feltűnt a fiatalembernek, hogy ismerősét, ki őt idehívta, nem látja a vendé­gek között, azonban várt azon hiszemben, hogy talán jönni fog. Midőn azonban az isme­rős az étkezés végével sem érkezett, a fiatal magyar kérdezősködni kezdett utána s ekkor kisült, hogy azt a hölgyet abban a házban nem is ismerik s hogy a fiatalember egyálta­lán egynéhány házzal eltévesztette az ajtót, nem is annál a családnál volt, a­hova meg­hívták. S azt hiszik, hogy ezzel tán a fiatal ember lehetetlenné tette magát ? Dehogy. Bo­csánatot kért s távozott oda, hova meghív­ták. Az angol ily csekélységeken nem akad meg! Hogy miért nem sült ki ez a tévedés mindjárt a fogadtatásnál ? Mert a férj azt hitte, hogy az ismeretlenben neje barátját tisztelheti, míg a feleség azon hiszemben volt, hogy a fiatalember férje barátja. Valóban érdekes az is, hogy az angol mennyire ragaszkodik ősei és nemzete hagyo­mányához, így például van Londonban egy iskola, az »Oxford Street colleg«, melynek növen­dékei egyforma ruhában s fedetlen fővel jár­nak. Teszik ezt pedig azért, mert az iskola alapítója, IV. Henrik, midőn az iskola sza­bályzatait készítette s a növendékek ruháza­tának leírásával foglalkozott, szivszélhüdés kö­vetkeztében hirtelen meghalt. S miután halála megakadályozta őt abban, hogy a viselendő

Next