Pécsi Figyelő, 1901. április-június (29. évfolyam, 76-148. szám)

1901-04-02 / 76. szám

XXIX. évfolyam. Pécs, 1901. április hó 2., kedd. 76-ik szám. Előfizetési Árak: Egész évre • 20 kor. — áll. Félévre • • 10 » - » negyedévre *6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 Mér Kiadóhivatal s Mária-utca 1. sz. i»s az előfizetések és a hir­detések elfogadtatnak.Pécsi Figyelő POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztői Irodai Mária-utca 1. sz. első emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­tézendő. Kéziratot vis­sza nem adunk. Örökös rabszolgaság. Pécs, 1901. április 1. A „Budapesti Hírlap“ az Adria-ja­­vaslat nyomán keletkezett nagy háborgást és szenvedett erkölcsi vereséget annak tu­lajdonítja, hogy az ország­ közvéleménye nem hitte el Hegedűs miniszternek azt az indokot, a­melyet a tíz év múltán lejáró szerződés sürgős megújításának igazolá­sára felhozott. Azt mondta ugyanis a mi­niszter, hogy egyetlen tengeri kikötőnk­nek ez a hajókkal való berendezése, külső kereskedelmünknek ez a felfegyverzése — előkészület az Ausztriától való gazdasági elszakadás új életére. Ezt nem hitték el neki az emberek. Hogy miért nem hitték el, azt is is megmagyarázza a­­Budapesti Hírlap“, mikor elmondja, hogy az Ausztriával való gazdasági szövetség értékét Magyarországra, az Ausztriával való gazdasági egység vagy politikai szükségét a monarchiára any­­nyiszor és oly állhatatosan hangoztatták; veszedelmét az elszakadásnak annyira ki­színezték ; az együttélés föntartására az uralkodó akarata is annyira kidomborodott, hogy senki az országban az uralkodó és a kormány akaratával nem hiszi az elsza­kadást megvalósíthatónak. Minden, ami a monarchiában kormánycselekvéssel történik, abból a célból látszik történni, hogy a gazdasági egységen megesett repedést be­tömjék. Ezért nem hisznek az emberek abban az argumentumban, hogy az Adria­­szerződés előkészület a gazdasági kettévá­lás esetére. Mirevaló előkészületet tenni arra a célra, a­melyre egyetlen hatalmi tényező sem törekszik ? Teljesen igaza van a Budapesti Hír­lapnak. Magyarországon minden hatalmi tényező — s ezek közül a magyar nem­zet akarata már régen ki van küszöbölve — arra törekszik, hogy Magyarország köz­jogiig is, gazdaságilag is megmaradjon abban a rabszolgaságban, a­melybe az Ausztriával való közösség, tulajdonképes pe­dig az öszbirodalmi eszme szolgálata juttatta. Törekszenek pedig erre tisztán politikai okok­ból, föláldozva nemcsak valóságos állami függetlenségünket, de anyagi érdekeinket is. Mert azok a frázisok, a­melyekkel hatvanhét óta mindig telekürtölték a vilá­got a gazdasági szövetségnek Magyaror­szágra való nagy értéke felől, most már ködként foszlottak szét s bizvást elmond­hatjuk, hogy manapság már senki sem hiszi az országban, mikép a gazdasági közösség föntartása Magyarország érdeké­ben áll. A nemzet minden tényezője nyi­latkozott már ebben a kérdésben, köve­telve a gazdasági különválást s még azok is, akiknek érdekeit a közösség leginkább szolgálja, olyan föltételekhez kötötték an­nak további föntartását, a­melyeknek tel­jesítésébe Auszria soha belemenni nem fog. Hisz az agráriusok közlönye, a Ha­zánk is kijelenti tegnapi számában, hogy az osztrákok, ha formailag nem is, de tényleg junku­mot állítanak fel, összekap­csolják a kvótát a kereskedelmi szerződé­sekkel, vámtarifákkal, pénzügyi konven­ciókkal, forgalmi és szállítási egyezmé­nyekkel, melyeket évek óta függőben tar­tanak, hogy tőlünk újabb engedményeket facsarjanak ki. Nos, ilyen áron a gazda­sági közösség még a mi agráriusainknak sem kell, mert ők is a magyar érdekeknek hathatósabb érvényesülését követelik a gazdasági szövetségben, nemhogy az osz­trákok által követelt újabb engedményekbe belemenni hajlandók lennének. Magyarországon tehát nem kell a közösség se merkantilistának, se agrárius­nak, se iparosnak, se kereskedőnek, se mezőgazdának. Kinek kell hát ? A hatalmi tényezőknek, akik alatt nálunk a kormány értendő. Nem kell a közösség a nemzet egyetlen tényezőjének sem, mert ezek be­látják, hogy érdekeinket az osztrák kap­zsisággal és az ellenünk való égő gyűlöl­­séggel szemben csak önálló gazdasági politikával leszünk képesek sikeresen meg­védelmezni. A kormánynak pedig kell a közösség, mert ezt parancsolja az összbi­­rodalmi politika, a melynek szolgálatára felesketik Bécsben azokat a magyar állam­férfiakat, akikre a hatalom kezelését rá­bízzák. Ennek a politikának pedig a gazda­sági közösség egyik leghatalmasabb esz­köze, mert ezzel gyöngítvén a nemzet A „Pécsi Figyelő“ tárcája. A bojtár tündére. — A »Pécsi Figyelő« eredeti tárcája. — Az uradalmi kastély verandáján egy szép, fiatal leány ül s merengve nézi az előtte el­terülő gyönyörű panorámát, azt a végtelen sikságot, melynek hullámzó zöld tengeréből csak itt-ott emelkedik ki egy-egy fehér tem­plomtorony, messze tündökölve a napfény ra­gyogó világításában. Körös-körül csendes minden, csak a tá­volból hangzik egy pásztor furulyájának méla­­bús hangja, melyre időközönként mint vissz­hang felelget a park lombjai közül a fülemüle csattogása, vagy a szerelmes gerlnce hízelgő búgása. A leányka keblét valami kimondhatatlan, csodás vágy tölti be és úgy érzi, hogy szűk neki a kastély tágas parkja, ellenállhatatlan erő vonja ki a szabad természet ölébe, ön­­tudatlanul megy a tilinkó hangja után, ke­resztül kasul a vadvirággal hímzett, gyöngy harmatos mezőkön, míg végre eljutott egy nagy, szomorú nyírfához, melynek árnyékában megpillantotta a furulyázó juhászlegényt. Szép halványarcú ifjú volt, egyszerű durva vászonruhában, vállán előmosta, tulipános szűrrel. Bokrétás pörge kalapja alól göndör fekete haja gyűrűkben hullott magas hom­lokára, melyen ott derengett a dal géniuszá­nak ihlete. A leány elbűvölve a dal varázsától, szót­lanul nézte a legényt s midőn elhangzott a furulyaszó, megkérdezte tőle, hogy hol tanulta ezt a szép dalt. A bojtár ijedten rezzent össze a meg­szólításra és észrevehető csodálkozással nézett fel az előtte álló szép leányra, a­ki látva a legény ijedelmét, hangos kacajra fakadt. — Miért fél tőlem, hisz nem vagyok én boszorkány ! — Megkövetem a kisasszonyt, de olyan hirtelen támadt előttem, hogy azt gondoltam, tündérleány incselkedik velem. Erre a kisasszony újra elkezdett kacagni. Tetszett neki ez az eredeti gondolat. — Hát mondja csak izé . . . Hogy is hívják magát ? — Sudár Laci a becsületes nevem. — Nagyon szép név. Én meg az uraság Ilonkája vagyok. — Isten éltesse a kisasszonyt. — Hát mondja csak Laci, hiszi maga, hogy vannak tündérek ? — Hiszem bsz én és az Isten őrizzen attól, hogy valaha találkozzam egygyel. — Ugyan mért ? — Nem tudom, hogy szívesen hallgatná-e a kisasszony ? — Mondja csak bátran, hanem előbb terítse le a szűrét, így ni. Ne most üljön ide mellém. — Megköszönöm a szívességét, de in­kább majd csak állva maradok. Nem való vagyok ilyen finom kisasszonyhoz. — Ha nem ül le, mindjárt megharag­szom. — Akkor inkább megteszem a kíván­ságát. — Most tehát mondja el, miért fél maga a tündérektől ?­­ —* Még kis gyerek voltam, mikor egy­szer öregapám, a­ki nagy tudós ember híré­ben állok­, elővette a planétás könyvét, hogy megnézze, mi sors vár reám az életben. Az volt ott megírva, hogy ha felnövök, megjelenik előttem egy tündérleány, a­ki addig-addig csalogat, míg nem a romlásba visz. — Sohase higyje maga azt Laci. Ilyesmi csak a mesékben szokott megtörténni. — De el­ kell hinnem, mert a tündér leány már jelentkezett is. — Látta? — Nem láttam, csak a hangját hallot­tam. Körülbelül egy hét óta minden este ott dalol a kastély kertjében, bűbájos hangon. — Hátha más énekel ott és nem a tündérleány ? — Nem lehet az, kérem kisasszony. Hallottam én már lányokat dalolni, de úgy még soha. És valahányszor felhangzik az a csábító dal, mindig úgy húz valami a hang

Next