Pécsi Figyelő, 1901. október-december (29. évfolyam, 225-300. szám)
1901-10-01 / 225. szám
IXIX. évfolyam. Pécs, 1901. október hó 1., kedd. 125-ik szám. Szerkesztői Iroda, Mária-utca 1. sz. első emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Előfizetési érák: Száz évre • 20 kor. — fill. félévre • • 100 — » frígyedévre -6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 fillér Kiadóhivatal , Mária utca 1. sz. hal az előfizetések és a hirdetések elfogadtatnak. POLITIKAI NAPILAP. Kéziratot vissza nem adunk. Kilátás. Pécs, 1901. szept. 30. Mindenki a holnapután megkezdődő országos választási harc esélyeivel foglalkozik most és ezekből iparkodik magának tiszta képet alkotni az egyes pártok kilátásai felöl. Pedig ez a kép ma még meglehetősen homályos s különösen személyi tekintetben alig lehet biztos ítéletet mondani, mert fölötte nagy azoknak a kerületeknek a száma, ahol tisztán személyi harc folyik ugyanazon politikai párthoz tartozó jelöltek között. Amennyire a dolgok mostani állásából ítélni lehet, az egyes pártok kilátásait a sajtó túlnyomó része következőkép fogja föl: A kormánypártban erős belviszályok dúlnak. A régi Bánffy-Tisza-tábor a lefolyt országgyűlési időszak alatt nem tudott egybeolvadni a párthoz csatlakozott nemzeti pártiakkal, sem a párt ama régebbi tagjaival, akik mint disszidensek a Tiszalex idején nagyban előmozdították Bánffy bukásai Tudvalevő, hogy Szell Kálmán főleg ezekre támaszkodott új kormányzati rendszerének proklamálásánál s a Bánffysták csak azért hajoltak meg előtte, hogy a pártban maradva megakadályozhassák a rendszer érvényesülését, esetleg pedig fölhasználhassanak valamely kedvező alkalmat a fölülkerekedésre. Ebben a reményükben eddig csalatkozva, most teljes erővel a választókra vetik magukat s ádáz dühvel harcolnak, nem annyira az ellenzék ellen, mint inkább azok ellen a kormánypárti jelöltek ellen, akik a Tisza-Bánffy-rendszer párthatalmi túlkapásait elítélik. A küzdelem eredménye — úgy látszik — a Bánffy-tábor veresége lesz legtöbb helyen, de hát ez nem elég. Ki kell irtani a parlamentből ezt az elemet, mely a szabadelvűség leple alatt harminc éven át annyi kárt okozott az országnak, mely a nép érdekeivel mit sem törődve, csak önző érdekei kielégítésére használta fel a bűnös eszközökkel megszerzett és föntartott hatalmat. De vájjon van e az általuk megmételyezett közéleti fölfogás gyökeres megváltozása előtt erre alapos remény? Alig hiszszük. A szabadelvűpárt tehát a jövő országgyűlésen is nagyon vegyes elemekből fog állni, bár reménye lehet 250 mandátumra, ami elég tekintélyes többséget biztosít még mindig számára. Az ellenzéki pártok mindegyike meg fog szaporodni a választásokon. A Kossuthpárt, mely 150 kerületben állított jelöltet, nagy bizalommal megy a küzdelembe s beavatottak tudni vélik, hogy jelöltjeinek nagy része a legjobb kilátásokkal harcol, sőt 55 kerület küzdelem nélkül lesz a Kossuth-párté. A Kossuth-párt kissé jobb szervezéssel 100 taggal vonulhatott volna be a parlamentbe, bár egy kis agilitással így is felvihetik kilencvenre. Az Ugrón-párt is erősen mozog az országban. Az elmúlt országgyűlés vége felé a politikai jósok az Ugrón párt halálát jövendölgették, s ime most 54 jelöltjük küzd a kerületekben. Maga a vezér is új kedvet kapott a harcra, mert elfogadta újból való jelöltetését Szilágy- Somlyón. Kerületébe Kossuth-párti jelöltet akartak felállítani ellene, de Kossuth Ferenc megtagadott minden támogatást Szilágy-Somlyón esetleg felállítandó pártjabeli jelölttől azzal a megokolással, hogy Ugrón kibuktatása megfosztaná a magyar parlamentet egyik díszétől. Ezt biztató jelnek tekintik azok, akik a két függetlenségi pártnak egyesülését remélik. Az Ugrón párt valószínűleg 20—25 tagra fog fölszaporodni a választásokon. Minden nagyobb emóció nélkül szervezkedett a néppárt. Nem rakta teli a sajtót korteshírekkel, nem teszi közzé jelöltjeinek számát, névsorát s szinte azt a látszatot kelti, mintha a néppárt napja leáldozóban volna. A párt képviselőinek száma hihetőleg nem lesz több 20—25-nél. A választások szomorú gyümölcse lesz a nemzetiségi izgatók bekerülése a Házba. Minden politikust komoly aggodalommal tölt el az az izgatás, amely főleg a felvidéki tótok körében egyes túlzó nemzetiségi részéről nyilvánul. Az eredmény nem lesz valami fényes a lelketlen izgatókra, a mennyiben legfeljebb 3—4 fog közülök a parlamentbe jutni, de ezek-I A „Pécsi Figyelő“ tárcája. Vallomás. — A „Pécsi Figyelő“ eredeti tárcája. — Emlékszel-e? . . . Ott a sétány fasoraiban jártunk fel alá, mint máskor is a szép nyári estéken. Sokan voltak ott, mint rendesen s mi mulattunk azon, hogy mit beszélnek mások, mig mellettünk elmennek. S azon a furcsaságon sokat nevettünk . . . Aztán elment mellettünk egy ifjú pár s halkan suttogtak. Azt a megjegyzést tettem rájuk, hogy ezek most szerelmet vallanak egymásnak, s nem nevettük ki őket, elcsendesültünk mindketten, hallgatva lépdeltünk egymás mellett jó ideig s néztünk az ifjú pár után, amig csak az est sötétjében eltűntek szemeink elől a kavargó tömegben. S akkor sem szólaltunk meg. Elgondolkodtunk . . . Közben nehéz sóhajok törek fel kebleinkből . . . Éreztem, hogy itt a kellő pillanat, amelytől éltem üdve függ. Tudtam, már régen tudtam, hogy szeretlek, hogy lelkem, szivem és eszem a tiéd, tudtam, már régen tudtam, a szivem mélyén éreztem, hogy nélküled kín lenne az élet, puszta, sivár a valóság s gyötrődés a küzdelem, azt is éreztem, hogy te is szeretsz engem, és oly régen tudtam, hogy lelkünk, érzésünk rokon, ismertem gondolataidat s biztosra vettem, hogy imáidba foglalsz naponként s csak azért imádkozunk mindketten mindennap, hogy egymásé lehessünk . . . Évek hosszú során a tömegben botorkáltam s kerestem a lelkem felét, a lelkem hasonmását, futottam a képzeletben megalkotott ideál után s nem találtam fel. Már-már azt hittem, hogy feltaláltam, kit képzeletemben magamnak alkotok, de csalódtam. Az arc az volt, de a lelke, de a szive üres volt, nem értettem meg s tovább űztem a hömpölygő áradatban álomképemet. Nem adtam fel a reményt, mert biztosra vettem, hogy kell lennie egy lénynek, akivel megértjük egymást, hisz’ e tudat nélkül nem volna remény a jobb jövőben, a boldogságban ! . . . Olvastam valahol, hogy az Isten két két szivet alkot egyszerre s elküldi őket a földre. Ha ezek egymásra találnak, boldogítják egymást, ha nem, akkor elvesznek. Én azt a másik szivet kerestem s abban a pillanatbaneltaláltam . . . Szólni akartam s szó nem jött ajkamra ... A szivem hevesen vert, arcom lángban égett s torkom elszorult. A gondolatok árja viharzott agyamon keresztül egy perc alatt, de szólni nem tudtam. Oh, ha akkor ki tudtam volna fejezni mind, amit érezek . . . Szerettem volna nagy szónokok ékesszólásával bírni, hogy érzelmeimet tolmácsoljam, szerettem volna Dárius kincsének ura lenni, hogy azt vallomásommal együtt parányi lábaidhoz rakjam . . . Oh, mily bohó valék . . . Azt gondoltam, hogy igy biztosabban célt érek s nem mertem az egyszerű szavak erejében bizni. De hát hiába volt minden erőlködésem, ragyogó szavak nem jutottak eszembe s azt nagyon jól tudtad, hogy szegény vagyok. Hosszas küzdelem után végre megtörtem a csendet. — Irma ! . . . Te nem szóltál, pedig de vártam, ha csak egy szótagot mondasz, könnyebben ment volna minden, talán diszes köntösbe tudtam volna öltöztetni gondolataimat. Hogy ismét eltelt szó nélkül néhány pillanat, mely oly hosszúnak tetszett, mintha órák tűnnének a múltba, ismét megszólítottalak. Nem tudom cifrázni. Röviden, szaggatottan beszéltem, a szív vihara megszakította a szó árját. — Irma, én magát szeretem ! . . . Ennyi volt az egész s hogy e néhány szót kimondjam, bár egyfolytában nem tudtam elmondani, mintha mázsányi teher szakadt volna le telkemről. Közel mentem hozzád — emlékszel — hogy elkerültük a lámpát s sötétebb helyre értünk, megfogtam az ujjadat, hogy senki észre sem vette, még a mama sem, aki pedig szorosan a hátunk megött ment Minő nagy bátorság kellett hozzá, hogy