Pécsi Figyelő, 1902. április (30. évfolyam, 75-80. szám)

1902-04-02 / 75. szám

Előfizetési árak, helyben házhoz hordva és vidékre postán küldve. Egész évre 12 kor. — ill. Fél évre . 6 „ — , Negyed évre 3 „ — „ Egy hóra . 1 „ — , ld a zászlóval! Pécs, 1902. április 2. A régi görög hitrege szerint Anteusz, a hős, a bajnok, mikor a gigászokkal való küzdelmében elfáradt, anyjától a földtől, Geától kapott új erőt a küzdelemre. Elle­nei már ujongtak vesztén, mert a földre sújtották, de épen akkor, mikor a földdel érintkezett, ismét visszatért régi ereje, régi hatalma­s újult erővel támadt az ellenségre, küzdött tovább a diadalért. Anteusz harczához hasonló harczot viv ma az Eszme. Az Eszme, melyet már-már levernek, de épen akkor, mikor bukását várják, uj erőre kap s újra küzd a diadalért. Az eszme ott találja meg anyját a népben. Abban a népben, mely érte él s mely uj erőt ad néki uj harczokra. A legnagyobb s a legszentebb eszmék közé tartozik a független­ség eszméje. A függetlenség úgy, a­hogy Magyarországnak s Magyar­­ország népének függetlenségét akarja kivivni Magyarország leg­nagyobb s legerősebb politikai ellenzéki pártja, az országos füg­getlenségi és 48-as párt. Ezt a szent, ezt a nagy esz­mét szolgálta három hosszú év­tizeden át a „Pécsi Figyelő.“ Har­­mincz éven át küzdött a függet­lenség eszméjéért, azért a függet­lenségért, melyet az országos függetlenségi és 48-as párt óhajt ki­vívni Magyarországnak s Magyar­­ország népének. Ezt az eszmét a mi szűkebb hazánkban, Pécs szab. kir. városban és Baranyavárme­­gyében a „Pécsi Figyelő“ hasáb­jain mintegy megtestesitette s vele a függetlenség szent eszméje köl­tözött be minden igaz hazafi há­zába, hová a „Pécsi Figyelő“ hosszú három évtizeden át meg­szokott jó barátként, hű harczos­­társként, igaz buzdító­ként meg­érkezett. És n£kf i­s-Avite­­sz sorsához hasonló a sorsa. 8 n­me most erőt kér, segítséget vár onnan, a­hol eddig három évtizedes harczát folytatta: a függetlenségi eszmétől, a függetlenségi eszme híveitől. Fel a zászlóval, a független­ségi eszme zászlajával, melyet há­rom évtized óta lobogtat a „Pécsi Figyelő“! Fel a zászlóval, előre vele a további küzdelemre, mely­hez erőt, melyhez segítséget attól a közönségtől vár, mely a füg­getlenségi és 48-as eszme hive! És erre a közönségre ki merné rámondani, hogy nincs túlsúlyban Pécsett és Baranyavármegyében? S ezt a közönséget ki volna oly vakmerő megbántani azzal a bűnös gondolattal, hogy elvesztette lel­kesedését a dicső, a szent függet­lenségi eszméért és hogy nincs szüksége olyan lapra, mely e dicső, e szent eszme mellett har­czol­­? Én erősen vallom és hiszem, hogy Pécs szab. kir. városban és Baranyavármegyében a független­ségi és 48-as eszmét szolgáló orgá­numra nemcsak szükség van, de anélkül közönségünk nem is élhet. Miként a hivő lelke megállítj­a­ pap­jának vasárnapi szem­beszédét, ép úgy közönségünk is óhajtva várja az ő lapját, melyben honfiúi szivé­nek balzsamát, s a függetlenségi eszme igéit megtalálja. Én erősen hiszem és vallom, hogy nemcsak az országos politi­kában, de még inkább a helyi és a megyei közélet terén közönségünk nem nélkülözhet egy olyan lapot, mely mindenkor s mindenben meg­mondja az igazat, függetlenül szer emlét­szik­-e? Tizenöt hosszú éve múlt, Hogy kértem a kezét, Emlékszik-e, mit mondtam én, Oh emlékszik-e még? Térdre omolva sugdosám Szerelmes szív szavát, Remegve várva ajkáról A szive válaszát. A választ anyja adta meg, Szivem majd megrepedt: — Tanító neje, — mondá ő, — Leányom nem lehet. Tizenöt hosszú éve múlt, Hogy kértem a kezét; Emlékszik-e, mit mondtam én, Oh emlékszik-e még? A tanítónak élete Boldog, örömteli; A bánatot, bút, szenvedést Csak hírből ismeri. Pártában még a gőgös lány, A nagyravágyás átkait Zokogja, szenvedi. Tizenöt hosszú éve múlt, Hogy kértem a kezét. Emlékszik-e, úgy néha csak. A tanítóra még? Hegyháti. / XXX. évfolyam. 75-ik szám. Egyes szám ára 10 fillér.PÉCSI Figyelő FÜGGETLEN POLITIKAI LAP. =zn=^==rzz=rzz Megjelenik szerdán és szombaton délután. ----- ------­Szerkesztőség: Kálvária-utcza 8-ik szám. Kiadóhivatal: Boltiv-köz 2-ik szám. Kéziratot vissza nem adunk. Hirdetések a legjutányo­­sabb árban számittatnak- Nyilt tér sora 60 fillér. Csalódott. — A „Pécsi Figyelő” eredeti tárczája. — Irta: Szánthó Árpádné. Karosszékemet a vígan duruzsoló kályhához tolom, hogy egy év alatt össze­gyűlt levelekkel a tűzistennek áldozzak. A lobogó lángok fényénél felbontom a tekintélyes csomagot. Mintha vidám csevegés zaja ütne meg, amint a különféle ismerős vonásokat megpillantom. De érté­kük eltűnt már, valamint az illat ereje, mely csak halvány sejtelemként lebeg fölöttük. S a lángok mohó, szerelmes ölelés­sel veszik körül a papírt. Még kaczárkod­­nak a betűk a ragyogó fényben, de az izzó öleléstől csakhamar megsemmisülve omolnak össze. S a tűzisten egyre újabb áldozatot követel. De ezt a feketeszallagos kis noATrtmrpm­ nom nnnmT ,án­­va megrezdül a kegyelet húrja szivemben­­ még egyszer, utoljára, társalogni akarok az én elhunyt barátnőmmel. * — Nagy halottunk van, irja az első levélben, a természet elnémult s kihűl teteme fölé egyre hullatja az ég fehé virágait. Ám ezt csak a szemem látja, a szivem tele van tavaszi verőfénynyel s és érzem a friss ibolyák illatát. Tegnap volt az eljegyzésem napja alig hinném el, ha ujjamon a gyürű­ melyet koronként összecsókolok, nem tena róla bizonyságot. — „Tiszta és végtelen ez, mint az én szerelmem“ — e szavak­kal ad­ta át Jenő a kis arany karikát. És én hiszek neki, valamint hiszem hogy egy Isten van az égben, ki rán mérte ezt a boldogságot. Ismered a Dumbár Fanny történetét ! Engem is oly nagyon szeret Jenő, hogy — mint mondja — a testemen levő ruhát is visszaküldi, ha majd az övé leszek. Tudod, hogy apámnak a nyugdíján kívül egyebe nincs. Azt pedig, hogy én tavaly egy kis összeget örököltem, titkol­tuk a világ előtt, vagy okoskodva apám­mal, hogy aki majd feleségül kér, engem akarjon és ne a pénzemet. Az ilyen becsü­letes és szeretni tudó férfi majdan meg­érdemli a nem várt jutalmat. Jenő egy királyságot érdemelne.

Next