Pécsi Hírlap, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1889-01-03 / 1. szám
2 PÉCSI HÍRLAP. A megyebáloknak sokáig a casinóbálok voltak helyettesítői. A megyei életet még minden áron föntartani óhajtó nemes-osztály, mely azonban kis számánál fogva önállóan megyei színezetű mulatságokat összehozni képtelen volt, eljött a casinóbálokra, s megadta azoknak azt a fényt és előkelőséget, mely majdnem napjainkig jellemző tulajdonsága volt a casinó farsangi tánczvigalmainak. A nemzeti casinó-élet azonban, a hosszú évek során át, szintén megcsappant; hivatását az alapszabályoknak csak némely pontjaiban teljesíti, az egylet megszűnt tehát társadalmi közszükséglet lenni, akadtak ifjabb concurrensei, melyek ifjabb erővel vonzóbbá tudják tenni magukat. Mi természetesebb, mint az, hogy az érdeklődés a casino-bálok után mindig kisebb lett s az idén — ha értesülésünk nem alaptalan — már maga az egylet is föl akarja adni a bállal járó vesződséget. Ha ezt nem teszi is, mindenesetre sok meghányás-vetés után s bizonyára csak az ősi hírnév ösztökélte önérzetből kényszeredik rá a bálra. A többi fényes tánczvigalmak, melyek élete legtöbbnyire csak egy év farsangjára szorult, magától érthető okokból maradoztak el. Azokat megteremtette az azon év körülményei, az azon év szereplő fiatalsága; ezek kilépésével a sorból kilépett az általuk rendezett vigalom is a sorból s nem szült utódokat. Egyedül a joghallgatók bálja tartja magát még mindig a felszínen; egyedül ez az, mely még mindig első a bálok között; ez az, mely még mindig bevezetője a farsangnak s bemutatója a világba lépő hajadonoknak. Megingott néhányszor ennek az uralma is, de csak rövid időre, egy-egy farsangra, nem szakadt meg teljesen az életfonala. Megingott néhányszor, mert ahogy változik egy-egy év képe a jogakadémián, úgy változik annak belső értéke is s megtörtént, hogy pár nyegle széltoló tönkre tudta tenni sokak önzetlen fáradozását. A mi jogakadémiánkra azonban pár év óta tisztább szél kezd fújni, mely távol tartja attól a miazmákat s az egészmegy az orvos, kinek szeliden mondja: fiam' Aztán nézi, vizsgálgatja annak fájós lábát s fejet csóvál. Megint új kéz a kilincsen, szaporán vágódik az ajtó s a belépő gyilkos tekintetű zászlóaljparancsnok oda fartat a jóságos képű ezredorvos mellé s kérdi sebten: — Ez a föltételesen besorozott? A csonttöréses ez ujoncz, ki már három hete, hogy itt lebzsel ? Aztán ránéz a betegre : — Hogy hívnak ? mikor kaptad a csonttörést , hol soroztak, ki sorozott ? Balázs Flóri mindenre megfelel. Régi baja az neki s odahaza a „czibil“ éknél nem is döntötte volna ágyba, — de itt sok volt kissé az „ájnczel-mars“, kevés a „rut“. A dobos kidugja tömpe orrát a takaró alól s még a lélekzetét is visszafojtja, hogy a gyilkos tekintetü százados beszédéből el ne szalasszon valamit. Az pedig elég nyomósan ejti a szót, meg is érti mindenki, csak Balázs Flóri nem. Mintha mesebeszéd lenne előtte, hogy ő a megsiratott, megkönyezett, föl lesz mentve a szolgálat alól, még ma leszerel s hazaküldik. ségesebb levegő hatása alatt egészségesebb élet is uralkodik az ősi falak között. A joghallgatóság az ő ifjúi hevével, eleven, pezsgő föllépésével, a fiatal élet igaz derűjével mindig kedvencze volt s az ma is a város és megye közönsége előtt. Báljaikat mindig fesztelenség, kevés pazarlás, annál több jó kedv, pezsgő élet jellemezte — s ez magyarázza meg, hogy a turisták bálja, ha néha anyagilag deficzittel járt is, de erkölcsileg mindig a legsikerültebbek közé tartozott, tartozik ma is és nem szűnik meg találkozó helye lenni a mulatni vágyó intelligencziának, s bemutatója lenni — ami pedig a legérdekesebb és legvonzóbb sajátsága — a világba lépő leányoknak. De föntartja e bálok ősi szokását maga az ok is, mely miatt rendeztetnek e vigalmak. Föntartja a joghallgatóság körében a jótékonyság szelleme is, mely tánczvigalmat, mulatságot rendez a szegény sorsú kollegák segélyezésére. -----------Mulass világ, itt a farsang, mulassatok jó lelkek a magatok gyönyörűségére s a mások segítségére; s ha mulatságtok jótékony czéllal is van egybekötve, annál jobb hatása lesz annak a ti lelketekre. „A jó kedvű adakozót szereti az Isten.“ Haksch Lajos. "1880. január 3 án, TAIM Ü GY. Iskolaszéki ülés. A deczember 17-iki közgyűlésen közs. iskolaszékünk 3 évre újjáalakult Az első tulajdonképesi alakuló gyűlés deczember 31 én tartatott meg a közgyűlés termében A gyűlés összehívására a közgyűlés Aidinger János polgármestert bizta meg, kit belépésekor lelkes éljenzéssel fogadtak. Aidinger előadván a gyűlés összehívására vonatkozó okokat, első tárgyul a törvényszabta megalakulást tűzte ki. Megválasztottak : elnökké: Aidinger János, alelnökké : Krasznay Mihály, jegyzővé : Majorossy Imre és pénztárnokká: Kellauer Sándor — mindannyian egyhangúlag. Horváth Antal szig. külv. ig. tanító nyugdijaztatván, állására Marschal Ferencz kiáltatott ki, mint a ki már eddig is megelégedésre végezte ideiglenesen az igazgatói teendőket. Utóbbi előléptetése folytán egy rendes tanítói állomás üresedésbe jővén, azt az iskolaszé Sko 1nik Géza által töltötte be és az ezátal megürült állásra segédtanítói minőségbe Haksch József léptettetek elő, mint a ki eddig Horváthot ideiglenesen helyettesítette. A szigeti külvárosi intézetnél üresedésbe jött rajztanból teendőkkel Germán István bizatot meg. A „Néptanoda“ nevelés-oktatásügyi hetilap XXII. évfolyamára nyit ez évvel előfizetést. Megjelenik — az évi nagy szünidő kivételével — hetenkint egyszer. Előfizetési ára egész évre 4 írt. Az előfizetési pénzek Reberics Imréhez (Papnövelde utcza 33. sz.) küldendők. — A népiskola önállósítása idegen befolyások alól; az állami közvetlen felügyelet biztosítása; a vallás-erkölcsi nevelő-oktatás észszerű s viszonyainknak megfelelő ápolása és fejlesztése; a tanítóság érdekeinek védelme, tekintélyének emelése; a tanfelügyelői intézmény szervezése ; az államkormány helyes intézkedéseinek támogatása a felekezetek mulasztásai és túlkapásaival szemben s azok közvetítése s népszerűsítése a tanítók előtt; ez röviden az, amiért küzdött. A „Néptanoda“ elve a községi és állami iskola, de azért tanító és tanító között nem tett különbséget s bizonyára inkább küzdött — mert erre több alkalma is volt — a felekezeti tanítók jogai és érdekei mellett, min akármelyik ingyen járó felekezeti tanügyi lap. A „Néptanoda“ támogatása azért a felekezet tanítóknak ép úgy kötelessége, mint a községi és államiaknak. Huszonegy év óta áll főn e szerény lap s e hosszú idő alatt ingyen dolgozott a szerkesztőség és derék munkatársai s e mellett még anyagi áldozatot is hozott ■ előttük csak a szent czél, a magyar tanügy és tanitóság érdeke volt az inditó és éltető erő. Ez okból fölöttébb ajánljuk megyénk, de az egész ország tanítóinak, az ő érdekeiket önzetlenül szolgáló tanügyi lapot. HÍREK. — Lapunk mai számában veszik olvasóink a mi újévi ajándékunkat, melyet előfizetési felhívásunkban ígértünk a lap előfizetőinek. E számban kezdjük meg ugyanis „Az alispán gyerekei“ czímű regény közlését, melyet Porzsolt Kálmán élőnyösen ismert fővárosi író írt lapunk számára. E regény közlésének jogáért nem ki Keresi azt, kinek hálát adjon, amiért öt heti rabságból kiszabaditás visszavezetve az újonnan nádozott ház alá, a csele, a csákó, meg a galambbúg gazdájává teszi. Már látja a hullámzó szőke folyót, mely keríti az ő csendes faluját; hallja a nyárfák, jávorok zizzenését s nézi a pásztortüzeket, felmelegszik náluk. Az ezredorvos, a százados menő félben vannak, Balázs Flóri megszólal: — Alázatosan kérem ... Beszélni akar, de minden szónál elakad. Az ezredorvos biztatja: Ne félj, fiam, — ne; — s Balázs Flóri szakgatottan mondja a mondókáját, mely szól az ő hazavágyódásáról, itt töltött rövid idejéről, mely idő alatt nem lépte még át a kaszárnya kapuját azon czélból, hogy sétálni, legénykedni menjen a városba. Igaz, hogy bundásoknak tiltva is van ez, — nem tudnak, lépést tartani, szalutálni a boldogtalanok. S mindezek elsorolásánál hogy pirul az az arcza , — s mikor arra tér, hogy van neki valakije, ki szeretné látni a császár adta ruháiban, egy láng leszen az. Nem is olyan nagy dolgot kér szegény, csak azt, hogy leszerelés előtt egyszer kimehessen a városba. — Mért édes fiam? — kérdi a jóságos képű ezredorvos. — A fotográfushoz szándékozom, jelentem alázatosan. — Mi dolgod lenne ott? S Balázs Flóri ismét elindul a felvég felé, megáll a szögleten s bevárja az alvégről feléje közeledő Szűcs Magdát. Lám, most nem is húzódik tőle a leány; mintha édeskébb lenne a szava, forróbb a lehellete, mint egykor. Flóri szivét valami mondhatlan édes gyönyör csiklandozza, oly egyszerre tudja mondani: — Levétetem magam ebben a ruhában. A hat kapcsos nadrág, szinehagyott mondat, hogy nevetnek felé; a sapkáról a rózsa meg integet: — Úgy gazdánk, úgy, — míg a tiéid vagyunk. — S ni, ni, milyen egyszerre mosolygósra vál a gyilkos tekintetű százados ur képe.... —th — ö.