Pécsi Hírlap, 1889. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1889-01-03 / 1. szám

2 PÉCSI HÍRLAP. A megyebáloknak sokáig a casinó­­bálok voltak helyettesítői. A megyei éle­tet még minden áron föntartani óhajtó nemes-osztály, mely azonban kis számá­nál fogva önállóan megyei színezetű mu­latságokat összehozni képtelen volt, eljött a casinó­bálokra, s megadta azoknak azt a fényt és előkelőséget, mely majdnem napjainkig jellemző tulajdonsága volt a casinó farsangi tánczvigalmainak. A nem­zeti casinó-élet azonban, a hosszú évek során át, szintén megcsappant; hivatását az alapszabályoknak csak némely pont­jaiban teljesíti, az egylet megszűnt tehát társadalmi közszükséglet lenni, akadtak ifjabb concurrensei, melyek ifjabb erővel vonzóbbá tudják tenni magukat. Mi ter­mészetesebb, mint az, hogy az érdeklődés a casino-bálok után mindig kisebb lett s az idén — ha értesülésünk nem alapta­lan — már maga az egylet is föl akarja adni a bállal járó vesződséget. Ha ezt nem teszi is, mindenesetre sok meghá­­nyás-vetés után s bizonyára csak az ősi hírnév ösztökélte önérzetből kényszeredik rá a bálra. A többi fényes tánczvigalmak, me­lyek élete legtöbbnyire csak egy év far­sangjára szorult, magától érthető okokból maradoztak el. Azokat megteremtette az azon év körülményei, az azon év szereplő fiatalsága; ezek kilépésével a sorból ki­lépett az általuk rendezett vigalom is a sorból s nem szült utódokat. Egyedül a joghallgatók bálja tartja magát még mindig a felszínen; egyedül ez az, mely még mindig első a bálok között; ez az, mely még mindig beveze­tője a farsangnak s bemutatója a világba lépő hajadonoknak. Megingott néhányszor ennek az ural­ma is, de csak rövid időre, egy-egy far­sangra, nem szakadt meg teljesen az életfonala. Megingott néhányszor, mert a­hogy változik egy-egy év képe a jog­akadémián, úgy változik annak belső ér­téke is s megtörtént, hogy pár nyegle széltoló tönkre tudta tenni sokak önzet­len fáradozását. A mi jogakadémiánkra azonban pár év óta tisztább szél kezd fújni, mely tá­vol tartja attól a miazmákat s az egész­megy az orvos, kinek szeliden mondja: fiam' Aztán nézi, vizsgálgatja annak fájós lábát s fe­jet csóvál. Megint új kéz a kilincsen, szaporán vágó­dik az ajtó s a belépő gyilkos tekintetű zászló­aljparancsnok oda fartat a jóságos képű ezred­­orvos mellé s kérdi sebten: — Ez a föltételesen besorozott? A csont­­töréses ez ujoncz, ki már három hete, hogy itt lebzsel ? Aztán ránéz a betegre : — Hogy hívnak ? mikor kaptad a csont­törést , hol soroztak, ki sorozott ? Balázs Flóri mindenre megfelel. Régi baja az neki s odahaza a „czibil“ éknél nem is dön­tötte volna ágyba, — de itt sok volt kissé az „ájnczel-mars“, kevés a „rut“. A dobos kidugja tömpe orrát a takaró alól s még a lélekzetét is visszafojtja, hogy a gyilkos tekintetü százados beszédéből el ne sza­­las­szon valamit. Az pedig elég nyomósan ejti a szót, meg is érti mindenki, csak Balázs Flóri nem. Mintha mesebeszéd lenne előtte, hogy ő a megsiratott, megkönyezett, föl lesz mentve a szolgálat alól, még ma leszerel s hazaküldik. ségesebb levegő hatása alatt egészsége­sebb élet is uralkodik az ősi falak között. A joghallgatóság az ő ifjúi hevével, eleven, pezsgő föllépésével, a fiatal élet igaz derűjével mindig kedvencze volt s az ma is a város és megye közönsége előtt. Báljaikat mindig fesztelenség, ke­vés pazarlás, annál több jó kedv, pezsgő élet jellemezte — s ez magyarázza meg, hogy a turisták bálja, ha néha anyagi­lag deficzittel járt is, de erkölcsileg min­dig a legsikerültebbek közé tartozott, tar­tozik ma is és nem szűnik meg találkozó helye lenni a mulatni vágyó intelligen­­cz­iának, s bemutatója lenni — a­mi pe­dig a legérdekesebb és legvonzóbb saját­sága — a világba lépő leányoknak. De föntartja e bálok ősi szokását maga az ok is, mely miatt rendeztetnek e vigalmak. Föntartja a joghallgatóság körében a jótékonyság szelleme is, mely tánczvigalmat, mulatságot rendez a szegény sorsú kollegák segélyezésére. -----------­Mulass világ, itt a farsang, mulassatok jó lelkek a magatok gyönyörűségére s a mások segítségére; s ha mulat­ságtok jóté­kony czéllal is van egybekötve, annál jobb hatása lesz annak a ti lelketekre. „A jó kedvű adakozót szereti az Isten.“ H­a­k­s­c­h Lajos. "1880. január 3 án, T­A­IM Ü G­Y. Iskolaszéki ülés. A deczember 17-iki köz­gyűlésen közs. iskolaszékünk 3 évre újjáalakult Az első tulajdonképesi alakuló gyűlés deczem­ber 31 én tartatott meg a közgyűlés termében A gyűlés összehívására a közgyűlés Aid­in­ger János polgármestert bizta meg, kit belépé­sekor lelkes éljenzéssel fogadtak. Aidinger elő­adván a gyűlés összehívására vonatkozó oko­kat, első tárgyul a törvényszabta megalakulást tűzte ki. Megválasztottak : elnökké: Aidinger János, alelnökké : Krasznay Mihály, jegyzővé : Majorossy Imre és pénztárnokká: Kellauer Sándor — mindannyian egyhangúlag. Hor­váth Antal szig. külv. ig. tanító nyugdijaztat­­ván, állására Marschal Ferencz kiáltatott ki, mint a ki már eddig is megelégedésre vé­gezte ideiglenesen az igazgatói teendőket. Utóbbi előléptetése folytán egy rendes tanítói állomás üresedésbe jővén, azt­ az iskolaszé S­k­o 1­n­i­k Géza által töltötte be és az ezá­tal megürült állásra segédtanítói minőségbe H­a­k­s­c­h József léptettetek elő, mint a ki eddig Horváthot ideiglenesen helyettesítette. A szigeti külvárosi intézetnél üresedésbe jött rajz­tanból teendőkkel Germán­ István bizatot meg. A „Néptanoda“ nevelés-oktatásügyi hetilap XXII. évfolyamára nyit ez évvel előfizetést. Megjelenik — az évi nagy szünidő kivételével — hetenkint egyszer. Előfizetési ára egész évre 4 írt. Az előfizetési pénzek Reberics Imréhez (Papnövelde utcza 33. sz.) küldendők. — A népiskola önállósítása idegen befolyások alól; az állami közvetlen felügyelet biztosítása; a vallás-erkölcsi nevelő-oktatás észszerű s viszo­nyainknak megfelelő ápolása és fejlesztése; a tanítóság érdekeinek védelme, tekintélyének emelése; a tanfelügyelői intézmény szervezése ; az államkormány hely­es intézkedéseinek támo­gatása a felekezetek mulasztásai és túlkapásai­val szemben s azok közvetítése s népszerűsí­tése a tanítók előtt; ez röviden az, a­miért küzdött. A „Néptanoda“ elve a községi és ál­lami iskola, de azért tanító és tanító között nem tett különbséget s bizonyára inkább küz­dött — mert erre több alkalma is volt — a felekezeti tanítók jogai és érdekei mellett, min akármelyik ingyen járó felekezeti tanügyi lap. A „Néptanoda“ támogatása azért a felekezet tanítóknak ép úgy kötelessége, mint a községi és államiaknak. Huszonegy év óta áll főn e szerény lap s e hosszú idő alatt ingyen dolgo­­zott a szerkesztőség és derék munkatársai s e mellett még anyagi áldozatot is hozott ■ előttük csak a szent czél, a magyar tanügy és tanitó­ság érdeke volt az inditó és éltető erő. Ez ok­ból fölöttébb ajánljuk megyénk, de az egész ország tanítóinak, az ő érdekeiket önzetlenül szolgáló tanügyi lapot. HÍREK. — Lapunk mai számában veszik ol­vasóink a­ mi újévi ajándékunkat, melyet előfizetési felhívásunkban ígértünk a lap előfizetőinek. E számban kezdjük meg ugyanis „Az alispán gyerekei“ czímű­ regény közlését, melyet Porzso­lt Kálmán élő­nyösen ismert fővárosi író írt lapunk szá­mára. E regény közlésének jogáért nem ki­ Keresi azt, kinek hálát adjon, a­miért öt heti rabságból kiszabaditá­s visszavezetve az újonnan nádozott ház alá, a csele, a csákó, meg a galambbúg gazdájává teszi. Már látja a hullámzó szőke folyót, mely keríti az ő csendes faluját; hallja a nyárfák, jávorok zizzenését s nézi a pásztortüzeket, fel­­melegszik náluk. Az ezredorvos, a százados menő félben vannak, Balázs Flóri megszólal: — Alázatosan kérem ... Beszélni akar, de minden szónál elakad. Az ezredorvos biztatja: Ne félj, fiam, — ne; — s Balázs Flóri szakgatottan mondja a mon­­dókáját, mely szól az ő hazavágyódásáról, itt töltött rövid idejéről, mely idő alatt nem lépte még át a kaszárnya kapuját azon czélból, hogy sétálni, legénykedni menjen a városba. Igaz, hogy bundásoknak tiltva is van ez, — nem tudnak, lépést tartani, szalutálni a bol­dogtalanok. S mindezek elsorolásánál hogy pirul az az arcza , — s mikor arra tér, hogy van neki valakije, ki szeretné látni a császár adta ruhá­­i­ban, egy láng leszen az. Nem is olyan nagy dolgot kér szegény, csak azt, hogy leszerelés előtt egyszer kimehes­sen a városba. — Mért édes fiam? — kérdi a jóságos képű ezredorvos. — A fotográfushoz szándékozom, jelentem alázatosan. — Mi dolgod lenne ott? S Balázs Flóri ismét elindul a felvég felé, megáll a szögleten s bevárja az alvégről feléje közeledő Szűcs Magdát. Lám, most nem is húzódik tőle a leány; mintha édeskébb lenne a szava, forróbb a le­­hellete, mint egykor. Flóri szivét valami mond­­hatlan édes gyönyör csiklandozza, oly egyszerre tudja mondani: — Levétetem magam ebben a ruhában. A hat kapcsos nadrág, szinehagyott mon­dat, hogy nevetnek felé; a sapkáról a rózsa meg integet: — Úgy gazdánk, úgy, — míg a tiéid vagyunk. — S ni, ni, milyen egyszerre mosolygósra vál a gyilkos tekintetű százados ur képe.... —th — ö.

Next