Pécsi Hírlap, 1889. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)

1889-07-04 / 53. szám

2 PÉCSI HÍRLAP. útra téríteni, rövid néhány hó alatt lángésszé, az erényesség példányképévé képeztessék ! Lehet-e ilyesmit józan ésszel a tanítótól követelni ? Hisz csodákat művelni ő sem képes ! S ha a tanító az ily gyermeket restsége, vásottsága vagy más hibái miatt megfeddi vagy éppen testileg megbünteti — akkor még a szülők panaszkodnak és a tanítót igazságtalan, kegyetlen eljárásról vádolják ! S jaj aztán a szegény tanítónak, mert az egész falu haragját fölidézik ellene. Rendesen az anya fogja pártját — csupán majom szeretetből — áldott magzatának és fölbőszült anyai haragjában kigyót-békát kiált a tanitóra, őt igazságtalannak, részrehajlónak, kegyetlennek nevezi és indulata hevében a tanítót — a méltán megbüntetett magzata előtt oly hibákkal is vádolja, melyekkel az csak a haragos anya képzeletében bir. Csodálható-e aztán, ha a szülők gyűlölete a tanítók iránt a gyermekekbe is lassankint átszivárog ; nem tekintik őt többé jóakaró atyának, hanem kínzójuknak s hogy az ily eljárás mily káros következményekkel bír a tanítás eredményére nézve, azt tán fölösleges volna bővebben fejtegetni. Ritka ember az, ki a néptanítót úgy megbecsülné, mint az — tekintve magasztos hivatalát — méltán megérdemli; kevesen ismerik és tisztelik a tanitóban legönzetlenebb barátjukat, habár tekintve önföláldozó fáradozásait a legnagyobb hálára és szeretetre méltó ; sok községben a tanítót oly tehernek tekintik, ki miatt nagyobb terheket kell viselniük és többet fizetniük. S számos helyütt a tanítónak amúgy is csekély fizetése, mennyi kelemetlenség és huza-vonával hajtatik be ! Pedig hát a tanító sem élhet a levegőből és sokszor családja föntartásáról is kell gondoskodnia ! Hány tanító van, ki megvon magától minden élvezetet, tűr, szenved, sokszor éhezik, rongyoskodik családjával együtt; élete csupa tengődés és mégis vannak emberek, kik ily szomorú körülmények között is a panaszos kenyérfalatot irigyelik és ha hatalmukba állana attól megfosztani is tudnák ! Tudatlan embertől, kinek vagy éppen semmi, vagy felőlem ? mire magyarázhatta azt ? Ha az embernek olyan férje van, mint Zoltán, akkor bizony mással nem igen szokott törődni. Isten veled ! Máskor többet. fonák és ferde fogalmai vannak a nevelésről és tanításról és ki a fentebbi szempontból méri a tanítót, nem ritkán hallhatni ily forma beszédet: mi nehéz dolga van egy tanítónak ; naponkint kétszer bemenni a kényelmes iskolába, ott a gyermekeknek leczkét adni és a megtanultakat fölmondatni ; iskola után egyet sétálni, vagy lakása előtt tétlenül álldogálni és pipázgatni, olykor olvasgatni vagy irogatni ... ez az a nehéz dolog? sőt lehet-e ennél valami könnyebb ? Kisértsük csak meg — állítsuk őt az ekéhez vagy a cséphez, majd megtudja és tapasztalja akkor, hogy mi a nehéz, a terhes munka. S várhat-e a tanító tiszteletet , elismerést az ily emberektől, kik ily elfogultan ítélnek és beszélnek róla és magasztos hivatásáról ? Azonban miután csak a tudatlanok, a tanítás magasztosságáról fogalommal sem bírók nyilatkoznak ily szerénytelenül, azért nincs oka elkeserednie, búslakodni a hivatás magaslatán álló tanítónak. Mindenkor fognak a tömegben találkozni, kik méltányolni fogják a tanító fárasztó működését, iránta bizalommal és szeretettel fognak viseltetni. S nem szolgál-e elég vigasztalásul a tanítónak az is, hogy nem csupán ő az, kit a rágalmazó nyelvek méltatlanul kisebbítenek, hanem — miként Shakespeare mondja: „minő hatalom és fölsőbbség, mely ment volna a becsmérléstől s bármely hatalmas király sem képes minden hatalmával a rágalmazó nyelvét elnémítsni s kitöréseit megakadályozni. Azonban valamint ezer ferde ítéletnek, becsmérlő gáncsolódásnak van egy részről kitéve a tanító, úgy örömök is virítanak neki más részről, mert gyümölcsöket hoz Grötheként az élet — habár ritkán csüggnek is azok oly mosolyogva és éretten az ágról élénkbe, miként bennünket egy alma köszönt. Zúduljon bár föl körülötte az egész világ, bár tagadtassék meg tőle a hála és elismerés : azon remény, hogy az ifjúság szivében az általa oly gondosan elhintett mag gyökeret verni és annak idején jó gyümölcsöket, hozni fog ; azon boldogító öntudat, hogy ő lelkiismeretesen teljesíti hivatalát még a legcsekélyebb részletekben is, gazdagon fogja őt kárpótolni a föntebbi veszteségekért , és a béke, a nyugalom angyala, ki keblében lakik, feledteti vele a szenvedéseket s a rajta méltatlanul elkövetett igazságtalanságokat, sőt kimondhatlan örömmel tölti el és ebben áll a jó, a hit tanító legszebb jutalma. * Áprili 2-án. Kedves Annuskám ! Tegnap voltam az orvosbálban, mellyel véget ért a sarson. Jól sikerült, csinos volt, de én nem szeretem többé a bálokat. Jobb szeretek egyedül lenni Zoltánommal és nem is akamm, hogy mással tánczoljon. Nem vagyok féltékeny, de ha látom, amint egyik vagy másik fiatal leány tovalejt vele, beszél, cseveg, tréfál, úgy összeszorul a szívem. Alig várom a nyarat. Zoltán nyári lakást akar venni Új Pesten és az egész nyarat kinn fogjuk tölteni. Jövő hónapban lesz a névnapom és férjem titokban egy lóval akar meglepni. Oly jó lesz, majd ha kétfecskén bebarangoljuk az egész vidéket lóháton ! Képzelem, milyen jól fest Zoltán a lovon ! Még vőlegény korában mondta nekem, hogy ő is osztozik e szenvedélyemben. Néha magam vagyok, mert férjem nagyon el van foglalva. Óh azok a csúnya „ügyek !“ néha olyan kedvtelen miattuk , de azért egészséges és kitűnő étvággyal eszik. Apropos! eszik! Megyek a konyhába, mert az új szakácsné különben azt hinné, hogy nem értek a főzéshez. Csókol ezerszer a te Emmád. U. i. Köszönöm leveledet és bocsánatodat. Kedves mamának add át üdvözletemet. Éppen most tűnik föl a főhadnagy — holdvilág a függöny-felhők közül és vizszinüi szemeinek enyhe sugarát ablakomra veti. * Kedves Annikám ! Örökké tied Ápril 7. Csak sebtiben irok néhány sort. Borzasztó szerencsétlenség történt! Ma délelőtt férjem félholtan jött haza ! Alig tudott beszélni a fájdalomról. Leesett a lépcsőről és kificzamította a kezét. Én arikaborogatást tettem kezére és most egész nap sírok. Remélem, hogy holnapra jobban lesz. Épen ki akartunk rándulni a zöldbe és én az új égszínkék ruhámat akartam fölvenni és ime a derült égből mi váratlanul csap le a villám ! Oh néha az élet oly szomorú ! Emmi. 1889. július 4-én HÍREK. — Péter és Pál napját az egyház ez évben is a szokott ünnepélyességgel ülte meg szombaton. Ez a nap a restaurálás alatt álló székesegyházunknak is fogadalmi napja, valamint a környékbeli sokacznépnek is, mely Péter és Pálkor tömegesen tódül be Pécsre fitogtatni az ő eredetiségben nem utolsó népviseletét. A leányok az ő czifra hajékeikkel, magukszőtte kivarrásos ingeikkel, sárga szattyán csizmáikkal, vastagon kipirositott pufót arczukkal mint a pávák parádéznak e napon az utczákon. Délután aztán a Siklósi utcza csárdáiban napestig folyik a „kóló“ nyekergő dudaszó mellett. Hát dudás csak volt az idén is, de a tánczoló párok elmaradtak megfosztva a közönséget, mely most is seregestül tódult le kólót nézni, egy érdekes látványtól. Csudálatos képen az idén nem volt „leányvásár“, amelyen máskor rendesen kiszemelte a sokacz legény az ő mátkáját, akivel aztán egész délután, egész este tánczolta a kopogós kólót. Megunták-e már, vagy otthon is elcsinálják a mi sokaczaink a leányvásárt, elég az hozzá, hogy most csak baka bujjogott a dudaszóra. A dudásoknak azonban jó vásáruk akad, mert az ép itt levő budapesti mérnökökkel Kardos főispán, Zsolnay Vilmos s több pécsi előkelőség levonult a társas ebéd után a Siklósi utczába, bemutatandó ezt a különlegességet a fővárosi vendégeknek, kik előtt aztán a mégis összetoborzott sokacz-pár elkoczogta azt a zötyögős tánczot, mire a főispán és Zsolnay a dudásokat megajándékozta, úgy hogy azok áldani fogják az idei Péter és Pál napot. — Hirek az egyházmegyéből. Szekeres Ferencz dunaföldvári káplán Kárász községbe plébánossá neveztetett ki. — Koltay Károly vaiszlói plébános meghalt t. hó 2-án Gleichenbergben, 45-ik évében. Pappá szenteltetett 1868- ban, plébános lett Vaiszlón 1873 ban. A halála következtében megürült plébániára az eddigi subsidiárius, Gosztonyi Jenő küldetett ki adminisztrátorul. Ápril 9. Drága Barátnőm ! Egy szegény, szerencsétlen asszony, egy tört szivű szánandó teremtés Írja e sorok Hallgatnom kell, fájdalmamat el kell rejtszsem a világ előtt. Engedd meg, hogy szivem keservét kiönthessem te előtted. Szánj meg, sirass meg, segíteni már úgy sem lehet rajtam. Mindent ez egy szóban foglalok össze : térjem titkol előttem valamit. Előttem, Emmája előtt, kinek az oltár előtt hűséget ígért, esküdött! Oh kényeim miatt szétfolynak a betűk a papíron ! Mindent elmondok. Két hét óta férjem minden reggel már 8 órakor eltávozik, mint mondá „fontos ügyei“ vannak. Mi dolga lehet férjemnek minden nap (!) és már 8 órakor.(!) Tizenegy óra felé azután mindig fáradtan, kimerülve jött haza, bezárkózott szobájába és nyughatatlanul járt-kelt; néha még káromkodni (!!!) is hallottam. Tegnap előtt — mint már ezalitem — kificamodott kézzel jött haza ; a daganat hamar elmúlt, de lábát még fájlalta, sőt sántított is, bár ezt titkolni iparkodott előttem. Azt mondta, hogy midőn Szeleczkey tanácsos úrtól jött, megcsúszott a lépcsőkön és leesett. Az esésnél bi-