Pécsi Közlöny, 1894. augusztus (2. évfolyam, 87-97. szám)

1894-08-02 / 87. szám

II. évfolyam. Pécs, 1894. augusztus 2. 87. szám. POLITIKAI és vegyestartalmú lap. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések. Egész évre . Félévre . . . . . 6 frt. Negyedévre.. 1 frt 50 kr. II Egyes szám ára 4 kr.­­ A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. reklamációk,kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Deák-utcza 15-ik szám. Hitelszövetkezetek. A mezőgazdasági hitelügy rendezet­len volta végtelenül szomorú állapoto­kat teremtett hazánkban. A köznép el­szegényedése annyira általános jelenség már, hogy itt okvetlenül tenni kell va­lamit, mert népünk pusztul, anyagi hely­zete napról-napra aggasztóbbá válik. A kisgazdák jólétének emelése nem­zeti feladat, nálunk életszükség. Hamis okoskodás az, hogy legyen a föld akár­kié, csak az adót fizesse meg. A keresz­tény nép, mely évszázadokon át mű­velte, túrta és verejtékével áztatta ezt a földet, nem szolgált rá, hogy a ha­szonleső kapitalizmus kiforgassa javai­ból, földönfutóvá tegye csak azért, mivel a jobbágyságot eltörölték, mikor­­ még nem volt önállóságra nevelve és akkor tették ki a földmivest a liberális kon­kurenciának, a­mikor ennek cselfogá­sait az ő együgyü, becsületes lelke még nem érthette meg. A régi időben, mikor a pénz csakis fogyasztási eszköz volt, mikor az egye­sek szükségletének kielégítésére szolgált csak, anélkül, hogy vele valaki nyerész­kedni akart volna, maga a kamat is uzsorának tekintetett, így fogta ezt föl a mózesi törvény és a régi kánonjog is. Amint azonban a pénz produktív jelleget öltött s azt hasznot hajtó válla­latokra, üzleti spekulációra, a fekvőbir­tok megnagyobbítására használták föl, a kamat jogosultságot nyert, a­mennyi­ben teljesen méltányos, hogy a kölcsön­vevő a pénz segélyével elért haszon egy bizonyos hányadában részesítse azt, ki a kölcsön adása által ezt az eredményt lehetővé tette. Manapság a kölcsönadás nem any­­nyira a hitelt igénylő szükségletének kielégítésében, hanem inkább abban leírja motívumát, hogy a kölcsönadó munka és fáradság nélkül meggazdagod­jék, a hitelintézetek minél fényesebb palotákat emelhessenek s a részvénye­seknek hallatlan uzsorakamatokat — 20—50 %-ot s még ezen is felül — fizethessenek osztalékképen. A kapitalizmus avval nem törődik, hogy az adós koldoz­sa lesz, s kilici­tálja szegényt vagyonkájából, csak a számla stimmeljen. A tőke uralma megváltoztatta a társadalmi viszonyokat s a­meddig ez az uralom tart, az államhatalomtól aligha fog segély jönni, mert a kormány keze meg van kötve. Itt tehát önsegélyre vagyunk utalva, azért mindenkinek azon kell lennie, hogy módok találtassanak, melyek által a nép főleg most, midőn a föld jöve­delme a minimumra redukálódott, a bukástól megóvassék. Ezen módok egyike a községi hitelszövetkezetek szervezése. Vezér az ilynemű szövetkezetek alapításában Pest megye volt, mely egy megyei központi intézetet létesített nagy áldozattal s ezt a vidék kérésére kibő­vítette úgy, hogy a bárhol keletkező községi hitelszövetkezeteket támogat­hatta. Ma e hálózat annyira kiterjedt már, hogy a hazai szövetkezetek köz­ponti hitelintézetét mint szövet­kezetét meg kellett alapítani. A háló­zatba eddig több mint 200 község lépett 30 ezer taggal. Ezen szövetkeze­tek a múlt év végéig 55 ezer üzletrészt jegyeztek 1 és fél millió forint érték­ben s erre heti 10 krajcáros befizeté­sekkel több mint 800.000 forint tőkét gyűjtöttek, együtt 3 millió forint hitelt élveztek és 700.000 forint takarékbeté­tet gyümölcsöztettek. A nép munkán szerzett filléreiből rakta össze az összeget: hetenkint 550 ezer krajcárt. Minden község létesítsen hitelszö­vetkezetet ! Ez f­e­j­l­e­s­z­t­e­n­i fogj­a a kisgazdák takarékossági hajlamát, hitelü­ket szervezi, a rend- és munkaszerete­tet általánosítja. Minden községi szövet­kezet ügyeit függetlenül intézi, a felü­gyeletet a központ gyakorolja s ez is szerzi meg a hiteligények kielégítésére a fedezetet. Az üzletvezetés, könyvvitel, pénztárkezelés mindenütt egyöntetű s annyira egyszerűsítve van, hogy a meg- A „PÉCSI KÖZLÖNY“ TÁRCÁJA. Fáböl-fából. — Kánikulai történetek. — (A „Pécsi Közlöny“ eredeti tárcája). II. Akkor vagyunk a legszigorúbb kritiku­sok, mikor még magunk nem tettünk semmit, de később, mikor már magunk is alkotgatunk valamit, elfelejtjük a kritikát. Akkor vagyunk a legkritizálóbb hangulatban, ha a mások asz­talánál ülünk s saját magunknak asztalunk még nincsen, mihelyest saját gazdáinkká leszünk,lé­nyegesen megváltozik nézetünk.Ismerek olyant, aki annak idején kirántott csirkénél s a legfi­nomabb koc­oknál egyebet enni nem akart, most savanyu káposztán s aszalt gyümölcsön rágódik. Ismerek olyant, ki ha hozzám jön me­­g a 1 i t­as -­t szí, ha van — sőt ezt is kevesli, — s megiszik ebéd előtt három pint sört, ha pedig én megyek hozzá, ,kurc­su­val traktál — sőt ezt is sokalja, — s figyelmeztet a friss viz élvezetének jótékony hatására. A múltkor meg épen megjártam vele. Valami jófajta szilvoniumot kaptam ha­­j­zálról. Az első kupica elfogyasztása után kér­­­­dezem tőle — merő szokásból: — — Iszol még ? — Két csillaga van a rózsámnak, — és iszik. — Iszol még ? — H­á­r­o­m az igazság, — és iszik. — Iszol még? —­Négy tája van a világnak, — és iszik. — Iszol még? — Ötször . .. De ekkor már kifogytam a türelemből. Ki látott ily telhetetlenséget ? — Hát igyál, a mennyit akarsz, — s eléje teszem a szilvorium fiaskót. — Olvasatl­anok a tenger hullámai — felelé nyugodtan. És újra ivott. Ilyen az ember, ha más becsületéből élős­­ködik .... Gondolom, ott hagytam el, hogy Miska­i barátommal vacsorához ültünk. Stefi bácsi, a házigazdánk, nem volt va­lami rózsás hangulatban. De nem csodálom : elnyertük a pénzét, megittuk a borát, elszittuk a szivarjait (igaz, hogy ezeket sem vette, ha nem úgy hordta össze, mint a süteményt), biz’ ez mást is kihozott volna a sodrából, — hozzá még ki is nevettük. Bizony rosszul mondtam, hogy vacso­rához ültünk, mert az a mixtum compozitum amit Stefi bácsi „vacsorának“ csúfolt, hogy mennyire nem érdemes e névre. ítéljék meg önök. A menü a következő volt. Először is t­ö­k­ö­t, valóságos sült tököt raktak elénk. Stefi bácsi oly jóizű falatozáshoz látott, mintha ananász meg osztriga (a­mi ugyan nem sokat bizonyít) volna a tányérjában. Csakúgy csámcsogott és csuppogatott a szájával. Én is kénytelen kelletlen piszkálni kezdtem az elém tett „ételnek“ csúfolt vala­miben Mert tudom méltányolni a helyzetet. De bizony kitört az indulat Miskából. Nagyon goromba fráter, ha megharagszik. A

Next