Pécsi Közlöny, 1894. augusztus (2. évfolyam, 87-97. szám)
1894-08-02 / 87. szám
II. évfolyam. Pécs, 1894. augusztus 2. 87. szám. POLITIKAI és vegyestartalmú lap. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések. Egész évre . Félévre . . . . . 6 frt. Negyedévre.. 1 frt 50 kr. II Egyes szám ára 4 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. reklamációk,kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Deák-utcza 15-ik szám. Hitelszövetkezetek. A mezőgazdasági hitelügy rendezetlen volta végtelenül szomorú állapotokat teremtett hazánkban. A köznép elszegényedése annyira általános jelenség már, hogy itt okvetlenül tenni kell valamit, mert népünk pusztul, anyagi helyzete napról-napra aggasztóbbá válik. A kisgazdák jólétének emelése nemzeti feladat, nálunk életszükség. Hamis okoskodás az, hogy legyen a föld akárkié, csak az adót fizesse meg. A keresztény nép, mely évszázadokon át művelte, túrta és verejtékével áztatta ezt a földet, nem szolgált rá, hogy a haszonleső kapitalizmus kiforgassa javaiból, földönfutóvá tegye csak azért, mivel a jobbágyságot eltörölték, mikor még nem volt önállóságra nevelve és akkor tették ki a földmivest a liberális konkurenciának, amikor ennek cselfogásait az ő együgyü, becsületes lelke még nem érthette meg. A régi időben, mikor a pénz csakis fogyasztási eszköz volt, mikor az egyesek szükségletének kielégítésére szolgált csak, anélkül, hogy vele valaki nyerészkedni akart volna, maga a kamat is uzsorának tekintetett, így fogta ezt föl a mózesi törvény és a régi kánonjog is. Amint azonban a pénz produktív jelleget öltött s azt hasznot hajtó vállalatokra, üzleti spekulációra, a fekvőbirtok megnagyobbítására használták föl, a kamat jogosultságot nyert, amennyiben teljesen méltányos, hogy a kölcsönvevő a pénz segélyével elért haszon egy bizonyos hányadában részesítse azt, ki a kölcsön adása által ezt az eredményt lehetővé tette. Manapság a kölcsönadás nem anynyira a hitelt igénylő szükségletének kielégítésében, hanem inkább abban leírja motívumát, hogy a kölcsönadó munka és fáradság nélkül meggazdagodjék, a hitelintézetek minél fényesebb palotákat emelhessenek s a részvényeseknek hallatlan uzsorakamatokat — 20—50 %-ot s még ezen is felül — fizethessenek osztalékképen. A kapitalizmus avval nem törődik, hogy az adós koldozsa lesz, s kilicitálja szegényt vagyonkájából, csak a számla stimmeljen. A tőke uralma megváltoztatta a társadalmi viszonyokat s ameddig ez az uralom tart, az államhatalomtól aligha fog segély jönni, mert a kormány keze meg van kötve. Itt tehát önsegélyre vagyunk utalva, azért mindenkinek azon kell lennie, hogy módok találtassanak, melyek által a nép főleg most, midőn a föld jövedelme a minimumra redukálódott, a bukástól megóvassék. Ezen módok egyike a községi hitelszövetkezetek szervezése. Vezér az ilynemű szövetkezetek alapításában Pest megye volt, mely egy megyei központi intézetet létesített nagy áldozattal s ezt a vidék kérésére kibővítette úgy, hogy a bárhol keletkező községi hitelszövetkezeteket támogathatta. Ma e hálózat annyira kiterjedt már, hogy a hazai szövetkezetek központi hitelintézetét mint szövetkezetét meg kellett alapítani. A hálózatba eddig több mint 200 község lépett 30 ezer taggal. Ezen szövetkezetek a múlt év végéig 55 ezer üzletrészt jegyeztek 1 és fél millió forint értékben s erre heti 10 krajcáros befizetésekkel több mint 800.000 forint tőkét gyűjtöttek, együtt 3 millió forint hitelt élveztek és 700.000 forint takarékbetétet gyümölcsöztettek. A nép munkán szerzett filléreiből rakta össze az összeget: hetenkint 550 ezer krajcárt. Minden község létesítsen hitelszövetkezetet ! Ez fejleszteni fogja a kisgazdák takarékossági hajlamát, hitelüket szervezi, a rend- és munkaszeretetet általánosítja. Minden községi szövetkezet ügyeit függetlenül intézi, a felügyeletet a központ gyakorolja s ez is szerzi meg a hiteligények kielégítésére a fedezetet. Az üzletvezetés, könyvvitel, pénztárkezelés mindenütt egyöntetű s annyira egyszerűsítve van, hogy a meg- A „PÉCSI KÖZLÖNY“ TÁRCÁJA. Fáböl-fából. — Kánikulai történetek. — (A „Pécsi Közlöny“ eredeti tárcája). II. Akkor vagyunk a legszigorúbb kritikusok, mikor még magunk nem tettünk semmit, de később, mikor már magunk is alkotgatunk valamit, elfelejtjük a kritikát. Akkor vagyunk a legkritizálóbb hangulatban, ha a mások asztalánál ülünk s saját magunknak asztalunk még nincsen, mihelyest saját gazdáinkká leszünk,lényegesen megváltozik nézetünk.Ismerek olyant, aki annak idején kirántott csirkénél s a legfinomabb kocoknál egyebet enni nem akart, most savanyu káposztán s aszalt gyümölcsön rágódik. Ismerek olyant, ki ha hozzám jön meg a 1 i tas -t szí, ha van — sőt ezt is kevesli, — s megiszik ebéd előtt három pint sört, ha pedig én megyek hozzá, ,kurcsuval traktál — sőt ezt is sokalja, — s figyelmeztet a friss viz élvezetének jótékony hatására. A múltkor meg épen megjártam vele. Valami jófajta szilvoniumot kaptam hajzálról. Az első kupica elfogyasztása után kérdezem tőle — merő szokásból: — — Iszol még ? — Két csillaga van a rózsámnak, — és iszik. — Iszol még ? — Három az igazság, — és iszik. — Iszol még? —Négy tája van a világnak, — és iszik. — Iszol még? — Ötször . .. De ekkor már kifogytam a türelemből. Ki látott ily telhetetlenséget ? — Hát igyál, a mennyit akarsz, — s eléje teszem a szilvorium fiaskót. — Olvasatlanok a tenger hullámai — felelé nyugodtan. És újra ivott. Ilyen az ember, ha más becsületéből élősködik .... Gondolom, ott hagytam el, hogy Miskai barátommal vacsorához ültünk. Stefi bácsi, a házigazdánk, nem volt valami rózsás hangulatban. De nem csodálom : elnyertük a pénzét, megittuk a borát, elszittuk a szivarjait (igaz, hogy ezeket sem vette, ha nem úgy hordta össze, mint a süteményt), biz’ ez mást is kihozott volna a sodrából, — hozzá még ki is nevettük. Bizony rosszul mondtam, hogy vacsorához ültünk, mert az a mixtum compozitum amit Stefi bácsi „vacsorának“ csúfolt, hogy mennyire nem érdemes e névre. ítéljék meg önök. A menü a következő volt. Először is tököt, valóságos sült tököt raktak elénk. Stefi bácsi oly jóizű falatozáshoz látott, mintha ananász meg osztriga (ami ugyan nem sokat bizonyít) volna a tányérjában. Csakúgy csámcsogott és csuppogatott a szájával. Én is kénytelen kelletlen piszkálni kezdtem az elém tett „ételnek“ csúfolt valamiben Mert tudom méltányolni a helyzetet. De bizony kitört az indulat Miskából. Nagyon goromba fráter, ha megharagszik. A