Pécsi Közlöny, 1894. október (2. évfolyam, 111-123. szám)
1894-10-02 / 111. szám
11. évfolyam. 111. Mán. Pécs, 1894. október 2. PÉCSI KÖZLÖM POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, EéGy évre . . . 6 írt || Negyedévre. . 1 frt 60 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányay reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Egyes számára4 kr. János kereskedésében. — A Taizs-féle nyomdában. Deák-utcza 15-ik szám. Félévre............3 fzt. Erkölcs a politikában. Szinte furcsának tetszik a materialisztikus és naturalisztikus áramlatok következtében megromlott mai társadalmi viszonyok közt erkölcsöt, morált keresni a politikában. Pedig valamint a népek s egyedek erkölcsi életében csak a morál szabta törvények lehetnek uralkodók s biztosíthatják szellemi s fizikai fellendülésöket, úgy a politikai életben is elkerülhetetlenül szükséges, hogy államférfiaink bizonyos fensőbb, erkölcsi törvényekhez szabják minden elhatározásukat; az erkölcs életet, jólétet biztosít a népeknek s egyedeknek, az erkölcsi törvények figyelembevétele államférfiaink működésére a lelkiismeretesség bélyegét nyomja, mely legfőbb biztosítéka a nemzet boldogulásának. Uralkodó államférfiaink ezen elv elől ridegen elzárkóznak. Hódolva az anyagéivá iránynak, inaugurálták a politikában az erkölcstelenséget. Az erkölcsi legfőbb elv szerintök: a politikai siker. És ebben annyira következetesek, hogy feláldoznak mindent, saját önérzetüket s függetlenségüket, a nemzeti aspirációkat az egész vonalon, sőt veszélyeztetik Magyarország állami függetlenségét. Csak sikereket, habár látszólagosakat is, tudjanak felmutatni, és van nagy öröm. Hogy mily fegyverekkel küzdöttek, a rágalmazás s gyanúsítás, figyelembe sem jön. Még élénk emlékezetünkben vannak a kormánypárti lapok éktelen kirohanásai a külügyek vezetője, Kálnoky gróf ellen. Ő neki tulajdonították be az egyházpolitikai javaslatok leszavaztatását a főrendiházban. Oly éktelen lármát csaptak, hogy őszinte csodálattal vártuk a fejleményeket. A többi között erősen hangoztatták, hogy majd megmutatják a delegácionális üléseken, mit jelent az a magyar kormánypárttal ellentétbe jönni; leszavazzuk javaslatait, követeljük a magyar tiszti akadémiát s megrostáljuk a költségvetését. És mi történt ? Az embernek harminckét gerinccsigolyája van, melyeknek egyéb vitális funkciókon kívül azon szerep jutott, hogy velük kiki hajlíthassa derekát; hogy a gyakorlat következtében a hajlongásban bizonyos tökélyre vihetjük, csak természetes, de botrányos azon készség, melylyel a kormánypárti delegátusok a külügyminiszter expozéjának tapsoltak s neki bizalmat szavaztak. Hová lettek a kormánypárt fenegyerekei, kik spanyol grandsegneur-ök módjára éktelen lármával fenyegetőztek s a döntő pillanatban gerinccsigolya gyakorlatokat végeztek. Undort gerjesztő ezen meghátrálás, mely a politikai erkölcs teljes elfajulására vall. Évek óta sürgetjük a magyarnyelvű tiszti akadémiát. Krieghammer kisüti nagy bölcsen, hogy magyar nyelvű tiszti akadémiára szükség nincsen, mivel a mostaniakban sincs elég jelentkező s a német nyelvű tiszti akadémiák a közös hadseregnek derék tiszteket szolgáltatnak. Dehát igaz is, minek a magyarnak magyar tiszti iskolája, mikor a németében tanulhat, ahol legalább kiporolják belőle azt a kis nemzeti érzést, mit magával odavitt. Minek a közös hadseregben magyar érzelmű tiszt, helyezzük át a honvédséghez, ott legalább nem árt senkinek s nem tehet kárt az összbirodalom fenséges eszméjében De még a honvédségnél is mire való az olyan magasabb rangú tiszt, aki arra a vakmerő gondolatra vetemedik, hogy Magyarország, a magyar haza is létezik Európában, küldjük a jól megérdemlett nyugalomba, hadd legyen több érkezése gondolkodni a Gesammtmonarchie egyedül boldogító hatalma felett. De minek egyáltalán a magyar nemzetnek nemzeti hadserege, untig elég, hogy ember- s pénzáldozattal hozzájárulhat a közös hadsereg fentartásához s mi magyarok mily boldogok vagyunk, hogy ennek hatalmas védőszárnyai alatt meghúzódhatunk, mert konfliktus esetén bizton számithatunk az olyan hadseregre, melynek szelleme kizárja s visszautasítja mindazt, ami magyar. Más nemzetek is tartanak fenn nagy áldozatok árán hadseregeket, de legalább kárpótolva vannak a nemzeti hadseregük erejébe helyezett biztonsági köztudat által. Mi olyan hadseregre költünk milliókat, melylyel nem rendelkezhetünk. Magyarorzág legtermékenyebb vidéke, az alföld, közvetlen az aratás után éhínséggel küzdöd. A burgonya s kukorica silánysága miatt az alföldet követni fogja a felvidék. A panaszok süket fülekre találnak. Ki érne rá a föld népével, ennek ügyes-bajos dolgaival foglalkozni? Csak nem a magyar kormány ? Földmivelésünkkel évtizedeken át űzött politikai erkölcstelenség most megbosszulja magát. Magyarország kiválóan földmivelő ország, pedig a földmivelés ügye mostoha gyermeke volt mindig kormányainknak, a földmivelésügyi miniszteri tárca szinekura politikai szolgálatok megjutalmazására. A nagy, szabadalmazott malmok a vámmentes szerb s román búzával mesterséges módon leszorítják a búzaárakat s tönkreteszik a kisbiztosságot; ugyanezt a célt szolgálja a szerencsétlen közös vámterület, mely csak Ausztria fejlettebb iparának hajt hasznot s piacot nyit nálunk a külföldi terményeknek. Dehát azért minden rendben van. Az államháztartás egyensúlyban, sőt Wekerle már felesleggel is rendelkezik. Hogy ez az ország adózó képességének oly mérvű felcsigázásával s a terhek oly óriási növekedésével történhetett csak, melynek súlya alatt egész államgépezetünk már-már összeroskad: ez finanzsenialitás, erkölcs a politikában, mert sikerre vezetett. A nép pedig koplal, a hidegebb időszak beálltával koplal és fázik. És ezen szomorú dolgok, tekintve a kormány hatalmi érdekét, alig figyelemreméltó jelenségek. Szörnyen csodálkoznak azon, hogyan és honnan nálunk a szocializmus, mikor mindent megtesznek a monarkia nagyhatalmi állása érdekében. Hát bizony, jó uraim, a nagyhangú frázisok csak a fülig hatolnak legfeljebb, de a gyomor szükségleteit ki nem elégítik. Tán jó volna már egyszer leereszkedni a nép közönséges gondolkodásmódjába, s magasröptű okoskodásban cinikusan el nem zárkózni a nép lelki s anyagi szükségletei előtt; azon nép indokolt óhaja előtt, mely Istenét szabadon imádni, a hazát örömest szolgálni akarja, de ha mind erkölcsi, mind az anyagi talajt holmiféle hangzatos frázisok kedvéért kirántjuk lábai alól, közönséges életfilozófiájában könnyen, de nagyon könnyen feltartóztathatlanul átgázolhat liberál államférfiaink magasan járó eszmekörén. És mivel ezen válságos bajokért a