Pécsi Közlöny, 1895. február (3. évfolyam, 14-24. szám)

1895-02-03 / 14. szám

III. évfolyam. Pécs, 1895. február 2. 14. szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt.! Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányás reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre................3 frt. Jj Egyes számára 4 kr. János kereskedésében. s a he. nyomda épületébe. A kormány nép oktatásügyi programmja. A világ nagy eseményei, a népek és nemzetek szellemi és erkölcsi fejlődésével szoros kapcsolatban állanak. Innét a tanügy fontossága, és kulturális viszonyainknak jelentősége. Miért is csak üdvözölni tudom az új miniszter úr kijelentéseit, melyeket legközelebb az országgyűlésen tett mert azokban sok megnyugtatást látok különösen hát. iskoláink jellegének sértetlen megóvása és fentartására nézve, lévén hazánkban ép úgy, mint Európában mindenütt a keresztény elvekre helyezett, és a kinyilatkoztatás világánál fejlesztett népiskolai tanügy, a valódi civilizációnak és haladásnak feltétlen alapja. — A kat. népiskolák autonómiája az 1868. XXXVIII. t. cikkben nyert szentesítést, mert b. Eötvös József akkori kultuszminiszter, habár az ő iniciativájára indult meg az iskola-elközösitési mozgalom, mégsem csinált állami monopóliumot a népoktatásból, hanem meghagyta csorbítatlanul a szülők jogát gyermekeik nevelésében ; nem semmisítette meg a kát. egyháznak és felekezeteknek jogait sem, hanem mint ő maga mondja egyik parlamenti beszédében, a törvényjavaslatot a legtágabb és legteljesebb tanszabadság elvére alapította ; nemcsak a létező felekezeti iskolákat ismeri el, hanem teljes szabadságot ad új népoktatási intézetek fölállítására minden felekezetnek. Én ezen felfogásban látom a szabadság elvének keresztülvitelét a tanügy terén, és ennélfogva az államosítás kérdését sem előnyösnek, sem igazságosnak nem tarthatom. Eltekintve attól, hogy a 14,125 felekezeti népiskolának államosítása borzasztó pénzáldozatba kerülne, még mindig probléma marad az, hogy ezen iskolákra fordítandó tetemes kiadásokkal arányban lesz-e az óhajtott siker ? Nem fogja-e ezen erőszakos jogsérelem magát keserűen megboszélni az által, hogy a felekezetek az állammal folytonos hadilábon lesznek, és a békés fejlődés ekképen megzavartatik ? A katolikus iskolák és intézmények eddig is melegágyai voltak a tudományos haladásnak és európai civilizációnak. Minél szorgalmasabban ápolják valamely államban a történelmi jogfolytonosságot, mely a kát. iskolákat áldásos hatásuknál fogva mindenki megillette ; minél jobban becsülik és tiszteletben tartják azt a kormányok és népek ; minél mélyebben vannak áthatva a törvényhozók ezen meggyőződéstől: annál szilárdabb alapokon nyugszik a népek és nemzetek jóléte és boldogsága. A népek egyetemes történetének tanúsága szerint, a pozitív vallásos elvek, ezek letéteményese az egyház képezi az állam talpkövét. Ezek szerint minden államosítási kísérlet a tanügy terén, alapjaiban rendítené meg magát az államot ! A miniszter úr nem is szándékozik a mutatkozó hiányok orvoslása céljából ezen veszedelmes művelethez folyamodni. Ő az 1868-iki népiskolai törvény revízióját hangsúlyozta, ettől várva a népiskolák és tanítóképezdék további fejlődésének biztosítékait. Nagy baj az, és a tapasztalás eléggé megmutatta, hogy ezen törvény a külföldieknek csekély különbséggel egyszerű másolata lévén, alkalmazása nálunk nehézkes, idegenszerű és sok esetben kivihetetlen. Elsősorban tehát a mi nemzeti szükségletünkhöz kell azt idomítani, és távol minden nagyzási kísérlettől, azon változhatlan elvek keretében eszközölni a javításokat, melyek mind a tanításnak A „Pécsi Közlöny“ tárcája, Az utolsó levél. Kezemben utolsó írása, levele, könyekkel áztatott betűkkel van tele. Félre megyek vele, hogy senki se lássa, Amint azt — könyezve — elolvasom tízszer, Húszszor egyfolytába’. Amint végig-végig megyek minden során, Mintha öt, boldogult jó atyámat látnám ! Mintha benne volna minden betűs szóba’, És azokból hozzám, saját — lágyan csengő, Szelíd szaván szólna ! ! , _i Erezi már, úgy mond, hogy halála közel ; Ilykép még egyszer s tán utolján átölel . . . Fűzik tovább a szót a remegő kezek, Végrendeletképen jó tanácsokat ad, Kér, int, hogy jó legyek. Az élet légköre miazmával tele, Vigyázz, hogy lelkedet az ne fertőzze be ! Imázz és dolgozzál, ezt, ezt el ne feledd ; A pályán, ahova az élet állított, Állá' meg jól a helyed’! Munkálkodjál, mintha mindig kellne élned; Úgy élj, mintha mával véget érne érted ! A negyedik parancs ..., de nem is említem, Ugye hogy nem is kell! ? Hisz jó fiú voltál, Vagy s maradj gyermekem! . . . Lelked üdvösségét veszélynek ki ne tedd ! Gyermekeid vannak, őrizd egészséged’ ! . . . De nem folytathatom, könyben úszik szemem, S attól e kónyázott levél minden sora Összefoly előttem. Oh ti áldott kezek, oh te áldott lélek! . . . Mig tanácsod szerint élek, addig éljek ! Jó anyám észrevett!.. . Kényezik, mint látom. Jel méltó helyedre, az imakönyvembe kedves talizmánom. Somsich Sándor: Az emlékezés. Az emlékező képesség egyike a legfontosabb lelki tehetségeknek. Ez táplálja lelkünket, ez a lélek élelmitára, ez alapja tudásunknak, mit egy régi latin mondás igazol: annyit tudunk, a mennyit emlé- ■ kezetünkben megtartunk. Lelki életünknek számtalan egymásután következő mozzanatai vannak, s ezekből az emlékezés egy egészet alkot. Az emlékezésbe van lerakva a kincs, melyből tárgyait átélek meríti, ebből táplálkozik az ész és kedély. Ha e tehetséggel nem bírnánk, mindig csak arról lehetne tudomásunk, ami épen az orrunk előtt van, de az emlékezés lelki életünk jelenét összeköti annak múltjával s igy kitágítja a jelent, hogy a boldog perceket visszaadhassa nekünk. A költő is azt mondja: »a boldogságra kevés csak a jelen, a múlton épül az s az emlékezeten.» Az emlékező tehetség támogatja az értelmet és észt; anélkül nem is gondolkodhatnánk, mert mindig csak egy képzet lehetne lelkünkben s a következő mellett elfelejtenők az előtte valót. Sőt emlékezet nélkül öntudatunk sem lehetne, mert az ember nem tudhatná, hogy ő maga ugyanaz-e a ki tegnap volt s lennénk olyanok, mint az egy-két napos gyermek, kinek érzéke előtt az ismeretlen tárgyak, egymást váltva, ismeretlenül vonulnak el. Mikép történik az emlékezetben ?