Pécsi Közlöny, 1897. június (5. évfolyam, 62-72. szám)
1897-06-01 / 62. szám
1897. junius 1. „Pécsi Közlöny“ Hírek, Pécs, 1897. junius 1 Ünnepi lakoma. A vasárnap tartott népgyülés főszónokának, Hock János országgyűlési képviselőnek tiszteletére szám a most már nagyon lesülyedt az üzletek színvonalára. Sajnos, mióta egy merev rendszer kiszorította az eszményeket a parlamentből, azóta ez nem az elvek küzdőtere többé, hanem egy cifra színpad, ahol előre kiosztják a szerepeket a játszóknak. A jóhiszemű közönség hisz, pedig ha oda menne a kortinák mögé, bámulva tapasztalná, hogy ha annak a cifra világnak titkaiba belepillantott, nem erkölcsi küzdelem folyik ott, hanem egy színjáték, ahol minden szereplő előre tudja a darab végét. Igen, polgártársaim, az alkotmányos élet színvonala nálunk mélyen sülyedt. Ezért hasonlítottam a színpadhoz, mert van neki fő-fő rendezője, aki fent ül a zsinórpadláson, aki mindent lát, ő maga azonban láthatatlan erő. Ez a fő-fő rendező amikor akarja, megállíthatja festett automatáit, csak a zsinórt kell megrántania ; igen gyakran megesik azonban, hogy azok a láthatatlan szálak a játékosok zsebeibe futnak szét. (Derültség.) Minden szerephez van külön maszk, sőt nehezebb daraboknál a súgó sem hiányzik. A fő dolog, a közönséget csalódásokban, illúziókban tartani. De ha a játékos elé világosságot bocsájtanak, kitűnik csakhamar, hogy rajta minden csak papír-masé, a kard, a páncél, a pajzs és a sisak is. Viharnak amit tartanak, az nem más, mint suhogó ; a mennydörgés nem egyéb, mint pléhtáblák zörgetése. így játszik el mindent a modern alkotmányos társaság; így azt a legújabb parlamenti drámát is, amelynek a címe : „Kenyérmezei ütközet.“ Ha pedig egy-egy játékosról lecsúszik a maszk, rögtön eltüntetik a sülyesztőbe. (Viharos éljenzés. Zúgó tapsvihar.) Akkor aztán előáll a rendező és sajnálattal jelenti ki a közönségnek, hogy a fő-főszereplő hirtelen rosszul lett, valószínűleg paralizisz progresszíva a betegsége. (Derültség.) Sajnos, kérem, társadalmi helyzetünk ziláltsága folytán ide jutott csaknem minden állam parlamentarizmusa. Pár évtizeddel előbb még a szabadság védő bástyája volt, ma nyakig úszik az árban. Természetes aztán eme politikai közönyösség folytán, hogy a közszellemnek ellenálló, reagáló ereje nincsen, sőt talán még azt is békén tűrné, ha fát vágnának rajta. Csak egyetlen hang emelkedik ki ; ez az egyetlen hang a sajtónak felkiáltása. Azért akarják most ezt a kényelmetlen hangot elnyomni. Pedig ha a sajtó nem őrködött volna, régen túlgázolt volna rajtunk azon egyoldalú irányzat, mely ma már nem a polgárok oldalcsontját tépi ki, hanem a hátgerincét, hogy annál könnyebben porba csuszszanak és hajlongjanak a hatalom előtt. Isten nem azért adott jogot és szabadságot, hogy azt a hatalom elkobozza; azért adta Isten, hogy az elnyomott szabadság fölemelkedjék. Nem azért vette le a rabbilincseket, hogy az emberek ismét alkalmazzák azokat, egyiknél vasból, másiknál aranyból. Legyen az akár arany, akár vas, egyformán nyom az minden szabad embert. (Igaz !) Ha pedig az igazi szabadságot is kintornává sülyesztették, melyet a fő- fő kintornás csavargat, hát azért jöttünk össze népgyűlésre, nem zárva ki a hozzászólásból, határozathozatalból senkit, mondja meg akárki, kívánja- e a sajtószabadság korlátozását ? (Olyan nincs!) Azt mondják, a nagyközönség föl van háborodva, mégpedig a sajtónak hangja és harcmodora ellen. Hát kérem, az a hang, harcmodor mindig az illető ! Írónak egyénisége-e. Ha az a hang durva, ízléstelen, nem a sajtószabadság az oka, ha nem az felelős érte, aki azzal visszaél. Hamlet fuvolájával lehet jól is, rosszul is fújni, csak az a kérdés, milyen a pikulás. De kérem, ha az az illető visszaél, azért van a független sajtóbíróság, az esküdtszék, hogy a polgárok lelkiismerete konstatálja, mennyiben tévedett, mennyiben volt rossz, avagy jóhiszemű. Ha az a sajtó romlott, ki érte a felelős ? Az a szerencsétlen rendszer, mely csak úgy tudja fentartani magát, hogy keres magához méltó sajtó- trombitásokat, akikkel, azt hiszi, ledönti Jerikó falait. A tisztességes sajtó mindig együtt halad a közélettel. És mivel a sajtó a társadalom szellemi életének exponense, azért a beteg közállapotokban kell bajnak lennie. Eszembe jut egy múlt évi úti tapasztalatom. Lent jártam Szicíliában, láttam azt a végtelen nyomort, mely a kénbányák elhagyott munkáspáriái közt uralkodik. Tudom jól, hogy sohasem lesz vagyonegyenlőség, szegények mindig lesznek köztünk, de nyomorultaknak nem szabadna lenni. Hisz annak az elnyomott szegény munkásnak nincs más védelme, mint fent az Isten és ide lent a szabad sajtó. Ami munkásainknak követelésében pedig igaz és jogos, annak győzedelmeskednie kell, mert az az Isten akarata. (Zajos éljenzés. Taps.) Polgártársaim ! Láttam mást is. Szirakuza vidékén a lentini mocsarak vannak, melyeknek az a sajátsága, hogy tavaszszal nagy kipárolgásba kezdenek és mindenfelé a ragály csiráit terjesztik szét. Semmiféle organizmus nem bírja ezt ki, az emberi szervezet sem. Még a föld is szenved miatta, megcserepesedik felülete, úgy mutatja nyitott sebeit. Ilyen a magyar közélet jelenleg. A szabadsajtó is, megrontva a kór miazmáitól, elfogadja a sápot, és így hamis hangú trombitája lesz a közügynek. Kétségtelen, hogy még a komoly sajtónak is lehetnek tévedései, hisz emberek dolgoznak bele és a gyors, lázas munka mellett sokszor nem ítélhet tisztán. De ezeket a sebeket, melyeket a jóhiszemű sajtó ejtett, be is tudja gyógyítani. Polgártársak ! Csak az a nemzet életrevaló, amely a szabadság folytán szerzett intézményeihez köti le magát. A szétfolyó állami életnek ezer és ezer szellemi központhoz, szervezethez kell kötni magát, mert ha minden egy kézbe egyesül, nem lesz más az országban, mint egy kenyur: a kormány. Ez ellen nemzeti szempontból kell tiltakoznunk, amire talán faji sovinizmusunk is kényszerítene. Mert holnap, vagy holnapután elkövetkezhetik, hogy azt a központosított nagy hatalmat idegen kézra adják, amely tönkre teszi a nemzetnek ősi múltját és hagyományait. Ha Bach kezében lett volna az a hatalom, amely mostan megvan kormányférfiainknak, Magyarországon nem beszélhetnénk még csak magyarul sem. Barátaim ! Miért akarják tehát a lelkiismeret alapján ítélő esküdtszék kezéből kivenni az ítélkezést. Azért, hogy minden szabad szó rövid idő alatt kiirtva legyen e hazában. A magyar közszabadság temploma romokban hever, de föl fogjuk építeni azt a történelmi szent hegyen; nem fogjuk megengedni, hogy azt a mécsest, mely a romok közt még világít, kioltsák. E mécses a sajtó. A szabad sajtó az emberi szellem napja és ezt a napot rongyos paragrafusok ponyváival még egy miniszter se fogja eltakarni. Élni fog a sajtószabadság minden rossz törvény dacára, ha elkobozzák, a legelső alkalommal vissza fogjuk szerezni, mert az emberiség megérett már arra a humánus gondolatra, hogy Isten nem azért teremtette a vasat, hogy abból szuronyt, hanem hogy ekét csináljunk, és az ólmot nem azért, hogy embertársaink testébe lőjjük, hanem hogy betűt csináljunk belőle. (Viharos éljenzés. Taps.) Betűket, igen, melyekkel a gondolat egész világát közölhetjük elnyomott embertársainkkal. Ezen eszmének nevében tiltakozom, mert magam is munkásnak tartom magamat, a munkások, az önök nevében is (Éljenzés), a megtámadott sajtó nevében is, mint annak munkája, a tervbe vett megszorító javaslat ellen és visszautasítom ezt a vakmerő kísérletet. (Hosszantartó zajos éljenzés. Tap 3. Szónokot számosan üdvözlik.) Erreth János: Az országgyűléshez fölterjesztendő volna a javaslat; ehhez képest kérdést intézek önökhöz, elfogadják-e a határozatot úgy, amint az következik. (Olvassa még egyszer a javaslatot.) Felkiáltások: Elfogadjuk ! Hock János . Miután az Országgyűlés elé terjesztendő határozat elfogadva jön, indítványozom, hogy az aláírásra fölkérjük a népgyűlés tisztikarát, köztük a munkások megválasztott képviselőjét is (Éljenzés ) Erreth János köszönetet mond a közönségnek, hogy oly szép számban megjelent; köszönetet mond a szónokoknak fáradozásukért és különösen megköszöni Hock János szívességét, aki a fővárosból eljött, hogy segítségünkre legyen. Ezzel a gyűlés véget ért. A munkások a Marseilleise éneklése közben vonultak ki a teremből, a karzati hölgyközönség a kifelé haladó Hock Jánost megéljenezte. A nagykanizsai írók és hírlapirók üdvözlő sürgönyt küldtek a pécsi népgyűlésnek. __________