Pécsi Közlöny, 1897. szeptember (5. évfolyam, 99-111. szám)

1897-09-02 / 99. szám

I- V. évfolyam. Pécs, 1897. cs­ütörtök, szeptember 2. 99. szám. ZSONY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre ... 6 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányás­­ reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre . . ... 3 fzt. Egyes szám­ára 4 kr János kereskedésében, a he. nyomda épületébe. Az igazság szava. Megszólalt a soká elfojtott igazság a felsőbaranyai ref. egyházmegye pap­ságának hivatalos jelentésében, melyet Dányi esperes a harkányi közgyűlésen Szilágyi Dezső füle hallatára fölolvasott. A jelentés szerint az egyházpolitika eredményei vigasztalan képet tárnak elénk. Szívesen elhallgatták vo­la a ref. papok ezeket az állapotokat, ha nem az egyházak létkérdése s a papság anyagi egzisztenciája forog szóban, szí­vesen elhallgatták volna, mert a gyá­szos eredményű egyházpolitika keresz­tülvitelében ők maguk is közreműködtek, odacsatlakozván nyíltan ama­k közvéle­ményéhez, mely állítólag a leghatáro­zottabban követelte az egyházpolitikai törvények meghozatalát. A fölpanaszolt, áldatlan eredmény előidézésében tehát nekik is van részük, akik annak idején nemcsak óvást nem emeltek egyházuk érdekében, de sőt a re­form pártjára álltak. És ma a vádló igaz­ság megszólal bennök, színvallásra kény­szeríti s az átkos következmények be­ismerésére hajtja őket. Nincs fájóbb valami a vádló igazságnál. Ez üldözte Káint az ijesztő vadonba, ez temette Korét társaival a föld gyomrába, ez kínozta Heródest borzasztó álmokkal, ez perz­elte Mucius kezét. A vádló igazság kergette Masszinisszát ebei és Mitridateszt hóhér katonái közé. Ez fenyegette Dávidot Uriász árnyékával, és a zsarnok cézárokat a rettegett ha­talom polcán a vádló igazság ijesztette s hogy felzavart lelkiismeretüket megnyug­tassák, a keresztények vérébe akarták fojtani a kínzó igazságot. A hódító Napó­leon a félvilággal nézett büszkén far­kasszemet, de a gyönge pápa szava gondot okozott neki. György angol ki­rály boszúban forgó szemei az anya szelíd intésére könybe lábadtak. Bis­­mark erejét a börtönbe vetett hitvallók gyengítették meg. Az igazság söpörte el az izmos pogány csordákat, és verte meg Gallia hős fiait, valahányszor megfeledkeztek Istenről és jogról. Ugyanez a vádló, kegyetlen igaz­ság vitte rá a baranyai ref. papokat, hogy az egyházpolitika által teremtett vigasztalan képről lerántsák a leplet, bár ezen cselekedetük keserű szemre­hányás volt a jelenlevő Szilágyi De­zsőnek, a bálványozásig szeretett gond­nokuknak, mint az egyházpolitika egyik legfőbb kezdeményezője­ s tényezőjé­nek, valamint szemrehányás volt önma­guknak is, az egyházpolitika nagy támogatóinak.S így tör magának utat az igazság, ledöntve minden akadályt. Amit a ref. papok már az egyházpolitikai harc idején előre tudhattak, azt elhallgat­ták, mert akkor „az árral úszni“ volt a divat. Szomorú tapasztalatokra, vi­gasztalan következményekre volt szük­ség, hogy a tiszta igazság érvényre jusson s az embereket őszinte megnyi­latkozásra kényszerítse. Most szomorkodik ez a papság veszendőbe menő hívein, bánkódik a­­ felekezetnélküliek fölött. Vigasztalha­tatlan mint Rákhel, mikor ennek már nem voltak meg a gyermekei. Nekik még vannak híveik, de egyre fogynak. És az elveszettek sorsa borzalmas . Istennel, önmagukkal, társadalmunkkal meghasonlanak, szakítanak a túlvilág­­­­gal, de azért az Úr keze rajtuk, érzik e kéz hatalmát, elkerülni nem tudják, futnak előle, hanem szabadulni nem tudnak tőle. Bolyonganak céltalanul, míg a szocializmus karjaiba nem hul­lanak. Igazuk van a ref. papoknak: vigasztalan a kép . . . A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Egyházi beszéd, melyet a mohácsi vész 371. évfordulója alkalmával a mohácsi csatamezőn 1897. augusztus hó 29-ikén mondott : Dr. Cobor Béla, Nagyvárad-egyházmegyei lat. szerz, áldozó­pap, szt.-széki ülnök, egyetemi tanár, a m. tud. akadémia tagja, a vaskorona rend lovagja stb. „ ő sebesit és orvosol; megver és az ő kezei gyógyítanak.“ Jab. 5, 18. Vallásos és hazafius kegyelettel gyűl­tünk ma össze, ájtatos hallgatóim, őseink kihullott vére által megszentelt ezen helyen, hogy emlékeiknek áldozva, egyrészt hálán­kat rójuk le irányukban, másrészt pedig a múlt eseményeiből tanulságot merítve, a a Mindenható kegyelmével együtt munkálva a jövőben hatványozottan buzgólkodjunk kötelességeink teljesítésében. A magyar költő meghatottságától ih­letve, fut végig tekintetem a néma hantok felett : ‘Hős vértől pirosait gyásztér sóhajtva kö­­szöntlek, Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács !* Mohács! E név piroslik történetünk lap­jain, határvonalat képezve a nemzet nagy­sága és rohamos enyésztő között! Nem egyszer, nem egy ellenség tört ellenünk, hogy bennünket megsemmisítsen, a­mióta a Gondviselés legbölcsebb ujjától vezérel­tetve őseink elfoglalták a Duna és Tisza most a vidéket és beékelték életerős nem­­zetünket Európa népei közé. Bátran elmondhatjuk, hogy ha nem volt könnyű munka, megszerezni vérrel a hazát, épen oly nehéz volt azt megtartani. Csakhogy e második munkában mellettünk ásott a megv­itás szent jelvénye : a ke­reszt, melyből bátorságot merített a harcos, róla olvasva : „In hoc signo vinces“ „ E jelben győzni fogsz“ A mit pogány őseink saját erejükre hagyatva aligha vívhattak volna ki, ki­vívta a keresztény magyar állam, létének gyors megállapitását, rokonaitól távol itt a messze idegenben, leküzdve szt. István alatt a pogányság felújítására irányult mozgalmakat, kiheverve IV. Béla alatt a tatárok dúlását, mely könyörtelenül elsö­pörte volna nemzetünket Európa színéről, ha szt. királyaink, István, László, s dicső árpádházi szenteink : Imre, Margit, Erzsébet könyörgésére nem vesz mennyei pártfogá­sába a mi édes Anyánk, Nagy-Pátronánk, Magyarország Nagyaszszonya. Az ő képét vezettük pénzeinkre, tűz­tük harci zászlainkra, az Ő szent alakja vitézeink fegyverein győzelemre segített, pajzsain pedig a végromlástól megvédel­mezett. Szt. István neki ajánlotta országát, Nagy Lajos neki emelt ma is a zarándo­kok milliói által látogatott fényes­­temp­lomot Mária- Gellben ; a legigazságosabb és legbölcsebb király Mátyás. Ő hozzá in­tézett fohászát íratta fejedelmi pajzsára : „Alma Dei Genitrix Maria, Interpella pro rege Mathia.“ „Istennek kegyes anyja Mária, Könyörögj Mátyás királyért.“

Next