Pécsi Közlöny, 1897. szeptember (5. évfolyam, 99-111. szám)
1897-09-02 / 99. szám
I- V. évfolyam. Pécs, 1897. csütörtök, szeptember 2. 99. szám. ZSONY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár : Hirdetések elfogadtatnak. Előfizetések, Egész évre ... 6 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányás reklamációk, kéziratok a szerkesztőséghez küldendők Félévre . . ... 3 fzt. Egyes számára 4 kr János kereskedésében, a he. nyomda épületébe. Az igazság szava. Megszólalt a soká elfojtott igazság a felsőbaranyai ref. egyházmegye papságának hivatalos jelentésében, melyet Dányi esperes a harkányi közgyűlésen Szilágyi Dezső füle hallatára fölolvasott. A jelentés szerint az egyházpolitika eredményei vigasztalan képet tárnak elénk. Szívesen elhallgatták vola a ref. papok ezeket az állapotokat, ha nem az egyházak létkérdése s a papság anyagi egzisztenciája forog szóban, szívesen elhallgatták volna, mert a gyászos eredményű egyházpolitika keresztülvitelében ők maguk is közreműködtek, odacsatlakozván nyíltan amak közvéleményéhez, mely állítólag a leghatározottabban követelte az egyházpolitikai törvények meghozatalát. A fölpanaszolt, áldatlan eredmény előidézésében tehát nekik is van részük, akik annak idején nemcsak óvást nem emeltek egyházuk érdekében, de sőt a reform pártjára álltak. És ma a vádló igazság megszólal bennök, színvallásra kényszeríti s az átkos következmények beismerésére hajtja őket. Nincs fájóbb valami a vádló igazságnál. Ez üldözte Káint az ijesztő vadonba, ez temette Korét társaival a föld gyomrába, ez kínozta Heródest borzasztó álmokkal, ez perzelte Mucius kezét. A vádló igazság kergette Masszinisszát ebei és Mitridateszt hóhér katonái közé. Ez fenyegette Dávidot Uriász árnyékával, és a zsarnok cézárokat a rettegett hatalom polcán a vádló igazság ijesztette s hogy felzavart lelkiismeretüket megnyugtassák, a keresztények vérébe akarták fojtani a kínzó igazságot. A hódító Napóleon a félvilággal nézett büszkén farkasszemet, de a gyönge pápa szava gondot okozott neki. György angol király boszúban forgó szemei az anya szelíd intésére könybe lábadtak. Bismark erejét a börtönbe vetett hitvallók gyengítették meg. Az igazság söpörte el az izmos pogány csordákat, és verte meg Gallia hős fiait, valahányszor megfeledkeztek Istenről és jogról. Ugyanez a vádló, kegyetlen igazság vitte rá a baranyai ref. papokat, hogy az egyházpolitika által teremtett vigasztalan képről lerántsák a leplet, bár ezen cselekedetük keserű szemrehányás volt a jelenlevő Szilágyi Dezsőnek, a bálványozásig szeretett gondnokuknak, mint az egyházpolitika egyik legfőbb kezdeményezője s tényezőjének, valamint szemrehányás volt önmaguknak is, az egyházpolitika nagy támogatóinak.S így tör magának utat az igazság, ledöntve minden akadályt. Amit a ref. papok már az egyházpolitikai harc idején előre tudhattak, azt elhallgatták, mert akkor „az árral úszni“ volt a divat. Szomorú tapasztalatokra, vigasztalan következményekre volt szükség, hogy a tiszta igazság érvényre jusson s az embereket őszinte megnyilatkozásra kényszerítse. Most szomorkodik ez a papság veszendőbe menő hívein, bánkódik a felekezetnélküliek fölött. Vigasztalhatatlan mint Rákhel, mikor ennek már nem voltak meg a gyermekei. Nekik még vannak híveik, de egyre fogynak. És az elveszettek sorsa borzalmas . Istennel, önmagukkal, társadalmunkkal meghasonlanak, szakítanak a túlvilággal, de azért az Úr keze rajtuk, érzik e kéz hatalmát, elkerülni nem tudják, futnak előle, hanem szabadulni nem tudnak tőle. Bolyonganak céltalanul, míg a szocializmus karjaiba nem hullanak. Igazuk van a ref. papoknak: vigasztalan a kép . . . A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Egyházi beszéd, melyet a mohácsi vész 371. évfordulója alkalmával a mohácsi csatamezőn 1897. augusztus hó 29-ikén mondott : Dr. Cobor Béla, Nagyvárad-egyházmegyei lat. szerz, áldozópap, szt.-széki ülnök, egyetemi tanár, a m. tud. akadémia tagja, a vaskorona rend lovagja stb. „ ő sebesit és orvosol; megver és az ő kezei gyógyítanak.“ Jab. 5, 18. Vallásos és hazafius kegyelettel gyűltünk ma össze, ájtatos hallgatóim, őseink kihullott vére által megszentelt ezen helyen, hogy emlékeiknek áldozva, egyrészt hálánkat rójuk le irányukban, másrészt pedig a múlt eseményeiből tanulságot merítve, a a Mindenható kegyelmével együtt munkálva a jövőben hatványozottan buzgólkodjunk kötelességeink teljesítésében. A magyar költő meghatottságától ihletve, fut végig tekintetem a néma hantok felett : ‘Hős vértől pirosait gyásztér sóhajtva köszöntlek, Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács !* Mohács! E név piroslik történetünk lapjain, határvonalat képezve a nemzet nagysága és rohamos enyésztő között! Nem egyszer, nem egy ellenség tört ellenünk, hogy bennünket megsemmisítsen, amióta a Gondviselés legbölcsebb ujjától vezéreltetve őseink elfoglalták a Duna és Tisza most a vidéket és beékelték életerős nemzetünket Európa népei közé. Bátran elmondhatjuk, hogy ha nem volt könnyű munka, megszerezni vérrel a hazát, épen oly nehéz volt azt megtartani. Csakhogy e második munkában mellettünk ásott a megvitás szent jelvénye : a kereszt, melyből bátorságot merített a harcos, róla olvasva : „In hoc signo vinces“ „ E jelben győzni fogsz“ A mit pogány őseink saját erejükre hagyatva aligha vívhattak volna ki, kivívta a keresztény magyar állam, létének gyors megállapitását, rokonaitól távol itt a messze idegenben, leküzdve szt. István alatt a pogányság felújítására irányult mozgalmakat, kiheverve IV. Béla alatt a tatárok dúlását, mely könyörtelenül elsöpörte volna nemzetünket Európa színéről, ha szt. királyaink, István, László, s dicső árpádházi szenteink : Imre, Margit, Erzsébet könyörgésére nem vesz mennyei pártfogásába a mi édes Anyánk, Nagy-Pátronánk, Magyarország Nagyaszszonya. Az ő képét vezettük pénzeinkre, tűztük harci zászlainkra, az Ő szent alakja vitézeink fegyverein győzelemre segített, pajzsain pedig a végromlástól megvédelmezett. Szt. István neki ajánlotta országát, Nagy Lajos neki emelt ma is a zarándokok milliói által látogatott fényestemplomot Mária- Gellben ; a legigazságosabb és legbölcsebb király Mátyás. Ő hozzá intézett fohászát íratta fejedelmi pajzsára : „Alma Dei Genitrix Maria, Interpella pro rege Mathia.“ „Istennek kegyes anyja Mária, Könyörögj Mátyás királyért.“