Pécsi Közlöny, 1898. március (6. évfolyam, 24-37. szám)
1898-03-01 / 24. szám
VI. évfolyam. Pécs, 1898. kedd, március 1. 24. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP, Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba; kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a be. nyomda épületébe. Egész évre Félévre...............3 frt. Előfizetési ár: 6 frt. || Negyedévre 1 frt 50 kr. Egyes szám ara 4 kr Hirdetések elfogadtatnak. A szerkesztői és kiadóhivatalban. — Ifj. Rézbányai János kereskedésében. Társadalmunk veszedelme. Ha valamely tengeri hajót útjában u. n. Havania ér, rögtön megadja a vészlövéseket, jeleket, melyekkel sürgős segélyt kér. Ilyen hajó a mi társadalmunk is, ezt is egyre-másra éri a Havaria, s a vészlövések mégsem dördülnek el, vagy ha el is dördülnének, nincs ki reá hallgasson. Nehéz, fölötte komoly és kényes tárgyról akarok most beszélni, hisz már az írás is azt mondja : nec nominetur inter vos ; de másrészt hazafias kötelmem hív, ösztönöz, késztet, hogy föltárjam ezen veszélyes kelevényt, mely társadalmunk testét sorvasztja; nagy a baj, segélyre van szükség. Ha a kolera, tífusz veszedelme közeleg, megrendül az emberiség, sürög-forog, hozza az óvó intézkedéseket ... Itt van, köztünk él és terjed egy nem kevésbbé veszedelmes kór, lappangva alattomban a titkolódzás leple alatt, egy világbaj, mely amily rémítő, ép oly gyilkos is. Ez nem csak a beteget, de még ennek ártatlan, szerencsétlen gyermekeit s unokáit is sújtja, kik szegények nem is tudják, hogy voltaképpen miért oly nyomorultak ők, miért oly vérszegények, görvélyesek, ideggyöngék stb. A nagy közönségnek távolról sincs fogalma, hogy minő roppant kárt okozhat egy embernek egyetlen ballépése. Ennek fő veszedelme abban rejlik, hogy az esetleg megbetegült egyén a családját is veszedelembe ejtheti s utódai atyjik baját egyik vagy másik alakban okvetlen öröklik ; ezen családokból kerül ki a legtöbb elmegyönge, a bűntényekre is hajlamosított egyén, mert a gyermekek sok esetben kóros hajlammal, hibás szervekkel születnek. Míg a heveny fertőző kórok, ragályos betegségek a kellő óvatosság, fertőtlenítés után veszélytelenné válnak és a társadalom megszabadul tőlük, addig ezen névtelen baj a halál után is fönnmarad, fönn a gyermekek vérében, és a társadalom a szerencsétlen beteg halálának árán se szabadulhat meg a kórtól. Csak a 3—4-ik generációban szűnnek meg az egyetlen ballépés, könnyelműség gyászos következményei, midőn az utódok sok mindenféle nyomorúságon átesve a korai sírba dőlnek. — Ha ilyen egyén megházasodik, rendesen egy csenevész, egy számtalan testi nyomorúsággal küzködő család alapítójává lesz. Nagy városok, mint Budapest, London, Párizs, Berlin, Bécs — különös fészkei ezen bajnak. Este az utcán tisztességes ember alig járhat, hogy mindenféle ocsmány dolognak tanúja ne legyen. — Mint a szúnyogok kerülnek elő rajként a félreeső utcák homályából az éjjeli pillangók, a festett képű, dolog-kerülő, undok teremtések. Jaj a tapasztalatlan egyéneknek, kiket ezek hálójukba fognak ; megmételyezik szivetlelkét, vérét. — Éjjeli tivornyahelyek, holmi és Budavárak, Orfeumok, hol szeszes italok narkotikus hatása, tánc, zene, szemérmetlen viselet, mosdatlan szájú élcek a rendes statisztái a fertelmeknek : hány ifjúnak okozták már pusztulását ?! Vidéki városokban valamivel tölthetőbbek a viszonyok, ennyire még nem sülyedtek, bár itt is elég Scillas Charbidisz állja útját az embernek, de itt a hatóság mégis több szerencsével akadályozhatja meg a ragály tovaterjedését, ha figyelmét ezen üzelmekre kiterjeszti. Mily borzasztó a veszély, mutatják a következmények. A könnyelműség, az erények lábbal tiprása, a cicoma, a tisztességes munkától s fáradtságtól való irtózat, a számtalan rossz példa, csábítás halomszámra ragadja még a gyermek-leányokat is a bűn, a métely örvényébe, melyből kimászni többé alig lehet, de rohamos sülyedés, a zuhanás viszi a szegény áldozatokat. Vajha észre térnének, vajha gátat lehetne emelni ezen rohamosan terjedő iszonyú társadalmi szerencsétlenségnek ! Szülők, kiknek szive gyermekeitekért dobog, tanítók, kiket a Gondviselés arra hivott, hogy a szülők gondjait osszátok meg s a reátok bízott gyermekeket ne csak a tudományokban, de a jó erkölcsökben is tanítsátok, nemesítsétek , gondoljátok meg, hogy mily roppant felelősség fekszik vállaltokon, és a szigorú bíró egykor tőletek is számon kérendi őket; ne fáradjatok el nemes hivatástokban, árgusi szemekkel figyeljetek az ártatlanokra, kiknek lelke, üdvössége a ti kezeitekbe van letéve. A fiatalságnak a természettől fogva fogékony a szive. Fogékony a jóra, de emberi gyarlóságunkból kifolyólag fogékony a rosszra is. Hányszor történik meg, hogy egy jó lelkű fiút, kit szülei annyi fáradtság, gond és nélkülözés után fölnevelnek, s mit az anyai szív annyi bajjal nehezen felépített, egy nap alatt egy romlott pajtás, egy sátán lelkű egyén romba dönt. Az azelőtt oly szelíd, jó indulatu, jó kedvű fiú nagy változáson megy át, vége kedélyességének, vége a munka s tanulásban keresett örömének, mogorva, kedvetlen, akaratos lesz, és ezzel már szíve meg van mérgezve, megférgesedett, mint a belül rothadó alma. A lejtőn, melyre reá lépett, esik lefelé mindig mélyebben, a lelki betegséggel karöltve jár a testi bajok sokasága is, úgy, hogy az ilyen ifjú képtelen lesz a hivatásnak nehéz küzdelmeivel megbirkózni. Ha agglegény marad, mi jobb neki, úgy szerencsétlen és elégedetlen ; ha megnősül, akkor nincs, nem is lehet öröme satnya gyermekeiben, a nyomorúság itt is, ott is. Ennyi ezer veszély környez bennünket, mégis mily egykedvűen veszünk mindent, mintha nem is minket érdekelne ez. Hát kit ? Bűnös itt egész Európa, bűnös már az egész világ, mert rohamosan, vizárként terjed a fertelem, s nincs, aki föltartóztatná! Szomorú a lelkem mindhalálig, mondá az Úr, midőn szivében haldoklott; szomorú, mert látta előre mivé teszi, tette a sátán a világot. Ő meghalt, kínos halállal, megváltotta a világot, legyőzte a sátánt, boldoggá kívánta tenni az emberiséget, és mégis a keskeny, tövises, de üdvre vezető ösvényen mily kevesen akarnak járni, de a széles, kényelmes, a kárhozatba vivő után mily sokan sokan törtetnek előre! Ész nélkül, lelkiismeret nélkül, lelkiismeret ellenére rohannak vesztükre ! Úgyis kevés az öröm, sok a gond, a küzdés! hanem ez nem elég : csinálunk magunknak egyéb testi bajt is, könnyelműen tékozlunk el mindent, sőt gyermekeink boldogságát is tönkre tesszük, romlott vért csepegtetve ereikbe, s mikor minket már elnyelt a sir, ezek jaja hangzik utánnunk ! De elég, nem folytatom tovább, itt az ideje, térjünk magunkba. Ha nincs orgazda, nem lesznek tolvajok sem, ha nem lesz könnyelmű ember, nem fog lenni könnyelmű nő se. Megmarad