Pécsi Közlöny, 1898. december (6. évfolyam, 134-144. szám)
1898-12-04 / 135. szám
VI. évfolyam. Pécs, 1898. vasárnap december 4. 135 szám. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Egész évre . Félévre . . Előfizetési ár. . . 6 írt. Íj Negyedévre 1 írt. 50 kr. . 3 írt. Egyes számára 4 kr. Hirdetések elfogatatnak. A szerkesztő és kiadóhivalban — ifj. Rézbányay János kereskedésében. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a lyc. nyomda épületébe. December 2. Kossuth Ferenc és társai a mi szeretett királyunk trónraléptének 50-ik évfordulóját úgy iparkodtak föltüntetni, mint egy más állam (Ausztria) ünnepét, melyhez nekünk nincs közünk. Csakhogy nem sokan hallgattak rájuk és tegnap országszerte templomokba gyűlt össze a magyar s áldotta Istent, hogy oly hosszú életet adott ennek a fejedelemnek, akit félszázad előtt a forradalom hullámai vetettek a trónra. Ünnepet ültünk tegnap, mert azt Kossuth Ferenc nem fogja bebizonyítani soha, hogy 1848-tól 1867-ig a magyar trón üresen állott s tehát nem a magyar király 50 éves uralkodói jubileumát üljük most, hanem csak az osztrák császárét. Ami hiány a trónbirtoklás körül 67 előtt megvolt, azt a király által szentesített törvények orvosolták, helyrehozták s ma, mikor az alkotmányos állapotok mindenfelé inognak, ma csak a király alkotmányos érzése az, ami nem inog. Ő az a szikla, melyen az alkotmányellenes hullámok megtörnek. Ünnepi örömünknek megvan a belső oka, lelkesedésünknek megvan a tiszta forrása s szivünknek az őszinte vágya: adja az Ég, hogy dicsőségesen uralkodó királyunk még soká éljen erőben, egészségben népének boldogitására! Az ünnep előestéjén. Csütörtökön este fél kilenc órakor a helybeli 44. gyalogezred zenekara lámpákkal és színes lampionokkal bejárta a várost. Az ünnepi takarodót nagy számú közönség hallgatta az utcákon s óriási néptömeg kisérte a Makár-, Apáca-, Király-, Malomutcán és Siklósi országúton át vonuló katonákat. A jubileumi napnak reggelén katonai zenés-ébresztő volt. Ünnepély a templomokban. A székesegyházban d. e. 9 órakor maga a megyéspüspök Heyey Sámuel ő méltósága mondotta a nagymisét. A vártemplomban a polgári hatóságok és előkelőségek vettek részt az istentiszteleten. Fejérváry Imre báró főispán fekete díszmagyarban vezette a megyei tisztikart, Majorossy polgármester a városit. Blaskovich táblai elnök a kir. ítélő táblai, Sávéi kúriai biró a törvényszéki és járásbirósági bírói kart. A postaigazgatóság, a pénzügy igazgatóság, a jogakadémia tanári kara, tanfelügyelőség, a városi és megyei bizottsági tagok közül többen hallgatták a szentélyben a szentmisét. A főhajóban az irgalmas nővérek foglaltak helyet az árvagyermekekkel, a mellékhajóban a helybeli tanítóképző ifjúsága iskolai zászlójukkal s velük a tanári kar. A belvárosi templomban Magenheim József plébános végezte az istentiszteletet. Jelen volt a 44. gy.e. 3. zászlóalja, tisztikarával és a törzszsel. A kóruson ugyan ezen ezrednek zenekara játszott Az irgalmasok templomában az irgalmasok lelkésze celebrált. Itt a 44. gy. e. 4. zászlóalja hallgatta a sz. misét. A lyceumi templomban Késmárky István dr. jogtanár, tart. katonai lelkész misézett. Részt vettek: az 52. gy. e. helyben állomásozó 3-ik zászlóalja, a hadkiegészítő parancsnokság s a tartalékos tisztek. A szt. ferencrendieknél a pécsi 8. honvédhuszár ezred helyben állomásozó legénysége és tisztikara jelent meg. Az Ágoston-téri templomban Károly Ignác apát-plébános tartotta az istentiszteletet. Ott volt Zura Károly vezérőrnagy, állomásparancsnok, s a pécsi 19. honvéd gyalogezred legénysége, tisztikarával. Az istentiszteletek mindenütt egyszerre, d. e. 9 órakor tartottak. A tervbe vett tábori mise az állomásparancsnoknak csütörtök délben kiadott rendelete folytán, tekintettel a Búzatér átázott talajára elmaradt. A kaszárnyákban. Istentisztelet után a katonaság a kaszárnyákba vonult, hol az ezred illetőleg zászlóalj-parancsnokok méltatták az ünnep jelentőségét s kiosztották a jubileumi emlékérmet, mely ezentúl úgy szolgálatban, mint szolgálaton kivül állandóan viselendő lesz. A Lakits-kaszárnyában Magenheim pléh lelkes szónoklatot intézett a katonákhoz. Délben a legénység bort és a rendesnél jobb ebédet kapott a jelentős nap örömére. Az iskolákban. Az összes iskolákban — a közoktatásügyi miniszter rendeletéhez képest — dec. 2-án szüneteltek az előadások. A tanuló ifjúság reggel és 8 órakor saját templomában hallgatott szt. misét. Diszebéd. Délben 1 órakor a Vigadó nagytermében a helybeli honvéd gyalogsági és lovassági tisztikar teljes számban diszebédre jött össze. A csendőrség tisztjeivel, Magenheim helyőrségi lelkészszel és a hadapródiskolai tanárokkal 95-en voltak. Ugyanezen órában a közös hadseregbeliek, vagyis a 44. és 52. gy. ezredek tisztjei a tiszti étkező helyiségeiben gyűltek össze díszebédre. A jogakadémián. Volt a tegnapi ünnepnek egy zavaró epizódja is. A jogászok közül sokan — mert az egész jogászság, mint ilyen, nem tette sajátjává a tüntetést — nagyban obstruáltak az ünnep ellen. Már az előestén, mikor a katonazenekar takarodót futott, az akadémia elé érve a tüntető fiatalság a Kossuth-nótára gyújtott. Majd, mikor a rendőrség szét akarta oszlatni őket, az olvasókör helyiségébe vonult s ott folytatták az éneklést s a „magyar király“ éltetését. Vaszary és Oberhammer rendőrkapitányok igyekeztek a körbe hatolva a jogászokat csöndre birni, s lent az utcát a hirtelen összecsődült tömegtől megtisztítani, minek azonban kevés foganatja volt s csak késő éjjel állott helyre a püspöki lyceum körül a nyugalom. Reggel, mikor az 52-es bakák a lyceumi templomba vonultak, a Kossuth nótával fogadták őket a jogászok az Olvasókör ablakaiból, hová az intézeti hatóság által kitűzött nemzeti zászló mellé, oda tűzték a gyászlobogót. Később levették ugyan a fekete zászlót, de a nemzetit is. Előadás nem volt, annál jobban ráértek háta tüntetni. Még egy-két szó a népmissziókról. E lap egyik múltkori számában cikk jelent meg a népmissziókról. A cikk írója lelkesedéssel szólott a missziók nagy hatásáról, áldásos gyümölcseiről és ugyanavval a lelkesültséggel buzdított, hogy minél több helyen s minél gyakrabban tartsunk missziókat. Szavait az elsőtől az utolsóig aláírom, de — megvallom — aggódtam, hogy buzdítása a misszionáriusok elenyésző csekély száma miatt, a legjobb akarat mellett sem talál majd visszhangra. Csakugyan nagy az aratás, de nagyon kevés a munkás, mert az egészben csak egykét szerzetes foglalkozik hazánkban népmissziók tartásával. Hogy ezek lángbuzgalmuk és önfeláldozó mun-