Pécsi Közlöny, 1899. január (7. évfolyam, 1-14. szám)

1899-01-01 / 1. szám

VII. évfolyam. Pécs, 1899. vasárnap január 1.____________________1. szám. PECS­I KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: 1 Hirdetések elfogadtatnak: Előfizetések, Egész évre . . . . 6 frt.­­! Negyedévre 1 frt. 50 kr. 1 A szerkesztői és kiadóhivatalban — if]. Rézbányay­­ reklamációk, a kiadóhivatalba ; kéziratok a szerkesz- Félévre . . . . 3 frt. jj Egyes szám­ára 4 kr. j János kereskedésében. | tőséghez küldendők a lyc., nyomda épületébe. Boldog újévet! (K. A-d.) Meghalt a király! Éljen a király! Ezen szavakat hangoztaták az alattvalók valamikor a király ha­lottas ágyánál elbúcsúztak a lenyugvó naptól,mely egy országot bevilágított,s üdvözölték a felkelő napot, melynek fényénél és melegénél sütkérezhetnek s tán boldogabb időket látnak. Meghatott szívvel veszünk mi is búcsút az ó­évtől, és sírjába temet­jük reményeinket, bánatunkat, s üd­vözöljük az újévet mely tán meg­hozza számunkra azt, amit hiába vártunk, teljesülésébe belefáradtunk. Egy János áll előttünk reményteljes fiatal arccal tekintve a jövőbe, öreg redős komoly arccal nézve vissza a múltba. Tekintsünk a két arcba, és csi­náljunk egy kis számadást : mit ! nyertünk? mit vesztettünk? és mit! várhatunk ? Bár tettük volna ezt­­ azelőtt, szívünk nem vérzenék annyi sebből, melyeket a csalódás ütött rajta. Az Isten, az idők Ura sohasem késett figyelmeztetésével, az egyház sötét égen villámbetűkkel irta fel jöv­ vőnket ... s mi nem féltünk, menny­dörgésekkel mutatta ki haragját át­­kos közönyünk felett ... és nem rettegtünk. Kivontuk az átkot, és reánk jött az! ! .Megjött az Isten Ítélete, romlást küldött reánk, mert magunk hívtuk magunkra ! Most már felébredtünk, a vesze­delem számítókká óvatossakká tett bennünket, használjuk fel ezt a kö­rülményt, járjunk meg világosságunk! vagyon, nehogy a sötétség meglepjen.­­ Nyertünk e a katolikus társa-­ dalmi élet terén ? Hála Istennek ez­­ az egyetlen vigaszteljes tétel lelki­ számadásunkban. A katolikus körök, s egyesületek egymásután alakulnak, a már megalakultak élénk működé­­sökkel tömörítik híveinket, itt-ott már érvényesítik akaratukat, s üdvös be­nyomást gyakorolnak a közéletre is. Hazánk egyik nagy politikusa panasz­kodott, hogy romlott az intelligen­ciánk, erkölcstelen a mi népünk, azért eláll minden politikai akciótól. Nagy és súlyos vád, de ennek oka a nép és az intelligencia vezetőiben rejlett. Nevelni kell a népet, tanítani, mert minden alkotás alap­ nélküli épület lesz, csakhamar össze fog dőlni. És a mulasztás nem terheli őt is ? Hatalmas szavával ösztö­nözte-e a közművelődési egyesülete­ket, hogy nemes missziójukat végre valahára kezdjék meg. Mi már nevelünk. Igaz, nagy munka a hosszú tespedés mulasztá­sát helyrehozni, de lelkesít bennün­ket a tudat, hogy azt tesszük, amit­ Isten kíván tőlünk, s gyümölcsét él­vezi az egyház, a haza, társadalom Mit szólhatunk irodalmunkról ? Nagy pangást veszünk észre s az íróstréberek száma napról-napra gya­rapodik. Azok, a kiknek öt talentum adatott, zsebkendőben tartva rejte­getik, a gyertyát véka alá teszik, hogy ne világoskodjék azoknak, kik a házban vannak! Pedig ebben a küzdelmes időben mennyire szüks­­ségünk volna írói erőkre, mert akié a betű, azé a bot! maga az egyház feje allokációiban, körleveleiben nem szűnik meg figyelmeztetni minket az irodalmi munkásságra. Mit látunk még ? Az igazi katolikus írók munkái nem részesül­nek kellő méltatásban, sőt a keresz­tényiden sajtó ellene támad, vagy pedig, ha kritikája kivetni valót nem talál benne, úgy agyonhallgatja. E mellett a szabakömives-zsidó irodalmi termékek felburjánoznak, s a kato­likus lapok hasábokban hirdetik nagy és dicső voltát egy világtörténelmi munkának, melynek élén egy — Marcali Henrik áll, kinek gondja volt arra, hogy a világtörténelem ne a teremtés, hanem az egyptolo­­giával kezdődjék. Felülünk a sokfüzetes vállalatnak és nálunk? még mindig hiányzik a szent atyák homiliának füzetes ki­ ^9 „Pécsi Dotmf­ tárcája. A világítás története. (Folyt.) Midőn a gyertyáról beszélünk a régi korban, ne képzeljen ám valahogy a szives olvasó szép, fénylő viasz- és formás faggyú gyertyákat. A mi gyertyáink és a 15. 16. 17. s még a 18. század gyertyái közt is olyan a viszony, mint a fényesre kivasalt úri cilinder és az időviselt kocsiskalap közt. A gyertyaöntés mesterségét csak századun­k elején találták fel, addig a gyertya­készítés módja nagyon egyszerű és kezdetleges volt. Összesodortak gyertyafonalat tetszés sze­rinti vastagságra, azután azt folyékony faggyúba, vagy viaszba mártották, onnét­­révén hideg vízbe tették a belemártott­at, hogy a faggyú vagy viasz ráfagyjon, éz ismét bemártották a híg folyadékba a procedura mindaddig ismétlődött, gyertya a kívánt vastagságot el nem A szilárd anyagokkal való világítás terén nagy lépést jelent Chevreuls-nak vál­lalkozása, aki a századunk elején feltalált stearint gyertyák készítésére felhasználván 1831-ben a stearin gyertyákat forgalomba hozta. E gyertyákat tökéletesítő Milly, ki­ről közönségesen Milly-gy­ertyának nevez­tetnek. A cseppfolyós világító anyagokat szin­tén már ős­időktől fogva használta az em­beriség. A lámpák feltalálói gyanánt az egyptomiakat jelzik a történetírók, bizo­nyos dolog azonban, hogy már a legrégibb kor műveltebb népei, a zsidók, föníciaiak, görögök és rómaiak cseppfolyós világító anyagokat égettek művészies kivételű lám­páikban. Noha azonban e lámpák az alak csinosságát és műértékét tekintve utolér­­hete­lenül tökéletesebbek a mi lámpáinknál, de ami a célszerűséget illeti messze elma­radnak A régiek ugyanis nem lévén tisz­tában az égés vegyi processusával, nem tudtak praktikus világító eszközöket készí­teni. M­c Quinquet találmánya, az üveg cilinder se sokat segített a bajon, száza­dokon keresztül, majdnem korunkig tapo­gatóztak, hogy miképen lehetne jó lámpát nyerni. Csak midőn Lavvitier az égés el­méletét feltalálta 1772-ben és kimutatta, hogy melyek az égés feltételei (Peuvres de Lavvilier Vol. II pag. 103) lehetett szó oly lámpák feltalálásáról, melyeknek áldásait jelenleg is élvezzük. Ami magát a világító anyagot illeti, a legrégibb kortól fogva növény­olajokat és állati zsiradékokat használtak; a petróleu­mot csak századunkban kezdték használni. Ezzel azonban nincs az mondva, hogy a petróleumot azelőtt nem ismerték. Már .Petardi megemlékezik a föld­ből kitörő örök tűzről, melyet a földből ki­­bugyogó kőolaj táplált. A régi perzsák ily petróleum források fölött lobogó lángokban vélték lakni isteneket Ormuzdot. A Kaspi­­ta partján Baka közelében égő petróleum források manapság is vallásos tisztelet tár­gyai e vidék félpogány lakosai részéről. Hogy mért nem használták a régiek a kő-

Next