Pécsi Közlöny, 1899. február (7. évfolyam, 15-25. szám)
1899-02-05 / 15. szám
1899. február 2. PÉCSI KÖZLÖNY“, tisztelhettünk a megnyitásnál s egyet kivéve később sem. Kérdezem : Nem kötelessége-e mindenkinek, aki elvben és gyakorlatban a szocializmust mai alakjában gyűlöli és megveti, tetszésével kitüntetni azt, a ki ezen áramlat leghivatottabb ellenlábasa lehetne ? Nem kötelessége a legfőbb városatyáknak a város legtkintélyesebb iparosifjúságát figyelmére méltatni és alkalmas időben jóakaró szereteteknek jelet adni. Mit gondoljanak e jólelkű fiúk, ha egyformán elhanyagolják őket a szocialistákkal. Ha látják, hogy annyi sok jeles ember közül csak egy törődik velük, csak egy vesződik velük, csak egyhez férhetnek gyalogszerrel, csak egygyel szabad bizalmasan beszélni ? Én nagyrabecsülöm az anyagi támogatást, Isten fizesse meg, de többre becsülöm az erkölcsit. Mit használ az, ha évenként sokszor igazságtalanul szememre lobbant pénzsegélyt kapok azoktól, kik általában kötelezetteknek érzik magukat a jó dolgok támogatására és az alamizsnálkodásra , ha jó szót az alamizsnával együtt nem kapok. Ó keserves dolog a koldulás! Ha magam számára adnák, elpirulnék a megaláztatásnak szégyenétől, ha jó ügyért mindent zsebre vágunk. Sokszor azonban nem a hitvány fillérre szorulnánk, hanem buzdításra, jó tanácsra és a szellemi munkában való osztozkodásra. Ha valaki ebből is kivette részét, az panaszkodhatik: velünk együtt sok, egyszerre nem, vagy talán sohasem egészen eltűnő bajok miatt, de nem bírálhat félig agyonütve az eszmét, melyért a küzdelmet soha föl nem adjuk. Virág Ferenc a kát. legényegyletek pécsegyhm. elnöke. 1012 órakor nyitotta meg a tárgyalást Sávér Kálmán elnök. Szavazó bírák Fiukei József és Koszér Lajos törv. bírákt, a jegyzőkönyvet: Gallé Jenő dr. aljegyző vezette. Az esküdtszék megalakítása, mint rendesen, roppant lassan ment. 8 an maradtak el, 7-en (köztük lapunk szerkesztője betegségeimen) igazolták magukat, Thurn Emilt pedig igazolatan távolmaradásért 25 főt pénzbüntetésben marasztalták. Végre 10 óra után teljes számú lévén az esküdtszék, annak meghiteltetése következett. Elnök erre előadta a tényállást. A kir. ügyészség Kása József által a „Munkás“ helybeli szocialista lapban Erzsébet királyné halálakor „A gyász“ c. alatt irt cikket inkriminálta s a szerző ellen a btkv. 172. § alapján osztály elleni izgatás címén vádat emelt. A tényállás ismertetése után elnök kihallgatja vádlottat. Kása József, pécsi születésü, 28 éves r. katolikus nőtlen, vagyontalan, büntetlen előéletű, Wessely és Horváth nyomdájában alkalmazott betűszedő, a cikk szerzőségét elfogadja i s a felelősséget elvállalja. A vádlevél felolvasása következett. Az ügyész a vádlevélben a cikk azon részét inkriminálja, melyben az osztály elleni izgatás világosan kifejezést nyer. Majd a cikket magát olvassa föl a jegyző. Hangulatos szép szavakban emlékezik meg a bevezetésben Erzsébet királyné borzalmas végéről, de a tettért a társadalom egy osztályát, a „burzsoá“-t teszi felelőssé, mint amely ilyen gyilkosokat nevel. A királyné gyilkosa nem ismerte anyját, lelencgyermek volt! Ilyeneket százával nevel ez a burzsoá s a lelencházakat is csak azért állítja, hogy kéjelgésük gyümölcseitől annál könnyebben szabadulhassanak. S most ők gyászolnak, pedig a királyné vére nem a gyilkosra száll, hanem arra, ki gyilkosokat nevel. Mig ők a nagyszerű halotti tort tartják, addig száz meg száz szegény munkás rongyosan jár s nincs kenyere ! Az elnök azon kérdésére mi indította vádlottat a cikk megírására, Kósa így felel: Két nappal a temetés előtt elmentem meg nézni hogyan megy a gyász. Hát láttam, hogy kávéházban urak, kik kabátjukon gyászfátyolt viseltek, kártyáztak, ferbliztek. Elnök: Mit ért ön burzsoá alatt ? Vádlott: Nem mint az ügyész mondta középosztályt, hanem birtokos osztályt. Elnök : Ön nincs megelégedve a mai társadalmi műk a köd miatt hiába keres. Ilyenkor elfutnak mind az asszonyok az oltár elé imádkozni, hogy el ne nyelje a hullámsír a fiút, az apát! Bohusláv is künn volt a tó közepén, mikor a felkorbácsolt habok dühöngni kezdtek. Sietve követte az ifjú halász a mentő harang hivó szózatát, de alig, hogy belement, izmos karja az evezőt a vízbe, jajveszéklő hangok ütötték meg fülét. Biztos kézzel forditá sajkáját oda, honnan a siránkozás hangzott. Rövid pár perc után ott volt a vész színhelyén. Félig a vizbe merülve talált egy csónakot s benne kétségbeesetten fuldokolva két nőalak küzködött. Bohusláv megmentette őket. Átemelte bárkájába s nagy erőfeszítéssel partra hozva, kicsiny kunyhójába vitte. Mikor a rozsé tüzénél kissé fölmelegedtek, megtudta a szabaditó, hogy az egyik Psenosilné a tulsóparti falu gazdag özvegye s ennek leánya a szép Anka a másik. Elakartak jönni ide Jilovejbe halat vásárolni s mert nem találtak révészt, ki átszállítsa őket, csónakba ültek s megindultak maguk. Útközben érte a vihar, mely elpusztította rendszerrel ? Vádlott: Nem vagyok E. Hát milyen legyen az? V. Legyen egyenlő minden ember; a ki dolgozik, annak ne kelljen koplalnia. E. Hát koplal ön ? V. Ahogy esik. Munkapangás idején bizony koplalok. E. Hát hogy csinálná ön a társadalmi rendszert ? V. Hogy csinálnám ? (Akadozik) Hát azt én magam nem tudom megcsinálni, az az idő kérdése ! E. Ön azt állítja, hogy a szocialisták tana a szeretet tana! Hogy tudja megegyeztetni ezzel a mai cikk tartalmát ? Vagy szeretet van-e a maga izgató cikkében? V. Én ezt jogos fölháborodásomban írtam. Ön azt állítja a burzsoáról, hogy azok kéjencek! Ismer ön iparosokat, azok sohasem csábítottak el senkit s nem szaporították a lelencházak lakóit ? V. Azoktól nem lehet azt úgy venni, azok nem iskolázott, tanult emberek. E. Hátha megfordítaná valaki a dolgot s az iparosokról állítaná valaki ugyanezt ? Vagy azoknak szabad ezt tenni! V. Egyiknek sem szabad, de ez elő sem fordulhat E. Hiszen maga mondta, hogy előfordul! Dr Nemes esküdt: Burzsoá alatt a földbirtokos osztályt, vagy csak azt értette, kinek valami vagyona van. V Általában a vagyonos osztályt. Nemes . Akart ön izgatni? V. Nem akartam, csak az bántott, hogy ilyenkor muzsikáltattak maguknak ez urak ! Nádor Lajos esküdt : Tudomásom szerint az egész országban nem játszott ekkor a zene ! V. Játszott. Nádor: Hát ön mit keresett ott, csak önnek is kellett valamit innia, fogyasztania. V. Nem fogyasztottam. Nádor: Milyen iskolákat végzett ? Hol dolgozott ? Írt-e már valaha cikket ? V. Hat elemi iskolát végeztem, dolgoztam Pesten, Kolozsvárott. Nem írtam cikket meg, csak a szaklapunkba. Nádor: Mióta szocialista ön ? V. Mióta öntudatra ébredtem, mióta az eszmével foglalkoztam. Ügyész : Munkás nem volt abban a kávéházban ? V. Nem volt, ismerem én a pécsieket. Pfeiffer védő : adtak-e gyászuknakkifejezést a helybeli szocialisták akkor? V. Ők tűzték ki először a fekete zászlót. Pfeiffer: Szocialista nem volt abban a kávéházban ? V. Nem volt egy se. A bizonyítási eljárás ezzel befejezést nyerve, Rákosi Jenő kir. alügyész a vádhatóság képviselője a következőkben adja elő a vádat : Ezer éve áll fenn a magyar nemzet, a történelem tanú reá, minő megpróbáltatásokon kellett ez idő alatt keresztül mennie. Német és török császárok uralkodtak rajta, legyőzve, feldarabolva, jogaitól megfosztva volna, ha Bohuslávot nem küldi az Isten az ő megmentésükre. Megköszönték nemes tettét, hálálkodtak s megkérdezék mit kiván jutalmul tőlük. A halász elfogadva szabadkozott, hogy amit tett, kötelessége volt csupán, nem fogadhat el ő ezért semmit sem; hangja szokatlanul remegni kezdett, úgy érezte, hogy Anka láttára egy titokzatos húr rezdült meg szívében, melynek létezéséről eddig csak sejtelme sem volt. Mikor reggel megjelent a hajnal bíbor köntösében, a tó vize is elcsöndesült. Bohusláv elvitte sajkájában az idegeneket haza. Nem tudta miért, de fájt neki, hogy el kell válnia Ankától, attól a lánytól, kinek szemsugára lelkébe hatolt s szerelmet gyujt a naiv, ártatlan szivében. Hallgatag volt az egész után, némán csapkodta evezője a habokat, csak mikor partot ért a sarka, mondott a nőknek néhány búcsúszót. Anka tekintetétől bátorítva engedelmet kért, hogy minden hétnek péntek reggelén maga vigye el a halat nekik. Találékony szerelme megmentette attól, hogy sohse lássa viszont a szép leányt. „A gyász“. — Szocialista sajtóper — Ismét egy helybeli szocialista ült ott tegnap a vádlottak padján, osztály elleni izgatással vádolva Nagy számban jelentek meg a tárgyalási teremben a „mi saját külön“ szocialistáink, érdeklődve a kimenet, de különösen Pfeiffer Sándor budapesti szocialista vezér védő beszéde iránt. A tárgyalásról a következőkben számolunk be: nakon, legmesszebb a falutól, az ifjú Bohusláv halászgatott. Ábrándos fiú volt, szőke fürtös, kék szemű legény. Nem volt szegénynek senkije, magában élt ott az utolsó házban, rozzant tető alatt, rég elhalt szülei hagyták rá csekély örökségképen. S jó kedvű, vidám volt mégis mindig az ifjú , hiszen megvolt, amire épen szüksége volt, megadta neki a tó, ehhez tapadt tehát szive hálája, szive szerelme. A fölkelő nap első tekintete ott találta már a csónakon s ott dolgozott lágy halászdalt énekelve, mig az esti pir aranyszínűre festé a hullámokat. Évek múltak el igy Bohusláv életéből, mig egy szürke októberi nap feldúlta szive békéjét, lelke nyugalmát. Sűrü köd borult a vidékre, átláthatlan fátyol takarta el a tó vizét. Egyszerre csak, anélkül, hogy parányi szellő lengett volna, háborogni kezdtek az előbb oly csendes, szelíd habok s magas hullámok emelkedtek a víznek felszínén. Ez a tengerszemek viharja . Ilyenkor megcsendül Jilovej templomtornyán a legélesebb harang, s figyelmezteti a künn levő halászokat merre van a part, melyet sze- 3.