Pécsi Közlöny, 1899. október (7. évfolyam, 108-121. szám)
1899-10-01 / 108. szám
VII. évfolyam. Pécs, 1899. vasárnap október 1. 108. szám. POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMÚ LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Hirdetések elfogadtatnak: Egész évre . . . . 6 frt. II Negyedévre 1 frt. 50 kr. A szerkesztői és kiadóhivatalban a líceumi nyomda Félévre . . . . 3 frt. Egyes számára 4 kr. épületében. Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba . Kéziratok a szerkesztőséghez küldendők a ke. nyomda épületébe. Plébános az autonómia keretében. Az autonómia életbelépése után a magyar katolikus lelkészeknek viszonya híveikhez egészen más lesz, mint volt azelőtt. A magyar katolikus hívek ugyanis eddig egyházi ügyekben befolyással, joggal nem bírtak, hanem mint engedelmes alattvalók állottak a tanító egyházzal és annak egyik tagja által, a püspök által, kiküldött plébánossal szemben. A plébániai híveket még csak önálló testületnek, jogszemélynek sem ismeri el az általános egyházi jog. éS ez a katolikus egyháznak — a földi hatalmasságoknak, világi és egyházi hatalomnak, eredetére vonatkozó tanításából szorosan következik. Ezen tanítás szerint minden hatalmasság magától Istentől van és nem a jognak a néptől a községre való átruházásából származik. Marsilius Patavinus, Edmond Richer és Febroniusnak ezzel ellenkező tételeit az egyház kárhoztatta. Annál inkább Istentől, Krisztustól és földi helytartójától származik az egyháznak, a püspököknek és azok kiküldötteinek, a plébánosoknak hatalma, joga. Épen itt rejlik a lényeges különbség a protestáns egyházak és a katolikus egyház autonómiájának kiindulási pontja között. A protestáns egyházak tanítása szerint ugyanis az egyházi hatalom az egyházközségtől származik; az ő egyházukban a zsinat a törvényhozói, az egyház-egyetem, egyházkerület, egyházmegye pedig a kormányzói joggal csak azért bírnak, mert őket ezen joggal az illető protestáns egyház egyházközségei, az autonómiai „alkotmánynak“ elfogadása alkalmával, fölruházták. A magyarországi ág. ev. hitvallású protestánsok „alkotmányinak 11. §-a ezt világosan kijelenti e szavakkal: „Az ágost. hitv. evangélikus egyházban minden hatalom az egyházközségből ered.“ Ebből folyólag a protestáns egyházaknál a lelkész joghatósága is csak az egyházközségtől ered, ő az egyházközségnek csak egyik, a lelkészi teendőkkel megbízott tisztviselője, mint a protestáns „esperes“ az egyházmegyének, a protestáns „püspök“ pedig ő az egyházkerületnek egyik, a lelkészek élén álló, tisztviselője. Azért a magyar protestánsok autonómiája épenséggel nincsen összhangzásban a kétkedőleg emlegetett evangéliumi szabadság elvével, mert a protestáns községeknek tulajdonképen korlátlan joguk volna a fölött határozni, miképen vezettessenek az egy-ház ügyei, joguk volna változtatni esetleg a szimbólumon, a szertartásokon és egyházi fegyelmen, holott az „alkotmányuk“ — mint ők autonómiai szabályzatukat nevezik — ezen jogokat csak az „egyházegyetem“-nek adja meg, különösen az u. n. „ius reformandi“-t. Egészen másként van ez a katolikusoknál. A katolikus világi hívek az egyházjog szerint az egyházi hatalom két első ágának, a tanítói és papi tisztnek, gyakorlására még képeseknek sem tekintetnek, a kormányzói hatalmat pedig egész teljességében szintén nem gyakorolhatják, legfölebb némi részt és befolyást engedhet az egyház nekik, ha az idő-, vagy helyviszonyok azt követelik, a világi vonatkozású egyházi ügyek vitelében. Világi vonatkozású ügyek az iskolai és egyházvagyoni ügyek. Ezeknek is rendes ügyvivője, az iskoláknak és mindenféle egyházvagyonnak, mely valamely községben van, természetszerinti képviselője a püspök, illetőleg annak rendes joghatósággal ellátott megbízottja, az illető község plébánosa. * A századok folyamán mégis adott az egyház a híveknek az egyházi vagyon kezelése körül némi jogosítványokat, midőn az „advocatus“ és később a „vitricus ecclesiae“ tiszteket életbe léptette. Adott az iskolák közül is, legalább hazánkban és mindazon országokban, ahol a katolikus iskolákat a plébános nem egyedül, hanem egy a hívek kebeléből választott testülettel, az iskolaszékkel, karöltve mint annak elnöke, vezeti. Ezek után úgy látszik, mintha az autonómia behozatala által a katolikus plébános helyzete híveivel szemben még sem változnék, mert legalább az autonómiai egyházközségi gyűlésnek és tanácsnak a huszonhetes bizottság szervezet javaslatában (65—76. §§.) kontemplált jogköre kizárólag egyházvagyoni és iskolai ügyekre fog kiterjedni. De mégis nagy különbség van a jelen és a jövő állapot között. Most a plébános a templomi és alapítványi ügyekben a gondnok közbejöttéhez, valamint az iskolai ügyekben az iskolaszék közreműködéséhez egy egyházi tényezőnek, a püspöknek, illetőleg az iskolákra nézve a magyar püspöki karnak, akaratából folyólag van kötve; az ellenőrzés, sőt a lényegesebb egyházvagyoni ügyletek engedélyezési, a fontosabb iskolaszéki határozatok jóváhagyási jogát minden világi befolyástól menten kizárólag a megyés püspök gyakorolja. Az autonómia életbelépte után pedig a hitközségi tanács, mely egyúttal iskolaszék is lesz, nemcsak iskolai, hanem egyházvagyoni ügyekben is szótöbbséggel határoz és, ha a plébános fölebbez, az ügyet ismét egy tulnyomólag, t. i. kétharmadrészben, világi testület, az egyházmegyei tanács bírálja felül (80. §.) Csak két esetben említi a szervezet-javaslat külön püspöki jóváhagyás szükségességét, a tanítóválasztásnál (76. §.) és a tanítók fegyelmi ügyében hozott határozatnál. (89. §.) Az egyházvagyont illetőleg ugyan a szervezet-javaslat csak az „egyházközségi“, tehát a hívek adózásából, külön kivetés után, összegyűlt vagyont, vagyis az iskolai és a szorosan vett hitközségi vagyont, adja át az autonóm egyházközség kezelésébe (69. §, 71. §. a. és 72. §.), a templomi és kegyes alapítványi vagyon körül azonban csak ellenőrzési jogot ad az egyházközségnek (71. §. c.), de mivel a 80. §. és a 130 §. ezen ellenőrzési jog körül támadható sérelmeket, panaszokat nem veszi ki az egyházmegyei tanácsnak, mint első-, és az országos igazgatótanácsnak, mint második felebbezési fórumnak illetékessége alól, azért a templomvagyon és alapítványi vagyonnak a plébános által való kezelése is könnyen illuzóriussá válhatik, és egyszerűen írott malasztnak látszhatik a püspököknek és káptalanoknak az alapok és alapítványokra vonatkozó jogának a 8. §.-ban való ünnepélyes biztosítása is. A 80. és