Pécsi Közlön, 1899. november (7. évfolyam, 122-133. szám)
1899-11-05 / 122. szám
2. minden katolikus — az alaptermészete szerinti qualifikáció feltételezése mellett — részesülhet. Vagy talán az eddigi kezelés nem volt elég megbízható ? Ha plébánosainknak értelmi és erkölcsi minősítését a hitközségi tanács által kiküldendő vagyongondnokéval, ha a püspök, illetve a káptalanok tagjainak bizalmat gerjesztő és teljes kezességet nyújtó állását, személyét tekintjük, nem kell félnünk ezen ellenvetés alaposságától. Amennyiben pedig az alapítványoknak egyházmegyei kezelése szakképzettséget igényel, a püspök, illetve a káptalanok és szerzetesek szervezhetnek szakemberekből az ő vezetésük alatt álló kezelő személyzetet (egyházmegyei alapítványi hivatal), mint szerveztek már Pécsett, Veszprémben, Szatmárit és más helyeken. Vagy talán az indokolja az átengedést, hogy az autonómiának adjunk dolgot és tekintélyt az alapítványok átengedése által ? Ezen ellenvetés érdemel még legtöbb figyelmet. Az autonómiának a 27-es bizottság szervezet javaslatában kontemplált közegei közül az egyházközségi tanács és az országos igazgató tanács jöhetnek itt szóba, mert ezek a végrehajtó közegek, míg az egyházközségi gyűlés és az országos katolikus gyűlés törvényhozási és fontos ügyekben jóváhagyási hatáskörrel felruházott, évenként csak egyszer ülésező, testületek. Az egyházközségi tanácsnak havi egy gyűlésén bőségesen elég dolga van az iskolaszéki, egyházközségi ügyek tárgyalásával. Olvassa el csak bárki is a szervezet 71—78. §§-ait. Ezen hatáskör a szükséges tekintélyt is megadja az egyházközségi tanácsnak. Az egyházmegyei tanácsnak úgyszólván szentszéki és egyházmegyei tanfelügyelői jogkört adnak iskolai ügyekben a szervezet 87—96. §§-ai; ezen ügyek havonkint nem egy, hanem két ülést is kitölthetnek. Ha most még az alapítványok kezelésének jogi részét is ezen tanácsra rónák, az a rendes kezelő személyzeten (alapítványi hivatal) kívül, külön alapítványi irodát tarthatna. Most elvégzik ezen dolgot az alapítványok terhelése nélkül, a megyés püspök udvari papjai. Az országos igazgatótanácsnak a 111—131. §§-ban vázolt hatásköre már valóban nagyon szűk. Sok paragrafus, de kevés tartalom. Beleszólni a püspök-kinevezések előtti kandidációba; nézni a katolikus vallási, tanulmányi és egyetemi alapoknak mások által való kezelését, anélkül, hogy abba tényleg befolyna; püspök-javadalmak átvételénél-átadásánál kiküldöttje által szerepelni, a királyi katolikus intézetek tanárait választani: ez az egész. Ezen húsz §§. helyett csak két újat kellene csinálni: egyiket az autonómiának püspök-jelölési kizárólagos jogáról, a másikat a katolikus vallási, tanulmányi és egyetemi alap kezeléséről. Ez utóbbi is ugyan szekulárizió lesz, de nekünk kívánatosabb faja a szekularizációnak, mint az eddigi volt. A mostani húsz paragrafus ez által vagy elesnék, vagy magától értődnék, és megvolna az igazgatótanácsnak a szükséges hatáskör és tekintély, a püspökök jogkörének csorbítása nélkül is. Nincs tehát semmi, ami az alapítványoknak az autonómia kezelése alá való bocsátását indokolttá tenné. Kezelje azért csak a plébános a melléje az egyházközségi tanács által kirendelt templomgondnokkal, egyetemben — aki azonban külön személy legyen az egyházközségi (iskolai) gondnoktól —, a plébániájában létező templompénzeket, alapítványokat. Kezeljék tovább a káptalanok az egyházmegyei természetű alapítványokat és alapokat, gyümölcsöztessék a náluk elhelyezett plébániai alapítványokat is. Ők mindnyájan a püspöknek felelősek, aki egyúttal a legfőbb jóváhagyó, döntő hatóság az alapítványi ügyekben. De gyakorojon ezen ősi kezelőkkel szemben ellenőrizési jogot az új tényező is, az autonómia, az egyházközségi tanács, a templomi és alapítványi számadások felülvizsgálását, az esperes elnöklete alatt, teljesítő helyi számvizsgáló bizottságba két tagnak kiküldése által; az egyházmegyei tanács pedig az által, hogy a káptalan által a kezelése alatt, álló alapokról adandó zárszámadások felülvizsgálásánál évenként saját kebeléből kiküldendő két tagja által képviselteti, nemkülönben két tag által állandóan képviselteti magát az egyházmegyei számvevőségben is, mely a plébánosok által kiállított évi templomi és alapítványi számadásokat felülvizsgálja. Az alapítványok eddigi kezelése már kiállotta a sok százéves próbát és épen azért még folyton kelt nemeslelkű adakozókban bizalmat, hogy ezen ősi sáfárra bízzák maguktól megvont filléreiket, alapítványaikat. Régi forrást bolygatni annyi, mint azt betömni. Maradjanak tehát a kereszt, a templom, az oltár oltalma alatt féltékenyen őrizett alapítványaink. Hanny Ferenc szívem nógatásának, futok ki a parkba kedvelt helyeimre, hogy lássam, úgy van-e minden, ahogy tavaly volt, nem változott-e meg szépségük, melylyel szívemet-lelkemet elbájolák. Meg kell néznem minden fát, bokrot, sétautat, hiszen tiz év ábrándja-búja fűzi őket hozzám. Igen tiz év ábrádja, öröme, búja! Itt kergettem ágról ágra, fáról-fára a madarakat, mint fejletlen gyermek, itt bolyongtam szélben-csöndben, ábrándba merülve a lombsátrak alatt, itt tanultam szeretni a természetet, annak minden nyilvánulását. Ide vágyódtam, ha a kötelesség tőle távol tartott, ez volt buzdítóm, reményem, ha a munkában kimerültem. Itt üdült fel fáradt testem-lelkem, itt gyűrött erőt újabb küzdelemre. Ne csodálja hát senki, ha úgy szeretem. De van is rajta mit szeretni ! Csinos falucska keleti végén vagy 20 holdnyi befásított területnek majdnem közepén áll a szerény várkastély, Szavójai Eugén herceg kedves bagoly-fészke. Közel két század vihara vonult el tornya felett s még mindig rendületlen áll. Kőből faragott címere négy sarkában egy-egy szám vonja meg szerényen magát, minden kérkedés nélkül, pedig 1714-ik esztendőt, a keserves török világ végenyészetét s a haza felszabadulását regélhetnék a jelen gyönge ivadéknak, ha meg tudnának szólalni ! Vaskos tornya végig néz az angol park hatalmas faóriásainak tetején, búbján csillog a villámhárító aranyozott keresztje, amint ráhull a búcsúzó nap sugára. Régi szép idők, hová tüntetek ? Puskaropogás, ágyudörgés nem zavarja már a néma csendet, halálhörgés, sebzett honfiak jajai nem vegyülnek a madár dalába. Varjú repül felette, búsan károgja el egyhangú panaszát : kár, kár. Mintha hallanám a föld alól az itt eltemetett harcosok tompa sóhaját: „Elfeledtetek bennünket! Elporhadt testünk felett kacagtok, s nem hullattok értünk egy árva könyet sem ! ..." A vársánc üres, nem játszik benne többé a hullám fodraival a lenge szél; külső oldalát a leomló föld s ember keze rézsútossá tette s aztán benőtte a pázsitos fa. A felvonó híd eltűnt s helyébe betöltötték a nagy kapu előtt a sáncot s oda építették az oldalfalas átjárót. Szép igy is, de szebb volna, ha úgy marad, mint volt valaha. Ha látná az ember, eszébe jutna mindig a régi, régi múlt az ő regényes szépségeivel. Ezt a fészket szeretem én, ennek az erdőbe dugott magányát, ennek a csöndjét bálványozom. Ha megunom magam benn, kimegyek a kertbe kedvenc helyemre, az őrtorony mellé, hol ernyőt képeznek felettem a fák, hol folyondárok, harasztok s egyéb vadnövények alkotnak egy kedves csoportot. Ott leülök a fehér asztal mellé, tenyeremre hajtom fejemet s — elmélkedem, vagy olvasok. Mellettem a sürü cserjében ugrál a sok énekes, közel jönnek annyira, hogy megfoghatnám őket, s nekem tetszik ez; mozdulatlanul ülök ott egy helyben s figyelgetem a madarakat, hogy eszik az érett bogyókat, hogy kergetik a lepkét, a zümmögő legyet. Egy sem sejti, hogy figyelőjük akadt, bátran tesznek-vesznek mindent, de csak meg kell mozdulnom egy parányit: hess! megrebben a vig társaság, menekül, csakhamar azonban ott vannak újra. E kedves helyen még nem unatkoz „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1899. november 5. Bel- és Külföld. — A mócsai eset. Az emlékezetes mócsai hőstett mesterei felett Komárom vármegye választmánya, Sárközy Aurél főispán elnöklete alatt, már kimondotta az ítéletet. Az embertelen megyei tisztviselőket egyhangúlag ítélték el hivatalvesztésre. Szabó Kálmán szolgabíró és Molnár Gedeon