Pécsi Közlöny, 1899. december (7. évfolyam, 134-144. szám)

1899-12-03 / 134. szám

VII. évfolyam. Focs, 1899. vasárnap december 3. 134. sírm. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Laptulajdonos és felelős szerkesztő . Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba . Kéziratok a Egész évre . . 8 frt. U Negyedévre . 1 frt. 50 kr. Rézbányay János. szerkesztőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. Félévre . . . . 3 frt. K Egyes szám­ára 4 kr. Főmunkatárs : Hirdetések felvétetnek . A szerkesztői és kiadóhivatal Virág Feren­c­­ban a liceumi nyomda épületében. Bürokratikus szegényápolás. Ez e neve azon új intézmény­nek, melyet városunkban meghonosí­tani akarnak. A város összeírja a szegényeket, akár csak az adófize­tőket, azután átveszi a létező jóté­konysági egyleteknek vagyonát, azok helyett beszedi a jótevők évi könyör­­adományait, a város maga fogja pénzzel és élelmiszerekkel ellátni a szegényeket, az eddigi jótékonysági egyletek pedig csak bálokat fognak rendezni, hogy a városnak kevesebb jótékonysági pótadót kelljen a lakos­ságra kivetni és e mellett ők segítik a várost, illetőleg a 10 szegénykerület élére állítandó gondnokokat, a sze­gények kipuhatolásában. Legalább így olvastuk ezt egyik pécsi napilap folyó évi augusztus 26-iki számában. Az egoizmusnak kora persze már lejárt, az altruizmus, a másért, a közérdekért való élés mindjobban kezd általánossá lenni. A jótékony­ságot nem lehet már kevés kivált­­ságoltak kezében hagyni; a jótékony­ság angyalának nevére, önfeláldozó munkájára a társadalom legfelsőbb rétegei is áhítoznak, csak a polgári hatóság szavára várnak, hogy távol­ságot, sötétséget, rosz időjárást nem tekintve siessenek a külváros legfélre­­esőbb utcáiba, azok legnyomorultabb viskóiba, legszennyesebb lakásaiba. Bár így volna ez! A valóság azonban az, hogy a mai társadalom a szegényért kész pénzét áldozni, hogy megszabaduljon tőle, de nem kér a tényleges szegényápolásból. A manapság létező jótékonysági egyleteknek egy féltékenyen takart halálos sebök van és ez: a szegé­nyeket igazán szerető és azért érték személyes fáradságra, áldozatra kész tagok hiánya. Ezt nem kell soká bizonyítani. Mindenki láthatja, hogy az olyan jótékonysági egyleteknek, melyekben a szegényeknek személyes gondozása nincs szokásban, működő tagjai légiót tesznek ki, míg a köz­vetlen szegényápolást tényleg telje­­sítő egyletek tagjai kevesen vannak, útt működő tagokat csak igen ritkán kapnak. A szegénytől, főleg, ha még beteg is, fél manapság a legtöbb úri­ember, hirdesse bár a filantrópiát élőszóval vagy írásban; a szegény­nek küszöbét átlépni nem engedi, ha szive akarná is, a családjára, saját jó hírnevére való tekintet. Ragályos betegség, rosz­hírbe kerülés mindig jó mentségek voltak. És az ilyen társadalom adjon elegendő létszámot városunkban tíz szegényügyi csapatnak, főleg, ha e csapatok a polgári hatóság által fog­nak szerveztetni és vezéreltetni. Sok embernek szeget üt fejébe, hogy a Szent-Erzsébet, Szent-Vince és más nevű, katolikus jellegű jóté­kony egyletek nem általános erkölcsi, hanem kizárólagosan katolikus vallás­erkölcsi alapon alakulnak­ meg és ily szellemben működnek. És ha még azután az ilyen egyletek szerényen háttérbe vonulnak és csak évi kimu­tatásaikban árulják el csendes mű­ködésüket, akkor a megütközés pláne azon gyanúsításba megy át, hogy ezen egyletekben politikát űznek. A dolog pedig oly egyszerű. Nem elég kitudakolni, ki a szegény ? nem elég segélyt adni neki, hanem vallás-erkölcsi rugóra van szükség, hogy a szegény sorsa a szeretetteljes bánásmód és vallásos vigasz által is enyhüljön. Vallás erkölcsi rugóra van szükség, hogy valaki áldozatot hoz­zon, belépjen egy közvetlen szegény­­gondozást gyakorló egyesületbe. Azért az ily egyletek tagjainak vallásukat az egyletben gyakorolniok, maguk­nak erkölcsös embereknek kell len­­niök. Vallásosságuknak ösztönzést ad „^3 Pécsi Közlömy tárcája.­ Rorate, Jehova, Jehova! Izrael sóhaja Hallatszik-e hozzád ? Idegen hatalmak vaskeze lenyűgöz, Sanyarog az ország. Őseik hitéhez hűek még a vének, Ifjabb nemzedékek bűnös útra térnek. Rorate . . . rorate . . . Nem oszlik az éjnek sűrű ködhomálya Csillag sincs az égen, Az igazság napját pokoli sötétség Elfödi egészen. Tisztaság becsület lerántva a sárba, Szentjeid, Jehova, mélyen megalázva, Rorate . . . rorate . . . Tekints le hatalmas Isten az egekből, Küldd Szabaditónkat ! Hogy megvédje néped mint Te a pusztában Hajdan is megóvtad. Egek harmatozzák a szent Igazságot, Nyíljék ,meg a föld, ó, jöjjön el az Áldott­­ Rorate . . . rorate . . . Virág Ferencz: Tordai reminiscentiák. Hervadó lombok, hulló levelek látása­kor kétszeresen jól eső lelkünknek a vissza­emlékezés az elmúlt szép napokra s kép­zeletünk az emlékezet szárnyain könnyen visszaszáll a közelmúltba, hogy végig járja, végig élvezze még egyszer a nem rég látott szép helyeket. S a sok szép kirándulás közül, me­lyeknek a nyáron élvezője valék, egyike volt a legérdekesebbeknek a tordai kirán­dulásunk, melynek kellemességéből nem vont le semmit az a sok, kisebb-nagyobb baleset, csalódás, mely bennünket az utón ért. Ha babonás volnék, 13 as számnak tulajdonítanám ezeket a nem várt kelle­mességeket. Aug. 13-án tettük meg ugyanis ezt a kis kirándulást és hogy ez a szegény szám, a­melytől pedig annyian rettegnek, épenséggel nem ominózus, mutatja az is, hogy míg az előtte való napokon pazarul hullott reánk az Isten áldás eső alakjában, 13-án a legragyogóbb nyári napsugár köszöntötte reánk a reggelt és tette lehetővé az indulást. ] Már magában véve ez a körülmény elég volt arra, hogy a legjobb hangulatban in­duljunk útnak. És micsoda gyönyörű utazás volt ez ! Kocsin mentünk Tordára, sokkal kellemesebb így az út s a vidéket is sokkal inkább élvezhetjük, mintha vonaton megyünk. Elindulva Kolozsvárról, a hegyvidéki szokás szerint felcsengőzött kocsikon, csak­hamar elérkeztünk a feleki felvágóhoz, melynek magaslatáról messze el lehet látni a napsütötte tájon, a fehéren kanyargó, tordai országúton. Körültünk s a távolban magasan emelkednek a gyönyörűn zöldelő nagy hegyek, melyek közöl a legmagasabb, a Peána nyeri meg leginkább tetszésünket. Utunk keresztül visz Feleken, kicsiny, igénytelen falun, melynek apró, szegényes kunyhói közül, csak a fatornyos, kicsi templom, a pópa, meg a diszkál hajlékai válnak ki egy keveset. De azért Feleknek is van nevezetessége: az óriás, gömbölyű kövek, melyeket a feleki hegyekből nyernek. Kolozsvárott nagyon ismeretesek ezek a hatalmas ágyúgolyók,­­ minden kertajtó­nak, utca saroknak állandó, hű őrzői. Tordáig útban kapjuk még, Oláh-

Next