Pécsi Közlöny, 1899. december (7. évfolyam, 134-144. szám)
1899-12-03 / 134. szám
VII. évfolyam. Focs, 1899. vasárnap december 3. 134. sírm. PÉCSI KÖZLÖNY POLITIKAI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. Megjelenik minden vasárnap, kedden és csütörtökön. Előfizetési ár: Laptulajdonos és felelős szerkesztő . Előfizetések, reklamációk, a kiadóhivatalba . Kéziratok a Egész évre . . 8 frt. U Negyedévre . 1 frt. 50 kr. Rézbányay János. szerkesztőséghez küldendők a lie. nyomda épületébe. Félévre . . . . 3 frt. K Egyes számára 4 kr. Főmunkatárs : Hirdetések felvétetnek . A szerkesztői és kiadóhivatal Virág Ferencban a liceumi nyomda épületében. Bürokratikus szegényápolás. Ez e neve azon új intézménynek, melyet városunkban meghonosítani akarnak. A város összeírja a szegényeket, akár csak az adófizetőket, azután átveszi a létező jótékonysági egyleteknek vagyonát, azok helyett beszedi a jótevők évi könyöradományait, a város maga fogja pénzzel és élelmiszerekkel ellátni a szegényeket, az eddigi jótékonysági egyletek pedig csak bálokat fognak rendezni, hogy a városnak kevesebb jótékonysági pótadót kelljen a lakosságra kivetni és e mellett ők segítik a várost, illetőleg a 10 szegénykerület élére állítandó gondnokokat, a szegények kipuhatolásában. Legalább így olvastuk ezt egyik pécsi napilap folyó évi augusztus 26-iki számában. Az egoizmusnak kora persze már lejárt, az altruizmus, a másért, a közérdekért való élés mindjobban kezd általánossá lenni. A jótékonyságot nem lehet már kevés kiváltságoltak kezében hagyni; a jótékonyság angyalának nevére, önfeláldozó munkájára a társadalom legfelsőbb rétegei is áhítoznak, csak a polgári hatóság szavára várnak, hogy távolságot, sötétséget, rosz időjárást nem tekintve siessenek a külváros legfélreesőbb utcáiba, azok legnyomorultabb viskóiba, legszennyesebb lakásaiba. Bár így volna ez! A valóság azonban az, hogy a mai társadalom a szegényért kész pénzét áldozni, hogy megszabaduljon tőle, de nem kér a tényleges szegényápolásból. A manapság létező jótékonysági egyleteknek egy féltékenyen takart halálos sebök van és ez: a szegényeket igazán szerető és azért érték személyes fáradságra, áldozatra kész tagok hiánya. Ezt nem kell soká bizonyítani. Mindenki láthatja, hogy az olyan jótékonysági egyleteknek, melyekben a szegényeknek személyes gondozása nincs szokásban, működő tagjai légiót tesznek ki, míg a közvetlen szegényápolást tényleg teljesítő egyletek tagjai kevesen vannak, útt működő tagokat csak igen ritkán kapnak. A szegénytől, főleg, ha még beteg is, fél manapság a legtöbb úriember, hirdesse bár a filantrópiát élőszóval vagy írásban; a szegénynek küszöbét átlépni nem engedi, ha szive akarná is, a családjára, saját jó hírnevére való tekintet. Ragályos betegség, roszhírbe kerülés mindig jó mentségek voltak. És az ilyen társadalom adjon elegendő létszámot városunkban tíz szegényügyi csapatnak, főleg, ha e csapatok a polgári hatóság által fognak szerveztetni és vezéreltetni. Sok embernek szeget üt fejébe, hogy a Szent-Erzsébet, Szent-Vince és más nevű, katolikus jellegű jótékony egyletek nem általános erkölcsi, hanem kizárólagosan katolikus valláserkölcsi alapon alakulnak meg és ily szellemben működnek. És ha még azután az ilyen egyletek szerényen háttérbe vonulnak és csak évi kimutatásaikban árulják el csendes működésüket, akkor a megütközés pláne azon gyanúsításba megy át, hogy ezen egyletekben politikát űznek. A dolog pedig oly egyszerű. Nem elég kitudakolni, ki a szegény ? nem elég segélyt adni neki, hanem vallás-erkölcsi rugóra van szükség, hogy a szegény sorsa a szeretetteljes bánásmód és vallásos vigasz által is enyhüljön. Vallás erkölcsi rugóra van szükség, hogy valaki áldozatot hozzon, belépjen egy közvetlen szegénygondozást gyakorló egyesületbe. Azért az ily egyletek tagjainak vallásukat az egyletben gyakorolniok, maguknak erkölcsös embereknek kell lenniök. Vallásosságuknak ösztönzést ad „^3 Pécsi Közlömy tárcája. Rorate, Jehova, Jehova! Izrael sóhaja Hallatszik-e hozzád ? Idegen hatalmak vaskeze lenyűgöz, Sanyarog az ország. Őseik hitéhez hűek még a vének, Ifjabb nemzedékek bűnös útra térnek. Rorate . . . rorate . . . Nem oszlik az éjnek sűrű ködhomálya Csillag sincs az égen, Az igazság napját pokoli sötétség Elfödi egészen. Tisztaság becsület lerántva a sárba, Szentjeid, Jehova, mélyen megalázva, Rorate . . . rorate . . . Tekints le hatalmas Isten az egekből, Küldd Szabaditónkat ! Hogy megvédje néped mint Te a pusztában Hajdan is megóvtad. Egek harmatozzák a szent Igazságot, Nyíljék ,meg a föld, ó, jöjjön el az Áldott Rorate . . . rorate . . . Virág Ferencz: Tordai reminiscentiák. Hervadó lombok, hulló levelek látásakor kétszeresen jól eső lelkünknek a visszaemlékezés az elmúlt szép napokra s képzeletünk az emlékezet szárnyain könnyen visszaszáll a közelmúltba, hogy végig járja, végig élvezze még egyszer a nem rég látott szép helyeket. S a sok szép kirándulás közül, melyeknek a nyáron élvezője valék, egyike volt a legérdekesebbeknek a tordai kirándulásunk, melynek kellemességéből nem vont le semmit az a sok, kisebb-nagyobb baleset, csalódás, mely bennünket az utón ért. Ha babonás volnék, 13 as számnak tulajdonítanám ezeket a nem várt kellemességeket. Aug. 13-án tettük meg ugyanis ezt a kis kirándulást és hogy ez a szegény szám, amelytől pedig annyian rettegnek, épenséggel nem ominózus, mutatja az is, hogy míg az előtte való napokon pazarul hullott reánk az Isten áldás eső alakjában, 13-án a legragyogóbb nyári napsugár köszöntötte reánk a reggelt és tette lehetővé az indulást. ] Már magában véve ez a körülmény elég volt arra, hogy a legjobb hangulatban induljunk útnak. És micsoda gyönyörű utazás volt ez ! Kocsin mentünk Tordára, sokkal kellemesebb így az út s a vidéket is sokkal inkább élvezhetjük, mintha vonaton megyünk. Elindulva Kolozsvárról, a hegyvidéki szokás szerint felcsengőzött kocsikon, csakhamar elérkeztünk a feleki felvágóhoz, melynek magaslatáról messze el lehet látni a napsütötte tájon, a fehéren kanyargó, tordai országúton. Körültünk s a távolban magasan emelkednek a gyönyörűn zöldelő nagy hegyek, melyek közöl a legmagasabb, a Peána nyeri meg leginkább tetszésünket. Utunk keresztül visz Feleken, kicsiny, igénytelen falun, melynek apró, szegényes kunyhói közül, csak a fatornyos, kicsi templom, a pópa, meg a diszkál hajlékai válnak ki egy keveset. De azért Feleknek is van nevezetessége: az óriás, gömbölyű kövek, melyeket a feleki hegyekből nyernek. Kolozsvárott nagyon ismeretesek ezek a hatalmas ágyúgolyók, minden kertajtónak, utca saroknak állandó, hű őrzői. Tordáig útban kapjuk még, Oláh-