Pécsi Kölöny, 1901. november (9. évfolyam, 88-95. szám)
1901-11-03 / 88. szám
a pon állva, nem bír jogosultsággal, mert a felekezetiség pártalapot nem képezhet. Nagy gyöngeség, eszelős judicium az, midőn egy keresztény világnézetet, amely egy politikai irány elveit, eszméit, törekvéseit mindenben színezi, amely át- és átjárja programmjának minden egyes pontját, mint a festékbe mártott tárgy annak színét veszi fel, összezavarunk egy pártalappal, s igazán nagyon kevésre becsüljük azt a publikumot, amelynek elhitetés s megemésztés végett az ilyen főzeléket föltálaljuk. Ha némelyek jóhiszeműleg esnek talán zavarba a miatt, mert a néppárt sarkalatos politikáját a revízióban találják meg, kérdem, hogy e politika tisztán felekezeti-e vagy általában egy nemzetet vallás különbség nélkül hagyományai, konszolidációja szentségében felkereső keresztény szellemű irány, amelyben a konzervativizmus, a nemzeti lassú, de szilárd történelmi fejlődés akar érvényesülni. Eltekintve a történeti jogtól, nem elsősorban a nemzetgazdasági szempontból harcol-e az állami anyakönyvvezetés ellen ? nem-e társadalombiztonsági, államszilárdításra való törekvésből-e a felekezetlenség s a vele egybekötött következmények ellen ? Kellenek-e az egyházpolitikai törvények más felekezetűeknek ? Lelkiismeretünkre tegyük kezünket! hát a keresztény szellem felekezete ? vagy a kálvinistaság, lutheránizmus, görögkeletiség nem chrisztianizmus ? a keresztény, és nem éppen katolikus irányú működés, pártalap-e ? Tessék megérteni, hogy ez a szellem az éltető eleme a néppártpolitikájának, ez az, ami a fibelizmusnál a konc et indít aktivitásra, mert nem elég az intuíció s az elvek szolgálata, hanem a cselekvő politika teszi a harcot nemessé , s ezt a kereket a keresztény világnézet hajtja. Ez a néppárt politikájában a hangulat, mert erős a meggyőződésem, hogy a politikában kell is alapeszme mellett alaphangulatnak lenni, az akaratot mozgásba vivő, tevékenységre indító lelkesedés hangulatának. Nemcsak az ész, a szív érdekei is találkoznak annak mezején, s jól tudjuk, hogy egyik sem vihetné sokáig a másiknak szerepét. Midőn tehát a néppártot tartalmas programmja megvalósításában egy más, a pártalaptól merőben különböző magasabb érdek, keresztény szellemű irány lelkesíti cselekvésre, akkor csak helyeselni lehet taktikáját, politikai cselekvőségét, mert tény az, csak ily magasabb szintájon álló eszmék szellemirányok tudtak hangulatot teremteni, azaz az emberiséget, a nemzeteket, társadalmakat egy specifikus küzdelemre fölvillanyozni. E keresztény irány, amelyet felkezetivé szeretnének összetörpíteni, az az érzelmi elterjedés, amit Hegel expansiónak nevez, amely a néppárt működésén vörös fonálként húzódik végig, s a lelkesedés magaslatára lendíti föl. Nem pártalap tehát urak, hanem pártirány politikájának hangulati eleme ! Mr Kly. kath. szózat a vármegyei árvaház ügyében. Az 1901. okt 14-iki baranyamegyei közgyülés pótló tárgysorozatának 130 pontját a felső baranyai ev. ref. egyházmegyei közgyűlés megkeresése képezte a vármegyei árvaház vezetésének megvizsgálása és világi gondnok és gondoknő vezetésére bízása tárgyában. E pontot illetőleg egy vidéki lap a következőket irta : „Rövid felekezeti vita is volt. A felső kar. ev. ref. egyházmegyei közgyűlése ugyanis átiratot intézett Baranyavármegyéhez, melyben az apácák vezetése alatt álló vmegyei árvaházban világivá kéri tenni a vezetést.“ A kérdéses lap tehát felekezeti kérdést lát ez ügyben. Mi is. Nézzük csak, mi a tényállás ? Van Pécsett egy árvaalap pénzén emelt árvaház, melyben 50 gyermek kapja apácák vezetése alatt a nevelést. Ezek túlnyomó többsége a katholikus és csak néhány a más vallásu. Miért óhajtanak ev. ref. atyánkfiai világi vezetést ? A kath. gyermekek miatt ? Talán azok miatt is, de főleg a csekély számú más vallásuak miatt. Katholikus világiakat óhajtanak, s ha azokat, hitük szerint élő katholikusokat? Ha igen, akkor nincs szükség ezekre, mert az apácák szinte csak azt teszik, amit azok végeznek. Vagy talán hitük szerint nem élő kath. világiakat, vagy épen más vallásuakat kívánnak ? Első esetben nem volna más céljuk, minthogy a gyermekek ott ne találjanak nagyon vallásosak lenni, hanem hogy inkább hitközönyösségbe essenek, vagyis jobban positív vallásgyűlölőkké váljanak — mert szerintünk közönyös nincs, már t. i. olyan, ki a másét nem bántja magáéval nem törődik. — Úgy látszik talán félnek attól is, hogy az a néhány más vallásu árva kathikussá talál lenni a nevelés egyöntetűsége következtében ; de arra nem gondolnak, hogy a nem vallásos kath. világi vezetők révén a más vallásu árvák sem válnak vallásosabbá, sem katholikus érzelművé, sem akármi mássá ; hanem hát baj is az, csak 45—46 kath. gyermek ne legyen vallásos, hitbuzgó. Hát mi ez ? Pusztuljon a katholicizmus, ha nekik nincs is egyenes hasznuk belőle ! Nem vallástalanságra való nyílt törekvés ez ? Ez az a sokat hánytorgatott türelmesség ? Vagy talán nem kath. világi vezetőket óhajtanak? Na ezt nem akarjuk föltételezni, han ezen helység látnivalóit szeretném megtekinteni. Nevezetesebb középületeket, iskolákat, múzeumot .... Majd csak hogy szemébe nem neveztem vendégemnek. — Jó, — szóltam s ezzel elindultunk, hogy is mondjam csak — tanulmányutra. Vagy száz lépésnyire lakásomtól, szemben a templommal, megállapodtunk. — Íme a templomunk, — szóltam, — amott hátul meg a plébánia. — Templom, plébánia ? — kérde fejét csóválva kollegám, — hm, hm, bizony szörnyű elhanyagolt állapotban vannak. — Hja, — felelém, — a község szegény, s a legjobb akarat mellett sem képes áldozatot hozni. — Hát amott a sarkon, az a gyönyörű nagy ház, talán a városháza ? — kérdé a szász. — Az vendéglő, — feleltem. — Csodálatos, a külsejéről ítélve azt hittem, valami középület. — Hát ami azt illeti, hiszen középület volna, de csak az alkoholisták számára. Tovább mentünk. Az utca túlsó sorában a községháza disztelenkedett. — Ez a városházánk, — szóltam a rozoga épületre mutatva. — Ugyan ne tréfálj, valami elhagyatott birkaakolnak néztem. — Pedig az. — Lehetetlen, — csóválta a fejét, — hát az a mellette levő díszes épület ? — Az vendéglő. — Vendéglő ? Hisz az imént mutattál már egyet. Csak nincs tán kettő? —Kettő csak ? Barátom, ha végig megyünk a falun, épen hetet fogunk találni. — Hét vendéglő egy helyiségben ? Ez borzasztó. Ugyan, hány lakosa van e községnek ? — Legutóbbi népösszeírás szerint ötszázhetvenkilenc. — Irtóztató. És hány iskola van. — Egy. — Értem, de hány tanítóval? — Egygyel. — Szörnyűség, egy iskolaterem és hét vendéglő, hisz ez úgy anyagi, mint erkölcsi züllésre vezet. — Hja, barátom, — felelem, — nálunk az iskola mellékes, csak amolyan szükséges rossz. — Rettenetes állapot. Miért nem szervezel mértékletességi egyletet ? — Már hogy én szervezzek ? Na még csak az kellene, hisz torkomra is forna ! — Elfogultan ítélsz, — erősködött a szász, — azt csak érdemedül róhatnék föl. — Érdem ? Hogy megbolgassam a pénzügyigazgató kalkulusait, ne köszönöm szépen. Hozzá mind a hét vendéglős iskolaszéki tag. — így ti rettenetesen hátra vagytok még a közművelődés terén. — Nézz csak amoda föl, — szóltam egy magaslaton álló fa csoportozat felé mutatva. „PÉCSI KÖZLÖNY“ 1901. november 3