Pécsi Közlöny, 1902. július (10. évfolyam, 86-112. szám)
1902-07-30 / 111. szám
a leányok férjhezadása ellen; a férfi nősülési szándéka, mint alapjában önként értetődő életelv ellen, pedig soha egy szava sincs. Felhozzák az agglegények védelmükre a házas élet fel-feltűnő csalódásait és botrányait; de hát ezekkel a ritka esetekkel szemben ezer és ezer példás, száz meg száz boldog házasélet áll. Talán inkább hivatkozhatnának a művelt nyugatra, hol a házasélet mind gyérül és mind lazább viszonyúvá, sőt erkölcstelenebbé válik; csakhogy meg vannak e hanyatlásnak szomorú, sőt ijesztő eredményei, p. o. Franciaországban a népesedés tespedésében, mely ellen a különben nem nagyon erkölcsösen író Zola is szükségesnek látta „Fécondité“ (Termékenység) című hosszabb regényében — a gyermektelenség ostorozásával — élesen kikelni. Igaz, hogy más nyugati államokban is mind későbbi korban kezdenek az értelmiség osztályából való férfiak nősülni, többnyire 30—40 év között, de azon államokban a magas életkor tovább tartván, a gyermekek felnevelésének lehetősége azért még mindig megvan és a gyermekhalandóság is jóval kisebb, mint nálunk. (A miről alkalom adtán — talán — írni fogok.)* Angliában is feltűnt a nősülések apadása, ami különben ott a férfiak sok tengeri útja miatt némileg érthető, és agglegény adó behozatalát indítványozták, ami csak néhány szóval bukott el a parlamentben. Ha t. i. az állam a maga védelmére a katonakötelezettséget — igen természetesen — kimondhatja : az állam léte, a benne élő faj fenntartása, sőt gyarapodása érdekében még inkább megkövetelheti a családalapítást. Amint pedig a katonáskodástól való felmentésnél a hadmentességi adót kivethette : még több joggal hozhatná be a nőtlenségi adót a 30 és 50 év között levőkkel szemben. Legyen a nősülni nem akaró válogatásnak az illető állandó jövedelméhez mért számot tevő adó fizetésében való nyögés a vége. Az így begyűlt alap pedig fordíttassék szegény leányoknak önálló keresetre való kiképzése, esetleg kiházasítása céljára. De legyenek a nagy nyugati nemzetek bármilyenek a családalapítás terén, nekünk , kis fajunk nagy érdekében nem szabad őket majmolni hiúságból, kényelemhajhászatból, gondatlanságból, érzéki hajszából vagy más nyílt és titkos okokból a nősüléstől tartózkodni. S még ráadásul nálunk kevesebbre becsülik a saját munkájából megélő, mint az élősdi, henyélő nőt ... ! Kérdhetjük : várjon az állam, az önkormányzati testületek és társulatok előmozdítják-e a családalapítást ? Annyiban igen, amennyiben az özvegynek és a gyermekeknek ellátást biztosítanak, de annyira nem mennek, mint a régi római köztársaság tette, hogy t. i. : egyenlő képességű s érdemű pályázók közül minden állásban a nős férfiúnak, illetve a több gyermekű családfőnek volt előnye. így kellene ennek most is lenni! Nálunk csaknem ellenkező az eset , mert a nőtelen több helyen jelenhetvén meg, könnyebben szerezhet pártfogókat, no meg egyik-másik befolyásosabb ember igyekezik az illető nőtelen pályázót leánya vagy valamely rokona érdekében megcsípni. . . . Igaz, hogy egyesek meg épen a feleség rokoni vagy épen rokonszenvi összeköttetése útján nyernek meg nem érdemlett állást ; de hát ezek szerencsére csak kivételes esetek. Elvégre nincs, nem volt és nem lesz intézmény, amely minden visszaéléstől mentenne. Mit mondjak azonban azokról, akik, minden tekintetben bőven elegendő jövedelmük folytán is, alkalmasok lennének a nősülésre s nőtelenek maradnak ? Az ilyenek épen elítélendők ; mert hiszen , korántsem aszkétáskodnak, nem idegenkednek a nőktől, hanem vagy „lopásból élnek“, amint ezt a „Szép Helená”-ban Caldhas mondja vagy pedig közös háztartásba, köznyelven vad házasságba lépnek, állásukhoz teljesen nem méltó némberekkel, akik néha jobban uralkodnak felettük, mint egy kardos feleség és gyötrelmessé teszik a meggondolatlan férfi egész életét. A legköltségesebb maitress-rendszerről már nem is szólok , mert ezt a gazdagabb osztály még a nős embereknél is tisztességesnek tartja — kivált Budapesten. íme! Mennyire sülyedtünk. Hogy az agglegényekből kerülnek ki a családháborító házibarátok is, azt talán mondanom sem kell. Felhozzák némelyek a nőtlenség védelmére a szellemi tevékenység nagyobb lehetőségét, ami a családi gondoktól való mentességgel valószínűséget nyer; csakhogy a legnagyobb államférfiak, tudósok, művészek, írók, költők legtöbbnyire hősök voltak. Hogy csak hazánkban maradjak a hasonlatokkal : Arany, Petőfi, Vörösmarty, Tompa, Tóth Kálmán, Jókai, Kossuth, Széchényi nő * Úgy magunk, mint olvasóink, igen szívesen vesszük széles szemkörü, kipróbált tollú, élénk irályu munkatársunk cikkeit. Szerk. De el a fekete képekkel most, bármi rövid időre is. Mohács után következik Bezdán a Duna balpartján s ezen alul a 120 kilométernyi hosszú és 20 méter széles Ferenc csatorna köti össze a Tiszát a Dunával. A balparton közvetlenül a Dunánál Apafin, majdnem oly népességű mint Mohács. Dráva-toroktól a Duna délkeleti irányt vesz s ezt megtartja egész Szemendriáig. A balparton van Gombos, melynek átellenében büszkén s impozánsan emelkedtek az „erdődi“ várnak romjai. Még reggel a felkelő nap arany sugarait a vén Mecsek ormain láttuk enyelegni s estefelé midőn Vukovár alá értünk a Fruska-Gora kopár szikláin látszottak pihenni. A vidég gyönyörű. A szép tájképnek kiegészítő részét képezi a balparton a népes Újvidék város, melylyel szemben a jobbparton emelkedik Pétervárad. Impozáns képet nyújt hatalmas falaival, s a vasrostélyos ablakai, melyek mögött a börtönben megőszült vén fegyencek csörgetik rabláncaikat, kihívóan tekintenek a Dunára. Érdekes a vashídon kívül még a 2 fél kilométernyi hajóhíd is, mely Újvidéket Péterváraddal összeköti. Ezeken alul a jobbparton fekszik Karlócza, amely az 1699-iki békekötésről nevezetes. Titel közelében direkt Zalánkemény mellett ömlik a Tisza a Dunába, miután 1211 kilométernyi pályafutását megtette. Zalánkemény különben történelmileg is ismeretes. Zimony: A Száva és Duna egybefolyásánál. Hogy megvillantak szőke kis kedvencemnek nefelejcs szemei a törökverő Hunyady név hallattára, ki itt adta vissza lelkét Alkotójának. Egykori várának most már csak romjai vannak, de helyette díszes* emlékszobor, mely fölött óriási turul madár terjeszti szárnyait, — hirdeti halhatatlan dicsőségét, — melynek emlékére a milleniumi évben 1896- ban a fenti szobrot emelte a nemzet. Szemben vele a jobbparton az egykori dicső Nádorfehérvár, a mostani Belgrád, melynek kapitánya a nagy Hunyady János volt, kinek kardja előtt nem egyszer hátrált meg a török. Szemendriánál a kikötőben ugyancsak kínálgatták a szerb férfi kofák méregdrága éretlen gyümölcseiket, mialatt a szerb rendőrök árgus szemekkel vigyáztak, nehogy valamelyikünk útlevél nélkül a hajóról be merjen sétálni az dicső Szerbiájukba. De nemkülönben vigyázott ám egy vámhivatalnok is, ki Belgrádtól fogva lefelé mindig velünk volt, nehogy valami csempészés történjék. Dubrovicán alul emelkednek ki a Dunából az „Ostrov“ szigetek, mindmegannyi „Senki szigete“ melynek egyikét. a halhatatlan Jókaiak aranyos fantáziája oly élénk színekben ecsetelt, hogy szinte kerestem lelki szemeimmel Noémi bájos alakját, bár a sziget puszta és lakatlan, ha csak egyeltévedt gém nem száll oda pihenni. Báziásnál már a balparton is megkezdődnek a részben erdőkkel borított hatalmas hegyláncok. A vidék igazán regényessé válik. Egymást váltogatják a festői várromok, mindmegannyi rég elmúlt nagy idők tanúbizonyságai. Báziás tulajdonképen alig számlál néhány házat, —s ezek is középületek s néhány munkás ház. Lelki szemeim előtt elvonul a világrengető búncsata, mely nem messze Bázi- „PÉCSI KÖZLÖNY* 1902. julius 30.