Pécsi Közlöny, 1904. február (12. évfolyam, 26-33. szám)
1904-02-04 / 26. szám
PÉCS* KOZIDtIY. 1904. február 4. 3 közeledünk, annál kisebb a szaporodás — úgy tagadhatatlan, hogy átlagosan az alsóbb rendű nép- s fajosztályokban is nagyobb a népesedés aránya, mint a szellemileg, születésiig s kulturálisan magasabb fokú faj- és néposztályokban. Annyi bizonyos, hogy ezen fontos társadalmi kérdés megoldásában sem szabad s lehet általánosítani. Egyáltalában az sincsen bebizonyítva, hogy a föld népének szaporodása évezredek óta hanyatlást vagy szaporodást mutat-e. Ha igaz az, hogy a tapasztalati megfigyelések szerint az elnéptelenedésnek oka nem lehet a túlnépesedés, akkor ezen tapasztalati igazságot a tudományos s bölcselmi álláspont is támogatja. S igy annak a faját kiirtó nyomorult népnek felelőssége még nagyobb Isten és a társadalom, a haza és az emberiség erkölcsi ítélete előtt, íme Rousseau, Montesgieu, Warburton s különösen Darwin, az emberi társadalom léte, célja; a közgazdasági viszonyok egészséges kifejlődése s kifelé gravitáló ereje, intenzivitása ; az utóbbi pedig különösen alétért való küzdelem kalandos elméletéből kifejlődő fajok (race) tökéletesbitése, nemesbítése szempontjából a szaporodás korlátlanságát hirdették s még a szüzesség s coelibátusa ellen is mindenféle eszköz felhasználását méltányosnak találták, addig egy másik theoretikus tábor meg a 18. század vége felé fellépett angol prédikátor Malthuszszal élén új elveket hirdetett. Az anyagelvű s liberális felfogású szociálpolitikusok a másik véglet álláspontjára helyezkedtek s a hírneves nemzetgazdászszal Stuart Millel,Weinholttal egyetemben a bűn s erkölcstelenség útján is a cél, a túlnépesedés ellen való küzdelemben üdvösnek s megengedettnek hirdették. Az egy következtetés levonható, hogy egyik tábornak sem lehet igaza. S bár sokan még mindig Malthusz tanulmányain s alapgondolatain állanak, a tudomány álláspontján is bizonyos már az, hogy Malthusz főtétele: mintha a lakosság minden 25 évben megkétszereződnék s igy a népesség szaporodása mértani haladvány szerint (1, 2, 4, 8, 16), mig az élet fentartására termelhető táplálkozási anyagok előállíthatása csak számtani haladvány szerint (1, 2, 3, 4, 5), növekednék, s igy idővel a társadalom s természet háztartásában okvetlenül az egyensúly megbillenésének kellene bekövetkeznie — épen nincsen bebizonyítva s pláne ily számtani képlet formájában el nem, fogadható már. Tehát sem gyakorlati, sem theoretikus okok nem támogatják ama nézetet, mintha az elnéptelenedésnek oka a túlnépesedéstől való félelem volna. Annyi bizonyos, hogy Magyarország társadalmán mint rákfene rágódik ez átkos bűn. Ha baj van, akkor pedig őszintén beszéljünk. H Ha megjelöljük az elnéptelenedés ellen való óvszereket, akkor ne legyünk felületesek. Franciaországnak van népesedési politikája. Benne nagy tanulság rejlik. A francia szenátorok törvényjavaslatokat nyújtottak be, memorandumokat írtak a kormányokhoz, amelyek a kötelező házasságot, az örökösödési törvény megváltoztatását, a gyermektelen családoknak bizonyos kitűzött időponton túl való megadóztatását, a sok gyermekű család adóengedményeit, társadalmi előnyeit s kedvezményeit tartalmazták — sok javaslat törvényerőre emelkedett — s mindezen üdvös törvények eredményei? 1890-ben — Dr. Pfenner szocziálpolitikai tanulmányainak statisztikája szerint —• a franczia köztársaságban 888 950. ember születet, 876.505. ember halt meg tehát 38.446. emberrel fogyott a lakosság s igy folyton növekszik az arány. 1890. békeév volt s epidémia sem dühöngött, 42.520. emberrel született kevesebb, mint 1889-ben. Egyébként is egészében elrémítő statisztika ez úgy a közerkölcsiség, mint a közgazdasági, nemzetéltető és fentartó viszonyok bírálatánál, és ami ijesztő árnyként kísért, az azon körülmény, hogy Dr. Pfenner francziaország elnéptelenedése mellett, a franczia faj pusztulása mellett (nagy a bevándorlás) épen Magyarország népesedési viszonyaiban, látja a rettenetes erkölcsi, társadalmi, nemzetgazdasági bűn óriási hatalmát. Lesz alalmam talán ezen nagy horderejű kérdésről még bővebben is tárgyalni, de annyi bizonyos, hogy tanulmányozásánál elszorul az ember szive s az Istentől való félelem eszméje nehezedik a lelkiismeretre, a mely ítéletének keserűségével akarja sújtani azt a nyomorult népet, pusztuló nemzetet, a mely még csak „a múltat bünhödte meg", de nem „a jövendőt* is annak rettenetes, vészthozó, fekete bűneit. Legyünk őszinték nagytiszteletű Morvay Úr !s együttesen hangoztassuk, hogy sem Rousseau, sem Bebel, sem Malthusz, sem Stuart Mill, sem Prondhon, sem a francia törvényhozás kísérletei, sem a római Lex Papis. Poppaea, sem Platós Aristoteles eszményi államában tanácsolt eszközök, sem a mi tanulságos fejtegetéseink nem gyógyítják meg ezen bűn által megmételyezett, sokszor Anyám háza. Pécs, 1880. — Ez a város, ez az utca Nekem olyan ismerős, Érezem, ha végig járom, Hogy az emlék mily erős . . . Ebben van a kis fehér ház, Annyi nagyobb szebb között . . . Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt ! Gyermek voltam, kicsi gyermek. Mi az élet ? nem tudom, Ott repül a kicsi házban Egyik nap a más után. Mindenik nap meg volt áldva S uj örömbe öltözött — Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt ! Volt a háznak udvarában Egy piciny, parányi kert, Mint virági, úgy nyílt lelkem Napról-napra, fényre kelt, S mint a rózsák nyílt kelyhébe Harmat — szállt belé a hit . . . Áldd meg Uram azt a kertet, Áldd meg pici bokrait . . . Abban munkált gondos kézzel, Gyomot irtva, jó anyám, Anyakéz a gyermekszívben S kertben gyomot nem hagy ára! Azért hittem én s reméltem Ottan, mindenek fölött . . . — Áldd meg Uram azt a házat, Áldd meg azt a küszöböt! S a kit sokan megtagadtak, Balgák, vakok , — láttam én Ott abban a kicsi házban, — A jó Istent ! . . . Konyádén Ne nevessen e nagy szóra Senki! Így van, láttam őt sötét, kinek keze áldja Azt a házat, küszöböt. Láttam őt a szegénységben, A melyre büszke vagyok, — Láttam őt a boldogságban, — Most is telkemen ragyog — Láttam őt balsorsban, gyászban, Anyám könyező szemén, Oh az áldó, sújtó Istent Sokat, sokszor láttam én ! És abban a kicsiny házban Megtanultam , hogy a föld Csalfa, hazug , buta, fényre Egyaránt álarcot ölt, Hogy valóság, szilárd támasz Egy van csak a föld fölött . . . Te, oh Uram ! . . áldd meg kérlek, Azt a házat, küszöböt . . . Ott tanultam, hogy az Isten, Hogyha őt hiszed , megáld, Meggyógyít az égi kézzel, Mely imént sajtón talált... Engem is sújtott keményen, — De megáldott ezután, Meg, ezerszer — vagy nem él-e A kis házban jó anyám ? S ha családom kis körében Végig nézek múltamon,